FACEBOOK

Helyre tett tenyerek

Helyre tett tenyerek
hozzászólás, 2014.01.24.

Szinte pontosan 16 hónappal az ünnepélyes avatás után teljessé vált a Kemény-éra olimpiai bajnokainak tenyérlenyomatait tartalmazó dicsőségfal a miskolci Kemény Dénes Városi Sportuszoda falánál.

Diapolo

Mint a vlv a tavaly novemberi miskolci magyar-görög Világliga-selejtező után megírta: az érintett 21 olimpiai bajnok közül öt játékos igazi tenyérlenyomata helyett az ünnepélyes avató után több mint egy évvel is csak "minta-tenyér" szerepelt a falon. A szóban forgó játékosok tenyérlenyomatát az avatás előtt nem tudták elkészíteni, mert külföldön játszó olimpiai bajnokokról van szó. Később, 2013 nyarán mindegyiküket felkeresték és pótolták a hiányosságot, de a falra mégsem kerültek fel az "igazi" lenyomatok.

Miskolci olvasóink most jelezték, hogy változás történt az ügyben, ezért felhívtuk Simon Zoltánt, az uszoda műszaki vezetőjét, hogy információt kérjünk.

A szakember elmondta, hogy valóban sikerült pótolni a "hiányt", sőt, az esti megvilágítás hibáit is kijavították, így most már éjszaka is kifogástalan képet nyújt a Kemény Dénes nevét viselő uszoda.

Az emlékhelyhez szükséges teljes "eszköztárat" a Vodafone-tól kapta az uszoda, ajándékba, sőt, a pótlólag levett tenyérlenyomatok elkészítésének költségét is kifizette a telefonos cég, de a felhelyezés már elmaradt. Az emlékfalat készítő szobrászművésszel egyeztetve - immár az uszoda költségén - készült el most végleges formában a Hírességek Fala.



A VLV FOTÓI A HÍRESSÉGEK FALÁNAK 2012 SZEPTEMBERI AVATÁSÁRÓL


vlv-fotó (2012.09.23.):


vlv-fotók (2013.11.12.):


És a fal ma, 2014. január 24-én: