FACEBOOK

Horvátország a túlélésért - mi csak a sima győzelemért

Horvátország a túlélésért - mi csak a sima győzelemért
hozzászólás, 2014.01.13.

A Világliga európai selejtezőkörének harmadik fordulója következik a kedd esti sibeniki meccs megszüntetheti az olimpiai bajnok továbbjutási reményeit. A vlv úti riportja.

Diapolo

Korán keltek a fiúk kedden, hiszen hosszú buszutazás várt rájuk. Az alvást így a fél csapat a buszban folytatta, de előbb eleget tett annak a magától értetődő követelménynek, hogy eltüntessen két nagy doboz süteményt. Bedő Krisztián állt fel a Nagykanizsa vége táblánál, s végigkínálta (többször is) édesanyja éjszakai munkájának eredményét. (Nem fáradt el a sok fel-le sétálásban...)

A sütizésre pusztán az adott indokot, hogy a csapat Nagykanizsán járt. Ezután autópálya, majd a határ következett, több magyar város nem lévén, újabb sütit se reklamált senki.

A hosszú, monoton út során a krónikás is elszunyókált, félálomban, ébredezve nézte a hozzá szóló Varga Dumi kérdő tekintetét:

- Lefotóztad??

- Mit?

- Hát lemaradtál az egész út legérdekesebb részéről?? Most mentünk el egy zsiráf mellett!

A tudósító bamba nézése azt próbálta leplezni: nincs egészen tisztában azzal, hogy most még álmodik, vagy valóban megtörténik vele ez a jelenet. Amikor aztán pár perccel később az eddig fülhallgatóval zenét hallgató Nagy Viktor adja elő neki ugyanezt a sztorit, csak már kenguruval - nos, akkor a dolog (én nem tudom, de azért) már egy kicsit gyanús, sőt, mondhatni, immár megnyugtató.

Igenis, van arra magyarázat, hogy a fenti jelenetsor után miért éppen Varga Dumi kezébe adja a tudósító a fényképezőgépét rövid megőrzésre, amíg ő maga elintézi kisebb dolgát a toaletten. Van bizony. Elsősorban az, hogy csak Dumi nem vett semmit a boltban, a többiek keze mind foglalt volt, nem tudták átvenni a gépet. A másik meg hát ugye, hogy alapvetően azért bízni kell az emberekben. Na, ez utóbbi egy téves életfilozófia. Mi történhet, gondolta a wc-re rohanvást a tudósító, két perc az egész, ők meg ott vannak bent a boltban, gonkolák, csokik, fagyik, italospolcok között.

Hm.

Nos, amikor a visszakapott fényképezőgép tartalmába a krónikás belenézett - már a buszon - néhány ismeretlen, teljesen homályos felvétel után egy tisztán kivehetőt látott. Ez bizony egy hátsó fertály, méghozzá nadrág és alsónadrág nélkül. Hogy valamelyik olimpiai és világbajnokunké, azt értelemszerűen nem szponzorlogókból lehet tudni, hanem abból, hogy a buszban ezek után minden érintett becsületesen és töredelmesen beismerő vallomást tett. De akkor sem tudom elképzelni, hogy csinálták!

Az úton egyébiránt a továbbiakban semmi különös nem történt.


Közben olvassuk, hogy a horvátok sajnálkoznak: a tévéjük hú, de nagyon szerette volna közvetíteni a keddi meccset, de "annyira gyenge a sibeniki uszoda világítása, hogy megoldhatatlan az egyenes adás".

Természetesen jogos a kérdés, hogy ha ilyen sötét van, akkor minek vitték oda a meccset.

Mi annak idején úgy gondoltuk, hogy azért változtatták meg az eredetileg rijekai helyszínt, hogy a Varga testvérek ne érezzék otthon magukat. Most kiderült, hogy ennél is rafináltabb az egész akció.

Ugyanis első kézből vagyunk kénytelenek CÁFOLNI azt a népbutító mentegetőzést, hogy az uszoda fényviszonyai nem alkalmasak tévéközvetítésre. Ma este, a keddi meccs időpontjában ugyanis ott edzett a válogatott, s a vlv munkatársának módja volt alaposan szemügyre venni a viszonyokat. Nyilvánvaló, hogy nincs fényár, de ennél sokkal gyengébb fényviszonyok mellett is közvetítenek itthon tévétársaságok.

Itt nem az uszodában van sötétség, hanem valahol másutt.

Nem akarjuk az ördögöt a falra festeni, de nemrégiben volt egy sorsdöntő mérkőzése Rijekában a Primorjénak. Az ellenfél a Szolnok volt, a tét hatalmas, a BL-főtáblára jutás. Hogy hogy nem, arról a mérkőzésről sem adott közvetítést a televízió, s a meccset úgy elcsalták (kiejtve a Szolnokot, bejuttatva a Rijekát), mint a pinty. Ezt még a Primorje két magyarja is elismerte, kicsit szégyenkezve.

Most a horvát válogatott áll sordöntő meccs előtt. Ha nem nyer, akkor elbúcsúzhat a Világliga szuperdöntőjébe kerüléstől. Ugye nem lesz abból tendencia, hogy létfontosságú meccseket mondvacsinált ürügyre hivatkozva el lehet dugni a szélesebb nyilvánosság elől?

Kétszer gondolja meg a meccs vezetésére kijelölt Krapivin úr (Oroszország) és Gomez úr (Olaszország), hogy miként fúj "ebben a sötétben", mert már most jelezzük, hogy a magyar csapat stábjától megkapjuk a mérkőzés saját felvételét, és a kritikus helyzetekben "véletlenül" hozott rossz döntéseket mind szépen bemutatjuk.

Ami pedig az edzést illeti, szép rendben (jó fényviszonyok között) lement, az utolsó szakaszát végignézték a bemelegítő horvát játékosok, így Benedek Tibor nyilván nem mutatott meg mindent.

A vlv-nek adott nyilatkozatokból az derül ki, hogy nem tudható, milyen teljesítményre leszünk képesek, ennek felmérésére ez a két nap nem volt elegendő. A meccset egyébként is valószínűleg az dönti majd el, hogy a görögök ellen már hibázott hazaiak mennyire tudják elviselni a hatalmas terhet, az mozgósítja az energiáikat, vagy inkább blokkoló hatású lesz.

A találkozó 18 órakor kezdődik és a helyszínről szöveges élő közvetítésben számolunk be a fejleményekről (legalábbis ígértek internetet...).


vlv-képek

VLV-VIDEÓK:


Benedek Tibor nyilatkozata a horvát-magyar előtt


- Szervusz, Tibor! Arra kérlek, összegezd ennek a két napnak az eddigi tapasztalatait! Mindenki nagyon kíváncsi, hogy mi lehet holnap ezen a meccsen, a te fejedben mi jár?

- Ez a kíváncsiság! Azért ahhoz nagyon kevés volt az idő, hogy most tisztán lássam, hova is jutottunk. A gyakorlás nem mutatja az igazi képét annak, hogy mit tudunk, mik vannak képesség szinten. Jó volt, lelkesek voltak a fiúk, és még nincs vége a két napnak, mert még ma is van egy videónk este! Bízom benne, hogy ezután azzal az érzéssel fekszenek le, hogy holnap egy fontos mérkőzés következik. Ilyenkor, amikor már itt van az ellenfél, mindenki kicsit másként tekint a holnapi napra, már a saját bőrünkön érezzük a meccs közelségét. Én is kíváncsian várom, nem nagyon tudok okosabbat mondani.

- Van egy furcsa lélektani dolog ebben a meccsben, a horvátoknak élet-halál kérdés, ha nem nyernek, akkor gyakorlatilag elbúcsúzhatnak. Ez mennyire hathat ki a mi játékunkra, a mi taktikánkra? Türelmesebbek leszünk, kivárunk? Várható-e ilyen vagy szóba se jöhet?

- Nehéz így taktikázni, a végén nyilván lehet, mert döntetlen nincsen, nekünk kedvezne most egy ötméteres-párbaj, akárhogy is végződne, de nem fogunk döntetlenre játszani. Ha úgy alakul, lehet arra figyelni, mi legyen a vége, de úgy megyünk be a vízbe, hogy nyerni akarunk. A mérkőzés ezután majd hozza a maga történetét, a játékvezetőket ismerjük, alkalmazkodunk a stílusokhoz, nem számítunk arra, hogy nekünk fognak fújni.

- Köszönöm szépen!

(Lejegyezte: Hohl Zsófi)



Varga Dénes nyilatkozata a horvát-magyar előtt

- Szervusz, Dumi! Holnap jön a „nagy meccs”, mennyire izgulsz?

- Eddig a pillanatig nem gondoltam ilyesmire…

- Nem kellett volna ezt a kérdést feltennem!

- Nem fog ez befolyásolni, nyilván jön a meccs közeledtével, de ahogy elkezdődik, el is múlik! Nincs igazán miért izgulnunk, pont ez a kulcsa a meccsnek. Ez könnyíti meg a mi dolgunkat kicsit, hogy igazából nekik van vesztenivalójuk. Nekünk ez a legnehezebb meccsünk a csoportban, és ha valamikor lehet egy picit bukdácsolni, akkor az ez a meccs.

- Erre építetek egy taktikát is esetleg? Mármint arra, hogy a meccsen kivártok…

- Nem, ennek a lélektannak itt uralkodnia kell, nem volt ez így kimondva, de világos.

- Az ellenfeleken – most itt találkoztatok az edzés végén – láttál valamit? Jeleket, lelki kisugárzást? Mire számíthatunk tőlük?

- Biztosan a legjobbjukat akarják hozni, már csak azért is, mert aktuálisan mi vagyunk a „csúcson lévő” csapat. Nyilvánvalóan mindenki meg akarja verni a legjobbakat. Ehhez csak ráadás, hogy a világbajnokságon mi tettünk arról, hogy ne jussanak döntőbe. Nyilvánvalóan van mit törleszteniük, a legutóbbi, görögök elleni meccsük sem volt túl jó, így mindent bele fognak adni, az tuti.

- Meg tudtad állapítani az elmúlt másfél-két nap alatt, hogy milyen formában vagytok?

- Nem. Gyakoroltunk, hogy felfrissítsük azt, amit mi játszunk, meg egy kicsit beletápláltuk a fejünkbe az ő játékukat, de nem hiszem, hogy ez fog dönteni, hanem inkább az, amit az előbb elmondtam, hogy a lélektani előnyt hogyan tudjuk realizálni.

- Köszönöm szépen, Dumi!

(Lejegyezte: Hohl Zsófi)



Varga Dániel nyilatkozata a horvát-magyar előtt

- Szervusz, Dani! Megint itt van egy olyan nap, amikor a horvátokkal játszunk, elég fontos meccs, nekik különösen. Mennyire vagy nyugodt, van-e egy képed a meccsről, ahogy például Barcelonában volt? Ott tudtad, hogy mire lehet számítani, és az is történt.

- Nincs meg az a képem, ami a vb-elődöntő előtt megvolt, ezt bevallom őszintén. Ennek leginkább az az oka, hogy két edzésünk volt összesen, még mi sem álltunk össze igazán, s most már olyan nagyon nem is fogunk, maximum négyszer nyolc percre, ami a taktikai dolgokat illeti. Hasonló cipőben vannak ők is, ők sem brillírozni akarnak, nem ez az elvárásuk. Ebben a Világliga-sorozatban egyébként is az alapvető cél meccsről-meccsre a győzelem lehet. Ennek pedig az eszköze más, mint egy világbajnokságon, vagy általában egy világversenyen, ugyanis – visszatérve az előbb elmondottakra – nem lehet elvárni olyan szintű csapatjátékot vagy taktikai precizitást, mint majd a későbbi időszakban. Leegyszerűsítve azt mondanám, hogy valahogy nyernünk kell, kellene…

- Máshogy megközelítve: mivel lennél elégedett? Csak a győzelemmel?

- Inkább úgy mondom, hogy nagyon örülnék a győzelemnek, vagy esetleg egy hosszabbítás utáni győzelemnek, de semmiképpen nem aggódnék akkor sem, ha egy olyan eredményt érnénk el, amiért nem kapunk három pontot, vagy nem kapunk pontokat, de mégis jól játszunk. Nézd, nehezen lehet elvárásokról beszélni, mert ez egy zaklatott szituáció. Az elvárás alapvetően az, hogy nagyon motiváltan játsszunk, meg akarjuk nyerni ezt a meccset, és a lehető legkevesebb hibát kövessük el, ekkor azt mondhatjuk, megtettünk mindent, amit január közepén tudunk.

- Köszönöm szépen, jó pihenést!

(Lejegyezte: Hohl Zsófi)


A magyar válogatott játékosai a keddi Horvátország-Magyarország Világliga-selejtezőn:

Decker Attila, Nagy Viktor (kapusok)
Bátori Bence, Bedő Krisztián, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Madaras Norbert, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton (mezőnyjátékosok).


Világliga, európai csoportselejtezők, 3 forduló, január 14., kedd (időpontok helyi idő szerint)

A csoport
19.00 Oroszország-Szerbia
(Románia szabadnapos.)

A  csoport állása:

1. Szerbia 3 (egy meccsből), Oroszország 3 (1), Románia 0 (2) pont


B csoport
18.00 Horvátország–Magyarország
- vlv
(Görögország szabadnapos.)

A csoport állása:

1. Magyarország 3 (1), 2. Görögország 2 (2), 3. Horvátország 1 (1) pont


C csoport
18.00 Montenegró-Németország (az egyik játékvezető Székely Balázs lesz)
20.00 Olaszország-Szlovákia

A csoport állása:

1. Montenegró 6 (2), 2. Olaszország 3 (2), 3. Németország 2 (3), 4. Szlovákia 0 (2) pont


A Világliga szabályai szerint döntetlen nincs, a meccset ilyenkor ötméteresekkel kell eldönteni, s a vesztes egy, a győztes két pontot kap.

A nyári szuperdöntőbe (Dubaj, június 16-21.) a csoportelsők jutnak be.