FACEBOOK

Az utánpótlás január 5-én kezdi a felkészülést

Az utánpótlás január 5-én kezdi a felkészülést
hozzászólás, 2013.12.27.

Horkai György utánpótlás szövetségi kapitány pénteken eljuttatta a vlv-hez azok névsorát, akik január 5-én ötnapos martfűi edzőtáborozással megkezdik a felkészülést a 2014-es esztendő versenyeire.

Diapolo

Az 1995-ben (és később) született fiatalok 2014-ben Tbilisziben Európa-bajnokságon képviselik a magyar színeket, igazi nagy "fellépésük" 2015-ben várható, az U20-as világbajnokságon. A most meghívott 23 játékos többsége 1995 után született, sőt, közülük négyen 1997-esek, a legfiatalabb jelölt pedig 1998-as születésű.

A 96-osok (és ennél fiatalabbak) 2014-ben U18-as világbajnokságon vesznek részt Isztambulban.

Az új feladatokra készülő "vegyes keret" októberben találkozott először, akkor a fiúk elvégezték a felnőtt válogatottak által már jól ismert felmérő teszteket. Decemberben, a karácsonyi ünnepeket megelőző napokban az a megtiszteltetés érte a fiatalok bő keretét, hogy három alkalmommal is szabályos edzőmeccset vívhatott (bírókkal, órával) a Benedek Tibor által irányított nagyválogatottal, amelyben szintén a megszokottnál több fiatal szerepelt.

A most meghívott fiatalok listája még nem a világversenyek kerete, több olyan játékos hiányzik, akivel minden bizonnyal számol majd Horkai György. Ők azonban már OB1-es klubban szerepelnek, így érdekeltek az első 2014-es bajnoki fordulóban, január 10-én, tehát klubjukkal készülnek. (A teljesség igénye nélkül: György Dávid, Manhercz Krisztián, Sedlmayer Tamás, Zalánki Gergő).

A január 5-10-i edzőtáborozás részvevői:

Kardos Gergely (klubja: KSI, született: 1995), Krémer Balázs (KSI, 1995), Vogel Soma (FTC, 1997) - kapusok,

Csaba Márton (Pécs, 1997), Csacsovszky Erik (Honvéd, 1997), Hornyák Olivér (Eger, 1996), Horváth Zsombor (Eger, 1995), Hulmann Kristóf (KSI, 1996), Kalanovics Balázs (KSI, 1995), Keresztúri Márton (UVSE, 1995), Kis Kristóf Szeif (UVSE, 1996), Kiss Bálint (Honvéd, 1995), Kovács Bence (UVSE, 1995), Kovács Gergő (KSI, 1995), Kovács Zoltán (Eger, 1995), Lajkó Márton (Pécs, 1997), Lovas Péter (UVSE, 1996), Miklós Levente (KSI, 1995), Pellei Frank (Szentes, 1996), Szatmári Kristóf (UVSE, 1997), Szedmák Dávid (KSI, 1995), Tóth Kristóf (UVSE, 1996), Vadovics Viktor (UVSE, 1998) - mezőnyjátékosok.