FACEBOOK

Szivós Márton karácsonyi gondolatai: "Sokat kapunk, adnunk is kell"

Szivós Márton karácsonyi gondolatai:
hozzászólás, 2013.12.24.

Vissza-visszatérő hír, hogy legismertebb vízilabdázóink különböző jótékonysági rendezvényeken vesznek részt. Az egyik leggyakoribb szereplőt, sok segélyakció szervezőjét, Szivós Mártont arra kértük, fejtse ki, miért fontos neki és társainak ez a tevékenység. E gondolatokkal kívánunk mi is boldog, békés ünnepet olvasóinknak.

Diapolo


Nyilván kell egy belső motiváció is, de szerintem ez az egész valahogy közel áll a sportolókhoz. Eredmények, sikerek vannak mögöttünk, ehhez ismertség párosul, sokan felnéznek ránk. Én úgy érzem, ez valamilyen szinten kötelez minket arra, hogy bizonyos kezdeményezések, jó ügyek szolgálatát, népszerűsítését vállaljuk. Hallottam már olyan vádat, hogy ez is csak reklám a sportolónak, de ez nem így van. Persze, amikor a nevünk folyamatosan pozitív kezdeményezésekhez kapcsolódik, az számunkra is előnyös, de nem ezért csináljuk. A helyzet fordított. Azért kérhetnek fel minket, azért tudunk tenni valamit, mert ismertek vagyunk, tiszteletet vívtunk ki azzal, ahogy sportolunk, harcolunk "fő munkahelyünkön", a medencében.



A sportban elért eredmények nagyon erős hátteret adnak és nem csak mentálisan, hanem konkrétan, kézzelfogható módon, az anyagiak terén is. Vegyük csak a legutóbbi jótékonysági rendezvényt, amelyen sportolók által felajánlott tárgyakra licitáltak tehetős emberek és jelentős összeggel gyarapodott a Tűzoltó utcai gyermekkórház. Ha nyáron nem nyerünk világbajnokságot, akkor lehet, hogy ez az esemény meg sem valósul. Meghívtak minket egy tévéműsorba, ott - forgatás közben - készült egy festmény, ez adta az alapötletet, majd egyre többen csatlakoztak és a vége egy nagyszabású jótékonysági bál lett. Ha nincs aranyérem Barcelonában, akkor nem jutunk el a szervezésig sem, vagy ha mégis, jóval kisebb értékben keltek volna el a vízilabdások által felajánlott tárgyak.



Nagyon sok ember megmozdul ilyenkor, nem csak az, aki az arcát, a nevét adja. Szponzorok, szervezők, mind sokat tesznek, a saját idejük feláldozásával, aktív munkával azért, hogy egy jótékonysági akció sikeres legyen. Ez szerencsés találkozás, amikor az élet egy bizonyos területén találkoznak emberek és abból kisül valami jó dolog. Mert hiába szerveztük volna meg a jótékonysági árverést, ha nem jönnek el tehetős emberek és nem licitálnak a sportolóknak felajánlott tárgyakra, akkor nem értünk volna el eredményt.



Mindenki került már olyan helyzetbe, hogy ő vagy valakije a családjából, ismerősei közül bajba került és segítségre szorult. Mi, sportolók is rengeteg segítséget kapunk emberektől, azoktól is, akik kijönnek a meccseinkre, drukkolnak nekünk, kifejezik szeretetüket. Az ember, hogyha kap, adjon is, kötelességünk visszaadni valamit. Ezt tesszük a játékunkkal is, de e mellett más módon is megpróbáljuk jelezni, hogy értékeljük és megköszönjük azt a kedvességet, amit kapunk, s energiaként hasznosítunk nap mint nap az edzéseken. És ha mindenkivel nyilván nem is tudjuk ezt megtenni, de akikkel az élet összehoz minket, azokon megpróbálunk segíteni a mi eszközeinkkel.



Sok vízilabdázó érez így, anélkül, hogy a teljességre törekednék a felsorolással, Benedek Tibi, Gergely Pista, Hárai Pufi, Nagy Viktor és Decker Ádám is sok rendezvényen vesz részt, fontosnak tartja ezt a tevékenységet. Nem "hazabeszélek", de valahogy úgy érzem, ez a szemlélet tükrözi az uszodák világát, onnan jön, abból a családias légkörből fakad, amelyben mi a hétköznapjainkat töltjük. Ráadásul a példát az elődeink is szolgáltatták nekünk, tőlük nem csak a vízben tanultunk-tanulunk játékelemeket, hanem sokszor láttuk őket önzetlenül segíteni másokon.



Természetesen nem tudunk annyi helyre elmenni, amennyire szeretnénk. Amikor sikert élünk el, rendkívüli módon megszaporodnak a kérések, meghívások és igyekszünk mindegyiknek eleget tenni, de ez néha lehetetlen. Versenyidőszakban pedig, amikor egy-egy komoly megmérettetésre készülünk, már erősen a célra és a felkészülés konkrét napi feladataira kell koncentrálnunk. Vannak azonban az évnek olyan szakaszai, amikor tényleg módunkban áll vállalni, hogy személyesen tegyünk valamit egy-egy jó cél érdekében. Van, hogy közvetlenül keresnek meg minket, előfordul, hogy a szövetségen keresztül, de az sem ritka, hogy egy-egy találkozás indít meg bennünk valamit és mi lépünk fel kezdeményezőként.



Többször megkérdezték már tőlem, hogy nem terhes-e a szabadidőmben sorozatosan ilyen programokban részt venni. Hát hogy lenne terhes? Kifejezetten jól érezzük magunkat, remek érzés hasznosat, értékeset csinálni. Az ember gyerekként nagyon szeret kapni, felnőttként pedig már annak örül jobban, hogyha adhat és látja más örömét. Személyesen tapasztaljuk, hogy akik miatt elmegyünk ide vagy oda, mennyire örülnek, milyen sokat jelent számukra egy-egy ilyen rendezvény. Hálásak már azért is, hogy velük vagyunk, foglalkozunk a problémájukkal, éreztetjük, hogy a társadalomnak fontos az ő gondjuk-bajuk és nem maradnak magukra, sokan próbálnak segítséget nyújtani.



Ezeken az eseményeken nagyon sokszor mi is tanulunk. És sok erőt kapunk. Látjuk, hogy emberek milyen nehézségekkel küzdenek, milyen súlyos problémáik vannak, és talpra tudnak állni, újra tudnak indulni. Ez is összekapcsolódik valahol a sporttal, mert mi sem nyerünk mindig. Vannak fájó vereségek, amelyek után talpra kell állni. De ezek a mi kis gondjaink az életben tapasztalható komoly problémákhoz képest semmiségek. Amikor elmegyünk egy-egy jótékonysági rendezvényre, akkor megtanuljuk a helyükön kezelni a dolgokat. A sportban sokszor hallani, hogy "élet-halál kérdése ez a mérkőzés!" Gyerekként az ember így is gondolta, fú, ez tényleg élethalálharc! De ma már tudom, hogy nem így van. Mi ebben az élet-halál kérdése? Hogy nyersz, vagy kikapsz? Esetleg döntetlent érsz el? Mi változik? Örülsz vagy szomorkodsz, az eredménytől függően, de az élethalálharc nem itt zajlik, nem a sportban. Sokkal inkább a való életben. Mi ezzel szembesülünk a rendezvényeken, s ez megtanít minket arra is, hogy képesek legyünk megfelelően értékelni a saját helyzetünket.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok boldog karácsonyt mindenkinek!


GERGELY ISTVÁN A PARLAMENTI GYERMEKKARÁCSONYON (M1)