FACEBOOK

Következik a Szolnok-Honvéd rangadó

Következik a Szolnok-Honvéd rangadó
hozzászólás, 2013.11.05.

Igazi rangadóvá lépett elő az OB1 7. fordulójából elhalasztott mérkőzés: szerdán a még veretlen Honvéd a bajnokesélyes Szolnokhoz látogat. Gergely István és Vámos Márton a vlv-nek:

OB1 alapszakasz, a 7. fordulóból elhalasztott mérkőzés:

November 6., szerda

18.00 Szolnok-Honvéd

GERGELY ISTVÁN (Racionet Honvéd) a vlv-nek:

- Sokat elemeztük a Szolnok játékát, s arra jutottunk, hogy fizikálisan nagyon erős csapat, jó játékosokkal, bízom abban, hogy elégedettek az elmúlt két mérkőzésükön nyújtott teljesítményükkel és ránk egy kicsit kevésbé figyelnek oda, talán jobban fókuszálnak már a Rijekára. Ugyanazt  fogjuk csinálni, mint a Vasas ellen, tehát az utolsó pillanatig küzdünk, nem adjuk fel, bármi is lesz a pillanatnyi állás. Ezzel együtt természetesen a hazaiak az esélyesek. Nagyon örülök, hogy ilyen csapatok ellen játszhatunk, mert ezeken a meccseken tud megmérettetni játékos és csapat is. Jó, hogy vannak ilyen csapatok Magyarországon, mint a Szolnok, meg a Szeged, Eger, ez éltet minket is és izgalmassá, színvonalassá teszi a bajnokságot.

- Van-e nálatok sérült, beteg?

- Influenzaszerű, náthaszerű tüneteket produkál néhány játékos, de azért a szerdai egy olyan ellenfél aki ellen senki sem szeretné kihagyni a meccset.

VÁMOS MÁRTON (Szolnoki Dózsa Közgép) a vlv-nek:

- Nekünk most feltétlenül csak erre a mérkőzésre szabad koncentrálni, mert ha úgy megyünk be a vízbe, hogy a Rijeka elleni szombati visszavágó lebeg a szemünk előtt, arra próbálunk gyakorolni, akkor a Honvéd bizony meglephet minket. Hiába játszunk hazai pályán, hiába ment mostanában jól a csapatnak, a Honvéd van olyan erős, hogy nem szabad őket félvállról vennünk, mert abból baj lehet. A Rijeka ellen és Szegeden a második félidőben jól játszottunk. Már csak a Honvéd és az Eger veretlen, ami mindenképpen figyelemre méltó. Természetesen, ha lehet, valamelyest igyekszünk majd felhasználni a mérkőzést a Rijeka elleni készülésre, de a fő cél az, hogy megverjük a Honvédot, méghozzá magabiztos játékkal. Én azt látom, hogy elindultunk egy jó irányba, megpróbálunk rajta maradni ezen az úton.

- Beteg, sérült?

- Alekszics ugye nincs és van egy-két fülfájósunk, de egyébként rendben vagyunk.