FACEBOOK

Vámos Márton: "Sokkal jobb volt átélni, mint elképzelni"

 Vámos Márton:
hozzászólás, 2013.09.23.

Nemrég még a példaképei által aláírt labdát nézegette otthon, most tőle kérnek autogramot. Barcelonában idén ő volt az ügyeletes magyar "berobbanó" vízilabdázó. Fejlődni akar, jövőre pedig minden tornát megnyerni, ahol elindul csapatával.

Diapolo

- Milyen érzésekkel olvastad a vlv Madaras-interjúját, különösen a neked adott pusziról szóló részt?

- Nagyon jólesett, ahogy maga a puszi is - azért nem mindenkit "puszilgat" Madaras Norbi :-). Egyébként úgy emlékszem, én mentem oda hozzá, hogy legyen rólunk közös fénykép. De a puszi valóban az ő meglepő ötlete volt. Örültem neki. :-) Amire utalt az interjúban, hogy a fiataloknak fejlődniük kell, azzal egyetértek, magam is úgy gondolom, hogy egy-két évig még biztosan nekem is ez lesz a legfontosabb feladatom. Az pedig rendkívül jólesett, hogy dicsérte a barcelonai teljesítményemet és azt mondta, hogy felnőttem a feladathoz.

- Hát akkor beszéljünk a te "hosszú pályafutásodról". Mintha ma lett volna, hogy Martfűn osztogattad a süteményeket, amikor először vehettél részt a válogatott edzésein...

- Ez 2009-ben történt.

- Hány éves voltál?

- Tizenhét. A gimnázium 11. osztályába jártam. Borzasztóan izgultam, annyira, hogy az edzőtábort megelőző héten még egy rosszullétem is volt. Rendesen legyengülve érkeztem az első edzésre, de túléltem. Aztán jött a Volvo Kupa, s Ausztrália ellen bemutatkozhattam a válogatottban. Görcsös izgulás volt megint bennem, de a végén lőttem két gólt és ez eléggé megnyugtatott. Mondhatni, az a két gól mérföldkő volt a számomra, hatalmas lökést adott, hogy mindjárt az első meccsemen kétszer is be tudtam találni. Még ma is emlékszem, milyen jó volt bemenni a suliba, hogy gólokat lőttem a magyar válogatottban, mindenki jött oda, gratulált. Mindez azzal az érzéssel együtt, hogy tagja vagyok az olimpiai bajnokokkal teletűzdelt keretnek, fantasztikus volt! Most már elárulom: anno, 12 éves korom óta őriztem egy labdát, amit Kiss Gergő és Kásás Tamás is aláírt egy Whirpool-rendezvényen (a nagynéném ott dolgozott), nagy becsben tartottam otthon. És egyszeriben ezekkel az emberekkel játszhattam a vízben. Szécsi Zolinak, Nagy Viktornak lőhettem kapura. Ez nekem óriási motivációt jelentett abban az időszakban.

- A magyar válogatott két balkezese akkor Kiss Gergely és Madaras Norbert volt. Nem sok esélyed lehetett mellettük...

- Hát nem. De például amikor 2010-ben vállműtétje volt Gerinek, én mehettem az EB-re, kint is sokáig csak néztem, hogy hűha, itt vagyok - hatalmas élmény volt.
 
- Te hogy értékelted akkor saját magad? Kész játékos voltál, amikor oda kerültél? Persze, a rutinos harmincévesektől mindig lehet tanulni, de hogy érezted, hol tartasz?

- Ifi elsőéves voltam, nyilván tudtam, hogy még azon a szinten is van fejlődési lehetőségem. A felnőtt válogatotthoz képest pedig "évtizedekkel" le voltam maradva. Különösen a védekezést kellett nagyon sokat tanulnom. Emlékszem, mindjárt az első edzésen Szivós Marci nagyon csúnyán ,,megszívatott”, nem egyszer, nem kétszer. Rá is álltam, hogy akkor én most védekezésben nagyon jó akarok lenni. Dumi már akkor szóban zrikált, amikor még csak mentünk le Martfűre, játszani nem is látott. Kérdezte, hogy mennyire megy jól a védekezés, mert a balkezesek nem erről híresek... Gerivel együtt játszottam a Vasasban, ő látta rajtam, hogy a kapufás megjátszását nem nagyon érzem. Sok fejlődési lehetőségem volt akkoriban és még most is van.

- Jó, felismerted, hogy fejlődnöd kell. Hogy csináltad? Figyelted a többieket? Vagy valakihez odamentél kérdezősködni? Hogy zajlott ez?

- Fent van az interneten nagyon sok meccs, azokat néztem. Egyébként Kiss Gergő nagyon jó tanítómesterem volt. Odafigyelt, rám szólt edzéseken akár többször is. Emberelőnyös gyakorlásnál felhívta a figyelmemet arra, hogy nézzem a kapufást, először a rövidet utána a hosszút. Sok információt kaptam tőle, és ezért nagyon hálás vagyok. Igaz, olyan is volt, hogy rám szólt, ne verjen már ő meg engem úszásban. Mert egyszer véletlenül megvert két hossz laza háton :-) Ő tanácsolta, hogy nézzek sok meccset, mert nagyon sokat lehet abból tanulni. Megnéztem minden magyarválogatott-meccset 2004 óta, elkértem Mátéfalvy Csabától, hiszen neki nagyon sok volt, ő vágta a meccseket.

- Évek teltek el, a bő keretnek folyamatosan a tagja voltál, de világversenyre csak akkor tudtál kijutni, amikor valamelyik balkezesnek problémája volt. Kívülről nézni, úgy, hogy ott is vagy, de a magban még nem vagy benne, milyen érzés volt? Magadban azt mondtad, hogy türelem, van még időm?

- Természetesen, ha benne vagy a bő keretben, nem az a célod, hogy kívülről nézd, nyilván mindenki ki akar jutni. Szerintem én jól tudtam kezelni, el tudtam fogadni, hogy fiatal vagyok még, itt vannak az idősebbek, akik nemsokára ki fognak öregedni és utána jön el az én időm. El is jött.



- Amikor nézted a londoni olimpiát a tévében, milyen érzéseid voltak? Sejtetted, hogy vége egy korszaknak? És hogy ez neked új távlatokat nyit meg?

- Abban a csapatban a háromszoros olimpiai bajnokok már 35-ön felül voltak, úgyhogy nyilvánvaló volt, hogy ha meg is nyerik, amire nagy esély volt, szebb is lett volna, utána abbahagyják. Nagyon szurkoltam a csapatnak, mert ott játszottak a példaképeim, Kásás, Kiss Gergő, Madaras. Szorítottam nekik és eléggé szomorú voltam az olasz meccs miatt, mert buta gólokat kaptunk. Rossz volt nézni, talán a végét már nem is néztem, mert nem volt jó érzés látni, ahogy az olaszok megvernek minket.

- Elég sokat fejlődtél, nem csak védekezésben, támadásban is. Van egy egészen különleges lövésed, a hosszú karoddal kinyúlsz és ellövöd, elpattintod a blokk mellett, de nagyon nagy erővel. Ez szinte már a védjegyeddé vált. Tanultad, gyakoroltad, érzéked volt hozzá?

- Ösztönös szerintem. Külön ezt nem gyakoroltam, hanem "jött belőlem", hogy hogy kell lőni visszapattintva a rövidbe. Egyet tanultam Dumitól is, Pekingben láttam tőle a döntőben, fellóbált és kívülről előtte a blokk mögül. Pár éve megkérdeztem tőle, hogy ezt hogy kell és azóta gyakorlom. Bár mondta, hogy nehéz elmondani, de nagy vonalakban elmondta én pedig elkezdtem gyakorolni. Most a vb-n a szerbek ellen lőttem is ilyen gólt.

- Gondolom, ahogy fejlődtél, egyre több teher került rád a klubban, a Vasasban. Érezted, hogy ezzel együtt nő a respekted? Nem is a válogatottság, hanem a teljesítményed miatt, a gólok és a sok játék miatt. Mennyire érezted azt, hogy a vízilabda világában elismernek, egyre inkább úgy kezelnek, mint egy komoly játékost?
 
- A Vasasban tavaly már erősen éreztem, hogy a meccseken kilépegetnek felém, nem hagynak lőni. Engem vittek be második centernek, próbáltak elfárasztani. Volt, amikor ki is pontozódtam, tehát igen, lehetett ezt érezni. A harmadik évemben már a kezdő csapat tagja voltam és olyan is előfordult, hogy nekem kellett megnyerni a mérkőzést, ami aztán végképp a kulcsemberek "feladata". Nyilván jólesik az embernek, ha egy másik csapatnál az a taktika, hogy ne lőjön a Vámos. De persze nehezebb így betalálni, ezt kell valahogy megoldani. Megtiszteltetésnek tartottam, hogy egy ilyen jó klubnál, mint a Vasas, amely az elmúlt években mindig döntőt játszott és nagyon sokszor nyert bajnokságot, meghatározó ember lehettem – nagyon jó érzés volt.

- És a válogatottnál eljött az új korszak...

- Először is nagyon-nagyon-nagyon örültem, hogy Tibi lett a szövetségi kapitány, mert úgy éreztem, hogy nála jobb nem is lehet. Levezényelte nekünk tavaly novemberben azt a két Világliga-meccset. Már az olaszok elleninél lehetett látni, hogy mekkora Tibiben az elszántság. Rengeteg a tapasztalata, nagyon ismeri az olaszokat, együtt játszott velük, ki más tudja a játékuk ellenszerét, ha nem ő?

A felkészülés során korábban mellékszereplő voltam és most hirtelen ott álltam a Világliga-meccsek előtt, egyedüli balkezesként! Féltem, hogy meg tudok-e egyáltalán felelni az elvárásnak. Az elején nem is ment a játék, nagyon rosszak voltak a lövéseim. Kint Olaszországban és itthon sem ment. A Volvo Kupán sem. Tibi egyszer odajött hozzám, hogy látja, hogy nem megy a játék. Finoman jelezte, hogy nem ezt várja tőlem. Mondtam neki, hogy tudom, de most még nagyon új a helyzet. Hiába gondolkodtam, nem tudtam rájönni, hogy mi lehet a visszaesés oka. Elmentem a csapat pszichológusához, Imre Tóvári Zsuzsához és az ő segítségével sikerült megoldani a problémát. Így végül is a nyarat már nagyon nagy önbizalommal és sikeréhséggel kezdtem.
 
- Egyértelmű volt a megoldásból, hogy mi volt a gyengébb játék oka?

- Igen. Egyébként elég nehezen sikerült kitalálnom, de Zsuzsa már az elejétől tudta, csak azt akarta, hogy magamtól jöjjek rá. Nehezen ment, de végül felszínre került és onnantól biztos volt, hogy tudni fogom kezelni a helyzetet.



- Megjött az önbizalom, megjött a jó játék. Gondolom attól nem tartottál, hogy nem leszel benne az utazó 13-ban. Vagy megfordult ilyen a fejedben?

- Olyan, hogy biztos - nincsen. Megfordulni nem fordult meg a fejemben, de mindent meg kellett tenni azért, hogy ott legyek. A másik, hogy ha nem teszel meg mindent, akkor hiába vagy utazó, nem fogsz jól játszani a vb-n.

- Csináltál valamit te magad azon kívül, hogy teljesítetted azt a nem semmi programot, amit nyáron Tibor vezényelt nektek? Fejben gondolkodtál a dolgokról? Hogy készültél a VB-re?

- Fejben nagyon sokat foglalkoztam a vb-vel, az ellenfelekkel. Aztán kint a soron következő meccs előtt mindig megnéztem, hogy kiket foghatok, ő miket szokott csinálni, hogy kell ellene védekezni. Volt, hogy kértem Maditól segítséget. Még Bariban átmentem hozzá este, az olasz meccs előtt, hogy mondjon pár szót. Néztem sok meccset is. Készültem. Voltak pszichológus-foglakozások is. Szakmai szempontból hirtelen az jut eszembe, hogy egész nyáron nagyon sokszor mondtam a kapufásoknak, hogy figyeljenek, mert fogom adni nekik. Bár a vb-n végül nem volt sok ilyen passzom, de nyáron a gyakorlások közben, a felkészülési meccsek során már adogattam fel labdákat a fához és ebben még nagyon sok fejlődési lehetőségem van.



- Hogy utaztál ki Barcelonába, mit gondoltál, mire lesztek képesek? Mit vártál magadtól? Nagyon ideges voltál?

- Először is, aznap nagyon korán kellett kelni, mert korán ment a gép. Elég fáradtan utaztam ki. Vártam a vb-t, hogy végre egy világeseményen megmutathassam, hogy mit tudok, lássák a külföldiek is. És vártam, hogy nyerjünk egy világbajnokságot, mert én azért titkon sokszor elképzeltem, hogy milyen lehet világbajnoknak lenni. Kiskoromtól kezdve sokat gondoltam arra, hogy milyen lehet egy ilyen meccs, egy győztesen megvívott vb-döntő után örülni. Elképzeltem, hogy lefújják a mérkőzést, lehet örülni, lehet ordibálni, a többiek nyakába borulni, gratulálni nekik.

- És amikor végül sikerült, akkor pontosan olyan volt, mint amikor ábrándoztál róla?

- Még sokkal jobb. Mert sokkal jobb átélni, mint merengeni róla, elképzelni.

- Gondolom a kinti légkör nem okozott számodra meglepetést. Ha nem is voltál még világbajnokságon, ugyanolyan torna volt, mint bármelyik más. Mivel teltek a napjaid, már amikor nem edzés-alvás-kaja volt?

- Ott volt közel hozzánk a tengerpart, oda jártunk le. Nagyon sokszor sétálgattunk napközben. Szabadnapon még strandoltunk is egyszer. Egyébként a hotelszobában voltunk. Egyszer elmentünk egy plázába Krisztiánnal, de igazából a tengerpart volt a "fő programunk" szabadidőben.



- Akkor forduljunk rá a tornára. Te egységes folyamatnak látod az egészet vagy voltak benne zökkenők? Mennyire változott a csapat ez alatt a két hét alatt, szerinted?

- Folyamatnak a görög meccs elejétől mondanám vagy akár a kazah meccstől, amit végül is simán megnyertünk. De az elejére visszakanyarodva: a Kína-meccset nagyon magabiztosan hoztuk, ez egy jó hangulatú indítása volt VB-nek. Nagyjából mindenki lőtt gólt, azok is, akik még nem találtak be világversenyen, például én is, ami megnyugtatott. Utána jött a szerb meccs, ahol az első negyedben még jól tartottuk magunkat, utána elvesztettük a fonalat és a szerbek végül legyőztek, bár talán volt még döntetlenre lehetőségünk a harmadik negyed végén. Már ott látszott viszont, hogy valami van bennünk, minket nem szabad lebecsülni. És innen jött a nagy menetelés. Tibi szerintem tudatosan csinálta, hogy a görög meccstől egészen a végéig legyen meg, tartson ki a csúcsformánk.

- Te úgy érezted, hogy van a csapatban erő arra, hogy fejlődjön és változtasson az első hétről a másodikra fordulva, tehát arra az időszakra, amikor már élet-halál kérdése volt minden meccsen a győzelem?

- Az én emlékeimben ez úgy él, hogy az első hét végén volt egy fordulópont. Az edzésünkön(!), az egyik támadásnál nem úgy álltunk oda a védekezéshez, ahogy kellett volna, és az esti megbeszélésen Madi mondta, hogy ezt nem csinálhatjuk így, mert ezzel semmire nem fogjuk vinni. Szétestünk annál a gyakorlásnál, a támadó csapat simán gólt lőtt. Madi szavaitól valamennyien magunkba szálltunk kicsit és utána már úgy védekezett mindenki az edzéseken is, hogy a támadók alig tudtak gólt lőni. Bennem ez nagyon megmaradt.



- A görögöktől kétszer is nagyon kikaptatok a vb előtt. Hagyott ez benned nyomokat?

- A Samardzitis Kupán kaptunk ki először. Megvertük a szerbeket és Montenegrót, elég fáradtak voltunk, sok volt az utazás, úgy gondoltam, nincs nagy baj. Utána kikaptunk a Vodafone Kupán is, nem játszottunk jól. Azt gondoltam, hogy bár a görög nagyon jó kis csapat, de azért mi jobbak vagyunk náluk, nehogy már megverjenek minket harmadszor is! Eljött a vb-n a meccs, nagyon összeszedett játékot mutattunk és esélyük nem volt, hogy nyerjenek. Visszavágtunk nekik, pont, amikor kellett.

- Jött az elődöntő, a horvátok elleni meccs.

- Nagyon sokat videóztunk, minden egyes játékost „kicsontoztunk”. Megnéztük, hogy ki hova lő és aztán egyébként oda is lőtt 90 százalékban. Úgyhogy tudtuk, mit hogyan kell csinálnunk. A pályát négyzetméterre lebontva meghatároztuk, hogy kit hogy kell fogni, mikor mit kell csinálni. A taktika nagyon jó volt és mindenki tisztában volt a feladatával. A rengeteg bírói ítélettel (18:7-es kiállítási arány volt) nem foglalkoztunk, csak a meccs után. Gondoltam egyébként, hogy a horvátoknak fújnak, de, hogy ennyire, azt belülről nem éreztem, mert olyan jól játszottunk. Sok akciógólt lőttünk, Viktor fogott két ötméterest, ami nagyon kellett.

- Komoly egzisztenciális tétje volt az összes meccsnek a torna második felében, mert mint az akkori helyszíni tudósításokból is kiderült, minden meccsen az volt a tét, hogy ha kikap a csapat, akkor fogadalomból kiköltöztök a szállodai szobátokból a szobatársaddal, Decker Attilával... Hál istennek nem kellett kiköltöznötök még a döntő utáni éjszaka sem... Nyilván ez a fogadalom akkor szimbóluma volt annak, hogy elszántak vagytok, biztosak vagytok a saját erőtökben. De azért a döntőben Montenegró nem tűnt könnyű ellenfélnek...

- Senki nem volt könnyű ellenfél. A görög meccs óta minden mérkőzés döntő volt. Montenegróval elég sokat játszottunk a nyáron, ismertük őket, volt róluk sok videóanyag. A döntő előtt is részt vettünk egy nagyon hosszú videózáson. Kifiléztük őket, ugyanúgy, mint a horvátokat. Dabrowski Norbi és Tibi nagyon sokat vágott, arra is rájöttünk, hogy mi lesz a taktikájuk, annak alapján, hogy mi volt a szerbek, az olaszok ellen. Fizikálisan annyira nem éreztem jól magam a döntő első negyedében, mint a horvátok ellen, mert ott el sem fáradtam. Montenegró ellen volt egy pár perc, amikor beragadtam és már-már a fenekemen vettem a levegőt. Át kellett esnem a holtponton, de a végére már jól ment a játék. Madival és Hosival megküzdöttünk a két Janoviccsal és végül egyikük sem lőtt gólt, ez is kellett az aranyéremhez. Összességében: aznap mi voltunk a jobb csapat és szerintem megérdemelten nyertünk.



- Az álmok valóra váltak...

- Igen. És összerogyott alattam a kapu, mert a vb előtt elhatároztam, hogy ha megnyerjük, akkor felmászom rá!

- Mire emlékszel még az ünneplésből? Mi történt, amikor visszaértetek a szállodába?

- Nyilván örültünk, de későn volt a meccs, nagyon fáradtak voltunk. Személy szerint én nagyon éhes is, de nem ez a lényeg. Elvitték Szivós Marcit doppingra, őt megvártuk, hajnali 2-3 óra volt, mire hazaértünk. Volt még volt egy megbeszélés, utána mentünk át Hosiék szobájába, ahol egy kis tudatmódosító folyadékot vettünk magunkhoz. Attilának, Bencének és nekem is kint volt a barátnőm, lementünk hozzájuk a partra és velük ünnepeltünk tovább, hajnali 4-ig. Az idősebb játékosok lefeküdtek, vagy ott maradtak Hosinál.



- A hazaérkezésről milyen emlékeid vannak?

- Az aranyérmemet végig, az egész repülőúton, az átszállásnál, a ki-becsekkolásnál a kezemben vagy a nyakamban tartottam, annyira féltem, hogy elkeveredik vagy elvesztem. Ferihegyen, a kijáratnál nem tudtunk kimenni, annyian vártak minket. Dani kilépett és rögtön letámadták, mi meg is álltunk. Nem volt hideg, ráadásul farmerben, hosszú ingben álltunk vagy egy fél órát, ez nem volt annyira kellemes, viszont nagyon jólesett, ahogy skandáltak, kiabáltak az emberek. Sok kisgyerek kért autogramot, jöttek az interjúk. Körülbelül még fél óra volt, mire a szeretteimhez értem, akik ott vártak. Nagyon jó volt ez a fogadtatás, örültünk, hogy ennyien szeretnek minket.

- Azóta úgy telnek a napok, hogy világbajnok vagy. Sikerült ezt felfogni, leülepedett?

- Most már igen. Az elején előfordult, hogy egyszer csak eszembe jutott otthon, hogy van egy világbajnoki aranyérmem, elmosolyodtam és örültem. Most már tudatosult bennem, hogy világbajnok vagyok. Itt szeretném megragadni az alkalmat hogy egy sor embernek megköszönjem, hogy támogatott, segített. Mindenekelőtt a családomnak, végig mellettem voltak, pályafutásom elejétől folyamatosan biztattak erősítették bennem a hitet. Az edzőimnek is hálával tartozom, köszönöm Horváth Janinak, akinek nagyon nagy szerepe van abban, hogy világbajnok vagyok, Merész Bandinak, Zsoldos Péternek, "Ili néninek", Földi Lacinak, Mátéfalvy Csabinak, volt csapattársaim közül pedig Kiss Gerinek és Steinmetz Ádinak, sokat kaptam tőlük.  


 
- Elértél egy új életszakaszt. A nyári átigazolási szezonról a sajtó azt írta, hogy a legnagyobb hír Vámos Szolnokra igazolása. Nem furcsa ez, megszoktad már?

- Jóleső dolog, hogy így látják. Sajnálom, hogy el kellett jönnöm a Vasasból, mert három gyönyörű évet töltöttem el ott, mind a csapattársakkal, mind a vezetőedző Földi Lacival és Mátéfalvy Csabival a mai napig jó viszonyt ápolok. Most már egy hónapja a Szolnoknál edzek és itt is nagyon jól érzem magam. Vannak régi csapattársak a Vasasból, a válogatottból is sokan itt vannak, szerb válogatottak is. Most már nagyjából megismertem őket. Azt hiszem, szép évet fogok itt eltölteni.

- A válogatott szempontjából hogy látod a jövőt? 2014-ben Európa-bajnokság lesz Budapesten, mindenki arról beszél, hogy ez mennyire fontos.

- Fontos, már csak azért is, mert mi rendezzük. A közönséget megpróbáljuk a tudásunkhoz mérten legjobban kiszolgálni. Az elvárások nem változnak, nyilván a sajtó aranyat vár tőlünk az EB-n, de szerintem saját magunktól az elvárás ugyanúgy az, mint Barcelona előtt volt, hogy jussunk be a legjobb négy közé. Már az nagyon nagy dolog egy ilyen mezőnyben.

- Neked személy szerint mik a terveid? Van-e valami, amit meg szeretnél valósítani, akár a vízilabdában, akár a magánéletedben?

- Európa-bajnok szeretnék lenni. A Szolnokkal pedig bajnokságot, Bajnokok Ligáját és Magyar Kupát nyerni.

- Csak így?

- Nem olyan apró célok.

- Kívánom, hogy minél több megvalósuljon! Köszönöm a beszélgetést.

(Lejegyezte: Tina)