FACEBOOK

Szabál az szabál

Szabál az szabál
hozzászólás, 2013.09.17.

Szerdán lép hatályba a vízilabda új szabályrendszere, így a FINA égisze alatt megrendezendő vízilabdameccseken (tehát világszerte) az új szabályok szerint kell játszani. Mi voltunk a kísérleti nyulak. A vlv összefoglalója az eddig történtekről.

Erről beszélünk (a waterpolo.hu oldal közlése alapján):

• Kötelező két kapussal felállni.

• Csak a cserekapus játszhat a mezőnyben, amennyiben elfogynak a bevethető cserék (azaz a kezdőkapus nem cserélhető le, és küldhető be azután a mezőnybe).

• Tovább erősítik a támadó csapat támogatását, de a játékvezetőre van bízva, hogy befúj egy szabálytalanságot, vagy tovább engedi a játékot.

• A 2x3 perces hosszabbítás teljesen kikerül a szabályok közül, ha olyan mérkőzés végződik ikszre, ahol muszáj eldönteni a győztest, akkor azonnal ötméteres-párbaj következik.

• A csapatok negyedenként egyszer kérhetnek időt.

• A szabaddobást azonnal el kell végezni, ugyanakkor a szabálytalankodó játékosnak jól láthatóan el kell mozognia a lefaultolt játékos mellől, mielőtt felteszi a kezét (ha blokkolni akar).

• Az ellenfél játékosának szabad mozgását megakadályozó szabálytalanság az egyszerű faultok közül a kiállítást érők közé került. Nem lehet ráúszni az ellenfél vállára, hátára, lábára. Ha kontratámadás van folyamatban és egy olyan faultot követnek el, ami akadályozza, a támadást akkor a szabálytalanságot elkövető játékost ki kell állítani és ez az egész pálya területére vonatkozik, addig amíg a támadás folyamatban van.

• Az időhúzás a mérkőzés bármely időszakában azonnal büntetendő. Ha a kapus az egyetlen játékos a támadást vezető csapat térfelén, akkor visszadobni neki a labdát időhúzásnak minősül, azaz büntetendő (szabaddobás az ellenfél javára).

• A színészkedésért azonnal szabaddobást kell ítélni az ellenfél javára.

• Páros kiállításnál nem indul újra a 30 másodperc.

• A kétkezes fault azonnali kiállítást jelent, a pálya bármely pontján.

• Labdaszerzést követően bármely támadásba lendülő játékos elleni fault azonnali kiállítást von maga után (a szabálymagyarázat szerint ez közvetlenül a „meglendülés” utáni másodpercekre vonatkozik, azaz nem lehet a támadásra induló játékosokat semmilyen módon akadályozni). Nincs fault az ellenfél félpályáján, mert az egyből kiállítást jelent. Zavarni zavarhatja a játékos a labdát birtoklót (felé mozdul, blokkol, felugrik, stb.), de faultolni nem lehet!

• Ha a kapust állítják ki brutalitás miatt, akkor a cserekapus azonnal bejöhet, de egy mezőnyjátékosnak el kell hagynia a pályát.

• Az illegális időkérésért járó ötméteres ezentúl akkor is megítélendő, ha a time-outot nem az edző, hanem bármelyik más csapatképviselő kérte a kispadról.

A SZÓBAN FORGÓ SZABÁLYMÓDOSÍTÁSOK RÉSZLETES LEÍRÁSA MAGYAR NYELVEN


Még soha nem fordult elő a FINA történetében az, ami most: kiírtak egy évvel későbbi időpontra, tehát 2014-re egy szabályalkotó konferenciát - egyetlen napirenddel. Ez a fórum lesz hivatott korszerűsíteni azt a szabályrendszert, amit most megalkottak.

Mivel az új szezonban nálunk kezdődött a világon először tétre menő klubtorna, a Magyar Kupa és a bajnokság, így kénytelenek voltunk elsőként alkalmazni az új szabályokat. (Ebben is világbajnokok vagyunk, mondta erről tréfálkozva Császár György, a szövetség játékvezetői bizottságának elnöke.)

A Magyar Kupa csoportselejtezői után a vlv nyolc csapat egy-egy játékosától érdeklődött az első tapasztalatokról és a vélemények szélsőségek között mozogtak. Azt mindenki elismerte, hogy a cél jó: a játék látványosabbá tétele. Azonban az eddig megszokotthoz képest sokkal több lett a bírói ítélet, gyakorlatilag minden támadás vége előtt sípszó határozta meg a folytatást, nem pedig akció vagy egyéni játékosteljesítmény.

Ezt követte a bajnoki nyitány, amelynek FTC-Eger meccsén 44 kiállítást ítéltek a bírók, s a találkozó végére összesen 10 játékos pontozódott ki. Volt ugyanakkor olyan meccs, amelyen összesen csak 9 kiállítás történt, s ezt az óriási különbséget többféleképpen magyarázták a szakemberek. Van, aki a bírókat következetlenséggel vádolja, mások azt mondják, hogy ha a játékosok alkalmazkodnak az új szabályokhoz, akkor nincs szükség ítéletre és értelemszerűen kevesebb a kiállítás. Ugyanakkor egyre élesebben vetődött fel, hogy a játék gyorsítását szolgáló ítélkezési gyakorlat során a bírói döntések nagy része érthetetlen a nézők, de sokszor még a játékosok számára is. Volt olyan meccs az első fordulóban, amelyet meg-megállítottak a játékvezetők, jelezve, hogy az új szabályok szerint ilyenkor mit kell ítélniük, de most még próbaidőszak van, így engedik a megszokott játékot.

A zűrzavar egyre nagyobb lett, s a szövetség szakmai egyeztetést hívott össze valamennyi érintett részvételével. A fórumon jelenlévők megegyeztek abban, hogy "enyhítenek" valamennyire a frissen bevezetett szabályok szigorán.

Az írásos megállapodás ismertetésekor a szövetség hivatalos honlapja tudatta azt is, hogy az alábbi szabályértelmezéseket alkalmazzák az akkori hétvégén soron következő kupanegyeddöntőkben, illetve az azt követő bajnoki körökben, "aztán különféle delegációk indulnak meg szeptember utolsó hétvégéjén Kragujevác és Nápoly irányába, ahol a Bajnokok Ligája első selejtezőkörei esedékesek, bár Gerendás György amondó, igazán majd az október 11-13-ai második kanyar lesz perdöntő, amikor már igazán minőségi együttesek meccselnek."

1. Minden esetben a kapus zavarásának minősül, így egyszerű támadóhibát (kontra faultot) kell ítélni azon támadójátékos ellen, aki labda nélkül a védekező csapat 2 méteres vonalán belül elúszik a kapu előtt.

2. Egyszerű támadóhibát kell ítélni a pálya egész területén, amennyiben a támadó játékos jogtalan előny szerzése végett kézzel vagy lábbal ellöki, eltolja, eltartja a védőt. A játékvezető saját hatáskörben jogosult (a régi szabályok szerint és szellemében) az erőszakosság körülményeiből és annak mértékétől függően ezen szabálytalanságot a wp 21.12 (ütés, rúgás, stb) illetve wp 21.13 (agresszív játék) wp 21.14 (brutalitás) alapján megítélni.

3. Semleges dobás esetén, és a ráúszást követően a játékvezető jogosult egy egyszerű hiba ítélésével eldönteni a támadás további irányát. Labdacsere esetén az egyszerű hiba a wp 21.11 alapján (támadó csapat saját térfelén elkövetett egyszerű hiba kiállítást von maga után) ítélendő meg.

4. Kiállítási hiba a labdát birtokló kapus ellen elkövetett minden nemű akadályozás és zavarás (pl . a kapus tartja a kezében a labdát, az ellenfél játékosa a víz alól felemelkedve kiüti a kezéből a labdát és az bemegy a kapuba, NEM GÓL, kiállítás a támadó játékos ellen)

5. A wp 21.10 alapján kiállítási hibának minősül minden két kézzel elkövetett egyszerű szabálytalanság. (sem a védő, sem pedig a támadó játékos nem foghatja, tarthatja két kézzel az ellenfél játékosát pl áthúzás) (megjegyzés: lehetősége van a védőjátékosoknak két kézzel megtámasztani, tolni az ellenfelet, mindaddig amíg fogással vagy tartással nem akadályozza annak szabad mozgását, törekedni kell arra, hogy test-test elleni kontaktus esetén az egyik kéz a víz felszíne felett legyen)


A viták lényege amiatt van, hogy a szabálymódosítások egy része értelmezési kérdéseket vet fel. A magyar szövetség élére állt ennek az értelmezési folyamatnak, de közben maga a FINA már rendelkezik az értelmezések első verziójával - azt azonban csak a szabályok hatályba lépésekor juttatja el tagországaiba. Így elképzelhető, hogy a nálunk eddig követett "törvénykezés" nem azonos a jogalkotó szándékával - amit egyébként szinte kivétel nélkül minden játékos és edző vall, vagyis lehetetlennek tartják, hogy a FINA ezt akarta volna, ami nálunk kialakult.

Közben megszólaltak a játékvezetők is, továbbá a Hírtelevízió Stopper című műsora rendkívül kritikus hangvételű összeállítást sugárzott a "magyar kísérletről". Játékosokat és edzőket szólaltattak meg, értékelve az eddig történteket. A műsor (a megszólalók mondanivalója alapján) világosan érzékelteti, hogy a magyar szövetség elhamarkodottan rohant előre, úgy bevezetve a szabálymódosítást, hogy az tulajdonképpen még nem is létezik.

Általános vélekedések szerint a jelenlegi káosznak vége lesz, amikor az októberi nemzetközi kupaselejtezőkön is debütálnak a szabályok, s a zűrzavar mindenki számára nyilvánvalóvá válik.

Közben elterjedtek olyan hírek, hogy a szabálymódosítás szervezetileg is megoszthatja a FINA tagságát, szárnyra kelt egy pletyka, miszerint a horvát szövetség nem hajlandó átállni az új szabályokra. Ez természetesen nem lehetséges, viszont mint a Varga Dániellel készített keddi vlv-interjúból kiderül: a horvátok formailag készülnek ugyan a váltásra, az edzőmeccseken azonban úgy vezetnek a játékvezetőik, mintha még a régi szabályok lennének érvényben.

Mindenesetre a magyar bajnokság a hétvégén az új (közös megállapodással módosított...) szabályok szerint folytatódik...


Az elmúlt napok televíziós "szabályelemzései":

Vogel Gábor a Reggeli Startban:

 
Császár György a Ma reggelben:

 
A Stopper a kialakult káoszról