FACEBOOK

Molnár Tamás megint arannyal tért haza Máltáról

Molnár Tamás megint arannyal tért haza Máltáról
hozzászólás, 2013.09.06.

Negyedszer lett máltai bajnok Molnár Tamás. A háromszoros olimpiai bajnok pénteken érkezett haza. Nem csak Máltáról, hanem a magyar válogatott vb-aranyáról, a szabálymódosításokról és a most induló bajnoki szezonról is kérdeztük.

MOLNÁR TAMÁS a vlv-nek:

- Két meccset kellett egymásután nyernünk a végén úgy, hogy az első nem lehetett még döntetlen sem. A csapat kész volt erre. Már a szezon elején bizonyítottuk, hogy nagyon jók vagyunk, a két fő riválist 10-10 góllal vertük utána volt egy megtorpanás, az EB-selejtező tálünk hét embert érintett, így megtört az addigi lendületünk, egy kicsit talán el is kényelmesedtünk, úgyhogy azon a két, szezon közbeni meccsen, amikor bebiztosíthattunk volna a bajnoki győzelmet, mindkétszer egy góllal kikaptunk. Ezzel alakult izgalmassá a bajnokság vége, ugyanis Biros Petiék csapatát az utolsó fordulóban le kellett győznünk ahhoz, hogy mindent eldöntő meccset játszhassunk az aranyéremért, ha csak döntetlen az a mérkőzés, akkor ők a bajnokok.

Az elmúlt évekre visszatekintve most volt a legjobb a Neptunes, sikerült egy új kapust hozni, ami nagyon sokat dobott a csapat játékán, egyedül a kupát nem sikerült megnyernünk, ott ötméteresekkel kaptunk ki Kiss Gergőéktől.

- Milyen volt a döntő hangulata? Gondolom, a szokott.

- Személy szerint természetesen már nem olyan az eufória a negyedik aranyéremnél, mint az elsőnél, de tényleg hihetetlen, hogy milyen közegben játszottuk a döntőt. Igazi szurkolók vannak, nem nézők és jó volt látni, hogy mekkora örömöt okozott nekik a döntőbeli győzelem. Olyan csapattal játszottunk az aranyéremért, amely 18 éve nem játszott döntőt, nem került az aranyérem közelébe, s a hangulat talán emiatt is az utolsó két meccsen olyan volt, amilyet még én sem láttam Máltán. Három-négyezer ember a lelátón, fantasztikus volt, minden fontos vízilabdameccsnek ilyennek kellene lennie.



- Egymás ellen játszottatok Biros Petivel, volt köztetek "külön meccs"?

- Nyilván nekem Petit kellett fognom, neki meg engem, de természetesen vagyunk akkora tisztelettel egymás iránt, hogy ez nem okozhatott problémát. Nekem ugye be kellett mennem centerbe, sikerült róla csinálnom egy ötméterest és egyszer ki is állították, ő pedig lőtt rólam egy gólt, meg engem is kiállítottak róla, úgyhogy ikszre kihoztuk a "külön meccset"...



- Mondta Peti, hogy együtt néztétek a vb-döntőt. Mit szólsz a barcelonai eredményhez?

- Új csapatról van szó, nyilván mindenki óvatosan fogalmazta meg a várakozásait. Talán a szerbek elleni csoportmeccs és az ausztrálok elleni döntetlen többeket elbizonytalanodott, de a végeredmény mutatja, hogy nagyon jó csapat jött össze. Azokat a görögöket, akik a csoportgyőzelem után sokak szemében a torna esélyesévé léptek elő, 9:3-ra vertük meg, s ettől minden hirtelen megváltozott, felfelé ívelő pályára került a csapat és azt hiszem , hogy az aranyérem magáért beszél. Tényleg együtt néztük, nagyon örültünk, izgalmas kis meccs volt, s annak külön örültem, hogy Szivós marci lőtte a győztes gólt, illetve pontosítok: a csapat lőtte a győztes gólt, de az Szivós Marci "kezéből került ki". Tényleg nagyon nagy élmény volt, jó volt kívülről nézni és örülni.

- Nem volt már benned egy kicsit sem olyan érzés, hogy jó lenne ott lenni?

- Nem. Ez már egy másik csapat és jó volt nézni, ahogy örülnek.

- Jön az új szezon - új szabályokkal. Nem tartasz kicsit ettől? Mégiscsak több évtizede más szabályok szerint játszol...

- Talán nem szerénytelenség azt állítanom, hogy nem tudnak olyan szabályokat hozni, ami a tudásomat, teljesítményemet befolyásolhatja. Nyilván szükség van változásra, nem tudom, hogy ezek-e a megfelelő mósodítások, ez van, ehhez kell alkalmazkodni. Ki kel próbálni, szerintem most még a játékvezetők sem értik pontosan, úgy hallom, hogy folynak egyeztetések a magyar játékvezetők és a FINA között a szabályok értelmezéséről. A dolog még kiforratlan, de nem biztos, hogy rossz lesz, különösen a technikás játékosok számára.

- Mit vársz a szezontól a Szeged szempontjából?

- Nyilván a tavalyi szezon után csalódottak vagyunk, hiszen nem sikerült a döntőbe jutás. Nagyon örülök, hogy a szponzor ennek ellenére lát fantáziát a szegedi vízilabdában és a megváltozott körülmények ellenére ütőképes csapatot sikerült összehozni, amely véleményem szerint obb lesz, mint a tavalyi. Nyilván az eredmény nagyban függ az ellenfelektől, de nekünk magunkra kell koncentrálnunk. Van még néhány dolog, ami tisztázásra szorul, de úgy gondolom, hogy kijöhet egy jó eredmény is az idei szezonból.

- Köszönöm a beszélgetést!


A máltai bajnokság utolsó, mindent eldöntő meccsén:

San Giljan-Neptunes 7:9 (2:3, 1:0, 1:3, 3:3)

V.: M. Dalli, S. Rizzitelli
San Giljan: D. Camilleri, Cutajar, Gialanze, Sammut, Dowling, M. Zammit 1, Avramovics 2, Bianchi, Spiteri de Barro, Biros 1, Fava 2, D. Zammit 1, Pisani.
Neptunes: Borg Cole, N. Lanzon 1, Sammut, Stellini 2, Agius, Csirics, S. Camilleri 3, J. Camilleri, Pace, Gravina, B. Lanzon, Molnár T. 2, Mercieca 1.