FACEBOOK

Elutaztak az ifik - kezdődik az U17-es vb

Elutaztak az ifik - kezdődik az U17-es vb
hozzászólás, 2013.09.06.

Pénteken elutazott Máltára a magyar U17-es válogatott. Első EB-meccsüket vasárnap játsszák, mindjárt az olaszok ellen. Az eredmény meghatározhatja a további utat. Horkai György utánpótlás szövetségi kapitány és Vogel Simon csapatkapitány elutazás előtti nyilatkozata a vlv-nek, s az EB teljes menetrendje.

Az utánpótlás szövetségi kapitányt először arról faggattuk, hogy milyen volt a szombathelyi U20-as világbajnokság visszhangja.

HORKAI GYÖRGY a vlv-nek:

- Alapvetően nagyon pozitív, az elnökség is elfogadta a beszámolót. Újra kiemelem az együtt töltött idő legnagyobb eredményét: a csapat mindegyik játékosa OB1-es klubban játszik a most következő szezonban és van egy felnőtt világbajnokunk is. Ez mindenféleképpen nagy siker és közös siker azokkal a klubedzőkkel, akik a játékosokkal foglalkoztak, mert hát azért nem csak mi dolgoztunk a fiúkkal, alapvetően ők, a klubok csinálják a játékosokat, mi esetleg valamit hozzá tudunk tenni. Ez mindenféleképpen közös sikere volt a magyar vízilabdának.

- Végül mindenki megemésztette az utolsó két szombathelyi meccset és már pozitívumok kerül nek előtérbe?

- Igen, nagyjából így van. Bennem maradt rossz szájíz, elsősorban a horvát mérkőzéssel kapcsolatban, mert most is azt mondom, hogy ha ott úgy tudunk játszani, ahogy korábban, akár csak úgy, mint a spanyolok ellen, akkor nyertünk volna az elődöntőben. Annak ellenére, hogy a horvátok saját bevallásuk szerint is fantasztikus napot fogtak ki. Még Ratko Rudics is azt mondta, hogy soha nem látta még ilyen jól játszani őket. Megmondom őszintén nagyon számítottam arra, hogy azon a meccsen már felszabadultan játszunk, hiszen bejutottunk a legjobb négy közé, fantasztikus volt a közönség, megszűnt a jó eredmény elvárása miatti teher, felelősség, hiszen az elődöntő már megvan, természetes lett volna, hogy ez plusz energiát ad - ahogy az történt például a felnőtt csapatnál Barcelonában, mikor túljutottak a görögökön.

És ez sajnos nekünk nem sikerült. Persze mondták nekem többen, akik régóta fiatalokkal foglalkoznak, hogy benne van ebben a korban ez az ingadozás, hogy hol nagyon jó a játék, hol gyengébben megy. Ám én igazából ezt nem tapasztaltam, két évet dolgoztunk együtt és nagyon nagy ingadozás nem volt, ez volt az első ilyen eset. Emiatt nem is voltam ehhez hozzászokva, mindig azt tapasztaltam korábban, hogy stabilan játszunk. Emiatt maradt bennem egy kis rossz érzés, de ezeket a dolgokat el kell felejteni, megy tovább az élet. Ugyanakkor most is fenntartom, hogy volt keresni valónk azon a mérkőzésen...

- Mi a helyzet a 17 évesekkel? Hogy értékeled a csapatot, hogyan jellemeznéd őket és mi várható az EB-n?

- Fiatal csikócsapat. Néha gyönyörű dolgokat csinálnak, néha meg elementáris hibákat, de hát ez a korból adódik. Dolgozunk azon, hogy minél kevesebb legyen a hiba., A játékosok ügyesek, jól mozognak, előbb járnak szerintem, mint a 93-asok, amikor elkezdtünk velük dolgozni. Mindenféleképpen van előrelépés, klubszinten is magasabb kategóriában játszanak. Talán még nem sikerült igazi csapattá gyúrni őket, pedig az egymásért való küzdés nagyon fontos egy ilyen válogatottnál. Sok dologban látok fejlődést, például az emberelőnyt kezdjük stabilabban játszani. Nem is szeretnék még egyszer olyat látni, ami Novákyban történt a felkészülési tornán, hogy öt előnyt is úgy játszottunk meg, hogy kapura sem lőttünk. Azóta láttam a védekezésben szép dolgokat.

Máltán a négy közé jutásért vagy a szerb vagy a horvát csapattal játszunk. A szerbek rendkívül erősek, nagyon stabilan játszik, jó a védelmük és nagyon jól játszanak elöl is. Ugyanakkor egyetlen mérkőzésen bármi lehet - erre a "bármire" készültünk az elutazás előtti napokban-hetekben. Videókat néztünk és Kis Pistával próbáljuk kitalálni,hogy mivel tudnánk meglepni őket.

- A fiúk hangulata milyen és hogy zajlott a felkészülés utolsó szakasza?

- A szegedi tornán volt bennük feszültség, hiszen csak utána hirdettem EB-csapatot, azon dolgoztunk az elmúlt másfél hétben, hogy most már mindenki száz százalékosan az EB-re tudjon koncentrálni. A felkészülés utolsó napjaiban próbáltuk megtalálni, hogy az emberelőnyös és emberhátrányos játék közben ki hogyan helyettesíthető. Játszottunk edzőmérkőzést a szingapúri felnőtt válogatottal és egész jól ment az előny és a hátrány is, egyértelmű volt a győzelmünk és nagyon jól jött ez a sikerélmény az összeszokáshoz. Volt egy-két betegség az elutazást megelőző napokban, remélem, ezeknek nem lesz nyoma. Szerdára szabadnapot kaptak a fiúk, közös csapatépítő programon vettek részt és már csütörtökön is csak egy edzést tartottam, s pihentetés volt a cél, hiszen vasárnap fontos meccset játszunk.

VOGEL SIMON csapatkapitány a vlv-nek:

- Szerintem fizikálisan készen állunk, azzal nem lesz probléma, a sorozatos terhelést is bírni fogjuk. Az első meccsünk egyől az olaszok ellen lesz, ami nagyon fontos, mert itt dől el, hogy elsők vagy másodikok leszünk-e a csoportban. Ha elsők, akkor egy kicsivel könnyebb lehetne az út a négy közé, mert valószínűleg a horvátokat kapjuk. Ha második helyen jutunk tovább, akkor kell játszanunk egy viszonylag gyengébb csapat ellen, utána pedig a szerbek következnének a négy közé jutásért. Ez sem lehetetlen feladat, de nagyon nehéz, mivel szerintem a szerbek a legerősebbek ebben a korosztályban. Szóval már az első meccsen nagyon oda kell figyelmünk, mert azt mindenképpen hozni akarjuk.

- Hogy érzed, mi az, ami jól megy már, és miben kell még felődnötök a játék terén?

- Hat a hat ellen nem lesz probléma, mindenki meg tudja oldani, nem vagyunk lemaradva a többi csapathoz képest, a fór néhol megakad, de szerintem az elmúlt időszakban azt is elég jól begyakoroltuk.

- Mivel lennél elégedett?

- Mindenképpen egy éremmel, de a hivatalos cél a négy közé jutás.


U17-es Európa-bajnokság, Gzira (Málta), szeptember 8-15.

A csoport

Horvátország
Szerbia
Oroszország
Fehéroroszország

B csoport

Spanyolország
Málta
Franciaország
Törökország

C csoport

Görögország
Románia
Montenegró
Ukrajna

D csoport

Olaszország
MAGYARORSZÁG
Grúzia
Németország

Csoportkör

Szeptember 8., vasárnap

09.00: Grúzia-Németország
10.15: Oroszország-Fehéroroszország
11.30: Franciaország-Törökország
12.45: Görögország-Románia
15.00: Montenegró-Ukrajna
16.15: Horvátország-Szerbia
17.30: Olaszország-Magyarország
18.45: Spanyolország-Málta

Szeptember 9., hétfő

09.00: Ukrajna-Görögország
10.15: Fehéroroszország-Horvátország
11.30: Németország-Olaszország
12.45: Törökország-Spanyolország
15.00: Románia-Montenegró
16.15: Szerbia-Oroszország
17.30: Magyarország-Grúzia
18.45: Málta-Franciaország

Szeptember 10., kedd

09.00: Németország-Magyarország
10.15: Ukrajna-Románia
11.30: Franciaország-Spanyolország
12.45: Fehéroroszország-Szerbia
15.00: Grúzia-Olaszország
16.15: Montenegró-Görögország
17.30: Oroszország-Horvátország
18.45: Törökország-Málta

Szeptember 11., szerda

09.00: A4-C4 - RM1
10.30: B4-D4 - RM2
12.00: A2-C3 - RM3
15.00: C2-A3 - RM4
16.30: B2-D3 - RM5
18.00: D2-B3 - RM6

Szeptember 12., csütörtök

09.00: RM3 vesztese-RM5 vesztese - QF1
10.30: RM4 vesztese-RM6 vesztese- QF2
12.00: RM3 győztese-D1 - QF3
15.00: RM4 győztese-B1 - QF4
16.30: RM5 győztese-C1 - QF5
18.00: RM6 győztese-A1 - QF6

Szeptember 13., péntek

14.00: QF3 vesztese-QF5 vesztese - SF1
15.30: QF4 vesztese-QF6 vesztese - SF2
17.00: QF3 győztese-QF5 győztese - SF3
18.30: QF4 győztese-QF6 győztese - SF4

Szeptember 14., szombat

14.00: RM1 vesztese-RM2 vesztese (a 15-16. helyért)
15.30: RM1 győztese-RM2 győztese (a 13-14. helyért)
17.00: QF1 vesztese-QF2 vesztese (a 11-12. helyért)
18.30: QF1 győztese-QF2 győztese (a 9-10. helyért)

Szeptember 15., vasárnap

14.00: SF1 vesztese-SF2 vesztese (a 7-8. helyért)
15.30: SF1 győztese-SF2 győztese (az 5-6. helyért)
17.00: SF3 vesztese-SF4 vesztese (a 3-4. helyért)
18.30: SF3 győztese-SF4 győztese (döntő)