FACEBOOK

Bárány Attila az új BL előnyeiről

Bárány Attila az új BL előnyeiről
hozzászólás, 2013.09.03.

Eddig a LEN új BL-elképzeléseinek csak a negatív elemeivel foglalkoztunk, az egriek ügyvezető elnöke most elmondja, hogy számukra miért lehet előnyös ez a "kaland".

Diapolo

Többször is foglalkoztunk a LEN új rendszerű BL-tornájával, amelyre nyolc európai csapat (jó pénzért) különleges kiemelést vásárolhatott. A rögtön a főtáblán kezdők között van a ZF-Eger, ami tulajdonképpen most dőlt el, hogy az egriek az év végéig haladékot kaptak a wild card árának megfizetésére.

BÁRÁNY ATTILA ügyvezető elnök a vlv-nek:

- A múlt heti római egyeztetésen tisztázódtak az eddig homályos kérdések. Többek között az, hogy a befizetendő 25.500 eurót az év végéig kell átutalnunk. Itt kell tisztázni, hogy eredetileg nem szerepelt volna magyar csapat a kiemeltek között, ezért is húzódott sokáig az ügyünk. Úgy gondolom, hogy az új rendszerű kiemelés nem "elrontott ötlet". Most részleteiben megismertük a pontos elképzeléseket és azt mondom, hogy a klubunk számára hasznos lesz a részvételnek ez a formája. Pozitív érzésekkel jöttem haza, mert eddig csak csöpögtek a információk, sokáig nem volt versenykiírás, most pedig részletesen látjuk az elképzeléseket és a lebonyolítási rendet.

- Kérlek, sorold az előnyöket...

- Nem tartom rossznak, hogy legyen nyolc csapat, amely folyamatosan ott lesz Európa elitjében. Ez tervezhetőséget, biztonságot nyújt. Természetesen a kiválasztáson lehet vitatkozni, de a LEN-nek ezzel kapcsolatban megvoltak a maga szempontjai. Ahol valóban "kilóg a lóláb", az a Galatasaray, de állítólag ott nagyon nagy az érdeklődés - a befektetők és a televíziós társaságok szintjén is, ezért került be a kalapba a török csapat. Egyébként meg is lehet fordítani a kérdést: mi lenne, ha nem lennénk benne ebben a körben. Nos, akkor az egyértelműen hátrányos lett volna a számunkra. Ez részben matematika, hiszen ha pontosan kiszámolja az ember, hogy mibe kerül a selejtezőkön keresztül eljutni a főtáblára, ez az összeg kedvezőtlen esetben (távoli csapatokhoz való utazás miatt) összességében még többe is kerülhet, mint a wild card megvásárlása. Úgy, hogy egyáltalán nem biztos az az eljutás... Ráadásul nem tudsz előre tervezni, nem tárgyalhatsz a meccseid közvetítéseiről tévétársasággal, hiszen nem tudhatod, odaérsz-e egyáltalán a torna végső szakaszába.

Összességében azt mondom, maga az elv nagyon hasonló ahhoz, amit Szuperliga néven szerettek volna megvalósítani korábban európai élcsapatok. Nyilván először nekünk is képtelenségnek tűnt a három évre fizetendő 3x30 ezer euró - egyébként sok is. De a részletek alapos megismerése után azt kell, hogy mondjam, jó befektetésnek ígérkezik. A csapatoknak visszaosztanak, nem is keveset, ráadásul a tervezett marketingbevételekből is részesedünk majd.

- Ezt hogy kell érteni?

- Most egy olyan torna lesz, amelynek tervezése során egységes arculati elemek mellett a televíziók számára is vonzó program valósul meg, egyébként az európai  kézilabda- és a labdarúgó-tornák mintájára. Ehhez keresnek egy főszponzort, amelynek érdemes lesz beszállnia, hiszen valóban fog kapni valamit a pénzéért. Ez természetesen a részvevőkre is többletterheket ró, hiszen a hazai meccseken meg kell majd felelni a központilag előírt elvárásoknak. Cserébe viszont a marketingből származó bevételek 80 százalékát is szétosztják a részvevő klubok között. Nem kétséges, hogy ilyesmi lehet a mostani helyzetből kivezető út, most már csak az a kérdés, hogy mennyire lesz hatékony a LEN marketingmunkája, sikerül-e találni szponzort, szponzorokat. Ha mindezt figyelembe vesszük, akkor a 30 ezer eurós részvételi díj (cserébe a kiemeltek közötti tartós szereplés jogáért), igenis, jó befektetés.

- Na de hogy a Barceloneta a következő két évben rendezőként biztos final six-részvevő, s közben emiatt a többi csapat esélye a bejutásra nem lesz egyforma - ez mi?

- Ez az egyetlen visszásság, amit én már az elején, akkor jeleztem, amikor még nem lehetett tudni, hogy ez a helyzet konkrétan minket is érint, hiszen a hattagú csoportban meg kell szereznünk az első két hely valamelyikét a final sixbe jutáshoz. A fő probléma a Barceloneta motiválatlansága, amit a LEN azzal igyekszik "cáfolni", hogy a csoportban kialakult végeredmény kihat majd a final six menetére. (A csoportelsők azonnal az elődöntőbe kerülnek, a csoportmásodik csoportharmadikkal játszik ugyanezért, vagyis nem mindegy, hogy a Barceloneta hányadik helyen végez a főtáblán - a szerk.)

- Visszatérve a marketingre, akkor tehát elképzelhető, hogy központilag, európai szinten lesz koordinálva a tévéközvetítés?

- Ez úgy néz ki, hogy amiről most mi konkrétan tárgyalhatunk, azok a hazai mérkőzéseink. Ha mondjuk, leülök egy hazai tévétársasággal tárgyalni, akkor az öt hazai főtáblás meccsemet eladhatom, ugyanakkor a többit már a LEN-nel kell nekik megbeszélni.

- Gondolom, kötelezettsége van a tévétársaságnak továbbadni a jelet.

- Kötelező, ez így van, ezt visszahozták. Tavaly nagyon nagy visszalépés volt az eddigiekhez képest, hogy aki elindult a Bajnokok Ligájában, annak számára nem volt kötelező nemzetközi jelet adni. Most azoknak a csapatoknak, amelyek bejutnak a preliminary round-ba, meg a nyolc kiemeltnek, ez kötelező lesz.

- Igen, és gondolom, ez egyben a magyar nézőnek azt jelenti, hogy külföldről is fogja látni a meccseket, mert ez csereszabatos. Tehát, nyilván, aki átveszi tőlünk, annak is kötelessége adni nekünk az ottani meccset.

- Ez így van, de a nemzetközi közvetítéseket elvileg a LEN értékesíti és arról még nem tudtak információt adni, hogy ez mivel jár. Azt kérték, hogy a tévé keresse meg közvetlenül őket.

- A 25.500 euró befizetésére találtatok forrást, vagy ezt megspóroljátok a költségvetésből? Hogy fogjátok az év végéig rendezni a számlát?

- Keressük a forrást, mert ki vagyunk centizve mi is – ez nem titok. De én abban bízom, hogy egyrészt a tévéközvetítésből bevételhez jutunk, másrészt azért a nemzetközi kupában való indulással természetesen a költségvetésünk is számolt, még ha nem is ekkora nagyságrendben. Az előző szezonban sajnos extrém évet jelentett a részvétel a kiadások szempontjából, úgyhogy szerintem az idei se lesz nagyobb teher, ráadásul sokkal jobb meccseket fogunk játszani mind szakmailag, mind eladhatóság szempontjából.

- És még az is benne van, hogy lehet, hogy a végén még egy csomó pénzt kerestek – mert nem csak a pénzdíj, hanem esetleg a marketingbevétel is érkezik?

- Én ebben bízom. És az sem elhanyagolható előny, hogy mind a városnak, mind a szponzorainknak azt tudom mondani, hogy a ZF-Eger tartósan, három évig biztosan Európa és Magyarország élvonalában szerepel, erre valamilyen szinten garancia ez az új rendszer, s így talán könnyebb lesz új támogatókat találni - akár helyi szinten is.

- Köszönöm a tájékoztatást!

(Lejegyezte: Ötvös Csilla)


A szeptember 27-től 2014. május 31-ig tartó új BL-szezon lebonyolítási rendje időpontokkal.