FACEBOOK

Kettéosztották a Bajnokok Ligája főtábláját

Kettéosztották a Bajnokok Ligája főtábláját
hozzászólás, 2013.08.29.

Még el sem kezdődött a selejtezősorozat, a LEN mindenható urai döntöttek a végkifejletet megelőző küzdelemsorozat, a főtábla-torna csoportbeosztásáról. Hiába fizet sokat az Eger - máris hátrányból indul. Ismertetjük a bonyolult versenyrendszer teljes lebonyolítási mechanizmusát, időpontokkal.

A BL menetrendjét egy hete megjelentetett anyagunkban már közöltük, az újdonság most az, hogy az érintettek részvételével Rómában megtartott egyeztetés alkalmával a LEN illetékesei "meghatározták" a főtábla két csoportjának beosztását és azt, hogy a selejtezőkből érkezők melyik csoporthoz csatlakoznak.

Hivatalosan bejelentették továbbá, hogy a végküzdelmeknek (Final Six) 2014-ben és 2015-ben is a CNA Barceloneta adhat otthont. A spanyol csapat a főtáblán kapcsolódik be a küzdelemsorozatba, s helye tehát mindenképpen biztos a final six-ben.

Mint megírtuk, a csapatok nevezési díja ezer euróról 4.500 euróra nőtt, s a közvetlenül főtáblás helyért vállalni kellett, hogy az adott klub három egymást követő évben részt vesz a versenysorozatban és az úgynevezett wild cardért 3x30 ezer eurót fizet. Nem hozták nyilvánosságra, hogy a spanyolok mennyiért vásárolták meg a final six rendezési jogát, de információink szerint vastagon hat számjegyű összegről vany szó, persze euróban és évenként.

A LEN cserébe profi marketinget, egységes tévéközvetítési rendszert ígér és "minden segítséget" megad a csapatoknak. A verseny továbbra is pénzdíjas, de míg eddig csak a végső döntőbe bejutott klubok részesültek díjazásban, most a főtábla mind a 12 csapata - természetesen a final six-be bejutó klubok többet kapnak majd a szétosztásra szánt 316 ezer euróból.

A LEN által a vlv szerkesztőséghéhez is eljuttatott közlemény tartalmazza azon LEN-tisztségviselők nevét, akiknek ezen új rendszerű lebonyolítási verseny kimunkálását köszönhetjük. Álljon tehát itt a lista mementóként: Paolo Barelli LEN-elnök, Fernando Campena és Aleksandar Sostar LEN Büro-tagok, Gianni Lonzi, a LEN vízilabda bizottságának elnöke, David Rouger marketingfelelős és Marco Birri vízilabda"menedzser".


Bajnokok Ligája, 2013-14

1. selejtezőkör szeptember 27-29.


A csoport, Nápoly (Olaszország)

- Mladost Zágráb (horvát)
- CN Marseille (francia)
- Schuurman BZC (holland)
- Sintez Kazany (orosz)
- Acquachiara (olasz)
- Málta bajnoka (a bajnokság még nem ért véget)

B csoport, Kragujevác (Szerbia)

- Szpartak Volgográd (orosz)
- Nagyvárad (román)
- Budva (montenegrói)
- Radnicski Kragujevác (szerb)
- Montpellier (francia)
- Hannover (német)


A tornákról csak a két utolsó helyezett esik ki, a többiek (tízen) a második selejtezőkörben folytatják.

2. selejtezőkör, október 11-13.

Az első kvalifikációs körből továbbjutott 10 csapathoz itt csatlakoznak:

- Primorje Rijeka (horvát)
- Duisburg (német)
- Vouliagmeni (görög)
- Szolnoki Dózsa KÖZGÉP
- Pro Recco (olasz)
- Crvena Zvezda (szerb)


A csapatokat négy négyes csoportba sorsolják. Minden csoportból ez első két helyezett jut tovább.

3. selejtezőkör - játéknapok: október 26. és november 9.

A második körből továbbjutott csapatok páronként, egyenes kieséses rendszerben küzdenek meg a továbbjutásért.

A párok elnevezése: A, B, C, D.

Főtábla

A selejtezőkből ide eljutó négy csapathoz csatlakozik a nyolc "szuperkiemelt" (egyenként 30 ezer euróért kapták meg ezt a jogot és ez számukra a következő két évben is biztosított - további 30-30 ezer euró fejében, aminek kifizetésére kötelezettséget vállaltak):

- CN Atletic-Barceloneta (spanyol)
- Wasserfreunde Spandau 04 Berlin (német)
- Olympiakos Pireusz (görög)
- AN Brescia (olasz)
- Jug Dubrovnik (horvát)
- Partizan Belgrád (szerb)
- ZF-Eger
- Galatasaray (török)

A főtábla csapatait most két hatos csoportba osztották - állítólag sorsolás útján.

A csoport
- ZF-Eger
- CN Atletic-Barceloneta (spanyol)
- Jug Dubrovnik (horvát)
- Olympiakos Pireusz (görög)
- a 3. selejtezőkör B jelű párosításának győztese
- a 3. selejtezőkör D jelű párosításának győztese

B csoport

- Galatasaray (török)
- Wasserfreunde Spandau 04 Berlin (német)
- AN Brescia (olasz)
- Partizan Belgrád (szerb)
- a 3. selejtezőkör A jelű párosításának győztese
- a 3. selejtezőkör C jelű párosításának győztese

Mindenki kétszer játszik minden csoportellenfelével, s a csoportok első három helyezettje jut be az új rendszerű végső döntőbe, a final six-be - kivéve az A csoportot, ahova az Eger került. Itt ugyanis a Barceloneta a rendező jogán eleve továbbjutó, tehát nem három, hanem csak két továbbjutó helyért harcol a többi öt csapat. (Ne feledjük, hogy a harmadik selejtezőkörből két olyan klub érkezik még ide, mint például a Pro Recco, a Primorje Rijeka, a címvédő Crvena Zvezda vagy a Radnicski Kragujevác...)

A főtábla-küzdelmek játéknapjai:

2013. november 20.,
2013. december 4.,
2013. december 18.,
2014. január 8.,
2014. január 29.,
2014. február 22.,
2014. március 15.,
2014. március 25.,
2014. április 9.,
2013. május 3.

FINAL SIX - a BL versenysorozat hatos döntője, 2014. május 29-31., Barcelona

A final six torna menetrendje előre meghatározott. A főtábla két csoportgyőztese közvetlenül az elődöntőbe jut, ellenfelük a csoportmásodik-csoportharmadik párharcok győztese lesz.

Címkék:
LEN Bajnokok ligája