FACEBOOK

Varga Dénes: A nagy felhőből egyszer csak kihúztuk az aranyérmet

 Varga Dénes: A nagy felhőből egyszer csak kihúztuk az aranyérmet
hozzászólás, 2013.08.29.

A barcelonai aranyéremhez vezető folyamat újabb kulisszatitkai. Beszélgetés a világbajnokság leggólerősebb magyar játékosával, a torna MVP-jével, Varga Dumival, aki most már nem csak apuka, hanem ennek megfelelően "aggasztóan komolyodik".

- Dumi, én azt vettem észre, hogy neked ez az egész nyár Bendegúzról szólt. Mennyire változtatta meg az életedet április másodika?

- A feleségem életét jobban megváltoztatta, mert ő abszolút alárendelte az én sportkarrieremnek ezt a "gyereknevelés-dolgot". Gondolok itt arra, hogy felkelt adott esetben éjszaka, sőt, azt mondhatom, hogy 95 százalékban ő kelt fel. Hogyha szabadnapunk volt, akkor ragaszkodtam hozzá, hogy én csináljam, amit kell, ha másnap reggel nem volt edzés, de volt úgy, hogy egyszerűen akkor sem bírtam. Annyira fárasztó volt a nyár, és ő ezt vállalta. Amikor szabadidőm van, akkor legszívesebben Bendegúzra fordítom az energiámat, de úgy egyébként az életem nem változott meg gyökeresen. 

- Én azt láttam, hogy állandóan Bendegúzzal foglalkozol, ott volt a telefon a kezedben, a repülőn, a buszon és csak nézted a képeket...

- Nyilván ez így van, nagyon hiányzott, ezért szerettem nézni a felvételeket, amiket csináltam. De hogy az elejétől kezdjem, én már korábban vágytam arra, hogy legyen közös gyerekünk, ám be kell lássam most, meg igazából akkor is éreztem, hogy akkor még nem láttam elérkezettnek az időt, hogy ez megtörténjen. Aztán, ahogy elhatároztuk és nagyon akartuk, rögtön jött is. Nagyon nagy szeretettel vártuk, régóta vártunk rá és nagyon örülünk, hogy itt van, úgyhogy nyilván sokat foglalkozom vele akkor is, amikor nem vagyok mellette.

- Szóval mennyire változtatta meg a napjaidat? Tekered a képedet és mindegyiken Bendegúz van, volt, amelyiknél elidőztél, aztán tovább mentél egy másik képére. Ez a lelkiállapot hogy hatott például a játékodra, befolyásolta-e?

- Igazából nem. A vízben a játékkal kapcsolatos teendőimmel vagyok elfoglalva. Ezt nagyon kevés dolog tudja megingatni, de nyilván, ha annak vége, akkor minden háttérbe szorul és a legelső gondolatom a fiam.

- Akkor térjünk rá a vízilabdára. Elég markáns változás történt a londoni olimpia után. Mik voltak a várakozásaid, mennyire érezted azt, hogy új, sikeres korszak jön és hogy ebben neked komoly szereped lesz?

- Az biztos, hogy ez a periódus nagyon jól kezdődött. Mindenképpen azt éreztem a közösségben, hogy nagyon egy irányba tartunk és ez extra motivációt adott. Tetszett, hogy mindenki ugyanazt érzi: na akkor most eljött az idő. Nagyjából így summáznám. 

- Amikor indult a felkészülés, még nagyon sok ember volt a keretben. Mikor kezdted el azt érezni, hogy, kialakulóban az új csapat, ez a bizonyos új légkör. Hogy alakult ez a folyamat?

- Rögtön, ahogy Tibi átvette a csapatot, amikor még csak "beugró" volt, mert nem telt le Dénes kapitányi megbízatása, máris éreztem, hogy itt valami más lesz. Ezt Tibi is forszírozta, leültünk csapat- és négyszemközti beszélgetésre, elmondta az elképzeléseit, lehetett érezni, hogy új típusú kapcsolatok lesznek, nem csak én viszonyulok máshogy az edzőhöz, hanem ő is hozzánk. Várható volt, hogy így, ebben a légkörben a csapattársak is nyitottabbak lesznek egymás felé. Tehát azonnal lehetett érezni, hogy más, valami új következik. 

- Ennek a légkörnek magára a játékra milyen hatása van?

- Hát most egyelőre úgy néz ki, hogy elég jó. Kialakult egy nagyon jó "alap légkör". Sok helyen elmondtam már, ennek lényege az volt, hogy mindenki nagyon nyitottá vált a másik iránt, egymás problémái iránt és aziránt, hogy ezeket a problémákat ő is segítsen megoldani, mert tudtuk, hogy ez vezet eredményre. Mert oké, jó vízilabdások vagyunk - talán nem a legjobbak a mezőnyben -, de elkezdjük ezt a hátteret úgy felépíteni, megerősíteni, hogy ez egy nagyon működőképes alapot adjon. És akkor erre lehet a ciklusban felépíteni  a vízilabdatudást.

- Amikor az előbb azt mondtad, hogy nyitottak lettetek egymás problémái iránt, milyen problémákra céloztál? 

- Bármilyen apró-cseprő problémára, tehát ha valakinek nem tetszett az, ahogy a másik megvakarja a fülét, akkor azt is el lehetett mondani. Nyilván nem ilyen volt a túlnyomó többség, hanem mondjuk szakmai meglátás, ki miben kéne, hogy egy kicsit jobban odafigyeljen, ezáltal javuljon akár edzésen, akár meccsen. Ezt a másik tudtára adva az illetőben egy komoly új cél, fejlődni akarás alakult ki.



- Az egymás közötti kapcsolatok utazás, edzőtáborozás közben, verseny alatt megváltoztak a korábbihoz képest?

- Ez alapvetően abból következett, hogy más lett a csapat struktúrája. Az életkor is. Míg korábban egy kicsit talán csöndesebbek voltunk az idősebb olimpiai bajnokokkal szemben - persze lehet, hogy ők ezt nem így gondolják :-) -, addig most nem fenyegetett semmilyen "kényszeres visszafojtottság" veszélye, illetve ott voltak a fiatalok, akiknek azért valamilyen módon kellett mutatni, hogy mi az, ami célravezető és mi az, ami nem. Tehát alapvetően azért változott meg a légkör, mert más lett a csapat.

- Milyen reményekkel mentél Barcelonába? Érezted akkor már, hogy bennetek van a nagy eredmény? Persze mindig, minden világverseny előtt úgy mentetek eddig is, hogy ha kijön a lépés, akkor bármi lehet. Most volt különbség?

- Azt, hogy nyerünk, onnantól kezdve éreztem, hogy hoztuk a görög meccset, ráadásul úgy hoztuk, ahogy. Az nekem egy olyan jel volt, hogy jó, akkor meg tudjuk nyerni és meg is nyerjük. Főleg, hogy a horvátokat kaptuk az elődöntőben, akik ugyan nagyon jó csapat, de úgy gondoltam, hogy van egy-két olyan játékosuk, akik miatt nem nyerhetnek. És, a kérdés elejére visszatérve: az egész egy folyamatnak tűnik, onnantól kezdve, hogy először játszottunk Tibivel még Világliga-meccset, odáig, hogy a világbajnokság végéig minden egyes meccsnek megvolt a maga jelentősége, úgy érzem, hogy ez az egész egy folyamat volt, egy fejlődési folyamat.

- És ennek a folyamatnak voltak azért kiemelkedő állomásai?

- Voltak. Szerintem nagyon fontos és jó dolog volt, hogy Bariban nyertünk az olaszok ellen a Világligában, még a selejtezőkörben - annak ellenére, hogy annak a meccsnek már nem volt túl nagy jelentősége. De mi nagyon jól tudtuk, hogy a presztízs a tét, igenis meg kellett mutatni az olaszoknak, meg az egész széles vízilabda-társadalomnak, hogy mi vagyunk olyan jók, hogy idegenben is megverjük az olasz válogatottat. Majd bejutottunk a cseljabinszki döntőbe, ahol mondjuk elég simán kikaptunk, de döntőztünk, hosszú idő után először és ez nagyon jó érzés volt.

Aztán jött a felkészülés, a görög tornán nyertünk szerb meccset, szóval voltak végig biztató jelek. A Vodafone Kupára kemény felkészülésből érkeztünk, mi pontosan tudtuk, hogy az az eredmény nem mérvadó.

- Tőled is meg kell kérdeznem, mert az a fixa ideám, hogy a kazahok elleni nyolcaddöntő első negyede jelentett választóvonalat. Te hogy láttad akkor a helyzetet, amikor 4:2-re vezettek a kazahok. Nem érezted úgy, hogy baj van?

- Számomra két ilyen nagy megtorpanás volt a vb-n, amikor valóban éreztem elbizonytalanodást magamban. Az egyik a kazahok elleni első negyed, mert ott már nagyon rossz gondolatok kavarogtak bennem, a másik akkor volt, amikor a görögök elleni meccsre készültünk. Rágtam magam, hogy kétszer kikaptunk tőlük, nagyon furcsa vízilabdát játszanak és akkor ez most hogy lesz. De aztán simán vettük az akadályt, sőt, mondom, ott tudatosult bennem, hogy vagyunk annyira jók, hogy most már végigmenjünk. 

- Magaddal mennyire foglalkoztál a vb alatt, tehát hogy neked hogy megy, hogy mi a szereped, hogy fel kell vállalnod többet? Ugye ez benne volt a levegőben azóta, hogy az idősebbek kiszálltak, hogy most már ti vagytok azok, akiknek a fő terhet vinni kell. Foglalkoztatott ez?

- Igen. Nagyon vártam már, hogy "szabad kezet kapjak" - hogy úgy mondjam - itt a válogatottban. Ezt Tibi lehetővé tette nekem - négyszemközt kimondta. Én mindenesetre úgy értelmeztem:-) Akkor most eljött az az idő, - gondoltam, - amikor végre úgy játszhatok, ahogy tudok. Nagyon szerettem volna jó teljesítményt nyújtani és amire még külön nagyon figyeltem, az az volt, hogy a parton is ennek a már említett új csapatlégkörnek megfelelő legyen a viselkedésem, tehát nem akartam rossz irányba elvinni azokat, akik kevesebb rutinnal rendelkeznek. 

- A végeredmény az, hogy te lőtted a legtöbb gólt a magyar csapatban a vb-n és a kapust leszámítva, tehát a mezőnyjátékosok között te töltötted a legtöbb időt játékban.

- Nem Madi?

- Nem. Most kifejezetten ellenőriztem ezt az adatot. Hogy érezted folyamatában, milyen teljesítményt nyújtasz?

- A világbajnokságra nagyon jó állapotban éreztem meg. A formaidőzítés remekül sikerült, nagyon jó erőben éreztem magam, motivált voltam, akkorra lettem a legmotiváltabb. Korábban, a tornákon, megmondom őszintén, sokszor nehezemre esett már a bemelegítés is. Amikor kiérkeztünk a világbajnokságra, éreztem, hogy ez a nem tudom hány hetes munka most kell, hogy kijöjjön. Tudtam, hogy minden a helyén van és nagyon tetszett az egész.



- Meglepett téged a görögök elleni játék? Az gyakorlatilag hibátlan teljesítmény volt és nem is az eredményt csodálta mindenki, hanem azt, amit ott produkáltatok.

- Nem is azt mondom, hogy meglepett, hanem inkább megkönnyebbültem. Jólesett, hogy így vettük azt az akadályt. Nem lephetett meg azért sem, mert bennünk volt ez a teljesítmény, tudtam, hogy képesek vagyunk így játszani, a nyár során többször sikerült is, csak éppen a görögök ellen nem. Most ellenük is - igaz, közben változtattunk egy kicsit a taktikán és ők erre meccs közben nem tudtak mit lépni. Végül ez jelentette a sikert. 

- Elmondod, hogy mi volt ez a hirtelen változtatás?

- Megmondom őszintén, már fogalmam sincs, nem emlékszem rá. Annyira gyorsan építtettünk fel egy csomó taktikai elemet, hogy nem emlékszem már, mit játszottunk. Egyébként többször jeleztem Tibinek és a csapattársaimnak is - finoman persze, mert nem akartam, hogy bárki is elveszítse a hitét ebben az egészben -, hogy nekem egy kicsit sok a szám. Többen azt hitték, hogy én beleszarok vagy hülye vagyok, de valóban úgy gondoltam, hogy nem kell annyi taktikai elem, mert nem tartunk még ott, hogy akár csak a legalapvetőbb dolgok biztosan rögzültek volna.  

- És mi volt a válasz az észrevételedre?

- Nagyjából olyasmi, hogy foglalkozzak vele többet :-) De aztán később egymáshoz közelítettünk, mert kevesebb szám is lett, azokat meg nyilván én is jól tudtam már. A lényeg a lényeg: mi úgy gondoltuk, hogy a görögök arra számítanak, amit addig csináltunk ellenük, ezért egy kicsit másként oldottuk meg a védekezést, amire ők nem tudtak meccs közben reagálni. 



- Közbevetőleg kérdezem, hogy neked terhet jelent a kottából való játszás? Az, hogy bemondják a számot és akkor mindenkinek az előre meghatározott feladatot kell csinálnia? Hogy viseled ezt?

- Hát..., bizonyos mértékig szeretem, mert kell egy keret. Ugyanakkor, hogy a zenei producer bátyámat, Zolit idézzem: "Aki sokat gyakorol, az sémák közt él" - tehát azt gondolom, hogy kell a mozgástér. Oké, hogy van egy keret, de nem érdemes ahhoz mindenáron ragaszkodni, már csak azért sem, mert ha az ellenfél egy ponton megakasztja az előre eltervezett játékot, akkor összeomlik az egész, mint egy kártyavár, nem lehet felépíteni. Tehát azt mondom, hogy legyen "valami", de mindig tartozzon hozzá a változtatás lehetősége.

- És most ilyen a csapat? Más is osztja ezt az elképzelést? Meg mindenki alkalmas erre?

- Igazából nem tudom. Ez a nyár még nem mérvadó. Ahogy az előbb is mondtam: ránk zúdult egy nagy adag újdonság, mind szakmailag, mind technikailag, mind "légkörileg", annyira megváltozott minden, hogy ebből a nagy felhőből valahogy egyszer csak kihúztuk az aranyérmet. De nem biztos, hogy pontosan megismertük már egymást, hogy tudjuk, érezzük már a másik korlátait. Egyszerűen csak annyira hirtelen kellett reagálni az újdonságokra, hogy mindenki száz százalékosan "odaadta" magát, a figyelmét és ezáltal sikeresek voltunk. 

- De akkor ebben óriási lehetőség van. Mert amit mondtál, az azt jelenti, hogy igazából úgy nyertétek meg a vb-t, hogy még nem is tisztult le az egész, még nem ismeritek teljesen egymást. Ez a jövőt tekintve elég biztatónak hangzik...

- Azért ebben az is benne van, hogy a rossz dolgok sem derültek még ki. Rendben, hogy nem tudjuk, milyen potenciál rejlik bennünk, de ugyanúgy a negatív irány is ködös még. Azt remélem, hogy a "pozitív tartományban" ismerjük majd meg egymás maximumát.

- Akkor megint vissza a vb-hez, hiszen az a beszélgetés vezérfonala. Engem meglepett amit Dani után te is mondtál a horvátokról, hogy teljesen biztosak voltatok a továbbjutásunkban velük szemben, a legkönnyebb ellenfélnek tekintettétek őket a lehetséges három közül. Együtt játszotok velük évek óta, mi alapozta meg a magabiztosságotokat, szakmai oka volt, vagy az emberismeret?

- Én onnan tudtam, hogy a horvát válogatott idén biztosan nem nyerhet vb-t, hogy bekerült a válogatottjukba Paskvalin, aki csapattársam volt Rijekában. Ő, meg a Primorje másik centere, Krapics pályázott erre a posztra a horvát válogatottban és úgy gondolom, hogy Krapics sokkal jobb center, sokkal jobban kiegészítette volna Dobudot. Ennek ellenére Paskvalin került be. Na most, hogyan is? Sokan azt mondták, hogy azért, mert az apja nagyon jó játékos volt, nagyon eredményes sportoló, ott van a döntéshozók közelében és elképzelhető, hogy gyakorolt némi nyomást a csapatkijelölés idején. Márpedig ha egy edző ilyenben enged és betesz valakit, aki azon a poszton nem a legjobb, nos, szerintem akkor ez a csapat nem nyerhet. 

Továbbá azt is tudom, hogy ők alapvetően félnek a magyar vízilabdától. Jól ismerjük a legjobb játékosaikat. Tudjuk például, hogy Suknó állandóan a kapus jobb kezéhez lő. Na nem is lőtt gólt jobb kézhez azon a meccsen - kettőt lőtt bal kézhez, mert nagy nehezen rájött arra, hogy a jobb oldalt borítja neki Viktor. Ez csak egy példa volt arra, hogy mi megragadtuk, leolvastuk azt a sémát, amit ők szeretnek, ez is hozzájárult ahhoz, hogy jobbak tudtunk lenni.

- Ez volt az egyik titka a sikernek? Hallani nyilatkozatokban, hogy Tibi és Dabrowski Norbi e téren valami egész erőteljes, szisztematikus módszertani változtatást hozott.

- Igen. Nagyon részletesen kielemezték először ők az ellenfeleket, aztán a legfontosabb pontokat tudatták velünk. Nyilván ez a kapusok számára jelentette a legnagyobb segítséget, mert ők így a lövő játékosokról első kézből megkapták az információkat, ami látszott is a teljesítményükön. A görögországi torna óta nem kaptak gólt ötméteresből a kapusaink, ami nyilvánvalóan mutatja ennek az alapos felkészülésnek a jelentőségét és az eredményességét. 

Voltak egyéni vágások is, játékosokról. Ha látsz egy vízilabdázótól 15 lövést, akkor tudod, hogy százalékosan mit kedvel, mit alkalmaz leggyakrabban, a legkiélezettebb helyzetben. Egyébként is mondtuk Viktornak, hogy Sukno a jobb kézhez lő, de aztán ez egyértelműen látszott a vágásokból is. 

- Neked adtak valamit ezek az elemzések?

- Hát hogyne. És nem csak konkrét információkat, hanem a csapat tagjaként ugyanazok a gondolatok alakultak ki bennem az ellenfélről, mint a többieknek. Ez nagyon fontos része a dolognak. Közös tudat jött létre, egy "gondolatállomány", "adatbázis" a fejünkben az ellenfélről. Azt tapasztaltam, hogy ez segít a vízben együtt mozogni anélkül, hogy mondanunk kéne egymásnak bármit. Mert tudjuk, hogy miből mi következik. 



- Az elődöntő végül olyan sima lett, mint amilyennek vártad?

- Simának nem nevezném, mert két perccel a vége előtt ütöttem be azt a gólt, de utána nekik még volt két fórjuk, azokat ki kellett védekezni. Előbbinél Viktor védett egy nagyot, utóbbinál nem tudom már mi volt, de ott azért mi még veszélyben voltunk. 

- Mi történt a sikeres elődöntő után, megnyugodtál vagy inkább felspannolt a dolog, hogy vb-t lehet nyerni? Az ezüst kézben volt és már az is nagyon nagy dolognak számított.

- Igen, de mégsem ért volna semmit a mi szemünkben. Világbajnokság, eljutottunk a döntőig, ha ezüstéremmel ért volna véget, az szinte nagyobb kudarc lett volna, mintha nem jutottunk volna be a legjobb négy közé - akkor ezt úgy éreztem. Annyira közel voltunk az aranyéremhez, olyan szép volt az egész sztori, hogy nem akartuk "elengedni", ragaszkodtunk ahhoz, hogy most ezt megnyerjük. Extra plusz motiváció volt mindannyiunknak, amikor Tibor teljesen nyugodtan közölte velünk ugyanazt, amit mindenki érzett: itt vagyunk a küszöbön, nekünk most már az arany kell. Egyébként a Montenegró-meccs előtti egyik megbeszélést (mert volt több is) úgy kezdte, hogy mondott valami vicceset, ami teljesen feloldotta a feszültséget. Emlékszem, én személy szerint alig tudtam abbahagyni a röhögést. Nyilván aztán tartalma is lett a beszélgetésnek, de szerintem nagyon fontos volt, hogy ott azzal a poénos dologgal kezdjen, mert kellett, hogy egy kicsit oldódjunk.

- Emlékszel konkrétan, hogy mi volt az, csak nem akarod elmondani?

- Emlékszem, persze, de nem mondanám el, ez a mi titkunk...

- Akkor a döntő... Már Danival tisztáztuk, hogy voltak előjelek, mondta, hogy te is felfigyeltél ugyanarra, amire ő. Más hasonló dologra is emlékszel?

- Ezt a témát én hoztam fel, hogy vannak jelek meccs előtt, amikből tudod, hogy nyerni fogsz. Erre mondta Tibi, hogy igen, látta, hogy Radics berugdosta a labdákat a partról a kapuba. Dani rávágta, hogy ugyanerre gondolt. Nekem egy hasonló erőtöbbletet adott, amikor láttam, hogy Brguljan fejelget az egyik játékossal. Úgy melegítettek be, hogy fogták a labdát és fejelgettek a parton. Én meg azt gondoltam, hogy ha ezt megengeditek magatoknak egy világbajnoki döntő előtt, akkor nektek fogalmatok sincs, hogy mi a tét. Majd ezt játsszátok valahol máshol, felkészülés alatt vagy nem tudom hol, de ez most nem fér bele. Ezért az én szememben ez azt jelenti, hogy nem érdemlitek meg az aranyérmet, úgyhogy elvesszük...!

- Ez egyszerűnek tűnik. De azért emlékszem, hogy a csoportmeccsek előtt, amikor a bemutatásra várva hátul, a kulisszák mögött készültetek, óriási feszültség volt minden magyar játékosban. 

- Én valahogy nem éreztem ezt a döntő előtt. Tetszett, ahogy ott álltunk, pontosan tudtuk a dolgunkat, nem kellett nekünk az a pacsizós, egymást megráncigáló akciózás, amit csináltak a montenegróiak. Nekünk az kellett, hogy most már mutassanak be minket, kezdjünk el játszani és hadd nyerhessük meg a meccset. Szerintem teljesen rendben voltunk és higgadtak maradtunk.

- A meccset hogy láttad? Simának érezted?

- Nagyon jól kezdtünk. Az, hogy az első negyedben időt kért ez a sokak által remek szakembernek tartott edző (Ranko Perovics - a szerk.), külön plusz erőt adott nekünk. Aztán jött a harmadik gólunk és akkor nagy nehezen találtak egy gólt. Nem is tudom, mi történt volna, ha az nincs, egyszerűen képtelenek voltak elkezdeni a meccset, mert minden jó lövésüket vagy blokkoltuk vagy Viktor védte. Nagyon jól kezdtünk.

- Aztán azért felzárkóztak rendesen.

- Igen, de egyikünkben sem volt olyan érzés, hogy ne tudnánk nekik válaszolni. Több szerencsés gólt is lőttek, ami valahogy nagy nehezen becsúszott, mi pedig - ha csak az utolsó gólunkat nézzük, amit Marci bepasszolt: az egy végtelenül higgadt, letisztult, sima, egyszerű fór volt. Kipasszoltuk őket, kiugráltak ránk, tudtuk, hogy a végén el fogják veszteni a fonalat, még kiadtuk a szélre, onnan be a falba és ott volt. Tök higgadtan kijátszottuk, abszolút a helyén volt minden.

- Ez min múlott? Hogy tudtatok ennyire higgadtak maradni? Ez egy vb-döntő volt, különleges hangulattal, telt házas lelátóval.

- Nem hiszem, hogy ez nagyon hatott ránk, vagy legalább is a magam nevében mondom: engem sokkal jobban foglalkoztatott, amit az előbb felsoroltam: összeálltunk, bent vagyunk a döntőben, akkor ezt most már megnyerjük. Nem volt bennünk, rajtunk feszültség, nyomás, teher.



- Vége a döntőnek. Ünneplés. Mit érzel? Elégedettség, felszabadultság, büszkeség - mi van benned?

- Nagyon örültem, hogy megnyertem a második nagy címemet. Már akkor benne volt a fejemben, hogy tök jó, így már csak EB-t kell nyernem ahhoz, hogy teljes legyen az egész a számomra! Nyilván nagyon tetszett, ahogy megnyertük, ez az elmúlt nem tudom hány hónap, ahogy az egész alakult azután, hogy Tibi átvette. Jó érzéssel töltött el a teljes folyamat és a beteljesedése, amikor lefújták a meccset.

- Éjszaka? Az azóta eltelt idő? Leülepedett-e?

- Annyira későn volt a meccs, hogy már csak a legfiatalabbaknak volt kedvük kimozdulni a szállodából. Annyira ünnepeltük meg, amennyire erőnk maradt még erre.

Itthon én nem fürödtem nagyon ebben a dologban, biztos van, aki jobban, de ez szerintem alkatfüggő, emberfüggő. Én elégedett voltam azzal, hogy nyertünk. Jó érzés. Jó érzés lesz visszamenni Rijekába is úgy, hogy most mi vagyunk azok, akik megnyerték az éppen legfontosabb versenyt. Nem úgy, mint tavaly, amikor lementünk, szóba került London és Obradovics érdeklődést tettetve odaszólt nekünk, hogy "Ti ott voltatok...?" És hát most itt a fricska, hogy pont őket vertük meg az elődöntőben. Egyébként akkor erre nem is reagáltam, mert én tudom, hogy egyszer fent, egyszer lent. Nem lenne túl elegáns az sem, ha most én mennék oda kicsit "lúzerezni", mert tudom, hogy lesz még fordítva is. Ez olyan, hogy nem nyerhetünk mindig. De most nyertünk és ez tök jó!

- Köszönöm a beszélgetést.