FACEBOOK

Tévés meccsek - nagyváradi felnőtt tornán a juniorok

Tévés meccsek - nagyváradi felnőtt tornán a juniorok
hozzászólás, 2013.07.03.

A hétvégén rangos nemzetközi tornán vesz részt - felnőtt csapatok - társaságában a magyar junior válogatott. A nagyváradi torna programja és a magyar utazók:

A nagyváradi tornán a vb-részvevő Románia mellett Szlovákia és Nagy-Britannia vesz részt.

HORKAI GYÖRGY utánpótlás szövetségi kapitány a vlv-nek:

- Nekünk ez először is megtiszteltetés, hogy ilyen tornára meghívást kapunk, ráadásul fejlődni is tudunk, hiszen a román válogatott egy komoly csapat, a felnőtt középmezőnyhöz tartozik, a szlovákok és a britek nagyjából egy szinten lehetnek, előbbiekkel jó kis meccseket játszottunk nemrégiben Pozsonyban egy közös felkészülési program során. A románokkal játszottunk a Volvo Kupán, ott kikaptunk tőlük. Most jobb eredményt várok, bár az az igazság, hogy úk előbb járnak a felkészülésben, hiszen a barcelonai világbajnokságra időzítik a formát, ez pedig közel van. Tisztes helytállást várok a fiúktól, akiknek elsősorban az a feladatuk, hogy a védekezésre koncentráljanak. Szeretnénk minél kevesebb gólt kapni.

A Nagyváradra utazó magyar csapat tagjai:

György Dávid, Molnár Dávid (kapusok)
Csapó Miklós, Dőry Farkas, Gyárfás Tamás, Jansik Szilárd, Lőrincz Bálint, Manhercz Krisztián, Német Toni, Sánta Dániel, Sedlmayer Tamás, Szabó Bedegúz, Telegdy András, Tóth Bendegúz (mezőnyjátékosok)

A torna programja időpontok (magyar idő szerint):

Július 5., péntek


16.00 Szlovákia-Magyar juniorválogatott (93)
17.15 Románia-Nagy-Britannia

Június 6., szombat

17.00 Nagy-Britannia-Magyar juniorválogatott (93)
18.15 Románia-Szlovákia

Június 7., vasárnap

  9.00 Nagy-Britannia-Szlovákia
10.15 Románia-Magyaror juniorválogatott (93)

A torna szombati és vasárnapi meccseit a Digi Sport közvetíti.