FACEBOOK

Mi lesz veled, vízilabda?

Mi lesz veled, vízilabda?
hozzászólás, 2013.06.19.

Évek óta megy a szövegelés, miközben a sportág zuhanórepóülésben halad a megsemmisülés felé. A vízilabdasportban kimagasló eredményt elért szaktekintélyek hiába húzzák évek óta a vészharangot. Még az idő is ellenségeiknek dolgozik, hiszen lám, minden rendben van, "zajlik a sportélet" továbbra is.

Diapolo

Csak a vlv működése óta egy sor vészkiáltás hangzott el, mindenki egyetért abban, hogy ha nem történik változás, azzal a vízilabdaélet jelenlegi vezetői megássák a sportág sírját. A szakemberek egy része még mondja és mondja, de vannak, akik már elhallgattak.

Egy ilyen embert szólaltatott meg a napokban a Digi Sport Reggeli start című műsora.

Görgényi István játékosként olimpiai ezüstérmes volt, legnagyobb edzői sikere, hogy az ausztrál női válogatott irányítójaként olimpiát nyert. Eredetileg azért hívta beszélgetésre Szombathy Pál, hogy a Benedek-csapat cseljabinszki szereplését értékelje. Ez meg is történt, ám a beszélgetés mégis inkább arról marad emlékezetes, hogy milyen keserűség tört elő az egykori kiváló játékosból, edzőből, amikor a sportág fejlődésének jelenlegi irányáról kérdezték.

Szomorúan állapította meg, hogy az álló, birkózó vízilabda uralkodott el. (Amiben egyébként szerinte nagy szerepe van a horvát sikeredzőnek, Ratko Rudicsnak).

- Ezért hagytam abba az edzősködést, nem titok. Hallottam Tibi nyilatkozatában, hogy az amerikaiak ellen minden egyes betörésüket kontrafaulttal "jutalmazták". Ez arra kényszeríti a csapatokat, hogy az álló vízilabdát játsszák. És ebben a szerbek a legjobbak. Amikor mi játszottunk, akkor is ők voltak a legjobbak, de mi szétúsztuk őket. Ezt viszont a jelenlegi játékvezetés nem engedi meg. Én tettem kísérleteket míg edző voltam, mert közel voltam a fölső vezetőkhöz, hogy videón megmutassam nekik, hova viszik a vízilabdát, de nem voltak kíváncsiak még a videókra sem.

A szakember szerint a póló elvesztette látványosságát, ezért nincs közönsége. Tétmeccseken ott vannak az emberek, mert szeretik a csapatukat, de tipikus vészjelzés volt a zágrábi EB, amelyen csak a horvát válogatott meccsein volt közönség. Ezt Görgényi István tragikusnak nevezte a vízilabdára nézve.

- A mozgó játék teljesen felajzza a közönséget, volt annak idején olyan meccsük, ahol nem ültek le a meccs alatt a nézők. Ilyen ma már nincs.

A riporteri kérdésre, hogy a női vízilabdában hogy alakul a helyzet, elmondta:

- A nőknél még sokkal több fogási lehetőség van a dressz miatt, így ezt a sportot is teljesen megöli a birkózás. Nagyon szerettem edzősködni, de nem bírtam már nézni a meccseket. Hát én nem fogom azt tanítani egy játékosnak, hogy gyilkolja meg a másikat, mert a közönség nem azért megy az uszodába!

A sportág nemzetközi vezetése nem érti. Szerintük minden rendben van, a meccsek, a tornák a megadott szabályok szerint "lebonyolódnak". A csapatoknak igyekeznek pénzt is megtakarítani - így került a világ végére, Cseljabinszkba a mostani VL szuperdöntő, amelynek részvevőit vendégül látták, a szállásért nem kellett fizetni, sőt, mint tudósításainkból kiderült, a magyar csapat minden egyes tagja a torna teljes idejére külön szobát kapott, pedig általában párosával szállásolják el a játékosokat.

A FINA (európai versenyeknél a LEN) vezérkara és stábja mindig luxusszállóban húzza meg magát, jókat esznek-isznak és feudális jellegű kapcsolatrendszer keretében végzik sportágrontó tevékenységüket.

Hírlik, hogy a magyar válogatott egyik cseljabinszki meccse azért kezdődött több mint öt perces késéssel, mert a FINA vízilabda-bizottságának nagy hatalmú vezetője, Gianni Lonzi elkésett, nem ért oda időben, s a bírók őt várták, nem merték elindítani a meccset! Hát ez a helyzet a vízilabdában, 2013-ban...

És az milyen már, hogy a bírókat eligazítják: tegyenek meg mindent, hogy szorosak legyenek a mérkőzések, lehetőleg csak a végén dőljön el a győztes kiléte?! Ez a sportági reform?! Emberek, értelmezte valaki, hogy a hivatalos bundázás vált elfogadottá, "normálissá" a vízilabdasport vezetésének jóvoltából? 

Olvastuk Csurka Gergely tudósítását, miszerint "mintha" valamivel kisebb lett volna a labda Cseljabinszkben, nem mérhető, de picikét kisebb és így talán könnyebben dobták be az ötmétereseket a játékosok. Ez már valami! A FINA-vezetés nem erősítette meg a hírt, de nyilvánvaló, hogy hatalmas lépésekkel haladunk előre a reformok útján! Éljen Lonzi, éljen a FINA!

Június van. Európában még folyik a "társadalmi vita" arról,  hogy milyen legyen az ősszel induló nemzetközi klub-bajnokságok rendszere. Bravó. A csapatok egy része már most jelzi: tökmindegy neki, hogy milyen lesz, mert a költségvetése nem teszi lehetővé az indulást.

Mindenesetre a nevek nyilvánosak, mindenki tudni fogja, kik azok, akik sírba teszik ezt a szép sportot.


Nem véletlenül itt közöljük a hírt, hogy egy szegedi újságíró a napokban mozgalmat indított annak érdekében, hogy a vízilabda OB1 versenysorozatot a jövőben a nyári hónapokban rendezzék meg.

A kezdeményezésnek facebook-oldala is van. A magunk részéről csatlakozunk.


A Görgényi Istvánnal folytatott teljes beszélgetés a Reggeli Startban: