FACEBOOK

Játék a zászlóért - megvan a győztes

Játék a zászlóért - megvan a győztes
hozzászólás, 2013.06.18.

Hatan értek el telitalálatot a Világliga cseljabinszki szuperdöntője alkalmából szervezett egyhetes játékunkon. Kisorsoltuk a győztest, aki evangélikus lelkész két Pest megyei községben.

Cikkünk alján olvasható ismét, hogy miként jutottunk eddigi talán legértékesebb ereklyénkhez. Árverezés helyett úgy döntöttünk, hogy legyen ez egy játék díja, hiszen régi olvasóink tudják: az ilyesfajta olvasói játékoknak komoly hagyományai vannak a vlv történetében.

A célunk az volt, hogy kicsit felelevenítsünk korábbi, már-már elfeledett eseményeket, történeteket, megmutassuk, milyen sok fontos, érdekes információ lelhető fel lapunk "mélyrétegeiben", és valamennyire kicsit együtt drukkoljunk a Cseljabinszkban játszó csapatnak.

Azt tapasztaltuk, hogy a játékosaink nagy része komolyan vette a lehetőséget, alaposan utánajártak az aktuális napi feladatnak. Voltak viszont, akik simán tippeltek, így kaptuk meg egyik kérdésünkre (Ki volt a 2000-es horvát bajnokság gólkirálya?) Frano Vican nevét. Tőle ez különleges teljesítmény lett volna, kapusról lévén szó.

Ahogy ilyenkor lenni szokott, az élelmes ereklyevadászok több címen, több néven is játszottak, mulatságos volt napról napra találkozni egy viszonylag különleges nevű család 6-8 tagjának megfejtésével...

Az utolsó forduló előtt 31 játékos állt maximális számú, azaz hat jó megfejtéssel. Ekkor tisztességtelen eszközhöz folyamodtunk: bevontuk a szerencsefaktort. Úgy gondoltuk, ezáltal az eddig csak egyetlenegyszer hibázók visszakapnak egy kis reményt, s azért mégsem volt kizárólag szerencsejátékról szó, hiszen az utolsó cseljabinszki gólszerzőnk nevét kértük előre megtippelni, nem a nézőszámot...

Az egyik védőnkön (és természetesen a két kapuson) kívül minden játékosunkra érkezett voks, de egészen elképesztő fölénnyel, 31 szavazattal vezette az "utolsógólelvárási listát" Varga Dénes. A helyes válasz pedig a szuperdöntőt fantasztikus ejtésgóllal záró Madaras Norbert neve volt - rá hatan tippeltek az addig telitalálattal állók közül.

Madaras Norbert ejtésgólja volt a cseljabinszki Világliga szuperdöntő utolsó magyar találata:


Közülük sorsoltuk ki a győztest, aki..

nem más...

mint...

LACZI ROLAND!

A győztest (aki evangélikus lelkész a Pest megyei Csővár és Pencz községben) telefonon tájékoztattuk. Úgy tűnt, hogy örül :-)

Várhatóan a jövő héten adjuk át neki személyesen a díjat, s akkor fotót és egy kis riportot is készítünk.

Minden játékosnak nagyon szépen köszönjük az aktív részvételt, jól estek és szórakoztatóak voltak a válaszok mellé biggyesztett aranyos megjegyzések. Jó volt veletek játszani!

(Folytatás remélhetőleg a barcelonai világbajnokság előtt!)


A játék azért a zászlóért folyt, amit Varga Dániel csapatkapitánytól kaptuk még március végén. A különlegességét részben az adja, hogy a bari Olaszország-Magyarország találkozón szerepelt valamennyi játékosunk aláírta.

Ez egy olasz nemzeti zászló, Stefano Tempesti a meccs előtti hivatalos bemutatást követő pillanatokban cserélte ki Varga Dániellel a magyar csapatzászlóra (képünkön). Ezek a nemzetközi mérkőzéseken egymásnak hagyományosan átadott nemzeti zászlók vízilabdázóink számára is ereklyék, általában az a szokás, hogy ha az adott mérkőzésen újoncot avatunk, akkor az illető viheti haza a többiek aláírásával ellátott zászlót - örökre szóló emlékként. Most azonban nem szerepelt új ember a csapatban, s a játékosok - Benedek Tibor szövetségi kapitány támogatásával - úgy döntöttek, hogy az ereklyét aláírják, s a vlv számára ajánlják fel.

Emlékezetes, hogy Bariban a magyar csapat 8:7-re legyőzte a világbajnokot, s ezzel biztosította helyét a Világliga cseljabinszki szuperdöntőjében, ahol végül ezüstérmet szerzett. Így talán nem túlzás azt mondani, hogy sporttörténeti jelentőségű ereklyéről van szó.