FACEBOOK

Hazaérkezett a csapat

Hazaérkezett a csapat
hozzászólás, 2013.06.17.

Ritka fárasztó utazást követően hazaérkezett Cseljabinszkból, a Világliga szuperdöntőjének helyszínéről a tornán ezüstérmet szerzett magyar válogatott.

Hajnali négy órakor kellett indulni Cseljabinszkban a repülőtérre és ne feledjük, ez magyar idő szerint éjfél. Ráadásul Moszkvában nagyon sokat kellett várni az átszállásra s az elcsigázott fiúk már nagyon szerettek volna otthon lenni.

A gép csak kicsit késett, s amikor feltűntek a kijáróban a játékosok, kisebb felzúdulás, amolyan "miniováció" tört ki a váróban. (De sebaj, talán lesz ez még nagyobb is augusztus elején, amikor Barcelonából érkezik haza a csapat...)

Nem mondhatni, hogy szétszedte a média a fiúkat, elsősorban Benedek Tibor és Varga Dániel csapatkapitány volt keresett. Dani a Szécsi Zolitól átvett nyilatkozási pózban foglalta össze a közszolgálati televíziónak a távoli orosz földön történteket, ami nem jelent mást, mint hogy terpeszállásban csökkentette magasságát, hogy arca  beleférjen a kamera által felvett képbe.

A Blikk (természetesen) igyekezett fotókat készíteni a szép számban jelenlévő hozzátartozókról is.

Mi is lealjasultunk kicsit a játékosok által sokszor kifogásolt bulvár-szintre, de figyelem(!), nekünk engedélyünk van arra, hogy egy (azaz egy ) képet közöljünk a legfiatalabb utánpótlásreménységről, Varga Bendegúzról...


Érkezés Cseljabinszkból - vlv-képek (Ferihegy, 2013.06.17.)


Varga Bendegúz és Varga-Veres Anyuka


A fiúk most szerda estig pihenhetnek. Azt mondom, ne csak a rövid feltöltődési idő miatt ne irigyeljük őket, hanem azért se, amit Benedek Tibor még Csaljabinszkból nyilatkozott a vlv-nek: most egy komolyabb fizikai felkészülés következik majd, hogy a csapat megfelelő erőnléttel rendelkezzen a nyári nagy megmérettetésre...


VLV-VIDEÓK:


Érkezési riport (Sportaréna)


Benedek Tibor Ferihegyen

- Szervusz, Tibor! Köszöntelek újra itthon! Milyen volt az út?

- Hosszú volt. Nagyon korán indultunk, nagyon keveset aludtunk, nagyon sokat kellett várni a moszkvai átszállásnál, de sikeresen megérkeztünk.

- Nem mondhatom, hogy most, hogy aludtál rá egyet, mert nem aludtál, de hogy értékeled? Rövid összefoglalót kérnék, úgy az egész hétről!

- Többször mondtam már, hogy nagyon hasznos hét volt, nagyon örülök, hogy részt tudtunk rajta venni. Sokat fejlődtünk, meccsről meccsre jobban játszottunk, és ahogy mondtam is:  jól szeretnénk szerepelni a Világligán, de a fő cél a világbajnokság. Ezt eddig abszolút tartottuk is, jól szerepeltünk a Világligán, de a vb felkészülésünket szolgálta ez a hét.

- Mi az, ami újdonságként ért téged a játékunkat, vagy a teljesítményünket illetően? Volt-e ilyen, amin meglepődtél esetleg?

- Rengeteg dolog van. Annyi mindent gyakoroltunk, és csináltunk, hogy ezeknek a végrehajtása nagyon nagy koncentrációt igényelt, és a fiúk mindent maximálisan végre akartak hajtani. Ez nagyjából sikerült is, tényleg meg is dicsértem őket a torna végén – annak ellenére megdicsértem őket, hogy öt góllal kikaptunk Szerbiától. A fizikai fáradtság elkerülhetetlen volt a végére, illetve a torna egyetlen negatív tapasztalata tulajdonképpen Varga Dani sérülése, ami nagyon rosszul érint minket. Már rosszul érintett ezen az utolsó mérkőzésen is, hiszen kiesett a második negyed végén. Még csak most fog kiderülni, hogy mennyi ideig tart a felépülése, ez elég aggasztó.

- Hogyan tovább, hogy készültök? Vázlatosan elmondanád a programot?

- Most kapnak a fiúk pár nap pihenőt, szerdán délután folytatjuk a felkészülést. Szombat este Tatabányán játszunk a Junior-válogatottal egy félhivatalos mérkőzést, és utána jövő hétfőn folytatjuk. Csütörtöktől pedig Görögországban egy tornán veszünk részt. Nagyon erős torna. Már most jelezném, hogy nem kifejezetten az eredmény érdekel ezen a tornán, hanem hogy hogyan fejlődünk, hogyan játszanak azok a játékosok, akik most több lehetőséget fognak kapni.

- Arra a tornára hányan utaznak?

- Tizennégyen, vagy tizenöten.

- Köszönöm szépen, és szerda estig jó pihenést kívánok!

- Köszönjük szépen!

(Lejegyezte: Ötvös Csilla)



Szivós Márton Ferihegyen

- Szervusz, Marci!

- Szervusz!

- Gondolom, nagyon elfáradtál, ez nem semmi utazás volt, ide haza. Kérlek, mondd el, milyen volt ez a hét!

- Üdvözöllek, üdvözlöm a vlv-olvasókat! Nagyon elfáradtam, főleg most ez az utazás, elég durva volt. A hét nagyon jó volt, nagyon kellemes emlék marad. Büszke vagyok arra, hogy sikerült bejutnunk a döntőbe, és ezüstöt nyernünk. Úgy gondolom, hogy ez a Világliga-sorozat elérte a célját, fejődtünk is és tapasztalatk – főleg itt a legvégén –, hogy hová kell eljutnunk. De nem baj, mert tudjuk, hogy mi kell ahhoz, hogy eljussunk ide – rengeteg munka, és ezt el is fogjuk végezni.

- Mi vár rátok a következő hetekben?

- Most van egy pici kis pihenő. Szerdán már edzés, jövő héten pedig utazunk, azt hiszem, egy nemzetközi tornára Görögországba. Ennyit látok előre most.

- Hogy látod? Elég lesz-e az idő a vb-ig arra, hogy még tovább fejlődjetek, hogy megközelítsétek a szerbeket?

- Azt gondolom, hogy elég lesz. Sokat kell, hogy fejlődjünk, azért azt hozzá kell tennem. És ezek nem is annyira látványos dolgok, hanem sok-sok apró, pici mozzanat, aminek már majd ösztönössé kell, hogy válnia. És ez a nehezebb, mert ehhez kell idő, igazság szerint – ami azért most annyira nincs, mert már nyakunkon a világbajnokság. De mindent meg fogunk tenni az elkövetkező időben, hogy minél közelebb kerüljünk az elithez.

- Sok sikert kívánok ehhez a munkához, és jó pihenést szerdáig!

- Köszönöm szépen! Szia!

(Lejegyezte: Ötvös Csilla)
TUDÓSÍTÁSAINK A VILÁGLIGA SZUPERDÖNTŐJÉRŐL

TUDÓSÍTÁS AZ ELUTAZÁSRÓL

TUDÓSÍTÁSUNK AZ ELSŐ NAPRÓL

TUDÓSÍTÁSUNK A MÁSODIK NAPRÓL

TUDÓSÍTÁSUNK A HARMADIK NAPRÓL


TUDÓSÍTÁSUNK A NEGYEDIK NAPRÓL

TUDÓSÍTÁSUNK AZ ÖTÖDIK NAPRÓL


TUDÓSÍTÁSUNK A HATODIK NAPRÓL