FACEBOOK

Kezdődik a szuperdöntő

Kezdődik a szuperdöntő
hozzászólás, 2013.06.10.

Kedden megkezdődik a Világliga cseljabinszki szuperdöntője. Beszámoló a magyar válogatott elmúlt napjáról, a keddi program és a hazánkat képviselő 13 játékos bemutatása. 

A magyar csapat fárasztó utazást követően érkezett meg Cseljabinszkba, de már túl van az első edzéseken. Az éjszakát Moszkvában töltötték a fiúk, de nem a városban, hanem a repülőtér melletti szállodák egyikében. Négy órát sem alhattak és már kelni kellett, indult a gép az Ural túloldalára.

Az első meglepetés akkor érte őket, amikor elfoglalták szálláshelyüket. Minden igényt kielégítő luxusszálló (felső képünkön) várta a tornán részt vevő csapatokat, s mint tudjuk, Oroszországban minden nagyon nagy, így a szálloda is, tehát játékosainknak nem kell párosával meghúzniuk magukat a hodályszerű szobában, hanem minden egyes csapattagnak külön szoba jut.

Gergely Pista csapatvezető a megérkezés után a vlv-nek küldött üzenetében azt írta, hogy a fogadtatás fenomenális volt. A szállás leírására a "brutál" jelzőt használta és utalt arra, hogy rég volt ilyen nagy megbecsülésben része a magyar válogatottnak.

A kint-tartózkodás első napján érkezett a hír, hogy megszületett a Hosnyánszky Norbert-Dammak Jázmin pár első gyermeke, Zalán. Nagy ünneplésre nem volt mód, de majd itthon...

A MAGYAR CSAPAT (a nevekre klikkelve olvashatók a játékossal kapcsolatos információk):

BÁTORI BENCE

BEDŐ KRISZTIÁN

DECKER ATTILA


DECKER ÁDÁM

GÓR-NAGY MIKLÓS

HÁRAI BALÁZS

HOSNYÁNSZKY NORBERT

MADARAS NORBERT

NAGY VIKTOR

SZIVÓS MÁRTON

VARGA DÁNIEL

VARGA DÉNES

VÁMOS MÁRTON


A cseljabinszki torna két négyes csoportja:

A csoport

USA (az amerikai selejtezőtorna 1. helyezettje)
Montenegró (az európai A selejtezőcsoport győztese) 
Japán (az ázsiai-óceániai selejtezőtorna 2. helyezettje)
MAGYARORSZÁG (az európai C selejtezőcsoport győztese)

B csoport

Brazília (az amerikai selejtezőtorna 2. helyezettje)
Szerbia (az európai B selejtezőcsoport győztese) 
Kína (az ázsiai-óceániai selejtezőtorna 1. helyezettje)
Oroszország (a torna házigazdája)

A torna első napjának programja (időpontok magyar idő szerint, ott hozzánk képest négy órával előbb jár az óra mutatója):

Június 11., kedd

10.00 Szerbia-Kína
11.45 Montenegró-Japán
13.15 USA-MAGYARORSZÁG
15.45 Brazília-Oroszország

A mérkőzésről várhatóan a szövetség honlapján lesz élő közvetítés a helyszínen tartózkodó Csurka Gergely tollából. Mi lefújás után rögtön hozzákezdünk a nyilatkozatok beszerzéséhez.

Tévéközvetítésről továbbra sincs tudomásunk, a FINA ígérete szerint az elődöntőkről (szombaton), majd a vasárnapi bronzmeccsről és döntőről várható élő videóstream-közvetítés, amelynek ez lesz az elérhetősége:

http://www.fina.org/H2O/index.php?option=com_content&view=article&id=2189&Itemid=1209

Elképzelhető, hogy itt is lesz stream:

http://www.is74.ru/superfinal/

Ez pedig a torna hivatalos honlapja:

http://waterpolo2013.ru/en


Tudnivalók a Világliga-versenysorozatról:

Ahogy a csoportselejtezőkben, a szuperdöntőben sem ér véget döntetlenül mérkőzés. Amennyiben egyenlő az állás egy meccs lefújásakor, azonnal (tehát hosszabbítás nélkül) ötméteresekkel döntik el a győztes kilétét. Ez esetben viszont a meccs nyertese nem három, hanem csak két pontot kap és a vesztes is gazdagodik egy ponttal. (A tavalyi döntőben a horvátok úgy győzték le a spanyolokat, hogy 8:8-at követően húsz ötméteres kellett az első hibához.)

A szuperdöntőbe bejutott csapatok mindegyike pénzdíjat kap - a helyezések sorrendjében a következő összeget (dollárban): 100.000.-/70.000.-/50.000.-/35.000.-/30.000.-/25.000.-/20.000.-/15.00.- (A kiírás szerint a selejtezőkben kiesett csapatok is visszakapnak 15 ezer dollárt az általuk befizetett nevezési díjból.)

Magyarország az eddigi 11 Világliga-torna közül ötön vett részt. A mérlegünk: két győzelem, két második és egy harmadik hely. A legutóbbi szuperdöntőbeli meccsünk a 2007-es berlini végső finálé volt, amelyen 9:6-ra kikaptunk a szerbektől.

A torna ezt követően egyre veszített jelentőségéből (2011-ben már Szerbia és Montenegró sem indult), amit a FINA vezetői nem néztek jó szemmel.

Tavaly januárban az EB helyszínén, Eindhovenben folytattak informális megbeszélést a Világligával kapcsolatos szándékaikról az európai élcsapatok. Ennek eredményeként tértek vissza a 2012-13-as szezonra a kontinens legjobbjai, szakmai szempontból is teljes értékűvé téve a versenysorozatot.

Jól jelzi a küzdelem élesebbé válását, a színvonal emelkedését, hogy a tavalyi szuperdöntő három dobogósa most nem tudta magát kvalifikálni a végső tornára - köztük a regnáló világbajnok és az olimpiai bajnok...

A Világliga-tornák eddigi dobogósai

2002 - Patrasz (Görögország)
1. Oroszország, 2. Spanyolország, 3. Magyarország

2003 - New York (USA)
1. Magyarország, 2. Olaszország , 3. USA

2004 - Long Beach (USA)
1. Magyarország, 2. Szerbia-Montenegró, 3. Görögország

2005 - Belgrád (Szerbia-Montenegró)
1. Szerbia-Montenegró, 2. Magyarország, 3. Németország

2006 - Athén (Görögország) - Magyarország nem indult
1. Szerbia-Montenegró, 2. Spanyolország, 3. Görögország

2007 - Berlin (Németország)
1. Szerbia, 2. Magyarország, 3. Ausztrália

2008 - Genova (Olaszország) - Magyarország nem indult
1. Szerbia, 2. USA, 3. Ausztrália

2009 - Podgorica (Montenegró) - Magyarország nem indult
1. Montenegró, 2. Horvátország, 3. Szerbia

2010 - Nis (Szerbia) - Magyarország nem indult
1. Szerbia, 2. Montenegró, 3. Horvátország

2011 - Firenze (Olaszország) - Magyarország nem indult
1. Szerbia, 2. Olaszország, 3. Horvátország

2012 - Almati (Kazahsztán) - Magyarország nem indult
1. Horvátország, 2. Spanyolország, 3. Olaszország

Budapest - Cseljabinszk