FACEBOOK

Steinmetz Ádám még vállalná a válogatottságot

Steinmetz Ádám még vállalná a válogatottságot
hozzászólás, 2013.05.12.

A még mindig remek játékot nyújtó Vasas-center, Steinmetz Ádám volt a Hír TV Sportré című műsorának vendége vasárnap. Az olimpiai bajnok - életútjának felelevenítését követően - utalt arra, hogy ezt a nyarat még szívesen töltené el a válogatott tagjaként.

A beszélgetést egy friss, fájó élmény felemlítésével kezdte a riporter, Jáky-Szabó Gergő: a TEVA-Vasas 12 esztendő után először nem jutott be a magyar bajnokság döntőjébe. Most a harmadik helyért kell harcolnia, hogy kivívja a BL-szereplés jogát.

Steinmetz Ádám elmondta, hogy mivel még egy évet hosszabbított a piros-kékeknél, szeretné, ha a csapat jövőre kiköszörülné ezt a csorbát.

A beszélgetés további részében megismerhettük Ádi életútját. A KSI-ben, az ország akkori legjobb nevelőegyesületében kezdte, majd 16 évesen leigazolta őt a Ferencváros. Előbb még csak epizódszerepet kapott, de hamarosan komoly részt vállalt a Fradi hazai és nemzetközi kupasikereiből. E folyamat csúcspontja a 2000-ben megszerzett bajnoki cím volt. Ezt követően igazolt a Vasasba, ahol ma is játszik - immár kis könnyítésekkel, hiszen időközben munkahelye lett, jogászként dolgozik.

Bő teret kapott a beszélgetésben bátyjának, Steinmetz Barnabásnak a szerepe, hiszen az idősebb testvér emberileg és szakmailag is sokat segítette Ádám pályafutását. Élete legszebb pillanatának nevezte Ádi, hogy Athénban, 2004-ben a bátyjával együtt állhatott az olimpiai dobogó legfelső fokán. Ma is az az érzése, hogy az az athéni csapat volt minden idők legjobb magyar válogatottja. Meg sem fordult a fejükben soha, hogy kikaphatnak.

Érdekes volt, amit Steinmetz Ádám a posztjáról fejtegetett. Mint mondta, állóbekként és centerként kezdte, majd nevelői a centerposzt felé "terelték". Ez ugyanis hiányposzt volt, kevés fiatal vállalta az ezzel járó megpróbáltatásokat. Most úgy látja, jó döntés volt, talán sose került volna be a válogatottba, ha nem a középcsatár posztján játszik.

Ádi azt mondja, "a vízilabda most sem pingpong", a hosszú évek során a centerposzt ellátása még keményebb feladattá vált. A bírói felfogás változása nem kedvezett, egyre inkább eldurvult a játék, s ez természetesen elsősorban a centerek számára jelent folyamatos megpróbáltatást. Ádám nyakcsigolyáját az elmúlt öt évben kétszer operálták, s úgy tűnt, be kell fejeznie pályafutását, azonban a műtétek olyan jól sikerültek, hogy a tavalyi londoni olimpián is részt vehetett.

Londont értékelve elmondta: a szereplés csalódás volt a játékosok számára is, de utólag be kell látni, nem volt realitás a negyedik aranyérem, viszont a 3-4. helyet meg kellett volna szerezni.

A most kezdődő új korszakot Ádám úgy jellemezte, hogy építkezés folyik, s jó darabig nem lesz elvárható, hogy a magyar csapat minden versenyre az aranyérem esélyeseként utazzon ki. Szerinte Rióra összejöhet egy olyan csapat, amely esélyes a dobogóra.

Ő most még egyelőre játékosként szeretné kamatoztatni a tudását, később edzőként vagy sportvezetőként próbálja majd átadni tapasztalatait. Nem mondta le a válogatottságot, ha Benedek Tibor úgy gondolja, akkor a nyarat tudja vállalni, s bízik is abban, hogy ott lesz a világbajnokságra utazó csapatban.

A teljes, 22 perces beszélgetés:




2 régi hozzászólás

raketa hozzászólása
raketa39281
2013.05.14. 08:57

Sajnos Steinmetz ideje lejárt. Érthetö, hogy ragaszkodik a sikerekhez, hiszen a sérülése miatt ki kellett hagynia egy-két világversenyt. Azonban már Stirlitz is megmondta, hogy az idö soha, soha meg nem áll... Az olimpán is látszott, hogy sorozatos terhelésre csúcs szinten már nem képes.

Rolling hozzászólása
Rolling39277
2013.05.13. 16:15

Nagyon nem akarom Ádámot visszavonultatni, nem csak egy évig tudnám őt játékosként elképzelni, ugyanakkor remélem, hogy előbb-utóbb ő lesz a Vasas edzője.