FACEBOOK

Feljelentés a szerb vandalizmus miatt

Feljelentés a szerb vandalizmus miatt
hozzászólás, 2013.04.23.

Az első becslések szerint több mint félmillió forintos kárt okoztak a múlt szerdai vízilabda-mérkőzésen a szerb szurkolók a vásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában. Székeket, tartókonzolokat rongáltak meg, összematricázták a lelátót, a mosdókat, összetörték a bejárati sorompót. A delmagyar.hu írását ismertetjük.

Diapolo


11 széket, 17 tartókonzolt, 1 lelátókorlátot és a parkolóba vezető sorompót törték össze, rongálták meg a múlt szerdai A-Híd Szeged VE és a szerb Crvena zvezda vízilabda-mérkőzésén a szerb szurkolók a vásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában. Korábban lapunk is beszámolt a szerbek viselkedéséről: a bemutatkozás során folyamatosan mutogattak a szegedi játékosoknak, volt, akit le is köptek. Így jártak azok a fiatal vízilabdás gyerekek is, akik felvezették a játékosokat, majd a lelátó alatt foglaltak helyet. Az újságírók laptopját sörrel leöntötték, dohányoztak, ittak a lelátón, üveget hajítottak a medencébe.

Feljelentés

Feljelentést tettek a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon az eset kapcsán. Rongálás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomoznak – erősítette meg Szenti Szabolcs, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A nemzetközi szövetségnek és a Magyar Vízilabda Szövetségnek is elküldték a jelentést a történtekről.

– Az első becslések szerint több mint félmillió forintos kárt hagytak maguk után a szerb szurkolók. Ebből a legnagyobb tétel az uszoda bejárati sorompója, ahol át akartak törni az autóval, hogy ne kelljen kifizetni a parkolójegyet. A mellékhelyiségekben összeragasztották matricával a tükröket és a falakat, a matricázást a lelátón is folytatták – sorolta Kádár Jánosné, a vásárhelyi fürdő vezetője. Elmondta: a mérkőzés napján már délelőtt gyülekeztek az uszoda parkolójában, abban a reményben, hogy kapnak még jegyet a meccsre. A szervezők 45 belépőt biztosítottak a szerbeknek, mintegy 150-en voltak a mérkőzésen. Összesen 700-an látták a viadalt. A szerbek az előtérben lévő italautomaták és hűtők, virágok között is befurakodtak.

– Ilyen vandál banda még nem járt az uszodában. A szegedi vízilabdacsapatnak a Bajnokok Ligájában zajló mérkőzésekre adunk helyet, de egyik ellenfelük sem viselkedett még így. A szervező szegedi egyesület biztonsági emberei biztosították az uszodát, nem kevesen, de nem lehetett bírni a szerbekkel – mesélte a fürdővezető.


Az uszoda sorompóját rendbe hozták, a lelátón törött székek és a matricák őrzik a szerbek emlékét, a mosdókból már eltávolították a matricákat, a létesítményt is megszabadították a szeméthalomtól. Május 4-én országos úszóversenynek ad otthont az uszoda, addig szeretnék a vandálkodás nyomait eltüntetni. Megvizsgálják, hogy biztosítás terhére tudják-e rendezni a kárt, de tárgyalnak a szegedi szervezőkkel is erről – tudtuk meg Antalóczy Pétertől, a Hód-Fürdő Szolgáltató és Üzemeltető Kft. ügyvezető igazgatójától.


Ez maradt a szerb szurkolók után. Fotó: DM/DV

Délvilág/delmagyar.hu

A hódmezővásárhelyi Szeged-Crvena Zvezda BL-negyeddöntőt a vendégek nyerték 7:5-re, a visszavágó május 1-jén lesz Belgrádban és a Digi Sport televízió a meccset élőben közvetíti.



4 régi hozzászólás

Daret hozzászólása
Daret39092
2013.04.23. 12:08

Ez sajnos szervezési hiba volt. Szerb/horvát BL-es vízilabda mérkőzések menete: Klubok egyeztetnek a várható szurkolói létszámról, utazás módjáról, esetleges szálláslehetőségekről. Jegyeket biztosítanak a vendégszurkolóknak. Rendőrök várják, kísérik a szurkolókat a városba érkezéstől a város elhagyásáig. (Mérkőzés előtt felvezetéssel érkeznek az uszodához, mérkőzés után azonnal felvezetéssel elhagyják a települést.) Mérkőzésen protektoros egyenruhások, civil ruhás nyomozók, helyi biztonsági szolgálat emberei biztosítanak. A vendégszurkolók szoros megfigyelés alatt, a helyiektől teljesen elszeparálva tekinthetik meg a mérkőzést (ezt akár székek/szektorok üresen hagyásával teszik). Inkább a mérkőzésen essen ki a profit egy része a jegyek/helyek el nem adásával, de különüljenek el a vendégek, akik vélhetően barbár horda tagjai. A vendégcsapat buszát mindenkor rendőrök kísérik, mérkőzés után felvezetéssel segítik a város elhagyását. Hát, valahol itt kezdődik.

B (régi) hozzászólása
2013.04.23. 12:00

söpredék...

Galgó hozzászólása
Galgó39090
2013.04.23. 11:00

Nálatok laknak-e állatok? (Kaláka)

szukesz hozzászólása
szukesz39089
2013.04.23. 10:58

45 jegy, mégis 150 vadállat volt a lelátón. A szegedi Partizan meccsből kiindulva erre fel kellett volna készülni. Sajnos hazai pályán játszott a Crvena :(