FACEBOOK

Horkai György: Érdemes volt nekivágni!

Horkai György: Érdemes volt nekivágni!
hozzászólás, 2013.04.19.

A bajnokságnak még nincs vége, de az biztos, hogy a szezon egyik kellemes meglepetése a junior válogatott szereplése volt. Horkai György szövetségi kapitányt gyorsértékelésre kértük.

HORKAI GYÖRGY a vlv-nek:

- A bajnoki szerepléstől nagyjából azt kaptam, amit vártam. Mindenféleképpen hasznos volt, hogy részt vettünk az OB1 versenysorozatában, ennek egyszerűen kézzel fogható hozama van, sokat fejlődtek a játékosok fizikailag is, meg az egymással való együttműködés terén is. Ez elvitathatatlan. Körülbelül negyven gyerek vett részt ebben a sorozatban, megmutathatták magukat, közülük sokan 16 évesek, így az első osztályú meccseknek nem kerülhettek volna a közelébe egy darabig. Vannak persze negatív hatások is, keveset tudtunk együtt edzeni, erre már nem volt lehetőség. Nagyon komoly terhelést kaptak a játékosok, és hát, hogy mondjam, hogy ne tűnjön nagyképűségnek...: úgy érzem, hogy ha végig úgy tudunk edzeni, mint egy klubcsapat, akkor a legjobb nyolcba is befértünk volna.

- Vállalkoznál arra, hogy mondasz két-három nevet, kik azok, akik ennek a nagy terhelésnek köszönhetően különösen sokat fejlődtek?

- Bedő Krisztián bent van a felnőtt válogatottban és jól játszott, biztos, hogy az ő teljesítménye összefüggésben van azzal, hogy a BVSC-ben is sokat szerepel és nálunk is. Folyamatosan kapja a terhelést, hozzászokott ehhez, megerősödött. Én úgy érzem, hogy Jansik Szilárd is elérte azt a szintet, hogy játszhatna nyugodtan folyamatosan az OB1-ben.

- Csapó már most is játszik.

- Csapó a Vasasban, igen. Azért ő keveset szerepelt nálunk, ő a Vasasban jut szóhoz, egy olyan csapatban, amely a bajnokságért játszik és fontos embernek számít a piros-kékeknél. Az egész társaságot nézve igazából csak Bedőt mondhatom kulcsembernek a csapatában, de éppen ez az, amiért különösen fontos és hasznos az OB1-es szereplésünk a többiek számára, hiszen ezzel jutnak lehetőséghez. Itt van például Gyárfás és Sedlmayer esete, akik kettős igazolással játszhattak néhány meccsen az OSC-ben - valószínűleg erre sem kerülhetett volna sor, ha nem mutatják meg magukat az elsőosztályban a junior válogatott meccsein.

- A fiúk ezt az egészet hogy viselték fizikailag és lelkileg? Tehát feldobta őket, vagy inkább nagy súlyt rakott a vállukra?

- Nem, szerintem feldobja őket. Úgy gondolom, hogy az mindenféleképpen hasznos az ő szempontjukból, azért az nagy dolog, hogy az OB1-ben játszhatnak, megmutathatják magukat. Persze ne felejtsük el, hogy ezek a gyerekek játszanak OB1/b-ben, játszanak az ifibajnokságban és mellette iskolába járnak... És az OB1/b-ben sem ulibuli meccseken vesznek részt, mert a csapatuk fel szeretne jutni...

- Technikailag nem okozott problémát nektek az OB1-es szereplés? Láttam, hogy iszonyú sokat utaztatok, volt olyan, hogy az egyik nap Pécsett volt meccs, a másik nap aztán Egerben, vagy Debrecenben!

- Igen, igen.

- Hogy utaztatok? Busszal, vagy kocsikkal?

- Busszal. Ez volt elsősorban a fizikális szempontból fárasztó része a dolognak, mert ugye mi feladtuk a pályaválasztási jogot, hogy a szereplésünk ne jelentsen többletsöltséget az OB1-es kluboknak. Ezzel természetesen nehezebb helyzetbe kerültünk, hiszen mindig idegenben játszottunk. Ha többször is egy góllal kapsz ki idegenben, azért az "véleményes". Nem biztos, hogy kikapnál, ha otthon játszol. De ez benne van. Ennek ellenére azt mondom, hogy mindenféleképpen pozitív az OB1-es szereplés hozama, és ez nagy dolog, érdemes volt nekivágni.

(Lejegyezte: Di Giovanni Szandra)


Beszélgetésünk után a junior válogatott lejátszotta első mérkőzését a rájátszásban, a 9-14. helyért folyó küzdelemsorozatban:

Junior válogatott-FTC 13:8 (2:3, 5:1, 4:1, 2:3)
G.: Zalánki 3, Manhercz Á., Kalanovics, Bedő 2-2, Sedlmayer, Keresztúri, Jansik Sz., Hegedüs, ill. Francsics 4, Macdonell 2, Paján, Ernyey
(A visszavágó április 22-én lesz)