FACEBOOK

Szeged-Crvena Zvezda - előzetes

Szeged-Crvena Zvezda - előzetes
hozzászólás, 2013.04.17.

A Final Fourba jutás a tét a ma kezdődő BL-negyeddöntőkben. A Szeged a Crvena Zvezdát fogadja Hódmezővásárhelyen. Előzetesünk.

Bajnokok Ligája, negyeddöntők, első forduló, szerda

(A visszavágók május 1-jén, szerdán lesznek)

18.45 Szeged-Crvena Zvezda (szerb) - Digi Sport1, vlv
Úgy tudjuk, hogy jegy nélkül már nem nagyon érdemes kilátogatni a Gyarmati Dezső uszodába.

TÖRÖK BÉLA a vlv-nek:

- Mindenképpen nagyon-nagyon jó meccsre számítok, mert két remek csapat találkozik, ráadásul igazi vérre menő mérkőzésen. Hazai győzelmet szeretnék, az arányával ne is foglalkozom, egyelőre az a lényeg, hogy vezessünk. Arra kell törekednünk, hogy megcsináljuk, amit tudunk, és ha ez sikerül, akkor képesek vagyunk legyőzni ezt a nehéz ellenfelet. Több meccsüket is láttuk, alaposan felkészültünk belőlük, korábban talán egyetlen csapat ellen sem ennyire részeletkbe menően. Ez nyilván azért is van, mert közelebbről nem ismerjük őket. Rajtunk múlik csak.

- Van-e beteg, sérült?

- Mindenki egészséges, kirobbanó erőben vagyunk, várjuk a mérkőzést.

- Milyen hangulatra számítasz?

- Nagyon remélem, hogy az előzetes híreknek megfelelően telt ház lesz és plusz egy játékost jelent majd számunkra a közönség. Ezúton is kérek mindenkit, aki kilátogat a mérkőzésre, hogy teremtsen jó hangulatot!

SZIVÓS MÁRTON a szegediek hétfői sajtótájékoztatóján:



A VOLT SZEGEDI VEZETŐEDZŐ, KÁSÁS ZOLTÁN LATOLGATJA A MAI ESÉLYEKET A REGGELI STARTBAN


A többi negyeddöntő:

19.00 Vouliagmeni (görög)-CNA Barceloneta (spanyol)
20.00 Partizan Belgrád (szerb)-Szpartak Volgográd (orosz)
20.15 Galatasaray Isztambul (török)-Jug Dubrovnik (horvát)

1 régi hozzászólás

ak47 hozzászólása
ak4739045
2013.04.17. 17:32

Tud valaki STREAMET a SZEGED BL MECCSRE?