FACEBOOK

Kupagyőztesek! Interjú Danival és Dumival

Kupagyőztesek! Interjú Danival és Dumival
hozzászólás, 2013.04.15.

Két magyar fiú vette át boldogan vasárnap este Zágrábban a Jadranska Liga aranyérmét. Varga Dániellel és Varga Dénessel az ünnepléssel eltelt éjszaka után beszélgettünk.


Jadranska Liga, döntő

Primorje Rijeka-Jug Dubrovnik 9:8 (3:1, 1:2, 2:3, 3:2)

VARGA DÁNIEL a vlv-nek:

Nagyon kemény meccs volt, mint ahogyan azt vártuk. Ez volt a szezonban negyedik tétmérkőzésünk a Jug Dubrovnik ellen és igazából most jöttem rá többek között arra, hogy, hogy mik lehetnek alapvető különbségek, hogyha két ilyen nagyon jó játékosállományú csapat játszik egymással. Azt hiszem, ami miatt mi domináltunk ezeken a rangadókon, azok olyan részletek, amelyekkel, hogyha tisztában vagyunk, akkor mindig okot adnak arra, hogy optimistán álljunk egy nagy rangadó elé. Elsősorban arra gondolok, hogy jó taktikával, jó szervezettséggel, jó csapategységgel bármit el lehet érni illetve bárki ellen lehet nyerni.

Milyen volt a játékstílusuk, bejött a szoros nekik?

Nem volt olyan mértékben szoros, mint Dubrovnikban, nyilván a komfortérzetük Zágrábban nem olyan magas, mint hazai pályán. Próbálkoztak vele, de éppen itt jön a képbe, amit említettem, például nagyon jó taktikai húzásnak bizonyult - persze már nem először már a Dubrovnik ellen -, hogy mindig olyan emberünk ment be centerbe, akivel nem Ivovics vagy Buslje volt és ezzel tudtuk hozni az emberelőnyöket. Ez megtörte őket, Miho Boskovics 6 percnél nem játszott többet, mert kipontoztuk nagyon gyorsan. Nem arra mentünk rá, hogy a jó bekkekkel szedessük össze a személyi hibákat, mert az szinte lehetetlen, hanem a többi, a védekezésben nem annyira remeklő játékost hozták kellemetlen helyzetbe a támadóink.

Milyen volt a meccs menete?

Majdnem végig vezettünk, de volt egy lélektanilag fontos rész. Már 4-1-re vezettünk, de után feljöttek döntetlenre 5:5-re, és ekkor mutatta meg a csapat egy másik arcát: akciógólokkal megfordítottuk az eredményt és így lett 9:8 a vége. Alapvetően általában vezettünk, de azt azért nem mondanám, hogy domináltunk. Viszont a legfontosabb pillanatokban mégis mi hoztuk meg a jó döntéseket. A kapusunk elképesztően jól játszott, két ötméterest is kivédett a harmadik és a negyedik negyedben.

A legvégén az utolsó 20 másodpercben, amikor még támadtak a hosszabbításért, azért az az Azevedo-helyzet egy komoly helyzet lehetőség, úgy lőtt blokk nélkül, hogy az a védő, aki végül beleütött a labdába, egy másik embert fogott…

Igen, ott teljes káosz alakult ki. Felvállaltuk azt, hogy az ötméteres szabaddobásnál elütjük a labdát, s ezzel persze a kiállítást is, viszont a labda elütése nem sikerült túl jól, mert ott maradt Azevedónál, ráadásul emberhátrányba is kerültünk, ezért a széléről beugró blokkoló nagy bravúrja volt, hogy nem jutott el a kapuig a lövés. Hozzáteszem: az egész nagyjából négy méteren zajlott, ha gól is lett volna, akkor sem szabályos, de persze nem kizárt, hogy megadták volna. A Dubrovnik reklamált, nem tudom miért, de ilyenkor már nagyon nehéz helyzetben vannak a játékvezetők, mert másodpercek tört része alatt nagyon sok minden történik. A lényeg, hogy valahogy kivédekeztük és ezzel megnyertük a mérkőzést.

Megfordult ott a fejedben, hogy lehet hosszabbítás, készültél rá?

Nem, mert kevés idejük maradt. Húsz másodpercük volt és igaz, hogy végül lett egy lövés, de eléggé fel vagyunk készülve az ilyen helyzetekre. Persze nyugodtabb voltam, amikor lefújták a meccset, de nem izgultam, hogy mi lesz.

Hogy zajlott utána az ünneplés, a kupaátadás?

Minden ugyanúgy zajlott, mint a Horvát Kupa döntője után, aminek ugyanez volt a helyszíne. Minden egy kicsivel „kisebb” volt úgy, körülbelül 80 százalékos.  Maga a kupaátadás, a fotózás, a szurkolókkal együttlét, az ünneplés is. Azt hiszem, hogy az első Horvát Kupa-győzelem volt nagyon nagy történelmi tett. Persze ez is az, mert Jadranska Ligát még nem nyertünk. A visszafogottságnak oka lehet az is, hogy fejben már mindenki a bajnoki döntőre készül. Az biztos okot fog adni arra, hogy nagyobb ünneplés legyen, mint bármikor, ha jól sikerül.

Mi a menetrend?

Most szombaton játszunk a Mornar Split ellen elődöntőt, szerdán van a második meccs, reméljük két nyert meccsel bejutunk a döntőbe. Csütörtök, péntek, szombat - jön hozzánk a Partizan Belgrád kétkapuzni. Május 4-én érkezik a Dubrovnik és játsszuk az első meccset. Három nyert mérkőzésig tart a döntő.

Köszönöm szépen és gratulálok még egyszer!

(Lejegyezte: Tina)



"Szent Ferenc" alias Frano Vican, a csodakapus (a képeket a rijekai ünneplés
közben készítette telefonján Varga Dániel)


VARGA DÉNES a VLV-nek:

- A terveink tulajdonképpen annyiban valósultak meg, hogy a végén mi nyertünk. Végül is alapvetően úgy foglalhatom össze, hogy tudtunk reagálni az ő játékukra, az első gólt már úgy lőttük, hogy második centerből szereztünk kiállítást és ezt rögtön realizálta a szerzője. Azt gondolom, hogy okosan játszottunk elöl, azt a kemény brusztos védekezésüket meg tudtuk oldani, hátul viszont elég sokat hibázva tevékenykedtünk. Megint csak arra jutottam, hogy e nélkül a kapus nélkül nem tudtuk volna megnyerni a mecset. Nem csak azért, mert két ötméterest is megfogott, egyet a legvégén, egyet a harmadik negyedben, hanem mert általánosságban nagyon komoly, biztos hátteret ad a csapatnak.

- Milyen volt a légkör, a hangulat?


- Jó volt, már majdnem olyan volt, mint egy jó meccsen Rijekában! Annyira nem volt tele a lelátó emberrel, de az uszoda sem akkora. Alapvetően a mi szurkolótáborunknak volt köszönhető a hangulat.

- Hogy érezted magad? Nem dobtál gólt, ezt hiányolom...


- Igen, ezt én is. Sajnos nem tudtam most góllal hozzájárulni a sikerünkhöz, de a csapatsportban az a szép, hogy így is tud nyerni a társaság. Volt egy szituáció a harmadik negyedben, egy időkéréses kettős fór, amit én vállaltam el és számomra a legszórakoztatóbb és leginkább kielégítő megoldást választottam, ami egy ejtés. Sajnos a kapufa éléről kifelé pattant, amiből lőttek egy gólt és így tartottuk őket meccsben. Ott három lett volna a különbség, de helyette csak egy lett. Utána még lőttek két gólt, amivel átvették a vezetést és nekünk onnan megintcsak sikerült három góllal elhúznunk. Tehát megvolt a csapatnak az ereje ahhoz, hogy újra talpra álljon.

- Volt ünneplés utána?


- Volt, persze, a szokásos ugrándozás, de én csak a zágrábi menetet vállaltam, mert utána haza jöttem a családomhoz. A többiek mentek tovább a szokásos helyre Rijekába.

- A bajnokságban mire számítasz? Mintha kezdenének eltolódni az erőviszonyok a javatokra. Mindenki kezd most már ebbe lelkileg belenyugodni?


- Nekem még mindig nem olyan egyértelmű, hogy mi Dubrovnikban tudunk nyerni, a múltkor sem sikerült.

- Most elméletileg nem is kell...

- Nem kell persze, de hogyha meg tudnánk nyerni az elsőt Dubrovnikban, akkor a harmadik meccs már valószínűleg olyan, hogy lélektanilag nyomasztó számukra, hiszen "ki lehet végezni" az ellenfelet. Az a lényeg, a múltkori meccsből kiindulva: ott mindig sokkal erősebb a Dubrovnik. Kicsit a bírok is máshogy ítélik meg őket hazai pályán, de ez velejárój a dolognak.

- Most már úgy érzed te is, hogy inkább ti vagytok a favoritok?

- Azt gondolom, hogy kompaktabb a csapatunk felépítése és jobb a taktikai felkészültségünk is.

- Hogy van Benji, milyenek az első élményeid?


- Bendegúz nagyon jól van. Még a kezdeti stádiumnál tartunk küszködünk egy-két egészségügyi dologgal, de ez abszolút normális. Minden rendben zajlik, azt gondolom, hogy "kordában tudjuk tartani", alszik esténként. Azt azért már most látjuk, hogy nem egy egyszerű pali, amikor ő szeretne valamit, annak azért van nyomatéka.

- Ezt nyilván örökölte valakitől... Dumi, köszönöm szépen és gratulálok még egyszer!


(Lejegyezte: Tina)


4 régi hozzászólás

balzs hozzászólása
balzs39041
2013.04.16. 19:55

Gratulálok! Kicsit meglepő hogy a horvát bajnoki döntőt külön lejátsszák, és még inkább meglepő amit Varga Dani mond hogy az rangosabb mint az Adria Liga.

szerk hozzászólása
szerk39039
2013.04.16. 16:17

a HRT2 közvetítette

szukesz hozzászólása
szukesz39038
2013.04.16. 15:40

Gólokat nem találok sehol a neten. Nem közvetítette egyik külföldi csatorna sem?

jozsi47 hozzászólása
jozsi4739036
2013.04.15. 18:58

Hatalmas gratula srácok.Remélem meg lesz a bajnoki cím is.