FACEBOOK

Gyöngyösi András: Spandau 04

Gyöngyösi András: Spandau 04
hozzászólás, 2013.04.12.

Gyöngyösi András, a Debrecentől szezon közben, "emlékezetes körülmények között" megvált vezetőedző a következő szezonkezdetkor már a Spandau 04 Berlin kispadján ül majd. vlv-interjú a szakemberrel.

Az egykor a világ legjobb klubjának számító német bajnok csapat honlapján pénteken, kora délután tették közzé a hírt, miszerint az egykor Olaszországban is játszó, majd a Ferencvárosnál, Szegeden és Debrecenben edzősködő (s onnan szezon közben, emlékezetes módon távozott) Gyöngyösi Andrással kötöttek megállapodást a vezetőedzői tisztség ellátására. A megbízatás ősszel kezdődik és egyelőre egy évig tart, de a berliniek jelezték, hogy hosszú távra gondolkodnak a magyar mesterben.

GYÖNGYÖSI ANDRÁS a vlv-nek:

- Egy hónappal ezelőtt kihívtak Berlinbe, kedvesen fogadott Hagen Stam klubelnök, aki ellen még játékoskoromban játszottam, aztán sokáig ő volt a német válogatott szövetségi kapitánya. Már akkor megbeszéltünk mindent, úgy váltunk el, hogy ő elutazik az úszóikkal két hétre, addig gondolkozzak az ajánlaton. Nem kellet sokáig törnöm a fejem... A német bajnokság természetesen nem a világ legerősebb versenysorozata, a bajnokságot és a német kupát zsinórban nyerik, ez természetesen továbbra is elvárás, de én a Bajnokok Ligájában szeretnék szép eredményt elérni velük. Idén nem jutottak be a nyolcaddöntőbe, s bár a jövő évi versenykiírást még nem ismerjük, a szép feladat az, hogy sikerüljön kicsit visszahozni a Spandaut a nemzetközi mezőnybe, ez jelenthetne fejlődést. Annak idején, Faragó Tamásék játékoskorában a világ legjobb csapatának számítottak, BEK-et is nyertek. Arra pedig külön büszke vagyok, hogy a zseniális Rusorán Péter után - ha jól tudom - én leszek a második magyar edző kint.

- Mennyire erős a Spandau játékosanyaga és lehet-e számítani további erősítésre az érkezéseddel?

- A keret adott, hét-nyolc válogatott játékosuk van, német színtéren nincs is komoly ellenfelük. Az egyik legjobbjuk, Moritz Oeler éppen a mostani szezon előtt igazolt Magyarországra, jelenleg a Vasast erősíti. Remek játékos, nagyon jó lenne, ha a következő szezonra visszatérne és úgy tapasztaltam a berlini megbeszélések során, hogy a klub vezetői is szeretnék visszahívni őt. Egyébként teljesen csak ezután fogom feltérképezni a csapatot, ezért is utazom ki már a mostani bajnoki rájátszásra.

- Milyen reményekkel vágsz neki ennek a berlini kalandnak?

- Ahogy a Fradinál vagy Szegeden, illetőleg Debrecenben, természetesen igyekszem majd itt is kihozni a maximumot magamból. Nem gondoltam, hogy külföldi csapatnál fogok dolgozni, de aztán a Debrecenben történtek után már kifejezetten szerettem volna - igaz, elsősorban Olaszországban gondolkodtam. Ez most egy plusz kihívást jelent, más közegbe kerülök, ahol még nem éltem, de nem félek tőle. Várom már, hogy ott lehessek és dolgozhassak. Egyébként előtte még Amerikába megyek, egy kaliforniai egyetemi táborba kaptam meghívást, hogy segítsem egy csapat képzését.

Nem azt mondom, hogy az egykori, többszörös BEK-győztes Spandau trófeáit szeretném elérni, hiszen az az idő elmúlt, s hasonló sikerekhez komoly anyagiak kellenek, de abban bízom, hogy a BL-ben jobb eredményt tudok kihozni a csapatból az ideinél.

- Mennyi időre szól a megállapodás?

- Egyelőre egy évben állapodtunk meg, de ők elmondták, hogy az edzők tekintetében mindig hosszú távon gondolkodnak. Tehát most egy év, utána pedig meglátjuk. Úgy érzem, előnyömre fog válni a dolog, az ember otthon mindig többet enged meg magának, mint külföldön, tehát talán én is "nevelődöm" kicsit, a fanatizmusom megőrzése mellett a forróvérűségemből talán kicsit veszíteni fogok és ez előnyös lehet.

- Van-e fejlemény a debreceni klubbal folytatott jogvitádban?

- Várhatóan májusban kezdődik a bírósági eljárás. Ez az egész debreceni történet még mindig egy trauma nekem, nehezen tudom megemészteni, a szüleim elvesztése után a harmadik legnagyobb lelki megrázkódtatást jelentette az életemben. Talán a berlini munka azon is segít, hogy könnyebben tudjak túllépni a történteken.

- Sok sikert kívánok a berliniek kispadján!

5 régi hozzászólás

Török Szultán hozzászólása
2013.04.15. 20:30

Elég érdekes hozzászólás volt ez részedről! Senki nem állította, hogy a debreceni közeg azonos egy apácazárdával (pl. valakinek alá kellett írnia Gy. A. eredeti szerződését + a játékosokét, és ez a valaki nem tud összeadni), de azért részedről is feltételezem, hogy tudod, vagy utánajártál, hogy milyen szenvedélyek voltak jelen a debreceni valóságban.

érdekes hozzászólása
2013.04.15. 14:57

Jellemző,h a gyűlölettől bennetek a materiális szó csak az anyagiakat jelentheti.....pedig van egy olyan értelmezése is ,hogy valóságos! Gondolom pnotus erre gondolt!Mert debrecenben a történetet ismerve minden volt csak valóság nem! tehát beszéljetek a pénzről! Álszent közegnél jobban meg nem is lehetne megfogalmazni a debreceni jelenlegi polos valoságot! Havi 750 ezer ez jol hangzik, de ki tudja gaz e? De ez már a múlt, apropo lerágott csonton csámcsogsz! Jó étvágyat!

apropo hozzászólása
apropo39034
2013.04.14. 22:37

Materiális biztonság????? Nem fogadta el a havi 750.000-t! (hétszázötvenezer!) Kedves \"pnotus\" TE mennyit keresel.....? Szerintem a \"Töröknek\" van igaza.....Mint Rejtő Jenőnél.....

Török Szultán hozzászólása
2013.04.13. 19:43

A materiális biztonság számára Debrecenben sem volt gond - más gondok voltak ott, kedves pnotus!

pnotus hozzászólása
pnotus39026
2013.04.12. 19:11

Álszent közegből indulva,keresztes hadjáratát sok siker kísérje.Leljen materiális biztonságot a hétköznapokban!