FACEBOOK

Vincze Balázs az Universiade-csapat kapitánya

Vincze Balázs az Universiade-csapat kapitánya
hozzászólás, 2013.03.13.

Az MVLSZ elnökségének szerdai döntése értelmében Vincze Balázs, az A-Híd Szeged Beton vezetőedzője készíti fel és vezeti a kazanyi Universiadén részt vevő magyar férfi válogatottat.

Diapolo

A hír egyelőre még nem hivatalos, de az elnökség egyik tagjának telefonja után elterjedt és a szegedi médiában is megjelent.

Vincze Balázst az esti edzés után értük el, s nem tudtuk kihagyni a párhuzamot, hiszen a Vatikánban éppen beszélgetésünk előtt szállt fel a fehér füst, jelezve, hogy új pápát köszönthet a világ.

VINCZE BALÁZS a vlv-nek:

- Mindkét szavazási eredménynek örülök :-). Természetesen sok részletet egyelőre nem ismerek a leendő munkámmal kapcsolatban. Azt tudom, hogy az Universiade-csapatok eddigi vezetőinek milyen feladatai voltak: felkészítési tervet készíteni, kijelölni a csapatot és magán a tornán a lehető legjobb eredményt elérni velük. Nagyon örülök a feladatnak.

Most nyilván nagy egyeztetési folyamat kezdődik, hiszen meg kell tudni a kluboktól, hogy kik azok a 28 év alatti játékosok, akik számításba jöhetnek, aztán beszélni kell Benedek Tibor szövetségi kapitánnyal és Horkai György utánpótlás-kapitánnyal is. Nyilvánvaló, hogy egy olyan gárdával lehet majd erre az Universiadéra kimenni (amely a barcelonai vb előtt lesz), amelynek tagjai biztosan nem utaznak a világbajnokságra. Amikor kezemben lesz az Universiadén szóba jövő játékosok névsora, igyekszem belőlük összehozni egy jó csapatot, s aztán velük természetesen a lehető legjobb eredményt elérni Kazanyban.


Az Universiade az olimpiai játékok után a világ legnagyobb multisport-eseménye, amelyet 20-25 sportágban 150-160 résztvevő ország 10-12 ezer résztvevőjével rendeznek meg.

A 2013-as nyári Universiade mind a sportágak számában (27), mind a várható résztvevők számában (12 ezer sportoló) rekordokat dönt. A sportági versenyek megrendezésére és edzéslehetőségek biztosítására összesen 64 sportlétesítmény (ebből 30 kifejezetten az Universiade kiszolgálására épült) áll rendelkezésre Kazanyban. A 12 ezer sportoló elszállásolására és teljes körű kiszolgálására alkalmas Universiade-falu a viadalt követően egyetemi campusként üzemel tovább.

Az Universiade házigazdája Kazany, a tatár főváros lesz, a versenyeket július 5. és 17. között rendezik meg.

Nemrég született döntés arról, hogy Magyarország képviseletében három csapat indulhat az egyetemi olimpián: a férfi és női vízilabda-, valamint a női kosárlabda-csapat.

5 régi hozzászólás

V7 hozzászólása
V738849
2013.03.14. 17:04

Látom, a dolgok nem változtak:ha írok valamit és idézőjelbe teszem akkor kérdőjel lesz az idézőjelből!

V7 hozzászólása
V738848
2013.03.14. 17:01

Erről most a Mátyás király meg a székely ember lánya című mese jutott eszembe: ?Mátyás király: Mondd meg a lányodnak, hogy ha igazán olyan nagyon okos, akkor jöjjön föl ő is Budára hozzám, de úgy, hogy se az úton, se az útfélen, se öltözve, se öltözetlen.? Most kapott is lehetőséget Vincze Balázs, meg nem is. Lesz is csapata, meg nem is. Most találnia kell 13 kitűnő játékost, akik sem Horkainál, sem Benedek Tibornál nem jöttek eddig szóba. Érdekes lesz, hogy milyen eredmény ér el a Vincze csapat.

Török Szultán hozzászólása
2013.03.14. 11:58

Remek az időzítés, csak gratulálni lehet a LEN/FINA urainak! Ugyanis július 22.-én kezdődik Barcelonában a felnőtt, augusztus elején a Szombathelyen a junior VB. Muszály volt eléjük betenni ezt a vajaskenyér tornát. Kíváncsi vagyok, vajon kit enged majd el Horkai és Benedek - ekkor még vastagon 18-as kerettel dolgoznak szerintem. Ha (mint gondolom) senkit, akkor szegény Vincze milyen csapatot állít össze? Vagy akkor kezeljük helyiértékének megfelelően ezt az Universiadét.

B (régi) hozzászólása
2013.03.14. 10:50

Érdekes az időzítés, mert így lesz olyan játékos, aki mindkét tornáról lemarad. Pont azok, akik az Univesiadéra megfelelő korúak és a vb csapat utolsó szűkítésén esnek ki a nagyválogatottból. Ezt mondjuk úgy lehetne kivédeni, ha a felnőtt kapitány június közepére VB csapatot hirdetne.

lézer hozzászólása
lézer38841
2013.03.13. 21:30

Ez is jó hir! (akár a Pápa választás eredménye). Végre a szövetségben,nem a kapcsolatok,és sógor-komaság győzött,hanem az,hogy az adott feladatot és célt ki képes a legtisztességesebben,és legeredményesebben elvégezni. Balázs,erőt egészséget,kitartást,és szerencsét az új feladathoz.