FACEBOOK

Vízilabdapremier: az első egyetemi bajnokság!

Vízilabdapremier: az első egyetemi bajnokság!
hozzászólás, 2013.03.12.

A sportág ünnepének ígérkezik a jövő hét végi rendezvény a Komjádiban: 9 felsőoktatási intézmény csapata rendezi meg az első országos egyetemi-főiskolai vízilabda-bajnokságot.

Diapolo


A március 23-24-i tornát a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség, a Magyar Vízilabda Szövetség és a Semmelweis Egyetem szervezi. Céljuk kettős: egyrészt szeretnénk, ha egy frissen érettségizett diáknak nem kellene választania addigi sportpályafutásának folytatása és a felsőoktatási tanulmányok megkezdése között, hanem az egyetemi/főiskolai vízilabdasportban is befuthatna sportolói karriert. Másrészt szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy nem lehet elég korán odafigyelni egészségünk megóvására - ennek egyik oszlopa a sportolás, másik oszlopa a folyamatos egészségügyi ellenőrzés, hiszen minden betegséget könnyebb megelőzni, mint kezelni.

A helyszín a Császár-Komjádi Béla Uszoda (1023 Budapest, Árpád fejedelem útja 8).

ÚJ SZABÁLYOK

A mérkőzések érdekessége, hogy új, kísérleti szabályok szerint játszanak majd a csapatok. A szervezők azt várják, hogy ettől pörgősebbek, látványosabbak lesznek majd a meccsek.

A szabálymódosítások:

- kisebb (25 méteres) pályán folyik a küzdelem (33m helyett);
- kisebb labdával (4-es méret, 5-ös helyett);
- futó órával (4x10 perces negyedek, 4x8 perc nettó játékidő helyett);
- kisebb létszámú csapatokkal (egyszerre 5+1 játékos 6+1 helyett);
- nincs kontrafault (így a támadásnak csak a támadóidő lejárta vagy súlyos durvaság esetén szakad vége bírói beavatkozásra);
- a 7 méteren kívülről lőtt találat két gólt ér.

A résztvevő egyetemek:

- Semmelweis Egyetem (SE)
- Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE)
- Budapesti Corvinus Egyetem (BCE)
- Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME)
- Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE)
- Károli Gáspár Református Egyetem (KRE)
- Szegedi Tudományegyetem (SZTE)
- Pécsi Tudományegyetem (PTE)
- Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF)

A rendezvény fővédnöke Prof. Dr. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora és Faragó Tamás, olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó.

A csoportmérkőzések szombaton, a döntők és a helyosztók pedig vasárnap zajlanak, a meccseket pedig olimpiai bajnok vízilabdázók vezetik - közülük többen edzői feladatot is vállaltak egy-egy egyetem csapatánál (például Steinmetz Ádám - PPKE, Gergely István - BCE).

A kétnapos tornára sok nézőt várnak és számos kiegészítő programot is rendeznek.

Szombaton az uszoda mellett parkol majd a Magyar Kardiológusok Társaságának jóvoltából egy egészségügyi szűrőkamion, 23 állomással - kardiológiai problémákon át az ízületi panaszokig sok mindenre szűrnek, így szolgálva a prevenció.

A szurkolásban felgyülemlett adrenalin levezetésére és az egyetemek közötti kapcsolatok további építésére pedig a Partyfactory biztosítja az afterparty-t szombat este, a MIX klubban.

A kétnapos rendezvény ingyenes, akárcsak a szűrővizsgálatok.

További információk folyamatosan a torna facebook-oldalán és itt: waterpolo.sote.hu

FARAGÓ TAMÁS a vlv-nek:

- A vízilabda mindig "értelmiségi sportágnak" számított, s lehet, hogy sok minden változott azóta, hogy ezt kimondtuk, de ez az egyetemi bajnokság egyértelműen bizonyítja: az értelmiségiek továbbra is szívesen vízilabdáznak - ez biztos. El kell mondanom, hogy a Merkely Béla professzor úr által fémjelzett SOTE a zászlóvivője ennek az egész kezdeményezésnek, s Béla barátsága, a  SOTE-vel kialakult régi jó kapcsolat miatt most nem csak az orvosegyetemistákkal foglalkozom, hanem mindenkivel, aki "egyetemista létére" a vízilabdát választotta, és ezt a sportágat úgy szereti, ahogy én szerettem mindig. Ezért vállaltam a rendezvény egyik fővédnöki szerepét.

Természetesen az idők szavát is értjük, s bár Európában amatőr-bajnokságok folynak, az egyetemi versenysorozat inkább a tengerentúlon jellemző, igyekszünk hagyományt teremteni azzal, hogy látványosan, egy kétnapos programba sűrítve valósítjuk meg ezt a bajnokságot. Ami a program fogadtatásával kapcsolatos várakozásomat illeti: abban bízom, hogy a vízilabdázók társadalma mindenféle szempontból egy "jó populáció". És ezt nem csak én hangoztatom, továbbá nem csak abból lehet erre következtetni, hogy az emberek szeretettel beszélnek erről a sportágról, hanem a csajok is tudják... Ahogy a mérkőzéseken rendre tapasztalni lehet, a nézők 60-70 százaléka nő, ezért azt gondolom, hogy mindenféleképpen érdemes lesz nem csak a játékot figyelni, hanem a nézőteret is... Komplex programra lehet számítani a Komjádi uszodában.


4 régi hozzászólás

gfabian hozzászólása
gfabian38830
2013.03.13. 10:17

és tényleg csak az Azevedóról volt képük ? szégyen.

balzs hozzászólása
balzs38829
2013.03.12. 16:29

Az EKF hogy-hogy nem indul, csak amatőrök indulhatnak, tehát a Semmelweis Egyetem (SE) nem az OSC-t jelenti?

bal8 hozzászólása
bal838827
2013.03.12. 13:33

Tudtommal a normál pálya 30 méter nem 33...

apropo hozzászólása
apropo38826
2013.03.12. 12:20

Nincs kontra.....ezt úgy hívják, hogy ketrecharc.......