FACEBOOK

Madaras így hozta meg a döntést

Madaras így hozta meg a döntést
hozzászólás, 2013.03.09.

Úgy is fogalmazhatunk, hogy Madaras Norbert hét meccset kihagyott és március 27-én ismét szerepel a magyar válogatottban. De azért ez nem volt ilyen egyszerű...

Diapolo

- Tibi azt mondta: London óta jó sok időd volt gondolkodni. Mire jutottál?

- Amikor első alkalommal hívott, közvetlenül azután, hogy kapitány lett, január elején, én még mindig nem tudtam, hogy mi legyen, illetve nem voltam biztos a dolgomban. Valahogy elszaladt London után az az öt hónap. Eredetileg úgy gondoltam, hogy idővel, a hónapok múlásával kialakul bennem, hogy mi legyen, de eljött a január és igazából nem alakult ki semmi. Ugye, még október végén és november elején volt két Világliga-meccs, azokon én nem szerepeltem, pontosan azért, mert egyszerűen, valahogy úgy éreztem, hogy a hátam közepére sem kívánom az egészet. Ez persze így nem teljesen igaz, de az tény: London után igyekeztem lezárni magamban sok mindent, és időhöz jutni, hogy kialakuljon, csinálom-e vagy nem. Elmondhatom, hogy olyat is éreztem, amit eddig még nem: megcsömörlöttem, kevesebb kedvem volt edzésre járni, úgy általában vízilabdázni.

Hozzáteszem: itt azért nagyon sokféle szempont van, olyanok is, amikbe sok ember esetleg bele sem gondol, vagy meg sem ért. Volt, aki azt mondta, hogy ha valaki a válogatottban játszhat, mert van olyan jó, az igenis játsszon... Én nem így voltam ezzel, megmondom őszintén. Sok minden más is szóba kerül, más szempontok is vannak. Kezdjük a tőlem függetlenekkel: egyáltalán kellek, vagy nem kellek? Ki lesz a kapitány? Ő hogy látja, szüksége van-e még rám, vagy nincs? A másik pedig az én helyzetem, hogy nekem van-e kedvem hozzá? London után mennyire veszem még komolyan a vízilabdát? - mert azért a válogatott az más. Teljes embert kíván. Aki azt mondja, hogy igen, csinálom, az csinálja úgy, teljes erővel. És én ebben nem voltam biztos. Nem abban, hogy a tudásom alapján még beférek-e, hanem, hogy én szeretném-e, oda tudom-e magam úgy tenni. Vagy esetleg inkább más dolgokat választok. Mert az tudvalevő, hogy én abszolút úgy gondolom, nem csak vízilabda létezik a világon. Négy-öt éve elkezdtem magamban azt felépíteni, hogy "Londonig vízilabdázó vagyok" és semmi mással nem foglalkozom. Elérkezett és véget ért London - úgy ahogy, ami nyilván szintén nem segített a döntés meghozatalában, hiszen az olimpiai szereplés nagy csalódás volt.


Vízilabdázó vagyok, de nyilván szeretnék az életemben mást is csinálni. Többek között ezt is mérlegelnem kellett. Válogatott vízilabdázónak lenni - azt gondolom, hogy ez kizár minden mást, tetszik vagy sem. Nyilván az élsport amúgy sem könnyű, ezen belül, aki válogatott, annak a nyár is teljesen kötött, illetve év közben is úgy kell élnie, úgy kell készülnie, úgy kell edzenie, hogy az a válogatottnak megfeleljen, mert azt gondolom, hogy az egy szinttel feljebb van. Én ezt még januárban sem tudtam eldönteni. Azt gondoltam, hogy majd valami alapján eldől bennem ez a dolog erre vagy arra, de nem dőlt el. Amikor először hívott Tibi, időt kértem, aztán üzentünk egymásnak, majd néhány hét múlva én jelentkeztem, hogy eldöntöttem: itt vagyok és csináljuk. A beszélgetésünk hosszú volt, nem is tartozik minden részlete a nyilvánosságra. Ami a lényeg volt, hogy sok mindenben egyetértettünk, ha úgy tetszik, meggyőzött és meggyőztem magamat. Sok mindent kimondott, amit én is gondoltam, csak valahogy nagyon bizonytalan voltam.


- És akkor végül is ez a beszélgetés, meg az eltelt idő érlelte meg ezt a döntést?

- Igen, mindkettő. De a végső döntés nyilván az enyém kellett, hogy legyen. Lényegében ezután napokon keresztül, sőt túlzás nélkül mondhatom, éjszakákon át járt az agyam. Igazából innentől kezdve kezdtem komolyan foglalkozni a dologgal, addig csak sodródtam.

Decemberben otthon voltam bő egy hetet és nagyon bizonytalan voltam még. Nem az időt húztam, tényleg nem tudtam eldönteni, hogy belevágjak, csináljam, vagy hagyjuk. Ilyenkor nagyon sok minden felvetődik. Aztán amikor Tibivel beszéltem, azt eldöntöttem, hogy olyat nem csinálok, hogy kihagyok egy évet. Vagy csinálom, vagy nem csinálom. Egyébként ennek ő sem örült volna, amit el is fogadok. Ha kellek, akkor most kellek.


Végül arra jutottam magamban, hogy nekem nincs már olyan kényszerem, hogy mindenáron ott legyek a következő olimpián. Amíg azt tapasztalom, hogy tudom csinálni, amíg jól érzem magam, addig miért ne. Ez ugyanis nem olyan egyszerű dolog, ha az edzésekre gondolok, arra, hogy ott kell lenni testileg és szellemileg. Aztán ha egy év múlva úgy látom, hogy nem megy, ha már nem azt adja, amit várok, akkor benne lehet ugyanúgy, hogy azt mondom, nem, köszönöm. Tehát így győztem meg, így köteleztem el magamat.

- Volt-e külső tényező, nézted-e a nélküled játszott meccseket, olvastál-e róluk, láttad-e a nyilatkozataikat, ilyesmi...?

- Tavaly ősszel láttam az olasz meccsüket - az olasz tévében egyébként, mert ugye itt voltam, Reccóban. Amíg a meccs ment, addig sajnáltam, hogy nem vagyok ott, de amikor vége lett, ez elmúlt.

Emlékszem, üzenetben gratuláltam Tibornak, de erősen az az érzés volt bennem, amire a beszélgetésünk elején, kicsit talán túlozva utaltam, hogy szinte a hátam közepére sem kívántam még. Egyszerűen nem tudtam volna olyan tűzzel, játszani, úgy égni, ahogy a csapaton láttam, ahogy a válogatott megkívánná. Nekik egy új lehetőség volt, valami új kezdete, én viszont akkor nem éreztem, hogy én akarom, hogy része akarok lenni ennek az "újnak". Bennem volt London, úgy jöttem ki Reccóba, hogy fájt a lábam, mert meghúzódott az olimpia utolsó meccsén.


Egyébként ez is egy nagyon érdekes dolog... Ugye négy-öt éve mondom magamnak, hogy Londonig vagyok vízilabdázó, nincs semmi más, csak a póló. Ahogy véget ért a negyeddöntő, az olaszok elleni vesztes meccs, a következő, ausztrálok elleni mérkőzés utolsó negyedében meghúzódott a lovaglóizmom... És utána két-három hónapig fájt. Tehát, kvázi a testem is feladta.

- Te hajlamos vagy az ilyen dolgokból sorsszerűségre következtetni...

- Egyrészt igen, hajlamos vagyok, de figyelj! Én, aki sose sérülök meg, és akkor ott, amikor elszállt a remény... Biztos vagyok benne, hogy van ilyen. Készültem, akartam, valamit évekig. Ez a gondolat, az olimpia, London lendített át sokszor a nehézségeken, az előző évek vesztes meccsein, és csalódásain a válogatottban. Például, ha kikaptunk Sanghajban, az elődöntőben négygólos vezetésről a szerbektől, akkor szarul voltam, magam alatt voltam, de nem baj, ott van London. Ugyanúgy igaz ez a monoton klubedzésekre is. De miután kikaptunk az olaszoktól, már nem volt más, nem volt kapaszkodó.

Kicsit összetörtem, meghaltam kívül-belül. És most már tudom, hónapok kellettek, hogy ezt megemésszem.

- De sose voltál még 33 éves se... Attól is megsérülhettél. Ahogy mész előre, elhasználódnak a sejtek.

- Szóval, visszatérve, én nem sajnáltam, megmondom őszintén, hogy nem vagyok ott. Nem alakult ki. Aztán végül mégis... és hívtam Tibit, jeleztem neki, hogy vagyok. Ez még a volgográdi meccs előtt volt, aztán abban maradtunk, hogy még a Volvo Kupát is kihagyom.

- Hogy zajlott, mit mondtál pontosan, milyen szavakkal hoztad a tudtára, hogy készen állsz?

- Valami olyasmit mondtam, hogy ha kellek, akkor vagyok, akkor valahogy összekapom magam :-). Nem kényszerből, természetesen, hanem..., akkor csináljuk!


- A mostani csapatról mi a véleményed? Nem tartasz egy kicsit attól, hogy volt egy megszokott stílus, egy társaság, most pedig nyilván elég sok minden új lesz.

- Az mindenképpen furcsa, hogy egyszer csak én lettem a legidősebb, bár ez majdnem hogy így van már a Reccóban is... A vízilabda-pályafutásom a végéhez közeledik - ezek az első jelek. A csapatot nem féltem. Jó lesz - függetlenül attól, hogy én vagyok vagy nem. Nyilván mások a célok, sok munka lesz, esetleg vereségek is, de azt gondolom, hogy félteni nem kell ezt a csapatot. A magja megvan, ahhoz kell találni az évek alatt pár játékost, mert a nagy versenyeken az a csapat nyer, amely megfelelő színvonalon tud 12-13 játékost felvonultatni. Meglátjuk. A hangulat mindig jó volt, gondolom, most is az lesz. Az mondjuk különös, hogy olvastam a Volvo Kupán szerepelt játékosok névsorát és fogalmam sem volt néha, hogy kiket olvasok :-).

Vicces lesz, ha mondjuk megérkezem az első edzésre és nem tudom, hogy ki kicsoda :-). De majd megtanulom! Azért nem tudom egyébként, mert nem vagyok otthon. Ők fiatal játékosok, de meg fogom tanulni.

- Ők nagyon nagy tisztelettel néznek rád, ezt én tudom. Ezt a tiszteletet kivívtad a vízben.

- Nem is lekicsinylésként mondtam, csak arra utaltam, hogy más lesz a társaság, mások lesznek az arcok, biztos a viccek is mások lesznek, amikor együtt vagyunk, mert hiszen most kiesett egy harminchétéves játékos és jött helyette egy húszéves. Hát ez nyilván nem teljesen ugyanaz. Majd meglátjuk. Kérdezz meg július közepén, hogy mi változott :-).

- Ígérem.

- De biztos, hogy más lesz az egész, mert például én még csak Dénesnél voltam válogatott. Itt meg kell jegyeznem, hogy a döntésemnél Tibi személye is számított. Biztos más lesz a munka, minden. Van hat játékos, aki ugyanaz és kész. A stáb is lényegében teljesen új.

- Ismerem a véleményedet arról, hogy az olasz csapat sikereinek mi volt a titka az elmúlt években. Ezt úgy lehet összefoglalni, hogy világklasszisok sokasága nélküli igazi csapatmunka. Mindenki csinálja a dolgát, azt viszont nagyon magas színvonalon. Tibi eléggé hasonló dolgokat fogalmazott meg célként, ehhez hogy tudsz hozzájárulni?

- Erről először is az jutott eszembe, hogy azért van néhány nagyon jó játékosuk. Másrészt nekünk nem kell olaszoknak lennünk. Bizonyos dolgokat át kell vennünk, de nem is annyira tőlük. A vízilabda változik - ebből fakadóan. Tibi ezeket a dolgokat nagyon jól tudja, nem akarok részletekbe belemenni, mert egyébként egyből ezer dolog eszembe jutott. Azt mondom, hogy ezekre a vízilabdasport fejlődéséből adódó változásokra az olaszok gyorsabban vagy jobban reagáltak, ettől tudtak többet kihozni magukból, mint a többiek, a mi teljesítményünknél mindenképpen többet. Ezt kell ötvözni olyan magyar dolgokkal, amiket mi tudunk. Az olasz válogatott ma is úgy áll fel, hogy a 11 mezőnyjátékosból van legalább két vagy három, aki mondjuk csak közepesen jó lövő, ez a magyar válogatottnál hál, istennek elképzelhetetlen. Úgyhogy nem kell olaszoknak lenni, de persze tudunk tőlük tanulni. Amit eddig tudtunk, azokat a hagyományos magyaros megoldásokat kell majd ötvöznünk a fegyelmezett, taktikusabb játékkal. Ennyi, meglátjuk.

- Az új erőnléti edzővel készített vlv-interjúról mi a véleményed?

- Vicces volt, mert Reccóban szoktunk olyan gyakorlatokat csinálni, hogy lábtempó közben gyúrjuk egymást, mint a birkózók, hosszú másodpercekig. És éppen azt megelőzően volt ilyen, hogy olvastam ezt az interjút. Az elv, a gondolat nem rossz, tetszik. Hogy ezt aztán mennyire lehet átültetni a vízbe, azt nem tudom.


- Szóval akkor mikor látunk itthon?

- Március 24-én, szombaton még Cagliariban játszunk bajnokit, éjszaka visszamegyünk és vasárnap, legkésőbb a délutáni edzésen már ott leszek a magyar válogatottban.

- Várunk haza szeretettel!

3 régi hozzászólás

Pedró hozzászólása
Pedró38813
2013.03.11. 09:06

Remélem nem lesz a dologból \"kásaszerű\" kiégés. Mondjuk amiatt mindenképpen más a helyzet, hogy ő nem kér pihenőéveket, becsülendő, hogy nem az olimpia kimazsolázására törekszik. Példát kell mutatnia a fiataloknak, ezerrel oda kell tennie magát és ezt a vezetésnek meg is kell követelni tőle.

látó hozzászólása
látó38807
2013.03.10. 13:41

Ez tényleg jó hír! Hajrá \"Madarok\"!

hiribi hozzászólása
hiribi38792
2013.03.09. 17:15

Köszönjük Norbi. Ezzel nagyon sokunknak okoztál örömet.