FACEBOOK

Varga Tamás a DVSE elnöke!

Varga Tamás a DVSE elnöke!
hozzászólás, 2012.12.18.

Hétfőn rendezték meg a Debreceni Vízilabda Sport Egyesület (DVSE) tisztújító közgyűlését, amelyen Varga Tamást, a klub kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázóját választották meg elnöknek.

Diapolo

A dehir.hu tudósítása szerint Varga Tamás egyedüli jelölt volt és egyhangúlag(!) választották meg elnöknek.

A Debrecenben is gyorsan népszerűvé vált Csuvi így nyilatkozott a dehir-hu-nak  megválasztása után:

- Mindenképpen az a legfőbb célom, hogy a debreceni utánpótlást olyan nagy bázissá alakítsam, amiből a klub hosszú távon építkezni tud, sikerüljön kinevelni a jövő nagy vízlabdázóit. Azt szeretném, hogy minél hamarabb tősgyökeres debreceni pólósok játszhassanak majd az első csapatban. Úgy gondolom sikerülni is fog, mivel nagyon motivált vagyok. Ezt bizonyítja, hogy az én nevem alatt futó Varga Tamás Pólósuli a klub egyik legnagyobb utánpótlásbázisának számít, s szeretném ezt még jobban felduzzasztani. Azon fogok dolgozni, hogy a többi korcsoport is nagyobb odafigyelést kapjon, s Gyöngyösi Andrással közösen a komoly szintű utánpótlás nevelésére fogunk koncentrálni a jövőben.

Érdekesség, hogy Varga Tamás az MVLSZ vasárnapi közgyűlésén is jelölt volt az elnökségi tagságra, de a szavazásnál nem kapott elegendő voksot. Lehet, hogy ha a küldöttek tudtak volna (egy nappal későbbi) debreceni elnökké választásáról, akkor a szövetség vezető testületében is helyet kap.


fotó: dehir.hu

Címkék:
Varga Tamás DVSE

4 régi hozzászólás

Pedró hozzászólása
Pedró38217
2012.12.19. 08:41

Hát talán a debreceni választást az MVLSZ országos ülése előtt kellett volna megtartani.

lézer hozzászólása
lézer38213
2012.12.18. 15:50

Ha valaki az utánpótlásban látja a jövőt,és ez a legfőbb célja,mint Csuvinak azt csak támogatni lehet,sok erőt és kitartást. Biztos ,hogy ez a mentalitás,és gondolkodás,visz előre,és lesz sikeres,szemben a \"van pénzem,azt veszek meg akit akarok\" gondolkodással. Ezt látjuk Egerben,a Vasasnál,a Honvédnál,BVSC,Szentes,FTC, még a Szegedet is ide sorolhatom.

szamóca hozzászólása
2012.12.18. 13:54

atyavilág...

szegedicivis hozzászólása
2012.12.18. 11:58

Mi történt Zubora úr tarthatatlanná vált. Ki kellett szállnia a felnőtt csapat mellől és most az utánpótlásnál sem maradhat. Így múlik el a világ dicsősége.