FACEBOOK

Ázsiai bajnokság - magyar élménybeszámoló

Ázsiai bajnokság - magyar élménybeszámoló
hozzászólás, 2012.11.30.

A nőknél és a férfiaknál is Kína nyerte a dubaji Ázsia Bajnokságot és ezzel részvevője a 2013-as barcelonai vb-nek. A magyar bíró, Juhász György minden nap vezetett meccset (a végén a női döntőt), tapasztalatairól kérdeztük. (Körbejártuk a Dubajban szóba került szabálymódosításokat is.)

Diapolo


JUHÁSZ GYÖRGY a vlv-nek:


- A férfi mezőnyből Kuvait végül kimaradt, mert csapatukat buszbaleset érte még Athénban, ahol a torna előtt edzőtáboroztak. A tornán számos FINA-vezető vett részt, már csak azért is, mert a vízilabda-torna előtt fejeződött be az úszók versenye.

- Játékvezetőként milyen szerepet kaptál?

- Ahogy az lenni szokott, a csapatok is vittek magukkal játékvezetőt, de emellett négy semleges bírót is meghívtak: az olasz Gomez, a román Matache mellett a görög Sztavridiszt és engem. Minden játéknapon vezettem mérkőzést, a komolyabb meccseken "erős" partnerrel, a kevésbé jelentős mérkőzéseken ázsiait rendeltek mellém, kicsit az is a feladatom volt, hogy segítsem a fejlődésüket éles helyzetekben, meccs közben.
Mindjárt az első napon fontos feladatot kaptam,a  kazah-japánt, amely végül is nagymértékben eldöntötte, hogy a kazahok a döntő egyik részvevői lesznek. A végén a női döntőt kaptam feladatul. Az a meccs egyébként sokkal simább volt, mint a férfiaké, ahol a kínaiak csak hosszabbítás után, ötméteresekkel nyertek. Meg voltak elégedve a munkámmal, amit az is bizonyít, hogy meghívtak Japánba egy ázsiai tornára és várhatóan szerepet kapok jövő évi kínai és katari rendezvényeken is. A japánok felkértek, hogy előadással segítsem játékvezetőik továbbképzését.

- Mennyire terjed a vízilabda Ázsiában, milyennek láttad a sportág helyzetét?

- Nagyon komolyan veszik, s úgy érzem, hogy a sportág nagy tartalékát jelenthetik az ázsiai országok. Nem lennék meglepve, ha a következő években jelentős mennyiségű pénz érkezne a sportágba ebből a térségből - világszerte. Mindemellett szimpatikus, hogy nem szégyellnek tanulni, tényleg láthatóan mindent megtesznek, hogy sikeressé váljanak és segítsék magának a sportágnak a sikerességét is. A döntők olyan jó félház előtt zajlottak, de az 4-5 ezer embert jelent, mert az uszoda befogadóképessége 8-10 ezer néző...

- Voltak sportdiplomáciai események is a torna alatt?

- Az ázsiai szövetség tisztújítást tartott és a FINA szintjén esett szó várható szabálymódosításokról. (lásd keretes írásunkat - a szerk.). Úgy tudom, ezekről a perth-i ifjúsági vb után, a FINA Büro isztambuli ülésén folytatódik az eszmecsere és ha minden igaz, jövőre "próbatornákat" rendeznek (valószínűleg már februárban, az USA-ban), hogy aztán a barcelonai VB helyszínén értékeljék a tapasztalatokat. Bevezetésükre addig biztosan nem kerül sor.

- Köszönöm a tájékoztatást!

(Lejegyezte: Danna)


Ázsiai bajnokság, Dubaj (Egyesült Arab Emirátusok)

Információink szerint a sportág jövőjének  sorsát kevéssé befolyásoló szabálymódosításokról tárgyal a nemzetközi  sportvezetés, de azért vannak a javaslatok között fontosak is.

A jövőben a pálya bármely pontján kiállítással büntetik majd, ha egy játékos két kézzel fogja meg ellenfelét, hogy akadályozza őt.

Az öt méteren túl elvégezhető (tehát kapura lőhető) szabaddobások esetében a védőjátékos egy méternél jobban nem közelítheti majd meg a támadót, nem tapadhat közvetlenül rá, hogy ezzel megakadályozza a kapura lövést.

Érdekes módosítás lesz, hogy amennyiben a támadó csapat létszámfölényben van, a védekező játékosok legkisebb, "egyszerű" szabálytalansága is súlyos büntetést, kiállítást von majd maga után, mert taktikai szabálytalanságnak minősül.

Általában elmondható, hogy a módosítások a támadójátékot segítik, ez alól egy kivétel van: a jövőben centerről szerzett emberelőny esetén minden esetben vissza kell tenni a centernek a labdát, "kívülről" nem lehet elvégezni az azonnali szabaddobást.

Várhatóan kötelezővé teszik, hogy 1-es és 13-as sapkában csak kapus szerepelhet és ők természetesen a mezőnyben nem játszhatnak. Emellett valószínűleg megszületik a döntés az ügyben is, hogy felemeljék-e 60 évre a játékvezetők korhatárát a jelenlegi 55 évről.

Szerepel az elképzelések között, hogy a negyedek közötti szünet egységesen 2 perc lesz és hogy  az edzők negyedenként egyszer kérhetnek majd időt.

A csoport

Szaúd-Arábia
Kína
Szingapúr
Sri Lanka
Üzbegisztán

Eredmények:

Szaúd Arábia-Üzbegisztán 4:8 (2:2, 0:3, 0:1, 2:2)
Kína-Sri Lanka 26:2 (10:2, 4:0, 6:0, 6:0)
Kína-Szaúd-Arábia 16:2 (3:1, 4:0, 6:1, 4:0)

Üzbegisztán-Sri Lanka 21:4 (9:0, 3:0, 4:0, 5:4)
Szaúd-Arábia-Szingapúr 8:8 (4:1, 1:2, 2:3, 1:2)

Sri Lanka-Szingapúr 4:24 (1:6, 2:6, 0:8, 1:4)
Üzbegisztán-Kína 6:28 (2:6, 1:6, 3:8, 0:8)
Szingapúr-Üzbegisztán 8:7 (2:2, 0:1, 5:2, 1:2)

Szingapúr-Kína 2:23 (0:5, 0:9, 0:5, 2:4)
Sri Lanka-Szaúd-Arábia 5:23 (0:8, 2:5, 1:5, 2:5)

Az A csoport végeredménye:

1. Kína 8 (93:12),
2. Szingapúr 5 (42:42),
3. Üzbegisztán 4 (42:44),
4. Szaúd Arábia 3 (37:37),
5. Sri Lanka 0 (15-94) pont

B csoport

1. Kazahsztán,
2. Japán,
3. Thaiföld,
4. Honkong

Honkong-Thaiföld 4:12 (0:5, 2:1, 0:4, 2:2)
Kazahsztán-Japán 10:9 (3:2, 2:3, 4:2, 1:2)

Japán-Thaiföld 27:2 (7:0, 8:0, 7:2, 5:0)
Honkong-Kazahsztán 2:26 (0:7, 1:7, 0:5, 1:7)

Kazahsztán-Thaiföld 23:3 (6:1, 6:0, 5:0, 6:2)
Honkong-Japán 1:33 (0:8, 0:8, 0:7, 1:10)

A B csoport végeredménye:

1. Kazahsztán 6 (59:14),
2. Japán 4 (69:13),
3. Thaiföld 2 (17:54),
4. Honkong 0 (7:71) pont

Érdekesség és jelentősen felértékeli a Debrcen múlt heti moszkvai Eurokupa-sikerét, hogy a Dinamo Moszkva két kazah válogatottja, Szergej Gubarjev és Vlagyimir Usakov a torna első napját követően (amikor a nagy rivális Japánt egy góllal legyőzték), visszautazott klubcsapatához, a Dinamo Moszkvához, hogy részt vegyen a Debrecen elleni negyeddöntő-visszavágón, amelyen végül a Debrecen nyert. Kiesésük után indultak vissza Dubajba, hogy újra csatlakozzanak válogatottjukhoz. (Egyébként a Dinamo öt góljából hármat a két "kazah" lőtt a meccsen.)

Mindez azt bizonyítja: a Debrecenben négygólos hátrányba került Dinamo komolyan bízott abban, hogy a visszavágón sikerül megfordítania az állást és nagyarányú hazai győzelemmel továbbjut...

Negyeddöntők

Szingapúr-Thaiföld 9:5 (1:1, 4:2, 1:1, 3:1)
Üzbegisztán-Japán 4:23 (0:8, 2:5, 0:4, 2:6)
Kína-Honkong 27:3 (7:0, 6:1, 10:1, 4:1)
Szaúd-Arábia-Kazahsztán 4:14 (0:3, 1:4, 1:3, 2:4)

Az 5-8. helyért

Thaiföld-Szaúd-Arábia 4:8 (1:2, 2:1, 1:2, 0:3)
Üzbegisztán-Honkong 18:4 (5:0, 7:1, 1:2, 5:1)

Elődöntők

Szingapúr-Kazahsztán 4:16 (1:5, 1:2, 1:6, 1:3)
Japán-Kína 8:9 (3:2, 1:3, 2:3, 2:1)

A 7. helyért

Thaiföld-Honkong 6:8 (0:1, 3:1, 2:4, 1:2)

Az 5. helyért

Szaúd-Arábia-Üzbegisztán 9:10 (0:0, 3:1, 3:3, 3:5/0:0, 0:1) - hosszabbítás után

3. helyért

Szingapúr-Japán 5:18 (1:3, 2:5, 1:4, 1:6)

Döntő

Kazahsztán-Kína 11:13 (2:1, 1:3, 3:2, 2:2/0:1, 1:0, 2:4) - büntetők után

A torna végeredménye:


1. Kína 2. Kazahsztán 3. Japán 4. Szingapúr 5. Üzbegisztán 6. Szaúd-Arábia 7. Honkong 8. Thaiföld 9. Sri Lanka

A döntő két részvevője megszerezte a jövő évi barcelonai világbajnokságon való indulás jogát.

(Eredmények: Imrek)

1 régi hozzászólás

Daret hozzászólása
Daret37980
2012.11.30. 15:55

Végre valaki nyílt színen vállalja a dubaiozást!