FACEBOOK

Fiataljaink máris leégtek Ausztráliában!

Fiataljaink máris leégtek Ausztráliában!
hozzászólás, 2012.11.27.

Na jó, ezért a címért kapunk majd Kásától, hogy túlságosan bulvár, de mit csináljunk, ha egyszer azt a hírt kaptuk Ausztráliából, a szombaton kezdődő U18-as világbajnokság helyszínéről, hogy egyik-másik játékosunk bőre máris pirosabb, mint a válogatott fürdőköpenye...

A magyar csapat szombaton érkezett meg Perth-be, mintegy 17 órás utazás után. Doha, Katar érintésével repült a csapat, s Horkai György szövetségi kapitány utasítására azonnal elkezdték az akklimatizálódást - vagyis senki nem fekhetett le aludni egész addig, amíg az helyi idő szerint nem vált indokolttá.

Gyönyörű környezetben, a kontinens egyik leghíresebb egyetemi városában zajlik majd a vb. Mint korábbi anyagainkból tudható, a magyar csapat szép sikernek tekintené a legjobb négy közé jutást - ott pedig ugye már minden lehetséges.

Horkai György a vlv-nek elmondta, hogy sima útjuk volt, el is kezdték gyorsan az edzéseket, megérkezés óta naponta kétszer tartanak foglalkozást. A nyugat-ausztráliai St. George egyetem a vb helyszíne, s egyelőre szép az idő, hiába kenték magukat a fiúk, már az első nap leégtek azalatt, míg az uszodából a szállásra értek. Az edzések helyszínéül szolgáló medence egyelőre elég csúfolt és a csapat csak holnap tud először gyakorolni a versenyhelyszínen.

Vasárnap Tom Hoad gyönyörű uszodájában két-két negyedet játszottak a magyar és az ausztrál lányok, majd a fiúk egymással. Mindkét "félmeccsen" magyar győzelem született, a fiúknál 9:5 volt az eredmény. Kedden délelőtt a szerbekkel kétkapuztak a mieink. Szerdán a versenyuszodában azokkal az új-zélandiakkal edzenek majd együtt, akiknek január 1-jétől magyar edzőjük lesz Sike József személyében.

Egyébként sorra érkeznek a csapatok, egyre jobban érezhető a világverseny-hangulat.

A vb-n részt vevő magyar válogatott:

Kapusok: Péterfy Mihály (UVSE), György Dávid (Honvéd).
Mezőnyjátékosok: Jansik Szilárd (KSI), Telegdy András (BVSC), Berta József (Kaposvár), Lőrincz Bálint (Eger), Zalánki Gergő (Eger), Sedlmayer Tamás (UVSE), Gyárfás Tamás (UVSE), Sánta Dániel (FTC), Német Toni (KSI), Szabó Bendegúz (BVSC), Manhercz Krisztián (Vasas).

Német Toni kivételével mindenki jól van, centerünk fülsérüléssel bajlódik, miután egy meccsen belenyúltak a korábban már begyulladt hallószervébe.

A világbajnokság szombaton kezdődik, az egész torna első meccsét a mieink játsszák, Kanadával.

A vlv minden mérkőzés után igyekszik gyorsan ismertetni nem csak az eredményt, hanem a kapitány értékelését és egy-egy játékosunk rövid nyilatkozatát.

U18-as világbajnokság, Perth, Ausztrália

A csoport

USA
MAGYARORSZÁG
Egyiptom
Kanada

B csoport

Új-Zéland
Kolumbia
Horvátország
Ausztrália
Dél-Afrika

C csoport

Üzbegisztán
Trinidad és Tobago
Románia
Görögország
Irán

D csoport

Brazília
Olaszország
Szerbia
Peru
Kazahsztán

A magyar csapat programja a csoportkörben (zárójelben a magyarországi időpont):

December 1., szombat

9.00 Magyarország-Kanada (hajnali 2 óra)

December 2., vasárnap

16.00 USA-Magyarország (9 óra)

December 5., szerda

9.00 Egyiptom-Magyarország (hajnali 2 óra)


A csoportelsők egyből a december 7-i negyeddöntőbe jutnak. A mi csoportunk győztese ott a B csoport másodikja-C csoport harmadikja meccs továbbjutójával küzd meg az elődöntőért.

Ha csoportmásodikok leszünk, akkor december 6-án a D csoport harmadik helyezettjével játszunk a legjobb nyolc közé jutásért. Amennyiben sikerrel vesszük ezt az akadályt, akkor a B csoport győztese vár ránk a negyeddöntőben. Ez utóbbi nagy valószínűséggel az erős Horvátország lesz, ezért jó lenne megnyerni a csoportunkat, hiszen akkor sokkal könnyebb ágra kerülve szinte besétálhatunk az elődöntőbe.

Címkék:
Horkai György U18

13 régi hozzászólás

Krisz hozzászólása
Krisz37979
2012.11.30. 15:43

Szerk.: Jogos az észrevétel, hogy ez régebbi cikk, de abban biztos voltam, hogy a Spanyolok kvalifikálták magukat a VB-re, a ruszkikkal és a Montenegróiakkal ellentétben és eredetileg szerepeltek a csoportbeosztásnál. Igazából arra voltam kíváncsi, hogy ténylegesen mi történt velük, de most már tiszta sor........megjegyezném, hogy a korábban felsorolt válogatottak hiányában kicsit gyengült a mezőny színvonala.....Amúgy köszönöm az infókat és Németh-nek pedig jobbulást, a későbbiekben nagy szükség lesz rá !

qqcska hozzászólása
qqcska37972
2012.11.30. 01:08

na itt a frissebb hír a hispánokról (visszaléptek): http://www.waterpoloworld.com/News/tabid/169/ArticleId/3419/Spain-withdraws-from-World-Youth-championships.aspx egyébként a hivatalos honlapon kissé elkuszálták a meccseket: feltételezve, hogy csoportelsők leszünk, a negyeddöntő után követhetetlen az águnk...

szerk hozzászólása
szerk37969
2012.11.29. 20:48

Ez augusztusi információ.

Krisz hozzászólása
Krisz37967
2012.11.29. 20:30

A montenegróiak és az oroszok korábbi rossz szereplésük miatt nem szerepelnek, viszont egy másik honlapon ott vannak a spanyolok. Akiknek elvileg ott kellene lenniük. link: http://www.waterpoloworld.com/News/tabid/169/ArticleId/3130/2012-World-Youth-Championships-draw.aspx

sokratesz hozzászólása
2012.11.29. 20:25

ez milyen vb?hol vannak az oroszok a montenegroiak a spanyolok?az eb kvalifikál?akkor ott kéne lenniük. hát érdekes.6 europai csapat?de ciki

szerk hozzászólása
szerk37964
2012.11.29. 18:28

Tisztelt Krisz! Nem tudom, hogy visszaléptek-e, de a vb hivatalos honlapján sem a csoportbeosztásnál, sem a programban nem szerepelnek. Tény, hogy csak a mi csoportunkban van négy csapat, ezért a mieinknek a pihenőjük is több. Majd igyekszem ezt tisztázni.

Krisz hozzászólása
Krisz37963
2012.11.29. 16:57

Tisztelt szerkesztő! Spanyolország nem a mi csoportunkban van ? Vagy visszaléptek a VB szerepléstől?

balzs hozzászólása
balzs37952
2012.11.28. 14:17

Ez a hivatalos honlap: http://2012finaworldyouthwaterpolo.com/ stream-et nem látok rajta, bár hajnalban gondolom nem sokan kelnének fel egyébként sem. Hajrá magyarok!

szerk hozzászólása
szerk37951
2012.11.28. 11:49

Javítottam. Élő nem lesz, hiszen nem vagyunk ott, streamről sem tudunk. Innen szerezzük be az információkat.

Tomute hozzászólása
Tomute37950
2012.11.28. 11:15

\"Szerdán a versenyuszodában azokkal az ausztrálokkal edzenek majd együtt, akiknek január 1-jétől magyar edzőjük lesz Sike József személyében.\" http://www.vlv.hu/news/7549/sike-jozsef-uj-zeland-szovetsegi-kapitanya Vagy mindkettő?

gyurex72 hozzászólása
2012.11.28. 10:28

Hááát, ez a cím tényleg elég bulvár! Sikerült rám ijeszteni....

Török Szultán hozzászólása
2012.11.27. 22:40

Honlap részletekkel létezik? Online közvetítés lesz? Egyébként hajrá fiúk (és lányok)! A csoportelsőség szinte egyenlő a 4 közé jutással.

pnotus hozzászólása
pnotus37947
2012.11.27. 20:25

A négy között kell lennünk,az a minimum!