FACEBOOK

Kupaprogram a hétvégére - előzetes

Kupaprogram a hétvégére - előzetes
hozzászólás, 2012.11.09.

Két hatalmas rangadó a Theodora Magyar Kupa szombati két elődöntője. Varga Tamás, Kis Gábor, Decker Ádám és Katonás Gergő a vlv-nek nyilatkozott várakozásairól.

Diapolo

A program

Férfiak

Szombat, elődöntők (Komjádi uszoda):
16.30 Debreceni VSE-Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP
18.15 A-HÍD Szeged VE-TEVA-Vasas

Mi is az MVLSZ.hu címlapjáról értesültünk arról, hogy az első és a második elődöntő is követhető lesz live stream segítségével az interneten.

Vasárnap (Komjádi uszoda):

12.20 Döntő (RTL Klub, vlv, vodapolo)

A belépés a torna mindkét napján ingyenes.


Mint megírtuk, Szolnokról és Debrecenből már szombaton buszokkal szállítják az elődöntőre a szurkolókat, Szegeden döntőbe jutás esetén szerveznek közös utat.

Debrecenben történelmi sikert szeretnének elérni a döntőbe jutással. A rákészülés komolyságát jelzi, hogy Gyöngyösi András csapata már pénteken a fővárosba utazott, a Margitszigeten lakik, s este a Népligetben, a Fradi uszodájában edzett.

VARGA TAMÁS (Debrecen) a vlv-nek:

- A csapat eddigi legfontosabb meccse következik ebben a szezonban. A Szeged-mérkőzés is fontos volt, de a bajnokságban lehetőség van javításra, a kupában nincs, itt nem lehet hibázni. Erősen készültünk a héten, nagyon sokat gyakoroltunk, nagyon szeretnénk nyerni - de gondolom, a Szolnok is így van ezzel. Kemény csatára számítok, amiben benne lehet az is, hogy az egyik csapat viszonylag könnyen nyer két-három góllal, s ez a Debrecen is lehet, meg a Szolnok is. A döntetlent is el tudom képzelni a rendes játékidő végén, mivel nincs miből kiindulni, ez a két csapat ilyen felállásban még nem játszott egymással.

Férfias küzdelem lesz, természetesen mindent megteszünk  annak érdekében, hogy bejussunk a döntőbe, de minden csapatnak ez a célja. Debrecenben nagy várakozás, szeretnénk történelmet írni. Remélem, hogy sokan jönnek Budapestre a szurkolói buszokkal és hozzásegítenek minket a győzelemhez.

KIS GÁBOR (Szolnok) a vlv-nek:

- Megmondom őszintén, nagyon-nagyon kemény mérkőzésre számítok. Bármelyik csapat lett volna az ellenfelünk, mindenképpen azt mondtam volna, hogy a Debrecennel szemben lenne a legnehezebb. Nagyon komoly fizikai küzdelemre számítok, erős bekkjei vannak a Debrecennek, biztos vagyok benne, hogy megkapom a "hideget is és a meleget is" ezen a mérkőzésen. A csapat felkészült a meccsre, az a célunk, hogy mindenképpen megverjük a Debrecent, szeretnénk bejutni a döntőbe, de természetesen a szombat esténél távolabbi időre egyelőre nem gondolunk. Az ellenfelünk nagyon jó csapattá fejlődött és a szezont közvetlenül megelőző igazolásaik tovább erősítették őket. Bármelyik csapat nyerhet, nagyon szeretném, hogyha mi lennénk azok.

Hála istennek, mindenki rendben van, nekem voltak megfázásos problémáim még a válogatott meccsek alatt, de úgy gondolom, hogy sikerült túljutnom ezen. Nagyon várjuk a meccset és reméljük, hogy sok szurkoló kíséri el a csapatot, ez is segíthet. Kifejezetten örülök, hogy a miénk lesz az első mérkőzés, így be fogunk tudni rendesen melegíteni, nem arról szól majd a melegítésünk, hogy nézzük a másik meccset.


DECKER ÁDÁM (Szeged) a vlv-nek:

- Mindenki egészséges nálunk, Aljosa is meggyógyult, Béla pedig (Török Béla - a szerk.) ugye éjféltől játszhat. Mivel eddig nem edzhetett velünk, nem tudjuk, milyen állapotban van, remélem, becsületesen megcsinálta azt a munkát, amit Balázs megszabott neki és akkor jó állapotban kell lennie. Az biztos, hogy a meccshiány érződni fog a játékán.

Ami engem illet, számomra inkább előny, mint hátrány, hogy a Vasas otthonában játszunk, ugyanis nagyon szeretem a Komjádi uszodát. Az a baj, hogy nem tudjuk, milyen napot fog ki a Vasas. Ha azt játsszák, amit kedden az Eger ellen - az szenzációs volt, ha ugyanilyen formát mutatnak szombaton, akkor nagyon nehéz lesz döntőbe jutnunk. Valószínűnek tartom, hogy Viktor védeni fog náluk és Pufi is játszik, úgyhogy nagyon nehéz lesz, de úgy számolunk, hogy döntőt játszunk vasárnap. Bár én nem voltam még tagja a tavalyi kupagyőztes Szegednek, itt mindenki arról beszél, hogy címvédők vagyunk, nem megszereznünk kell a győzelmet, hanem megvédeni a kupagyőztes címet. De ezzel egyébként én magam is hasonlóan vagyok, hiszen eddig már négyszer voltam Magyar Kupa-győztes csapat tagja. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem lesz sétagalopp, de kupával szeretnénk hazautazni.

KATONÁS GERGŐ (Vasas) a vlv-nek:

- Az egri hiányzóink még lábadoznak, Viktor biztosan nem játszik, hogy Pufi fog-e, azt még nem tudjuk. Ez a csapat megmutatta, hogy a két hiányzó nélkül is "van benne potenciál". Egerben szép eredményt értünk el, a  legvégére fáradtunk el egy kicsit, de így is sikerült ikszre mentenünk a mérkőzést. Botond egyébként nem most bizonyította először, hogy komoly meccsen is lehet rá számítani, stabil ember, most is ilyen teljesítményre számítunk tőle a kapuban.

Számunkra hazai pályán lesz a meccs, úgy gondolom, ebben a közegben a Szegednek nincs sok sikerélménye a velünk vívott meccsekkel kapcsolatban, mindenképpen a döntőbe jutást tűzzük ki célul. A keddi mérkőzés fáradalmait biztosan sikerül kiheverni, szerdán pihentünk, csütörtökön két edzésünk volt, pénteken egy - száz százalékos állapotban leszünk. Biztos vagyok benne, hogy jó hangulat lesz a Komjádiban - és itt nem elsősorban a busszal érkező vendégekre gondolok, hanem a saját szurkolóinkra, akik szerintem sokan lesznek és nagyon fognak szurkolni nekünk. Várom már nagyon a meccset és remélem, örömöt fogunk szerezni a szurkolóinknak.

2 régi hozzászólás

Vamoo hozzászólása
Vamoo37804
2012.11.10. 17:56

Online streamet tud valaki? Köszi előre is!

B (régi) hozzászólása
2012.11.10. 09:38

An-gyal-föld, Angyalföld!