FACEBOOK

Debütál a DIGI Sport - interjú a főszerkesztővel

Debütál a DIGI Sport - interjú a főszerkesztővel
hozzászólás, 2012.10.27.

Mint korábban hírül adtuk, a napokban megszületett a megállapodás arról, hogy a már elkezdődött szezonban a Vodafone OB1 és a magyar férfi és női válogatott mérkőzéseit a DIGI Sport Televízió közvetíti. A vlv a főszerkesztőt, Faragó Andrást kérdezte a részletekről.

FARAGÓ ANDRÁS (DIGI Sport) a vlv-nek:

- A szerződés erre a szezonra szól, de természetesen hosszabb távra tervezünk és a két fél egyetértett abban, hogy ha ez az idény sikeres lesz, akkor hosszabb időre is elkötelezzük magunkat egymással. Ahogy a megállapodásról kiadott közleményben is szerepel, legalább 25 női és férfi bajnoki mérkőzést közvetítünk majd, s ezen kívül a magyar válogatott mérkőzéseit.

A mi szempontunkból szerencsés, hogy a magyar válogatott az idei évben a Világligában is elindul, hiszen ez plusz mérkőzéseket jelent a közvetítés szempontjából. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a megújuló és átalakuló, immár Kemény Dénes nélküli válogatott meccseit minél többször képernyőre tudjuk tűzni, segítve ezzel, hogy a nézők gyorsan megismerjék azokat az új fiatal játékosokat, akik a jövőbeli magyar csapat gerincét adhatják. Szeretnénk megtalálni a sportág állandó helyét a DIGI Sport 1 és a DIGI Sport 2 csatornán, ahogyan jégkorongban van nálunk hétfő esténként egy „Monday Night Hockey”, ehhez hasonlóan igyekszünk állandó fix pozíciót találni a vízilabdának is. Ez később lesz esedékes, hiszen már megy a bajnokság, eléggé szoros a menetrend, nagyon nehéz a már lekötött meccsek időpontját módosítani. Dolgozunk az ügyön, s egyébként is folyamatos az egyeztetés a szövetség, a csapatok és a DIGI Sport között. Nagyon bízom benne, hogy rövid időn belül megvalósul a tervünk és így a vízilabda-szurkolók pontosan tudják majd, hogy mikor kell a DIGI Sportra kapcsolni, hogy biztosan vízilabdát lássanak.

- Melyek lesznek az első, DIGI Sport által közvetített meccsek?

- Vasárnap, a Szolnok-Honvéd mérkőzés lesz az első, a jövő héten pedig már a válogatott is képernyőre kerül. Közvetítjük a szerdai Románia-Magyarország meccset Nagyváradról, szombaton, november 3-án pedig a székesfehérvári Magyarország-Olaszország VL-találkozót.

Nagyon szerencsés helyzetben vagyunk abból a szempontból, hogy sok bajnokesélyes csapat szerepel idén az OB1-ben az előzetes várakozások szerint izgalmas és színvonalas bajnokság elé nézünk. Azt gondolom, hogy 5-6 olyan csapat van, amely komoly  eséllyel száll medencébe bárkivel szemben. A mezőny kiegyensúlyozott, bízom abban, hogy nagyon izgalmas bajnoki idényt közvetíthetünk a DIGI Sport és a szurkolóközönség megelégedésére.

- Kik kommentálják a mérkőzéseket?

- Elsősorban Kandó Tamás és Ambrus Tamás dolgozik majd a vízilabda-közvetítéseken, a két szerkesztő Bencsik Róbert és Élesztős Zoltán. Egy "biztos szakértőnk" is van már, Petrovics Mátyás személyében, tárgyalunk egy másik, nagyon közismert és közkedvelt pólós szaktekintéllyel is, de a nevét még nem árulhatom el, mert egyelőre nem biztos a szereplése.



- Hogy fog kinézni egy közvetítés?

- Még kialakulóban van a struktúra. Ezt az első évet egy picit kísérletező időszaknak is szánjuk - természetesen nem a minőség rovására. Az biztos, hogy minden találkozót HD-minőségben közvetítünk és éppen a vízilabda az a sportág ahol ennek nagyon nagy a jelentősége. A vízben zajló eseményeknél a nagy felbontású képek sokkal jobban érvényesülnek, azt gondolom, hogy a nézők olyan látványos, képileg is élvezetes közvetítéseket fognak látni, amilyenekkel korábban nem nagyon találkozhattak Magyarországon.

Minden közvetítésünket helyszíni stúdióból készítjük, meccskezdés előtt 10-15 percet a felvezetésre szánunk, s lefújás után is ugyanennyi időt fordítunk a történtek elemzésére, értékelésére. A szünetekben igyekszünk érdekes embereket megszólaltatni a helyszínen és nem csak vízilabdázókat. A magazinműsorainkban is gyakrabban jelenik majd meg a vízilabda.

- A tévéközvetítések kérdése mindig vehemens véleménynyilvánítást vált ki a vízilabda-szurkolókból. Akinél éppen nem fogható az adott csatorna, hajlamos az egész sportág jövőjét temetni, aki pedig előfizető, természetesen boldog, hogy végre nézheti a pólómeccseket otthon is. Mit tudhatunk a DIGI Sport elérhetőségéről, milyenek az adatok?

- Több mint 150 kábelszolgáltatónál része a csomagnak a DIGI Sport 1 és a DIGI Sport 2. A cégünk minden további szolgáltatóval nyitott a megállapodásra, tehát nyugodtan mondhatom, hogy nem rajtunk múlik a megegyezés. Mindenkinek csak azt tudom javasolni és tanácsolni, hogy a kábelszolgáltatónál jelezze: szeretne előfizetni a DIGI Sportra. Így előbb-utóbb ott is bekerülünk a csomagba, ahol egyelőre nem vagyunk jelen. Egyébként a lefedettségünk pillanatnyilag 45 százalékos, s ez az arány folyamatosan növekszik, amit az is jól mutat, hogy a mostani 150-hez képest egy évvel ezelőtt még csak 120 kábelszolgáltatónál voltunk ott.

Kicsit talán elcsépelt, de igaz a szlogenünk, hogy ,,Mindenünk a sport”, próbálunk ehhez hűek lenni, s gazdasági vállalkozásként is érdekünk, hogy adásunk minél több nézőhöz eljusson. Ebben nagyon sokat segít Magyarországon egyedülálló, Reggeli Start című másfél órás napindító beszélgetős sportműsorunk, amelyben szintén jóval több szerepet fog kapni a vízilabda, ahogy a sporthíradónkban és a Sport24-ben is. Amit a csatorna tud, azt a sportág mögé teszi, nem zárkózunk el online közvetítésektől sem.

- Köszönöm az információkat és sikeres évadot kívánok a magyar vízilabda-szurkolók nevében!

(Lejegyezte: Tina)

A DIGI Sport új stúdiója

11 régi hozzászólás

realista hozzászólása
2012.10.28. 20:40

Lucky! Volt más ajánlat vagy érdeklődő? Semmi sem jó. Ne a tv- ben nézd.

lucky hozzászólása
lucky37685
2012.10.28. 20:11

realista : \"Jön kábelen vagy \\\"tányeros tv-n\\\" bárhol az országban\" Akkor ajánlam ezt a cikket ahol egy-két kommentelő leírja,hogy mennyire igaz az,hogy \"bárhol elérhető a Digi\". http://www.vlv.hu/news/7561/a-digi-sport-csatornain-a-vizilabdaszezon

realista hozzászólása
2012.10.28. 14:47

Uraim! Havi 3000 Ft a Digi 68 csatornával.Jön kábelen vagy \"tányeros tv-n\" bárhol az országban.

lucky hozzászólása
lucky37676
2012.10.28. 14:22

Megértem ,hogy a szövetségnek kell a bevétel és a tv-s közvetítés az OB1-re ,azonban az ,hogy még a válogatott meccseket is odaadták a Diginek az kész öngyilkosság.

tom65 hozzászólása
tom6537673
2012.10.27. 21:57

150 szolgáltató? Ezek olyanok, mint a Piripócstv? Szerintem összesen nincsannyi Magyarországon!

balzs hozzászólása
balzs37671
2012.10.27. 21:35

A Mindig TV-t kihagytam, ott valószínűleg még technikai korlátai (sávszélesség) is vannak az újabb csatornák felvételének, addig amíg az analóg sugárzást teljesen le nem állítják, mert az analóg csatornák elfoglalják a helyet a további csatornák elöl. Viszont a Hello HD-n, vagy az Invitelnél pl. van Digisport jelenleg is.

balzs hozzászólása
balzs37670
2012.10.27. 21:30

Török Szultán, ez ettől egy kicsit összetettebb kérdés (egyébként itt a cikkben is említik hogy érdemes jelezni a szolgáltatónak, innen vettem az ötletet), a Digi bevételének csak egy része az előfizetőktől befolyó előfizetési díj, a csatorna bevételei a reklámokból származnak, azok után viszont a nézettségi felmérések alapján fizet a hirdető, így ha több helyen nézhető, a reklámbevétel is nagyobb lehet. Fordított kontextusban ezt a Digi szerintem elegánsan megoldotta, mert a UPC érdekeltségébe (Chello Media) tartozó Sport TV csatornáit betette a legdrágább csomagba, ami még így is olcsóbb mint a UPC néhány olcsóbb csomagja, minimum ehhez hasonló megoldás a UPC-től is elvárható lenne. A T-home-nál már más a helyzet mert az ő hozzájuk közel álló sportklub pl. valószínűleg pont a Te általad említett ok miatt került ki a Digitől és a UPC-től is, így ott lehet hogy valóban nem várható hogy betegyenek digis csatornákat, de ez csak feltételezés, mert ha sok vízilabda, kézilabda, európai foci kedvelő pártol át tőlük a Digihez akkor már lehet hogy ők is elgondolkodnak...

Török Szultán hozzászólása
2012.10.27. 20:29

Túl sokat nem érdemes várni az aláírásoktól. A Digi közvetlen konkurenciaként tekint a nagyokra (UPC, T-home, Mindig TV) így olyan árat kér tőlük, hogy azt nem reális - így itt az elkövetkezendőkben nem lesz DigiSport. Kell keresni digit a fekete zónában...

AlonSolya hozzászólása
2012.10.27. 19:34

én eddig a sortklubbot ezen az oldalon tudtam nézni és csak a vizilabda miatt néztem, ahogy nézem sztem a digisport is nézhető lesz ezen csak kérni kell!! http://onlinetvkeresre.eu/

balzs hozzászólása
balzs37667
2012.10.27. 18:43

Túl azon a kérdésen hogy hányan tudják nézni és hányan nem, pont sikerült lemaradni a közvetítésekkel két rangadóról a Szeged-Szolnokról, és ma a Debrecen-Szegedről. Remélhetőleg ha beindulnak a közvetítések a főszerkesztő úr által említett 5-6 csapat egymás elleni meccsei adásba kerülnek. És hajrá az online közvetítésekkel, meg talán ha elkezd aláírásokat gyűjteni mindenki a saját szolgáltatójánál (pl. UPC, T-home hogy csak a nagyokat említsem) beteszik ott is, korábban volt már ilyenre példa más csatorna esetében.

oroszlán hozzászólása
2012.10.27. 15:09

Hát... majd meglátjuk. Én nem vagyok bizakodó, már csak azért sem, mert a családunkban senkinél nincs DIGI Sport, így nézni sem tudjuk.