FACEBOOK

Születésnap - Gyarmati Dezső 85 éves

Születésnap - Gyarmati Dezső 85 éves
hozzászólás, 2012.10.23.

Ma 85 esztendős Gyarmati Dezső, a Nemzet Sportolója, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, mesteredző, akit az MTI alábbi írásával köszöntünk.

A miskolci születésű sportember az egyetlen olyan játékos, aki öt olimpián szerepelt, ráadásul mind az ötön éremmel gazdagodott: Helsinkiben, Melbourne-ben és Tokióban arannyal, Londonban ezüsttel, Rómában pedig bronzzal, s lett ezzel minden idők legeredményesebb pólósa. Kétszer volt Európa-bajnok csapat tagja is, kétszeres főiskolai világbajnok, nyolcszoros magyar bajnok, a válogatottban 108 alkalommal szerepelt.

Münchenben, 1972-ben Rajki Béla segítőjeként ténykedett, majd négy évvel később, Montrealban már mint szövetségi kapitány vezette olimpiai bajnoki címig a magyar csapatot, amellyel nyert többek között vb-t, két Eb-t, s Világkupát is. Edzőként több klubcsapatnál dolgozott, itthon és külföldön egyaránt. A vízben és a parton elért sikerei alapján a sportág legnagyobbjaként tartják számon.

Kedvenc sportágától máig nem szakadt el, bár a nyári, londoni olimpiát nem csupán a vízilabda kedvéért nézte: a brit fővárosban - ahol annak idején, 1948-ban ő maga is megkezdte ötkarikás szereplését - bemutatkozott unokája, Szilágyi Liliána, a magyar úszósport egyik reménysége.

"Lilut egy villanásra láttam csak, mert az előfutamokat nem adták a tévében, ő pedig nem került be a döntőbe, igaz, nem is várta senki, hogy bekerüljön. Majd négy év múlva, Rióban jön el az ő ideje"- summázta 16 esztendős unokája ötkarikás debütálását a nagypapa az MTI-nek adott születésnapi interjúban.

Gyarmati Dezső elmondta, hogy a Londonba címvédőként érkezett magyar férfi vízilabda-válogatott csaknem összes mérkőzését látta itthonról, s nem lepte meg az érem elmaradása, a Kemény Dénes irányította együttes ötödik helye.

"A Vodafone Kupán kinn voltam az olaszok elleni meccsen, közvetlenül az olimpia előtt, és rám egy enervált csapat benyomását tette a válogatottunk - jelentette ki. - Arra nem számítottam, hogy nyerni tudunk, arra viszont igen, hogy a legjobb négyben benne leszünk. Egy második-harmadik helyben bíztam, ám számomra nem volt meglepetés, hogy végül nem tudtunk bekerülni az elődöntőbe."

Értékelése szerint az előzmények azt mutatták, hogy "ez a csapat kifújt", és fel kell építeni egy újat, erre most van négy év.

"Ez a negyedik olimpiája volt ennek a gárdának, s már az is egy csoda, hogy ezek a fiúk három egymás utáni győzelmet el tudtak érni - mondta. - Még nagyobb csoda lett volna, ha még a negyedik is bejön. Úgy érzem, részben jóllakottak voltak, meg is öregedtek, elfáradtak, elkoptak, nem fizikailag, pszichikailag. Megtörténik ez, amikor én játszottam, akkor is bekövetkezett hasonló. Van a felfutás, a zenit és a leeresztés. Ez a csapat csodálatos módon tizenkét évig volt a topon, de most már lefelé ment…"

Arra a felvetésre, hogy a Kemény-féle sikercsapat után hosszú időt kell-e várni a következő, megint kiemelkedő tudású és újfent nagyon eredményes magyar válogatottra, Gyarmati Dezső óvatos derűlátással válaszolt. Szerinte ha beválik a szövetségikapitány-jelölt, háromszoros olimpiai bajnok, az utóbbi időben Kemény Dénest másodedzőként segítő Benedek Tibor, és az utánpótlást megfelelő módon felkarolják, akkor nem kell várni évtizedeket:

"Ha így lesz, akkor úgy gondolom, hogy négy-öt év alatt fel lehet hozni egy újabb csapatot, amely éremesélyes. Nem Rióban, hanem a következő, 2020-as olimpiára lehet aranyesélyes válogatottunk megint, de ehhez most kell letenni a megfelelő alapokat. Merem remélni, hogy nem kell évtizedeket várni."

Még a 2016-os nyári játékok előtt, 2014-ben Budapest ad otthont a vízilabdázók Európa-bajnokságának.  Gyarmati Dezső szerint addigra ki kell alakulnia a megfelelő garnitúrának.

"Érzésem szerint akár meg is nyerhetjük az Eb-t, de jó helyezést fogunk elérni, mert akik maradtak, azok azért elég jó játékosok és van egy pár tehetséges fiatal is" - jósolt a hazai rendezésű kontinensviadallal kapcsolatban a szakember, aki arról is beszélt, hogy milyen a mai kötődése a vízilabdához:

"Személyekkel jó a kapcsolatom, sok mindenkivel beszélgetek, elnökségi ülésekre eljárogatok, meccsekre azonban már nemigen megyek ki, legfeljebb egy-egy olyanra, amelyik nagyon érdekel."

Gyarmati Dezső a sportág válságára vonatkozó vélekedésekre, a póló megújítására irányuló törekvésekre is reagált, de ez ügyben cseppet sem optimista.

"Harminc vagy negyven évvel ezelőtt elkezdtem ilyesféléket mondani, hogy kell a reform, hogy hozzá kéne nyúlni ehhez-ahhoz. Ma is vannak hangok, akik mondják, majd elhallgatnak, én pedig nem foglalkozom ma már ezzel a kérdéssel. Legfeljebb annyit jegyeznék meg, ha már reform: alapvetően ott lehetne változtatni, hogy hat-hét méterről kettőt érne a gól, kisebb, 25 méteres pálya kéne, eggyel kevesebb játékos csapatonként, de nem látom, hogy valóban lesz-e változás." - mondta.

A 85 éves élő legenda a kérdésre, jó döntés volt-e vagy sem Kemény Dénes részéről, hogy nem folytatja tovább a kapitányi poszton, ezt felelte:

"Csak azt tudom mondani, hogy én mit csináltam volna hasonló helyzetben. Nos hát, ugyanígy tettem volna, mint Dénes."

A születésnapi beszélgetést dohogva zárta Gyarmati Dezső, mondván, amikor az egészségről esik szó, rendre bókolnak neki, hogy milyen jól tartja magát:

"Gyakorta hallom, hogy mint látvány, jól nézek ki, én meg jól felbosszantom magam ezen. Mert nagyon rosszul megyek, a jobb lábam nem jó, járókerettel tudok menni, néha bottal is, ha valamilyen előadásra vagy valahova meghívnak, mert ilyenre eljárogatok az elesés veszélyét is vállalva, de összességében megyek lefele, 85 évesen ez természetes. Hogy különleges köszöntés lesz-e a jeles nap alkalmából? Valami kis ünnepséget csinál a feleségem, s az elég nekem."

(MTI)

1 régi hozzászólás

apropo hozzászólása
apropo37654
2012.10.24. 14:23

Isten éltesse még vagy 100 évig!!!!!!