FACEBOOK

Eurokupa - harcba indul a Debrecen és a Szolnok

Eurokupa - harcba indul a Debrecen és a Szolnok
hozzászólás, 2012.10.17.

A svéd Javallata Simsallskap lemondta az Eurokupa-részvételt, így csütörtöktől négy csapat küzd Debrecenben a továbbjutást jelentő első két helyért. (A spanyol Mataro viszont három magyarral jön.) A Szolnok Nizzában igyekszik megszerezni a csoportelsőséget. Előzetesünk és a részletes program:

Csütörtökön Európa négy városában megkezdődik az Eurokupa második selejtezőköre, s vasárnapra kialakul a második számú európai klubtorna legjobb nyolc csapatának mezőnye.

B csoport, Debrecen

A sokak által várt, festőien szép nevű svéd Jarfalla Simsallskap lemondta részvételét. A debreceni szervezők a csütörtöki technikai értekezleten felvetik majd, hogy a svédek "helyére" ugorhasson be a Debreceni egyetem és a DVSE közös csapata, az OB1-B-s DEAC. Természetesen ezek a mérkőzések nem befolyásolnák a torna eredményét, de a közönség számára szórakoztatóak lennének és a vendég csapatok számára is jó edzéslehetőséget biztosítanának. (Programunkba kérdőjellel írtuk be ezeket a meccseket.)

Az először pénteken meccselő hazaiak legnagyobb ellenfele a csoportelsőségért vívott küzdelemben a spanyol Mataro lesz, amely három magyarral érkezik, náluk játszik ugyanis a kapus Gárdonyi András, valamint Kincses Attila és Babay Árpád.

VARGA TAMÁS (Debrecen) a vlv-nek:

- Azt gondolom, hogy sem a holland, sem a spanyol, sem a török csapat nem okozhat számunkra problémát. Természetesen félvárról nem vehetjük őket, különödsen a spanyolokat nem szabad lebecsülni. Jó erőállapotban van a csapat, a Fradi elleni tegnapi mérkőzés nagyon jó ráhangolódás volt erre a hétvégére. Fontos, hogy összerázódjunk a Szeged elleni bajnoki meccsre (ez október 27-én lesz, Debrecenben - a szerk.), ezt szolgálja majd az a torna és a BVSC elleni jövő heti bajnoki mérkőzésünk is. Külön öröm, hogy pénteken végre már teljes csapattal játszhatunk, hiszen két játékosunk, Vindish Ferenc és Süveges Máté a bajnokikon eddig eltiltás miatt nem szerepelhetett. Kilenc új játékosunk van, nekik azért össze kell rázódniuk, így gondolom, tavasszal még jobban fogunk játszani, de szerintem már a Szeged elleni meccsen kiderülhet, hogy mire vagyunk képesek. Nagyon örülök egyébként annak, ami most Debrecenben alakul, biztos a szponzori háttér, hiszen fő támogatónkkal ötéves szerződésünk van, minden adott ahhoz, hogy szép jövője legyen a sportágnak ebben a városban.

- Hogy sikerült Alex Giorgetti beilleszkedése?

- Nagyon intelligens, jó játékosról van szó. Néha még keresi a helyét, előfordul, hogy túlvállalja magát, de ez teljesen normális, én is légióskodtam, tudom, milyen az, amikor az ember megérkezik az új csapatáhozés igyekszik azonnal bizonyítani. Pozitív játékos, azt gondolom, hogy most már ő is megnyugszik, az első két meccsén hét gólt lőtt, mindkét mérkőzésen nagyon hasznos tagja volt a csapatnak, nagyon fontos igazolás volt.

A program:

2012.10.18., csütörtök

18.00
Enka Isztambul (török)-DEAC (???)

19.30 C.N. Mataro Quadis (spanyol)-AZ&PC Amersfoort (holland)

Szabadnapos: Debrecen DVSE

2012.10.19., péntek

18.00
DEAC-C.N. Mataro Quadis (???)

19.30 Debrecen DVSE – AZ&PC Amersfoort

Szabadnapos: Enka Istambul

2012.10.20., szombat

10.00
Debrecen DVSE-DEAC (???)

11.30 C.N. Mataro Quadis-Enka Istambul

Szabad: Az&PC Amersfoort

18.00 AZ&PC Amersfoort – Enka Istanbul

19.30 Debrecen DVSE – C.N. Mataro Quadis

2012.10.21., vasárnap

10.00
AZ&PC Amersfoort-DEAC (???)

11.30 Debrecen DVSE-Enka Istanbul

Szabadnapos: C.N. Mataro Quadis


C csoport, Nizza (Franciaország)

A Szolnok csak csütörtökön utazik Nizzába, s érkezése után nem sokkal le is játssza első meccsét.

KIS GÁBOR (Szolnok) a vlv-nek:

- Úgy gondolom, hogy ha normális játékot tudunk nyújtani, akkor nem lehet probléma a továbbjutás. Nyilván komolyan kell venni az ellenfeleket, ezt a BVSC elleni keddi bajnoki meccsünk is bizonyította. Nizzában jobban kell játszani, mint a Szőnyi úton és ha a maximumra még nem is lesz szükség, de olyan 80 százalékos teljesítmény esetén nem lehet gondunk, hiszen hála istennek elég könnyű csoportba sorsoltak minket.

- Konkrétan cél a csoportelsőség?

- Persze! Igazából ebben az idényben minden fronton, mindenki ellen nyerni akarunk, így természetesen a csoportelsőséget célozzuk meg a nizzai tornán.

- Ha már te magad szóba hoztad, mi történt a BVSC elleni bajnokin? Kicsit meglepő volt a végeredmény - még ha nagy nehezen nyertetek is.

- Szoros meccs volt és a BVSC a maga jellegzetes játékát nyújtotta, lefordulások, úszkálások, sok emberelőny is volt a meccsen, és bár a védekezéssel nem volt komoly probléma, támadásban gyakran hibáztunk és túl sok emberelőnyt hagytunk ki. Mondhatjuk azt is, hogy a BVSC nagyon jó napot fogott ki, mi pedig nem. Igazából annak örülök, hogy nyertünk.

2012.10.18., csütörtök

19.00 Nice (francia)-Slagelse (dán)

20.30 Asztrahány (orosz)-Szolnok

2012.10.19., péntek

18.30 Asztrahány-Slagense

20.00 Nice-Bristol (brit)

2012.10.20., szombat

10.30 Szolnok-Slagense

12.00 Asztrahány-Bristol

18.30 Szolnok-Bristol

20.00 Nice-Asztrahány

2012.10.21., vasárnap

10.00 Bristol-Slagense

11.30 Nice-Szolnok


A nem magyar érdekeltségű csoportok összetétele és a két torna helyszíne:

A csoport, Savona (Olaszország)

Arkonia Szczecin (lengyel)
RN Savona (olasz)
Dinamo Moszkva (orosz)
FNC Douai (francia)
Cheltenham Swimming & Waterpolo (brit)

D csoport, Kragujevác (Szerbia)

C.N. Sabadell (spanyol)
RN Florentia (olasz)
OSC Potsdam (német)
Yumze Istanbul (török)
VK Radnicki Kragujevac (szerb)


Valamennyi csoportból az első két helyezett jut tovább. Mindkét csapatunk számára fontos lenne az első helyet megszerezni, mert ebben az esetben nem kerülhetnek egymással szembe a következő fázisban, hiszen a csoportelsők csoportmásodikot kapnak a következő sorsolásnál. (A negyeddöntők időpontja november 14. és 24.)

1 régi hozzászólás

B (régi) hozzászólása
2012.10.18. 12:53

A Savona talán nem olyan erős idén, mint tavaly volt, viszont a Kragujevac kezdő csapata gyakorlatilag felfogható egy komplett délszláv válogattotnakt. És a cseréik sem gyengék. Velük mindenképpen számolni kell majd a folytatásban. http://vkradnicki.com/prvi-tim/ Nagyon kis pofás-hetyke Csuvi mezén az az utólag rávarrt, rávasalt Magyar Nemzeti Zászló. Ilyen nélkül debreceni sportoló manapság hogy is állhatna ki a világ elé? ...