FACEBOOK

Kemény Dénes kitölti idejét, de már nem ül a kispadra

Kemény Dénes kitölti idejét, de már nem ül a kispadra
hozzászólás, 2012.09.26.

A Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége szerdán értékelte az olimpiai szereplést és foglalkozott a férfi válogatott irányításának kérdésével is.

KEMÉNY DÉNES a vlv-nek:

- Az elnökség tagjai megkapták az olimpiai szereplésről a MOB-nak készített elemzésemet, ezt kiegészítendő, beszélgettünk az ülésen. Jeleztem, hogy a tisztségemből adódó minden feladatot ellátok a szerződésem év végi lejártáig, de kértem, hogy mentsenek fel az alól a kötelezettség alól, hogy az ebben az időszakban sorra kerülő két Világliga-meccsen a kispadra üljek. A csapatot a meccseken Tibor irányítja majd, Csaba segítségével. Az elnökség egyhangúlag támogatta ezt az általam tett javaslatot.


Az MVLSZ hivatalos közleménye:

ÜLÉST TARTOTT A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGE

A Vodafone-székházban tartotta elnökségi ülését a Magyar Vízilabda Szövetség 2012. szeptember 26-án.

A napirendnek megfelelően az elnökség elfogadta a szövetségi kapitányok beszámolóját a londoni olimpiáról. Dr. Kemény Dénes szóbeli kiegészítésében elmondta, hogy nehéz döntést hozott saját jövőjével kapcsolatban, de 2012. december 31-én lejáró szerződését már nem újítja meg.

Két válogatott mérkőzés vár ősszel a férfiválogatottra (2012. október 29-november 3.), amelyeken Mátéfalvy Csaba segítségével Benedek Tibor irányítja majd a csapatot. A szövetségi kapitány a világliga mérkőzésekre szakmai segítséget ad, valamint a jövő évre felkészülési tervet készít egészen a 2013-as világbajnokságig, amelyet már utódja használhat fel.

A női kapitány Merész András szóbeli kiegészítésében azt hangsúlyozta, hogy a nemzeti csapat bravúrosan jutott ki az olimpiára és ott remekül szerepelt, de azért végül éremszerzési esélyt szalasztott el. Merész András felhívta a figyelmet, hogy a válogatott megannyi tagja külföldi szerződést kötött, illetve köt és többen amerikai egyetemek ösztöndíjajánlatát mérlegelik. Így pedig, nagyon nehéz lesz ennek az ígérete együttesnek az összetartása.

Az elnökség értékelte az junior Európa-bajnokságok eredményeit is.

Horkai György a férfiak szakvezetője hangsúlyozta, hogy a sok munka hatására előrelépett a csapat, aminek igazi eredménye a jövő évi soproni junior világbajnokságon látszódhat majd meg, ugyanakkor, sajnos a mostani csapatban nincs olyan istenadta tehetség, aki azonnal helyet követelne a felnőtt válogatottban.

Merész András a nők kapitánya azt ecsetelte, hogy olyan mezőnyben szerzett ezüstérmet a lány csapat, amelyben nem kevesebb, mint nyolc, az olimpián is szerepelt játékos mutatta be tudását négy nemzeti válogatottban.

Végül a szövetség legfőbb vezető testülete aktuális kérdésekben is döntött.


M1 Telesport:




18 régi hozzászólás

realista hozzászólása
2012.09.28. 14:05

\"A legnagyobb dicsőség nem az, hogy soha nem vallunk kudarcot, hanem hogy minden bukás után képesek vagyunk felemelkedni.\"

qqcska hozzászólása
qqcska37530
2012.09.28. 09:09

q & r - jól elvagytok ti itt ketten. tisztára mint a sarki talponállóban, ahol a 3. fröccs után már a rendszert és a vezetőket szidják saját szar életük miatt...

qrumplivirag hozzászólása
2012.09.28. 09:09

realista! . figyelj! . erősen! . nehéz lesz felfognod, személyiségedből adódóan. . írtam jó egynehány TÉNYT a junior korú játékosokkal kapcsolatban. te ÉRDEMBEN egyiket sem cáfoltad. SUMÁKOLSZ, ELKENED a dolgokat! . mire kellett volna ÉRDEMBEN reagálnod VALÓDI REALISTAKÉNT? . pl. arra, amit a Berta Jocóval kapcsolatban írtam. nem tetted. érdemben nem is tudsz mást mondani, mint megerősíteni az általam leírtakat, de te sumákolsz, kened a szart ide-oda, s inkább elkezdesz másról, mellébeszélni. . ez egy kellemetlen dolog. a részedről. mert megmutatja, nem vagy különb, mint akik jelnleg a magyar vízilabdában pozícióban vannak, s vezetik a romlásba a sportágat. . más. . miért nem írom ide le neked, nekik, kiket kellene beválogatni? szerinted én teljesen hülye vagyok? ezeknek segíteni? a végén még saját teljesítményükként ünnepelnék a kapott écát. ha már pozíció, legyen úgy pozíció, ahogy a fidesz, s orbán került hatalomba! nem mondok mást előre, csak annyit, mindent másként csinálok, s ha én csinálhatom, akkor minden jó lesz! nyerni fogunk éjt nappallá téve! a magyar vízilabda szabadságharcát vívom meg a rosszak, gonoszak ellen! . na, ez így tetszik? de félre a tréfával! nem szabad sem magamat, sem a valóban odavaló olyan játékosokat sem kitenni ezek gyűlöletének, ezért inkább nem nevesítek senkit. elégedj meg annyival, van olyan nem egy, lehet akár kettő, kit én is a keretben tartanék, de vannak szép számmal, akiket kiraknék, megszüntetném a kivételezést minden szinten, megakadályoznám, hogy a bírók egyes edzőkkel véd, és dac szövetséget kötve terrorizálhassák a sportágat, s válogatottba VALÓDI VERSENY révén lehetne bekerülni. első körben a mentálisan alkalmas játékosokat kell megkeresni, de azok nem a kegyencek közt vannak. sokkal inkább azok között, akik az állandó ellenszélben, akadályoztatások közepette is tudnak teljesíteni, mert ezek a NYERŐ emberek. a kegyencek, csak seggnyalásra, s a jelenlegi beltenyészet tovább vitelére alkalmasak. na ennyi elöljáróban a programomból, mi egyeseknek pogrom lenne, hiszen a húsos fazék mellől, a helyükre, az ólba kerülnének! na pá picinyem, kis realistám, kinek szava nem szól kristálytisztán!

realista hozzászólása
2012.09.27. 23:00

qrumplivirag ! Amiket én leírtam azok tények azokkal nem lehet vitatkozni. Sok igazság van az irasaidban de nem lehet állandóan vádaskodni.Ird le a Te általad válogatottra érdemes játékosok nev?t.Azert 14 játékost muszáj benevezni . A Dőry Farkast a szülei hozták el Debrecenből mert semmit nem tartottak be amiben megegyeztek.Egy ismert ember barmit allít az nem biztos,hogy igaz.van köztük sumák hazudozó.Talán nem véletlenül van Szolnokon.Lehet,hogy megdolgozott érte .

qrumplivirag hozzászólása
2012.09.27. 21:25

miért nem vagyok pozícióban? . mert akkor ezeknek a hátramozdítóknak örökre távozniuk kellene. elzavarnám őket Kamcsatkára, oda valók, próbálkozzanak a medvékkel, bár azok hamar leharapnák a fejüket.

qrumplivirag hozzászólása
2012.09.27. 21:22

realista! . én a te helyedben VALÓDI REALISTAKÉNT, nem csak névleg inkább az állításaim valóság tartalmával foglalkoznék. próbálnám cáfolni, ha lehet, illetve mellé állnék, ha valóban igaz, amit írtam. egyébiránt VALÓBAN IGAZ! . sebben ez a leginkább tragikus, s egyben mindent elmond a Horkairól. na, ezért mondom, hogy amit ő munkának hisz, képzel, az nem más, mint: . lötyögés a semmibe . majd az eredményeket nézzük meg, s akkor minden eldől. ha nekem lesz igazam, elvárom, hogy megkövess, ha bejön a lötyögés, vagy inkább lütyögés, akkor én követlek meg téged.

Daret hozzászólása
Daret37524
2012.09.27. 20:21

Dőry Farkas ügye már lassan egy éves. Lehet, hogy azóta már megváltozott! http://www.dehir.hu/sport/vizilabda/viharosan-tavozott-dory-farkas-debrecenbol/2011/12/01/

realista hozzászólása
2012.09.27. 16:58

qrumplivirag!Te kit nem ismersz az utánpótlás játékosok közül akiről nincs ilyen vagy olyan véleményed? Miért nem Te vagy a szövetségi kapitány?

realista hozzászólása
2012.09.27. 16:46

Török Szultán! Az éremnek két oldala van. Lehet, hogy a Te ismereteid hiányosak .

qrumplivirag hozzászólása
2012.09.27. 16:29

Farkas! nem Farksas. elírás, de akaratlanul is kifejező

qrumplivirag hozzászólása
2012.09.27. 16:28

akkor tegyük tisztába ezen dolgokat újfent! . a két méteres óriás Szolnokon ezek szerint a Dőry Farksas. hadd ne mondjak róla semmit, OK? . a másik srác a Berta Jocó. kiváló ember a papája s a Jocó jó játékos, akit? akit a Horkai a következő szavakkal rakott ki a válogatott keretből: nem lát a pályán, és nem tud lőni! . majd később ezekkel a szavakkal vette vissza: jól lát a pályán, és tud lőni. . szerinted? ki a hülye? én, vagy te? esetleg van még tipped? majd, a Jocó gyereket simán kihagyta egy valóban tehetséges srác miatt, akit úgy hínak, hogy: Telegdi! aki, az egész tavalyi szezonban kiegészítő ember volt a BVSC-ben, . DE! . egy valamiben kirívóan tehetséges! kitűnően együtt tud síelni, nyaralni úgy családilag a Horkaival. ebben rejlik e fiú utolérhetetlen mágikus tehetsége! ez, az, ami miatt ő kell, s nem más! ám, jól van ez így, hiszen egy régi újságcímmel tudom kommentálni eme zseniális pedagógiai érzékkel megáldott zseni tevékenységét: . lötyögés a semmibe . mer? hogy a vége a nagy semmi lesz ennek, akárki meglássa! gyomorforgató ez a nyomorforgató beltenyészettől, nepotizmustól fertőzött mai magyar vízilabda valóság.

Török Szultán hozzászólása
2012.09.27. 15:53

Nem szép dolog hiányos ismereteken alapuló véleményeket vitathatatlan tényként tálalni. Márpedig megint ez jön elő a hozzászólásaitokban. A 2 méteres szolnoki \"óriás\" egyébként induláskor benne volt a 93-94 keretben. Hogy miért maradt ki a válogatottból, arról a debrecenieket kell megkérdeznetek. Elég \"érdekes\" a története.

realista hozzászólása
2012.09.27. 14:04

qrumplivirág! Nagyon sok mindenben jól látod a dolgokat, de a Pettyest meg kell védenem. Ő a 94-es válogatott edzője volt Rijekában. A stuttgarti Eb-n a Keszeg volt a kapitány a 93-as korosztálynak. Idén a Pettyes le is mondta a válogatott melleti munkát, hogy a klubcsapatára tudjon koncentrálni. Hálábol elküldték a BVSC - ből. Így két szék közül a földre esett. Semmilyen ráhatása nincs a keret tagok személyét illetően, mert ha lenne akkor az Eb kint lett volna az kaposvári gyerek akit a Pettyes hozott a BVSC-be (kettős igazolással játszott a BVSC serdülő, ifi-ben és Kaposváron az OB/1b-ben) Szolnokban lévő óriás (2m feletti) balkezes akinek a nevelő klubja a BVSC. A Pettyes évtizedekig a BVSC-ben volt utánpótlás edző. A korosztályaival sok bajnokságot nyert. Ebben a két emberben benne van ami hiányzik a csapatból. Mert ne feledjük a kaposvári srác 3 gólt lőtt az Ybl-nek amivel a Kaposvár Ob-1-es lett. Haza is ment Kaposvárra. A többi dologban jól látod a dolgokat.

balzs hozzászólása
balzs37514
2012.09.27. 13:09

http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/09/27/07/Megvan_a_kapitany__Benedek_Tibor_a_Ma.aspx

qrumplivirag hozzászólása
2012.09.27. 13:06

relista! . évek óta pofázok arról, amiről te most itt írsz. megmondom nevesítve is, kire hallgat a Horkai, ki, kik a súgói. Petyánszki, Vogel kettős által kitalált, s tolt gyerekek vannak nála is előnyben, illeteve, a sógor-koma-haveri kör kölykei, lásd Telegdi. nem tudom, név szerint kire gondolsz, de ha szolnoki a srác, és tehetséges, semmi sincs veszve, hiszen a közgép révén Szolnokon ömlik a pénz a vízilabdába, tehát lesz neki helye a felnőttben, később pedig akár válogatott is lehet, ha a közgép ura úgy dönt. ne sajnáld, hogy ez a Horkai féle brigád nélküle megy a semmibe! amúgy az általa, a Horkai, aki tulajdonképpen a Petyánszki-Vogel, álnéven, preferált játékosoknál vannak jóval tehetségesebbek, de azokat mindenféle módszerekkel tudatosan próbálják kicsinálni. az alapvető probléma, hogy a sima, primitív középszer az, amire törekszenek. azok pedig nem lesznek nyerő emberek SOHA! mondok két példát: John McEnroe. balkezes. egy botrányhős, aki tenisz zseni. nem egy középszer, ugye? mondhatni kutya nehéz ember. DE NYERŐ! Biros Péter. amennyire tudom, ő sem egy egyszerű pali. mondhatni kutya nehéz ember. DE NYERŐ! akikkel a Horkai kínlódik, egyik sem nyerő ember. hiányzik belőlük valami. egy különleges tulajdonság, ami más játékosokban megvan, de megpróbálják kiölni belőlük mindenféle módszerekkel, amikkel ellehetetelenítik őket. pedig a vízben, ott szemtől szemben egy nagy darab szerbbel, vagy horváttal, orosszal, olaszzal, csak az igazi vagány gyerekek fogjákmegállni a helyüket! az ilyen kis kedvencek, kivételezettek, akik negyven fokban kesztyűben járnak, mert nem hűlhet ki a góllövő kezük, azok nem fognak helyt állni. lásd, amit már többször leírtam, csak akkor lőtte a gólokat, mikor az volt a kérdés, mennyivel nyer a csapat. mikor a vagányság, a plussz kellett volna, valahogy mindig elmaradtak az eredmények. mindez ennek a nepotizmustól telített, álságos beltenyésztett vízilabda közegnek a következménye.

szerk hozzászólása
szerk37512
2012.09.27. 11:24

Daret: de! Vagyis rosszból kérdezed :-) Benne van az anyagban, hogy a szövetség jóváhagyta a kérést, ettől kezdve ez maga a szerződéses munka.

realista hozzászólása
2012.09.27. 10:09

Az idei 6. hely mennyire előre lépés a stuttgarti 6. helyhez képest? Ne ködösítsünk már, mint a fociban. Hogy akarja motiválni a játékosait, ilyen buta kijelentések után. A Tehetségeket nem találta meg, mert az ostoba tanácsadóira hallgat. Mert elutasitanak mindent ami változást és új szemléletet hozhat. Szolnokon van egy 93-as balkezes. Ott látnak benne valamit. Csak a Szövetségi kapitányok nem látnak és láttak. Ugye a tanácsadók és a haverok.

Daret hozzászólása
Daret37509
2012.09.27. 09:00

Nem rosszból kérdezem, de nem számít szerződésszegésnek, ha nem végzi el a szerződésben rögzített feladatát? Gondolom benne van, ha mennyi illetményért milyen mennyiségű és minőségű munkát kell elvégeznie.