FACEBOOK

Látogatás az olimpiai faluban

Látogatás az olimpiai faluban
hozzászólás, 2012.08.09.

Bejutottunk az olimpiai faluba (még szerdán, az olaszok elleni meccs előtt), kicsit ismerkedtünk az ottani hangulattal és megnéztük, hol laknak a magyarok. Varga Tamástól az ágy hosszáról is érdeklődtünk, Steinmetz Ádám pedig megmutatta nekünk a fizikai regenerációjához ma már szinte nélkülözhetetlen, híres fényágyat.

Töbszörös biztonsági szűrőn keresztül juthat be az ember, természetesen csak akkor, ha várják, ha valakinek a vendége. A nyakba akasztott vendégkártyát látva még bent is megkérdezik a biztonsági őrök a kísérőt, vajon vele van-e a vendég, tehát egyedül kószálni nem lehet.


vlv-képek a faluban tett látogatásról


A látvány pontosan olyan, mint ahogy elképzelte az ember: a szép, zöld környezetben lévő lakótelepi házak feldíszítve, nem csak olimpiai szimbólumokkal, hanem az adott házban lakó köldöttség zászlóival. A házak közötti tágas utakon folyamatos a forgalom, jönnek-mennek a sportolók, mindegyikről látni, hogy honnan jött, hiszen ruháján a felirat.


A magyarok a román csapattal laknak egy házban - Kovács Istvánnak, a román vízilabda-válogatott szövetségi csapatának nagy örömére.

A házba belépve rögtön látjuk, hogy hol vagyunk. Szemben egy tabló a magyarok korábbi olimpiai sikereit illusztrálandó, jobbra két kosárból omlanak le azok a szalagok, amelyekre otthon írtak üzenetet a szurkolók. Tanúsítom, rendszeresen megállnak előtte a sportolók és böngészgetik.


Ilyen volt...

Ilyen lett

A magyar csapatirodán pezsgő élet zajlik. Reggeltől estig intézik a versenyzőkkel kapcsolatos ügyes-bajos dolgokat. Többek között ők szerik be a belépőjegyeket, ugyanis minden sportoló jogosult két jegyet vásárolni arra a versenyre, amin részt vesz - ugyanolyan áron, mintha a jegypénztárban venné. Csak hát ugye a jegyek mind elfogytak, ezért különösen értékes a NOB által elkülönített versenyzői keret. Most éppen Keszthelyi Rita néz be az irodába, hogy érdeklődjön a női vízilabdacsapat bronzmérkőzésének jegyei felől. Megnyugtató választ kap, a belépők rendben lesznek, darabonként 59 font (mintegy 22 ezer forint) az ár. A tévé persze ügyintézés közben is megy, és valaki mindig átkapcsolja oda, ahol magyar vonatkozású esemény folyik.

Szerencsém volt, ottjártamkor folyamatosan magyar sikereret láthattunk, volt, hogy egyidőben két csatornán is a mieink szerepeltek - nem is akárhogy. A Dombi-Kökény páros épphogy megnyerte az 1000 méteres kajakszámot, máris fent volt a portréjuk a tablón, miként a női kajaknégyes tagjaié is, nem sokkal később. Mire visszatértek az ebédből férfi vízilabdázóink, már a kézilabdacsapat is túl volt minden idők talán legdrámaibb mérkőzésén - a végkifejletet a fiúk az ebédlőben nézték a televízión.

A tabló előtt sok sportoló fényképezkedik, egyáltalán: lehet érezni, hogy ez itt nem csak világverseny, hanem valami egészen különleges buli, itt lenni és élvezni a helyzet minden pillanatát - örökre szóló élmény mindenkinek.


Varga Tamásnak ez immár a harmadik olimpiája, őt kérdeztük az eddigi tapasztalatairól.

VARGA TAMÁS A vlv-nek:

- Minden olimpia más, az athéni is más volt, mint a pekingi. A pekingihez képest ez is más, picit kisebb a falu, szűkebbek a terek, de nagyon modern és nagyon jól megcsinálták. Légkondicionáló nincs, de itt nincs is rá szükség. Amit én hiányolok az a hajszárító, az sehol nincs. Nekem Pekingben jobb volt az étterem, ott szerintem többféle konyhából választhattunk, jobban el is különítetták a görög, olasz, thai, indiai, kínai jellegzetességeket. De igazából itt is megtalálja az ember a magának valót.

Picit minden szűkebb, de természetesen ennek a falunak varázslatos hangulata van, az itt élő sportolók miatt. Találkoztunk NBA-s sztárokkal, akikkel még közös fotókat is készítettünk. Tulajdonképpen én az éttermen kívül és a saját házunkon kívül nem nagyon voltam még sehol. Feszített menetrend szerint élünk, be van osztva minden időnk. Nem azért jöttünk, hogy itt nagyon jól érezzük magunkat, hanem azért jöttünk hogy nyerjünk. Ehhez az szükséges, hogy egy bizonyos rendszerben éljük az életünket. Ide le szoktam jönni a házunk elé, de nagyon nem jártam még be a falut, legfeljebb majd a végén, de akkor meg már üres lesz minden. Összegezve az egészet, én azt gondolom, hogy egy nagyon szép olimpia, nagyon jól szervezett precíz, egy picit szűkebb helyen, mint a pekingi, de amúgy nagyon klassz.

- Mi a helyzet az ágyak méretével, elfértek, tudtok aludni?

- Az ágyak kicsik, volt egy ágyhosszabbító, de úgy meg már túl nagy, szóval ki milyet választott. Én azt választottam, hogy kidobtam az ágyhosszabbítót, inkább úgy alszom, hogy kicsit lelóg a lábam, amúgy nagyon hosszú lett volna, mivel én hason alszom. Mindenki megtalálta a megfelelő pozíciót, tehát nem ezen múlik. (Lejegyezte: Tina)

Steinmetz Ádámot külön megkértük, mutassa meg azt a fényágyat, amit a ház alagsorának egyik helyiségében helyeztek el, hogy a vízilabda-csapat tagjai bármikor felkereshessék.

- Harminc fölött az embernek már minden lehetőséget meg kell ragadnia, hogy gyorsítsa szervezetének regenerálódását, ráadásul ez az eszköz abban is segít, hogy a kisebb sérülések következményein a lehető leghamarabb túljusson az ember. Én naponta használom.

(A készülék márkanevét a reklámtilalom miatt nem közölhetjük, s a fotókon is kitakartattuk Stenmetz Ádámmal a nevet -  a szerk)

Megnéztük a berendezést, ami úgy néz ki, mint egy szolárium, de a hatása egész más. És hogy mennyire kurrens dologról van szó, azt nem csak az jelzi, hogy Ádi a nyakában lógó akkreditációs kártyájára kötve mindig magánál tartja a helyiség kulcsát. Éppen a csapatirodán ültem, amikor besomfordált az egyik kötött fogású birkózónk (már ha helyénvaló a "besonfordál" kifejezés használata ez esetben), s azt kérdezte, volna-e lehetőség arra, hogy kipróbálja a vízilabdások által használt csodaágyat...

Címkék:
London olimpiai falu