FACEBOOK

Szivós Márton szerint ez a csapat egy improvizatív gépezet

Szivós Márton szerint ez a csapat egy improvizatív gépezet
hozzászólás, 2012.07.25.

Nagypapája három olimpián nyert két arany- és egy ezüstérmet, apukája négy olimpián egy aranyat, egy ezüstöt és két bronzot. Szivós Márton a harmadik olimpiai felkészülést csinálta végig a pólóválogatottal, London az első, ahova ő is utazik és ahol a harmadik generáció is feljuthat a csúcsra. Simon Andrea (hvg.hu) interjúja.

hvg.hu: Milyen volt az a pillanat, amikor tizenkét játékos neve mellett a sajátodat is meghallottad?

Szivós Márton:
Felemelő. Nagyon boldog voltam. Mert ezáltal is közelebb kerülhetek a gyerekkori álmomhoz, hogy olimpiai bajnok legyek a magyar válogatottal. Ezt minden vízilabdázó gyerek megfogalmazza magának, amikor lejár edzésekre vagy ott marad gyakorolni.

hvg.hu: Szorongtál előtte?

Szivós Márton:
Abszolút nem. Ugyanúgy voltam vele, mint négy és nyolc éve is: ki akarok jutni az olimpiára. És azért nem volt bennem szorongás, mert minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy ott legyek Londonban. Innentől pedig az egész már „csak” egy döntés. Az már más kérdés, hogy kellemes-e vagy sem.

hvg.hu: A felemelő pillanatot kivel osztottad meg először?

Szivós Márton:
Mindenki tudta már, amikor a tizenhármas keret kihirdetése után kijöttem az uszodából. Sorra jöttek az sms-ek a családtól, barátoktól, ismerősöktől.

hvg.hu: Apukád mit mondott?

Szivós Márton:
Hogy „jól van, gratulálok”. Nem ragozta túl a dolgot. És szerintem nem is nagyon kell.

hvg.hu: Az olimpiai arany a családi sportmúlt miatt van benne a gyerekkori álmodban?

Szivós Márton:
Nem. A magyar vízilabda elmúlt kilencven éve miatt van benne, a tradíciók, a hagyományok miatt. Aminek persze a nagypapám és az apukám is a része. Otthonról én ezt hozom: a vízilabda szeretetét, és egy-két mozgást a vízben, amit apukámtól és nagypapámtól örököltem. De nem elsősorban miattuk szeretnék olimpiai bajnok lenni. Hanem mert erre nevelnek minket gyerekkorunktól fogva. Hogy egy magyar pólós nem örül külön annak, hogy résztvevője egy világversenynek. Hanem meg akarja azt nyerni. Tehát nem elégszik meg azzal, hogy bármilyen versenyre utazhat. Mindegyikre győzni megy. Hogy sikerül-e vagy sem, az már sok mindenen múlik. És ugyanígy vannak ezzel a szurkolóink is. Csak nekünk egy második hely sokkal nagyobb kudarc, mint nekik.

hvg.hu: A családod soha nem is nyomasztott?

Szivós Márton:
Nem. A szüleim mindig nagyon jól kezelték ezt. Soha semmilyen nyomást nem gyakoroltak rám, apukámmal is csak minimálisan szoktunk pólóról beszélgetni. Mert ő is pontosan tudja, hogy ez a hat-hét óra – vagy néha még kicsit több is –, amit pólóval foglalkozom egy nap, pont elég. És ha még ő is rátenne, az már sok lenne.

hvg.hu: Amikor Athén és Peking előtt nem kerültél be a 13-ba, hogyan kezelted? És hogy-hogy nem adtad föl?

Szivós Márton:
Az első nagyon nehéz volt, de akkor még nagyon fiatal voltam. A második még nehezebb volt, mert nem voltam már annyira fiatal, viszont volt már rutinom abban, hogyan lehet ezt feldolgozni. És mivel nem voltam még annyira idős, és továbbra is szép és elérhető célnak tartottam, hogy bekerüljek a magyar válogatottba olimpián. Nem nagyon volt kérdés a hogyan tovább. És a motivációm is végig ugyanolyan erős volt.

hvg.hu: Azt nehezebb a helyén kezelni, hogy benne vagy, vagy azt, hogy nem?

Szivós Márton:
Az egyik egy negatív érzés, amit fel kell dolgozni, a másik pedig egy pozitív, aminek nem szabad eltérítenie a feladattól. Mert az még semmit nem jelent, hogy valaki bent van a magyar válogatottban. Ott sikeresnek kell lenni. Mert az már jelent valamit. Ez egy napi meccs. És mint minden meccsre, erre is föl kell készülni. Nem mindennap, de mindenképpen úgy, hogy semmi ne térítsen el a kitűzött céltól. Lehet örülni annak, hogy bekerültél a csapatba, a szűk keretbe. De ez csak egy dolog, amivel nem elégszünk meg. Az, hogy valaki utazik, még nem jelent semmit. Az egyfajta felelősség, aminek meg is kell felelni.


hvg.hu: Minden pillanatát élvezed?

Szivós Márton:
Nem. Beugrani például a hideg vízbe borzasztó érzés. De akkor is be kell ugrani, ha rossz. És akkor is, ha fáradt vagy. Vagy itt-ott fáj. Mert a cél van mindenekelőtt. És ahhoz képest ezek apró kis semmiségek, amiket azért le kell persze küzdenünk. De azért is vagyunk jó csapat, mert ezekben is segítjük egymást.

hvg.hu: Van olyan pillanat, amikor el tudod engedni a vízilabdát, amikor nem az jár a fejedben?

Szivós Márton:
Nagyon nehéz, és sajnos ritkán van olyan, hogy teljesen el tudom engedni. Szabadság alatt vagy esténként is elég sokat járatom az agyamat a pólón. Ez valamilyen szinten normális is, hiszen ez az egész egy nagyon fontos része az életemnek. Vagyis nem is feltétlenül csak London miatt gondolok rá, valószínűleg az olimpia után is sokat fogok rajta gondolkozni. Egyéni dolgokon, taktikai megoldásokon, egy-egy edzésmódszeren. Vagy, hogy milyen most a póló helyzete és milyen lehet majd később. Ez több mint egy 20 éves kapcsolat, tehát miért ne gondolnék rá ennyit? És miért ne próbálnék rajta javítani?

hvg.hu: Miben vagy jobb a négy a vagy a nyolc évvel ezelőtti önmagadhoz képest?

Szivós Márton:
Fizikailag is változtam és játéktudásban is. És rutinosabb vagyok. Azt gondolom, folyamatosan fejlődtem.

hvg.hu: Van olyan, amire azt mondod, abban még mindig kell fejlődnöd?

Szivós Márton:
Fejlődni mindig lehet. És meg is kell próbálni. De úgy, hogy ne annak a rovására menjen, amiket már viszonylag jól tudsz. Hanem azok mellé. Faragó Tamás mondta egyszer, hogy minél jobb valaki, annál többet tud fejlődni. Egyetértek vele.

hvg.hu: Szerinted mi az a tudás, amiért benne vagy a keretben?

Szivós Márton:
Elég univerzális játékos vagyok, majdnem minden védő és támadó poszton bevethető.

hvg.hu: És milyen a csapat tudása?

Szivós Márton:
Ez a csapat egy improvizatív gépezet, hatalmas tudású és hatalmas játékintelligenciával megáldott játékosok alkotják, akiket Dénes berak egy rendszerbe, és felkészít a küzdelmekre, de az, hogy egy-egy játékos ezen belül hogyan old meg egy helyzetet, az az egyéni zsenialitásán múlik. Ezért is kiszámíthatatlan ellenünk játszani.

hvg.hu: Hol vagytok ahhoz képest, amit Sanghajban három negyeden át a szerbek ellen nyújtottatok?

Szivós Márton:
Most már csak nüánszok vannak, amiken nem is javítani kell, hanem fölhívni rá egymás figyelmét. Már kész vagyunk arra, hogy az olimpián játsszunk és ott a legmagasabb tudásunkat adjuk. De ez egy nagyon kiegyenlített olimpia lesz. Kb. öt csapatnak van esélye arra, hogy olimpiai bajnok legyen: Szerbiának, Montenegrónak, Olaszországnak, Horvátországnak és nekünk. Ezeken kívül pedig még legalább 3 csapat tud borsot törni az öt esélyes orra alá, ha ezek közül bármelyik tudása alatt játszik. Az Egyesült Államokra, Spanyolországra és Görögországra gondolok. De mondhatom Ausztráliát is. Egy olyan mérkőzésen, ahol nekik nagyon kijön a lépés, a másiknak meg nem, bárki bárkit elverhet.

hvg.hu: Egy USA elleni edzésen, mint ami az elmúlt két napban is volt, mindent megmutattok?

Szivós Márton:
Akár meg is mutathatnánk, mert nem azon múlik, látnak-e itt valamit tőlünk, vagy mi látunk-e valamit tőlük. Az, hogy kint melyikünk nyer majd, azon fog múlni, hogy abban az egy órában ki az, aki ki tudja hozni magából a legtöbbet.

hvg.hu: Ti egymás közt kimondjátok, mi a cél?

Szivós Márton:
Ha most egyesével mindenkihez odamennél, mindenki ugyanazt mondaná: az aranyért megyünk.

Simon Andrea - hvg.hu (fotó: vlv)


Címkék:
Szivós Márton

11 régi hozzászólás

ladorjan hozzászólása
2012.07.29. 00:28

Nagy erénye az oldalnak, hogy a szerkesztő figyelemmel kíséri, és reflektál is a bejegyzésekre. Én is úgy tapasztalom, hogy ahhoz képest, hogy ez a válogatott honlapja (nyilván a szövetség érdekeit szem előtt kell tartania), meredek véleményeket is olvashatunk, ami adott esetben hasznára is válhat a magyar pólónak, de a műfaj miatt, gondolom, nem ildomos, hogy esetleg becsületsértés, rágalmazás határát súroló megjegyzések szülessenek, ezért elkélhet egy kis öncenzúra.

Petre87 hozzászólása
Petre8736400
2012.07.28. 10:17

Megvallom, nem is számítottam igazi válaszra, s mégis kaptam egyet! Köszönöm. Igazából én sem eszem olyan forrón, ahogy a leírtakból hallatszódhat, egy nagy szívfájdalmam van csupán, hogy Kis Gábor nincs most a fiúkkal Londonban, de hiszem, hogy így is folytatódhat a sporttörténelem, melynek könyvébe újra Dénes fog beletenni egy fejezetet! Akkor mostmár mindenki minden erővel: HAJRÁ MAGYAROK!!!

szerk hozzászólása
szerk36399
2012.07.28. 08:23

Tényszerűen szeretnék válaszolni. A kommentelés lehetősége óta maximális következetességre törekszünk. Sokszor felhívtuk a figyelmet az oldal alján olvasható moderációs alapelvekre. Soha nem töröltünk hozzászólást vagy regisztrációt unszimpátia, vagy az általunk vallott véleménytől való eltérés miatt. Tételesen le van írva az említett dokumentumban, hogy mit lehet és mit nem. Rendszeresen írtunk be figyelmeztetést, de vannak olyanok, akik újra és újra visszaélnek a névtelenség adta lehetőséggel. Mi nem vagyunk hatóság, egyet tehetünk: a saját magunk által felállított szabályrendszerhez tartjuk magunkat - vagy teljesen megszüntetjük a hozzászólás lehetőségét. A vélemények elbírálása természetesen szubjektív is. Úgy gondolom, mind ez idáig talán inkább többet engedtünk meg, mint kellett volna. Véleményrendőrség nem vagyunk, de amit leírtunk a szabályokban, azt érvényesítjük. (És ez nem azt jelenti, hogy megítélnénk, valaki igazat írt, vagy nem.) A szabályok egyszerűek és világosak, azokhoz igyekszünk tartani magunkat és ezt kérjük minden olvasónktól.

Petre87 hozzászólása
Petre8736398
2012.07.28. 06:23

Azért azt szeretném, ha a szerkesztőség tisztázná, hogy a hozzászólások törlése mi alapján történik! Legalább annyit, hogy xy írása teljesen valótlan volt, és ezért töröltük, vagy hogy túlságosan valós, sokat tudott, ezért töröltük, utóbbi esetben nem hasonlítanám inkább semmilyen szervezethez a honlapot, idősebbek biztos könnyebben asszociálnak, viszont akkor nem nehéz belátni, hogy a közpénzes (Közgép) támogatás mellett melyek azok a médiumok, amelyek szeretett sportágunkról sok infoval szolgáltatnak, nagyban asszisztálnak annak elsüllyesztéséhez. Természetesen nem a vlv-re gondolok, hiszen ennél jobb vízilabdás oldal tényleg nincs, csak sajnálnám, ha ők is beállnának a (sajnos) népes sorba. Ez egy fura dolog, igazából csak nem értem, hogy miért nincs indoklás! Ugyan hagy tudja meg az átlag magyar, hogy aki a nemzetünk nevében ziccert hibázik vb döntőben (gyerek csapatban tanítják hogy kell lőni az ilyet) a horvátok ellen, az valóban mindent megtett-e amúgy az uszodán belül és azon kívül is, és jogos a tévé előtti felháborodás, avagy sem. Dr. Steinmetz Ádám sportemberi nagyságánál a világon nincs nagyobb szerintem, nem egyszer volt olyan -közeli ismerőstől tudom-, hogy sima tul. képpen tét nélküli Ob.1-es meccs előtt interjút kértek, és azért nem vállalta, mert azt mondta, hogy a sport azt kívánja, hogy most CSAK a meccsel foglalkozzon. Utána (ált. győzelem után) adott interjút. Szóval ez a sport. És ilyen SPORTEMBER. Ha valaki nem az, semmi gond, még akkor is meg lehet mutatni az adott világversenyen, s bár Ádám is tudott volna a nevéből élni bátyja, és édesapja révén, mégis inkább a TUDÁSra hagyatkozott, és a vízilabda szeretetére, szóval persze meg lehet mindenkinek mutatni, adja Isten, hogy láthassuk most Londonban, de hogyha 6-7 gól (amire egy Szivós Marci képes olimpián) alatt teljesít, mindenféle plusz nélkül mind védekezésben, mind támadásban, mivel jelenleg egy olimpián képviseli Magyarországot, minden állampolgárnak úgy vélem joga van tudni, ha esetleg döntő szituációban ő azért hagy ki ziccert, mert nem teljesen egymilliárd %-osan a pólóra koncentrálva csinálta végig a felkészülést, hiszen az élet sem, SPORT sem, így a vízilabda (pláne) sem arra nevel, hogy óóó, ha van neved, akkor az mindenre ok, azzal majd ott leszel, nem feltétlen kell a legjobbnak lenned, mert ez sehol sem így van. Nyilván nem lehet mindenki Kásás. De próbálnak nagyon sokan törekedni rá. És vannak, akik nem csak úgy, hogy edzés közben a súlyok tonnái, és az úszások kilométerei közt egy medicines-lábtempós gyakorlatnál eltörik a térdkalácsukat... De rám lehet cáfolni, igazából ilyenkor lehet jó védekezéssel, hatékony támadással, és gólkirályként sok-sok góllal megmutatni, hogy igenis kell az az arany, részem is van benne, sok-sok kemény év munkája és akarat gyümölcse. Ehhez képest valószínű, hogy percek lesznek az évekből, ami alatt az újoncoknak hozzá kéne tenni, és ha nem sikerül, milliók fognak a tévé előtt nézni, hogy na, ez most hogy is van? miért nem megy neki egy ilyen jó csapatban? De még egyszer, tessék rám cáfolni, megmutatni, hogy teljesen tök mindegy, hogy mi van, vízilabdában akkor is mi vagyunk a császárok!!! HAJRÁ MAGYAROK!!!!!!!!!!!!!

ladorjan hozzászólása
2012.07.27. 01:14

Nem túl ízléses most ez a téma, még ha van benne valami, akkor sem. Két nappal a szerb-meccs előtt tényleg a szurkolásnak van az ideje!

Petre87 hozzászólása
Petre8736392
2012.07.26. 22:31

a mitológiában így nézne ki a londoni csapat: Kásás -Főisten- Tamás Biros -ziccerek Istene- Péter Kiss -lövések Istene- Gergely Szécsi -piros sapkák Istene- Zoltán Varga -az erő Istene- Tamás Madaras -gyorsaság Istene- Norbert Varga -az ügyesség félistene- Dénes Hosnyánszky -a csavargól félistene- Norbert Steinmetz -a küzdelem félistene- Ádám Varga -a meglepetések embere- Dániel Hárai -a magas ember- Balázs Nagy -az elkapott fonál embere- Viktor Kemény -az olimpiák Istene- Dénes Benedek -a vízilabda Istene- Tibor és Szivós Pista fia... remélem a legenda (mítosz) folytatódik egy negyedik arannyal, még akkor is, ha úgy alakult, hogy az idő eltelt a centerek Istene (Molnár Tamás) felett, és a második legjobb centerünk is itthon maradt... HAJRÁ MAGYAROK!!!

sonpinori hozzászólása
2012.07.26. 19:40

MARCINAK HELYE VAN A VÁLOGATOTTBAN! Ő MÁR TETT LE AZ ASZTALRA ! HAJRÁ MAGYAROK !

Adrienne hozzászólása
2012.07.26. 16:42

Nem érdekel mi volt, a csapat kihírdetésénél műsorozhattatok.Most már nem szedhetitek le a gépről.Tehát a magyar módra való pocskondiázás helyett kezdjünk heves drukkolásba inkább.

toldo hozzászólása
toldo36387
2012.07.26. 14:12

Egy biztos,Szivósnak nincs helye ebben a csapatban,nem bekk(nem is tud védekezni), a kapás oldalon,Varga Dani,vagy Dénes,Kásás,Biros,vannak előtte. Percei lesznek az Olimpián,lett volna hasznosabb ,és jobb lehetőség is mint Ő. Nyilván nem véletlen,hogy július 3-án már csapatot hirdetett Kemény Dénes. Játszmák,csúnya pitiáner játszmák,aminek meglátjuk mi lesz a vége:-(

mikasa1 hozzászólása
mikasa136386
2012.07.26. 14:00

Még érdemes lenne azt is megkérdezni,hogy 2008.április 17.-én miért,és kinek a hathatós segitségével küldték el Kovács Istvánt a Dominó Honvédból!!!! Gondolom sejtitek hogy nem véletlen hogy ez a kérdés itt kerül teritékre.

Adrienne hozzászólása
2012.07.26. 11:29

Mi ez a rendőrségi hírek vagy a HOT magazin.?Töröljétek szent1 hozzászólását szerintem. Sok sikert a csapatnak.