FACEBOOK

Nem indul a Honvéd - nemzetközi kupamenetrend

Nem indul a Honvéd - nemzetközi kupamenetrend
hozzászólás, 2012.07.19.

Eldőlt, hogy Groupama-Honvéd nem tudja vállalni az Eurokupa-részvétel anyagi feltételeit, így szinte biztos, hogy a következő klubszezonban a BL-ben a Vasas, az Eger (egyből a 24-es főtáblán), valamint a Szeged, az Eurokupában pedig a Debrecen és a Szolnok indul.

Diapolo

Az európai szövetség véglegesítette a 2012-13-as klubszezon nemzetközi tornáinak menetrendjét.

A Bajnokok Ligája selejtezőköre szeptember 14-15-16-án lesz, ebben a magyar csapatok közül egyedül az A Híd Szeged-Beton érdekelt.

A főtáblát 24 csapat alkotja majd (itt lép be a közdelmekbe a TEVA-Vasas-UNIQA és a ZF-Eger), őket négy hatos csoportba osztják. A csoportküzdelmek gyakorlatilag márciusig tartanak, a játéknapok: szeptember 26., október 6., október 20., november 14., november 28., december 19., 2013. január 9., január 23., február 6. és február 27.

Ebben a fázisban minden részvevő otthon és idegenben is játszik valamennyi csoportellenfelével, így minden klub tízszer szerepel.

A csoportokból még viszonylag könnyen tovább lehet jutni, hiszen ehhez az első négybe kell bekerülni, utána viszont soha nem látott izgalmakra lehet számítani, hiszen a nyolcaddöntő, a negyeddöntő és természetesen a final four meccsei is egyenes kieséses rendszerben zajlanak majd (az FF-ig természetesen oda-visszavágós alapon).

Arról nincs információnk, hogy a LEN eleget tesz-e tavalyi ígéretének és technikai alapon elkerüli az egy országból nevezett klubok egy csoportba osztását a sorsolásnál. (Emlékezetes, hogy tavaly a BL főtábláján egy csoportba került a Vasas, az Eger és a Szeged.)

Az európai klubtornákra e hónap végéig lehet nevezni (a nevezési díj befizetésével együtt), a vlv információja szerint ezt eddig csak a szegediek tették meg.

Ami a LEN Kupa utódját, az Eurokupát illeti, Magyarországról a bajnokság 4. és 5. helyezettje jogosult az indulásra. Ez a két csapat a Groupama-Honvéd és a Debrecen. Úgy tudjuk, hogy a Debrecen élni kíván az indulás jogával, viszont a Honvéd ezt anyagi problémák miatt nem tudja megtenni.

Novák Ferenc, a Groupama-Honvéd szakosztályigazgatója a vlv-nek elmondta: hivatalosan tájékoztatták a szövetséget arról, hogy nem indulnak az Eurokupában.

- A tavalyi kupaszereplésünk összköltsége 18 millió forint volt, ez kéthavi fizetésnek felelt meg, amit nem tudtunk kifizetni a játékosoknak. Nem szeretnénk kockáztatni, hogy újra ilyen helyzet álljon elő. A magyar bajnokságban természetesen indulunk, nem is lesz rossz csapatunk, alakulnak a dolgok... Ami a tavalyi tartozásokat illeti: minden érintettel írásban megállapodtunk, s ez a szerződés tartalmazza a hátralékok kifizetésének ütemezését - egyébként ez is az egyik oka annak, hogy a nemzetközi tornán nem indulunk, hiszen ezt a pénzt ki kell tudni gazdálkodni.

A Honvéd helyét értelemszerűen a bajnokság hatodik helyezettje, a Szolnoki Dózsa-Közgép foglalhatja el, amely minden bizonnyal él is a lehetőséggel, s az átigazolási szezonban tovább erősödött klub a torna egyik nagy esélyeseként indulhat az Eurokupában, amelynek első kiírásában egyébként a Savona diadalmaskodott.

A második számú európai versenysorozatban két csoportselejtező-kör lesz, október 5-6-7-én, majd október 19-20-21-én. Innentől itt is egyenes kisésben folyik a küzdelem, a negyeddöntőkben (november 14. és 24.), az elődöntőkben (2013. január 23. és február 6.), valamint a döntőben (2013. március 20. és április 6.)

1 régi hozzászólás

balzs hozzászólása
balzs36349
2012.07.19. 20:31

Amennyiben nem tesznek az ellen hogy ne kerülhessenek egy csoportba egy nemzetbeli csapatok, akkor a 6-csapatos csoportok miatt most még nagyobb lesz a valószínűsége hogy akár 3 magyar csapat megint összekerülhet, de legalább ha 4 csapat továbbjut akkor nem lesz kizárva hogy 3 magyar tovább is jusson... Utána meg az egyenes kieséses szakaszban gondolom nem kerülhetnének össze amiatt hogy egy csoportból jutottak tovább, tehát még lehet ezzel járnánk a legjobban, vagy ha arra is lenne szabály hogy az egyenes kieséses szakaszban sem kerülhetnének össze egy-nemzetbeliek.