FACEBOOK

Decker Ádám: Szeged, Vörös Viktor: Szolnok

Decker Ádám: Szeged, Vörös Viktor: Szolnok
hozzászólás, 2012.05.15.

Hétfőn Kiss Gergővel és Miho Boskoviccsal, kedden Decker Ádámmal,Steinmetz Barnabással és Vörös Viktorral lett szegényebb a Vasas. A piros-kékek szurkolói aggódnak, de úgy tudjuk, hogy Hárai Balázs igazolása után van még meglepetés Méhes Jenőék tarsolyában.

Diapolo

Szivós Márton leigazolása után újabb "nagy zsákmányt" jelentettek be Szegeden: az A Híd-Szeged-Beton játékosa lett a Decker Ádám, aki az elmúlt három évben a Vasas védője volt. A játékos a szegedi Corso Caféban, a helyi újságírók, fotóriporterek előtt írta alá szerződését, s öltötte magára először a bajnoki bronzérmes szegedi klub mezét.

Szolnokon szerdán tartanak sajtótájékoztatót, de különböző forrásokból már ismert, hogy az olimpiai bajnok Hosnyánszky Norbert a következő szezonban ismét együtt játszik majd "országos barátjával", Kis Gáborral a Tisza partján, a Vasas eddigi centere, Vörös Viktor pedig kedden maga tette közzé facebook-oldalán, hogy szintén a Tiszaligetbe teszi át székhelyét.

A Vasas kedden elköszönt Steinmetz Barnabástól, mivel a klub honlapján közzétett tájékoztatás szerint "a korlátozott költségvetés nem nyújtott lehetőséget arra, hogy a kétszeres olimpiai bajnoknak eredményeihez és múltjához méltó ajánlatot tudjon tenni az egyesület". Megegyezett viszont a Vasas az olimpiai kerettag Katonás Gergővel, akinek információink szerint más kluboktól is volt ajánlata. Ugyancsak szerződést hosszabbítottak két fiatal tehetséggel, a védő Takács Bálinttal és a csatár Fazekas Tiborral.

Természetesen további mozgások várhatók az OB-1-es mezőnyben, ezekről akkor számolunk be, ha az információk hivatalossá válnak.

Fotó: delmagyar.hu, Karnok Csaba

17 régi hozzászólás

jozsi47 hozzászólása
jozsi4735879
2012.05.17. 20:35

Steinmetz Ádám szóban újabb egy évre elígérkezett a Vasashoz.Rajta kívül Barabás Botond is hosszabbított továbbá érkezik Angyal Dániel a Honvédból.

B (régi) hozzászólása
2012.05.17. 10:00

Balkezesnek Balatoni Máté vagy Létay?

B (régi) hozzászólása
2012.05.17. 09:56

Aztán ha már a pénztelenségnél tartunk, itthonról is lehetne meríteni alacsony költségvetésű, jó ár-érték arányú játékosokat. Gondolok itt Weszelovszkyra, Borsósra, Czigányra vagy légiós magyarokra, Szelesre, Sutira, Dávid Zoltánra, Babayra. És akkor ott vannak még a Honvéd fiataljai, Angyal, Jansik, Kovács Péter. No meg persze Tóth Marci.

B (régi) hozzászólása
2012.05.17. 09:48

Nikola Radjen, a szerb válogatott talán bekkje szóba jöhetne. A most véget ért idényre a görög Chiosba igazolt, nem hinném, hogy csillagászati összegért. Görögországból szerintem most nem lenne nehéz megszerezni, a Vasasban talán szívesebben játszana, akár még kevesebb pénzért is.

jozsi47 hozzászólása
jozsi4735873
2012.05.16. 22:55

Egyelőre úgy tűnik,a Szolnok és a Szeged nagyon megerősödik.De csak nevekkel nem lehet trófeákat nyerni.Legjobb példa erre a Kásás Zoltán által irányított Vasas volt a 2003-2004-es szezonban.

qqcska hozzászólása
qqcska35871
2012.05.16. 21:33

Dumit, Danit hazahozni!! :-)) (tudom, mosrt írtak/írnak alá...)

stanchi hozzászólása
stanchi35870
2012.05.16. 20:48

Gór-Nagy Eger ;-)

toldo hozzászólása
toldo35869
2012.05.16. 20:20

Aleksic=Szolnok

Stiglic13 hozzászólása
2012.05.16. 18:20

Javasolt játékosok a Vasasnak: -Anthony Azevedo -Mladan Janovic -Vlad. Gojkovic -Gór Nagy -Milan Ticic -Milan Aleksic

jozsi47 hozzászólása
jozsi4735867
2012.05.16. 15:37

Szamárhegy! A kérdésed jogos.Ezzel együtt azt gondolom,hogy nem minden játékos anyagi igénye egyforma.Megjegyzem,hogy én nem is sztárokat inkább csak jó,a Vasast segíteni tudó játékosokat hoznék a csapathoz.Kétségtelen,hogy a jó játékosokat is meg kell fizetni. Egyben biztos vagyok.A Vasasnak jövőre is jó csapata lesz,és fel fogja venni bárkivel a versenyt.

punki hozzászólása
punki35866
2012.05.16. 11:16

Levezetésre nem kell senki, hiszen nehéz nemzetközi feladatok előtt áll a VASAS!! Elindul a nagy nemzetközi liga is! És a védekezésbe még bele tud segíteni Fülöp Bence is, aki egyre jobb, de valóban szükség van még minden posztra bevethető játékosokra! Sajnos az a baj, hogy a magyar játékosok drágák (talán jogosan is, hiszen olimpiai bajnokok) , ezért a kisebb költségvetésből olyanokat kell szerezni, akiknek fontos a pólótudás magyar szintű megismerése!! Várjuk a jó játékosokat!!

Daret hozzászólása
Daret35865
2012.05.16. 09:22

Fodor Rajmund egy laza levezetésre?

qqcska hozzászólása
qqcska35864
2012.05.16. 07:28

lehet, hogy \"helyet csinálnak\" valakik érkezésének... egyébként tényleg korai temetni a Vasast - épp hogy vége van a bajnokságnak. mondjuk Kiss Gergő távozása meglepetés, kíváncsi vagyok hova tud menni (interjú alapján mos kezd el körbenézni).

szamárhegy hozzászólása
2012.05.16. 06:07

jozsi47, Ha a távozók a pénzszűke miatt mennek, akkor miből lenne keret új ászokra?

jozsi47 hozzászólása
jozsi4735861
2012.05.15. 22:32

Ez a ki fog bekkelni kérdés bennem is felmerült.Talán jó lenne visszahozni a Mátyás Zolit. Ami meg a keretet illeti.2 évvel ezelőtt is így indult a Vasas holt szezonja.Sőt akkor rosszabb volt,hiszen akkor 4 olimpiai bajnok távozott el.Aztán sorra jöttek az igazolások is.Miho,Kiss,Steinmetz Barna,Powers.Remélem,most is lesznek még meglepetések.

qqcska hozzászólása
qqcska35860
2012.05.15. 21:55

háááát... ki fog bekkelni a Vasasban? Elment 2 bekk (Decker, S. Barna), Takács 1-2 negyedes játékos (addigra kiszórják, többnyire jogosan), Katonás tud bekkelni, akkor elől nem fog tudni sokat hozzátenni... gondolom azért lesz még hír ellenkező irányú vándorlásról is, különben nem lesznek négyben. a Szeged baromi erős lett - most már csak egy uszoda kellene! :-(

pösze hozzászólása
pösze35858
2012.05.15. 19:45

Sok sikert kívánok Decker Ádámnak és Vörös Viktornak új klubjában. (Kiss Gergőről még nincs hír...Szerintem kár temetni a Vasast, az eddigi hírek alapján, hiszen a maradó gárda is igen erősnek tűnik, és várható, hogy még tovább is erősödik. Nyíltabb küzdelem lesz a bajnokságban, a nagy kérdés azonban az, hogy a nemzetközi szinten mi lesz....