FACEBOOK

Kezdődik a final four!

Kezdődik a final four!
hozzászólás, 2012.05.10.

Újra magyar csapat Európa legjobb négy együttesében - péntek este a két elődöntővel kezdetét veszi a Bajnokok Ligája négyes döntője Nagyváradon. Helyszíni riportunk.

A pénteki két elődöntő időpontjában edzett  a BL Final Four négy részvevője a nagyváradi olimpiai uszodában csütörtök este. Ezt megelőzően a Városházán rendeztek sajtótájékoztatót, amelyen némi meglepetést keltett a Vasas vezetőedzőjének, Földi Lászlónak a nyilatkozata, miszerint ők nem egyszerűen a Pro Reccót megverni jöttek Nagyváradra, hanem Final Fourt nyerni. (Egy helyi újságíró hiányos magyarsággal hangosan meg is kérdezte: hogy hívják az edzőt? "László Földi" - segített az illetékes, de hogy nevét hosszabb időre megtanulják, ahhoz csapatának is tenni kell valamit, első lépésben péntek este...)

A sajtótájékoztatón elhangzott tájékoztatás szerint a FF összes mérkőzése megtekinthető lesz a LEN honlapján.

Elsőként a Vasas és a Recco próbálhatta ki a versenyuszoda vizét. Mindkét csapat komoly edzésmunkát végzett, csak a vége felé mozoghattak, lődözhettek tetszés szerint a játékosok. (Fotót sajnos keveset készíthettünk, mert egyszercsak minden kamerásnál rendezők jelentek meg és közölték a LEN-verdiktet: fotózni nem lehet! Hogy miért??? Ki tudja?)

Az uszodából kijövő játékosokat kértük kameránk elé, nyilatkozatot kérve eddigi nagyváradi tapasztalataikról és a pénteki nappal kapcsolatos várakozásaikról.


Bajnokok Ligája, final four, Nagyvárad, elődöntők

2012. május 11., péntek (időpontok magyar idő szerint)

17.00 Pro Recco-Vasas (DigiSport, vlv, vodapolo)

19.00 Mladost Zágráb-Primorje Rijeka (DigiSport, vlv, vodapolo)



vlv-képek


VLV-VIDEÓK:


Földi László a Final Four sajtótájékoztatóján (Nagyvárad)


Nagy Viktor nyilatkozata (Final Four, Nagyvárad)

- Szervusz Viktor! Ez a nap is elérkezett, hol vagyunk? :-)
 
- Nagyváradon, segítek, GPS-sel jöttél?
 
- Igen, ti hogy jöttetek?
 
- Mi remekül…
 
- Tényleg milyen út volt?
 
- Jenő vezetett minket, remek út volt, hamar eltelt. Nagyon szép szállodában vagyunk, nagyon jó az uszoda, nagyon jó a víz, jó az idő. Holnap telt ház lesz, úgyhogy igazából minden kész van szerintem ahhoz, hogy egy jó döntőt, vagyis szinte döntővel felérő meccset játsszunk!
 
- Benne van szerinted a levegőben, hogy esetleg tovább tudtok jutni?
 
- Persze, hogy benne van, minden benne van.
 
- Na mesélj egy kicsit, mire számíthatunk holnap, fejtsd ki légy szíves!
 
- Figyelj, a jövőbe még nem látok, de igyekszem. Készülünk, nagyon készültünk rájuk. Attól, mert egy sztárokkal teletűzdelt csapat,  még egy verhető csapat. Emberek játszanak, szóval bízom magunkban, bízom abban, hogy el tudjuk hinni, hogy eltudjuk verni őket és egy jó hangulatú meccsre számítok.
 
- Mire kell nagyon vigyáznotok, beszéltetek már róla? Az elején nem szabad elengedni őket vagy mi az, ami miatt félni kell otthon?

- Igazából nem beszéltünk ilyenekről. Azt lehet tudni, hogy ha a Recco az első negyedben elmegy öt góllal, akkor vége a dalnak. Legfőképp erre kell odafigyelni, hogy tartsuk az eredményt és maradjunk egál környékén, a végén pedig nyerjük meg...
 
- Jó hát ezt kívánom, hogy sikerüljön, holnap találkozunk, jó pihenést.
 
- Köszönöm szépen.

(Lejegyezte: Tina)


Katonás Gergő nyilatkozata (Final Four, Nagyvárad)


- Szervusz Gergő, köszöntelek Nagyváradon! Mik az első benyomásaid, hogy készülsz a holnapra? Mire számíthatunk?
 
- Kényelmes út után érkeztünk meg ide Nagyváradra. Szép az uszoda, úgyhogy egyelőre minden rendben van. Most edzettünk, mindenki egészséges, egy jó meccset szeretnénk játszani holnap.
 
- Tőled is azt kérdezem, hogy mire kell nagyon figyelni, tehát mi az, ahol elmehet a meccs, mi az, amivel meg lehet fogni a Reccot?
 
- Mindenre oda kell figyelni. Igazából nekünk ez már valamilyen szinten jutalomjáték. Tehát teljesen felszabadultam kell bemenni a vízbe Olyan mentális állapotba kell kerülni, hogy tényleg nincs rajtunk semmilyen teher, olyan szempontból, hogy ha mi verséggel jövünk ki a medencéből, akkor sem történt semmi. Ezt a pszichikai előnyt kell a javunkra fordítani, ha tudjuk. Nyílván ehhez kell az ellenfél is, hiszen ha ők a száz százalékot ki tudják hozni magukból, akkor, nem lesz elég a győzelemhez ez sem, de kényszerítsük rá őket arra, hogy a száz százalékot kelljen játszaniuk és akkor mi már elégedettek lehetünk magunkkal.
 
- Köszönöm szépen, nagyon kíváncsian várják otthon is és mi is.
 
(Lejegyezte: Tina)


Kiss Gergely nyilatkozata (Final Four, Nagyvárad)


- Szervusz, Gergő! Arra kérlek, hogy
a holnapi meccs elé egy kellemes felvezetést, légy szíves, mondj a nézőknek!

- Köszöntök minden kedves nézőt! Nagyváradon a magyaros napfény kellemesen süt ránk, és nagyon készülünk a holnapi meccsre. Remélhetőleg bátran és keményen fogunk játszani, és akkor jó élményeink lesznek. Ugye a Recco sokkal esélyesebb bármelyik csapatnál a világon – ez a holnapi napon sem lesz másképp –, nekünk úgy kell játszani, hogy meglepetéseket tudjunk nekik okozni akár apró részletekben, akár a csapatszerkezetben.

- És azt tudjátok, hogy mik lesznek azok az apró részletek?


- Á, azt még nem, majd holnap…:-)

- Reggelinél megbeszélitek, igen…


- Tudunk egy-két dolgot, vannak sejtéseink.

- Beszéltél a két magyarral?


- Csak köszöntünk Norbival, Tomi messzebb volt. A rijekai magyarokkal tudtunk három szót váltani, a szokásos viccelődős stílusban.

- És ők mire számítanak? Vagy te mit szeretnél, hol lehet velük találkozni?


- Nem beszéltünk erről. Nyilván jó lenne egy Rijeka-Vasas döntő...

- Jó, hát így legyen, ezt kívánom! Köszönöm szépen! Szia!


- Köszönöm!

(Lejegyezte: Ötvös Csilla)


Madaras Norbert nyilatkozata (Final Four, Nagyvárad)


- Szia Norbi!

- Szia!

- Arra kérlek, foglald össze, milyen állapotban van a csapatotok, izgultok-e egy kicsit, és te mit szólsz, mégis a Vasassal játszotok!


- Én azt gondoltam az első Vasas-Jug meccs után, amikor négy góllal nyert a Dubrovnik, hogy 90 százalék, vagy talán még több, hogy velük fogunk játszani, de nem, mégis a Vasassal játszunk, ami nem baj, vagy mondhatjuk, hogy teljesen mindegy. Nyilván azt tudom, hogy ez egy olyan Final Four, aminek számunkra talán még nagyobb tétje van a tavalyi után, amin kikaptunk. Nem szabad egyébként, hogy ez nyomasszon minket, pont amiatt mondtam, mindegy, hogy a Jug vagy a Vasas, nekünk nyernünk kell.

- Van egy kis félelem? Az egy évvel ezelőtti dolgok eszetekbe jutnak?


- Remélem, hogy minél kevesebbszer fognak… Egyébként nem, tehát nem azzal kelek, fekszek, csak nyilván eszembe jut, hogy mi volt egy éve. És az is eszembe jut, hogy egy éve elkövettük azt a hibát, hogy egy könnyű év után, amikor minden meccset viszonylag simán tudtunk hozni – ami nagyjából idén is igaz – nekimentünk úgy egy Final Four-nak, hogy ez valahogy a miénk, vagy a miénk lesz így is, úgy is. Ezt nem szabad, de azt gondolom, hogy tanultunk a hibáinkból, ezt nem fogjuk elkövetni még egyszer.

- Számít a holnapi meccs kimenetele szempontjából, hogy a Vasast azért mindketten sokkal jobban ismeritek, mint bármilyen más csapatot?


- Most már minden csapatot ismerünk. A másik két ittlévő csapattal, akik a másik elődöntőt játsszák, év közben háromszor találkoztunk, azt mondom, hogy őket talán még jobban ismerjük. Az, hogy mi ketten esetleg személy szerint jobban, szerintem az sem nagyon számít, itt már nem nagyon vannak titkok.

- Neked hogy megy mostanában?


- Köszönöm jól, és jól is érzem magam! Jól vagyok, meglátjuk, hogy mi lesz holnap, de azt mondom, az most tényleg másodlagos, hogy kinek hogy megy, a lényeg a győzelem holnap és holnapután!

- Meglátjuk, találkozunk holnap, köszönöm szépen!


- Köszönöm!

(Lejegyezte: Hohl Zsófi)


Kásás Tamás nyilatkozata (Final Four, Nagyvárad)


- Tomi, eljött ez a nap. Holnap a Vasas ellen szálltok vízbe.
Légy szíves, mesélj az érzéseidről. Mire számítasz? Izgulsz egy kicsit?

- Izgulok. Izgulok, persze. Nem is lenne normális, hogyha nem izgulnék. Úgyhogy úgy gondolom, hogy nagyon kemény meccs lesz. Reméljük, hogy nem ő (a vlv kamerája mögött, vele szemben leskelődő Pastorinora, a Recco második számú kapusára mutat - a szerk) fog védeni, hanem a másik kapus. :) (Tempesti lázas lett, a szállodában maradt, nem vett részt az edzésen -a szerk.) Úgy gondolom, hogy a Vasas most nagyon lelkes, és nagyon jól játszik az utóbbi időben, úgyhogy mindenféleképpen oda kell figyelnünk, hogy valahogy már az elején éreztessük velük, hogy ma nem lesz sok esélyük. De nagyon-nagyon kemény meccsre számítok.

- Ismeritek őket? Dolgoztatok ki taktikát ellenük, vagy nektek csak a saját játékotokat kell hozni?


- Nem-nem. Videóztunk, mondom, készültünk rájuk rendesen, tehát úgy gondolom, hogy nem…  biztosra megyünk, hogy így mondjam.

- Holnap találkozunk.


- Oké.

(Lejegyezte: Di Giovanni Szandra)



Varga Dániel nyilatkozata (Final Four, Nagyvárad)


- Nagyon nagy lehetőség kapujában álltok, mennyire dob fel ez, mennyire vagy ideges tőle?
 

- Tényleg nagy lehetőség előtt állunk, hiszen bejuthatunk a döntőbe és nem a Reccón kell" keresztülmennünk". Azt mondom, hogy 50-50 százalékos az esély. Játszottunk idén ötször-hatszor a Mladosttal, egyszer kaptunk ki hosszabbítás után, ötméteresekkel. Azt tudom mondani, hogy a szezonban jobbak voltunk, de hát ennek nincs túl nagy jelentősége, maximum egy pici pszichés előny, de bármi lehet ezen a meccsen.


- Mik az előjelek? Milyen állapotban vagytok? Azt tudom, hogy elég fáradtak vagytok már...
 

- Kitől hallottad ezt az információt?


- Vannak beépített embereim a csapatban...


- Igen, csak mert nem láttalak még Rijekában, illetve egyszer a Final Fourban, a Jadranska Final Fourban. Hát, volt fáradtság az elmúlt hetekben, a döntő alatt én sem éreztem túl jól magam, de most speciel így megérkezve Nagyváradra, jó volt a vízben lenni. Azt hiszem hogy a fáradtság nem lehet gond holnap, inkább fejben dől ez el úgyis majd.


- Mire számítasz, milyen meccs? Taktikai harc, vagy fizikai erő? Mi az ami dönt?
 

- Nem tudom, minden amit felsoroltál, hiszen ez a vízilabda. Azért azon nagyon sok múlik, hogy a három legjobb játékosukkal, a két centerrel és Udovicsiccsel mit tudunk kezdeni, ezzel nyertük meg az elődöntőt is ellenük, hogy Udovicsics egy gólt sem lőtt, a centereket pedig elég jól tudtuk semlegesíteni. Kockáztattunk is, inkább a többi lőjön a külső körről és ők pedig nem tudtak eléggé felnőni a feladathoz, ahhoz, hogy megnyerjék a meccset a három ász helyett. Szóval ez a válaszom a kérdésedre.


- Ti játszátok holnap este a "fő meccset", a másodikat. Mit tippelsz az elsőre?


- Hát én ilyet nem is merek mondani, hogy mi lesz annak a végeredménye. Hát... sok sikert kívánok a Vasasnak, nagyon nehéz lesz nekik!


- Köszönöm szépen! Holnap találkozunk Dani!
 

- Én is köszönöm!


(Lejegyezte: Danna)


Varga Dénes nyilatkozata (Final Four, Nagyvárad)


- Hogy érzed magad?

- Jól.

- Hogy fogod magad érezni holnap ilyenkor?

- Úgy érzem, hogy egyre jobb a helyzet, mert végre ideértünk és az elmúlt jó pár hét monotonitása és fárasztó mivolta, az most itt kicsúcsosodik, illetve két nap múlva véget ér. Úgyhogy egyre jobban, most már megtaláltam a lényeget, a motivációt, hogy holnap meccset játszunk, úgyhogy minden rendben.

- Milyen meccsre számítasz? Elég sokat játszottatok idén a Zágrábbal, ez ugyanolyan lesz mint szokott?

- Azért nem, mert egy meccsről van szó és ilyen helyzetben..., más fejben, tehát kétszer is meggondolja a nem annyira rutinos játékos, hogy elvállalja-e ugyanazt a szituációt amit normál esetben megtenne. Ebből a szempontból mindenképp a rutin számít, amiben, ha mondjuk a játékosokat nézzük, a mi csapatunk talán jobban áll, mert vannak idősebb, illetve többet megélt játékosaink. Viszont a Mladost nagyobb múltú csapat és ez mindig nyom a latban azért.

- A Vasas-Reccótól mit vársz?

- Ha a Vasas tudja hozni a legjobbját és a Recco kifog egy olyan napot, mint tavaly a Partizan ellen, hogy ólmosan mozognak, nem igazán jön be nekik semmi, akkor a Vasas képes nyerni, de ehhez nagyon össze kell jönnie mindennek. A Recco nagyon erős, tehát ezt csak azért mondom.

- Dumi jó pihenést kívánok és holnap este találkozunk a meccsen.

- Köszönöm.

(Lejegyezte: Danna)


Hamarosan fotók.

 

6 régi hozzászólás

Krisz hozzászólása
Krisz35777
2012.05.11. 17:44

Nem is beszélve az olasz és az Angol fociról. Mit képzelnek magukról ?!!!

Krisz hozzászólása
Krisz35776
2012.05.11. 17:43

Menjen a digi sport a pi.....ba !!! Nem igaz, hogy minden sporteseményt elvisznek, lsd: Kézi Győr, Veszprém és az eddig a sportklubon látható női kézi fradista lányait is.........(nem beszélve az magukról ? Nem is tudom milyen országhoz kapcsolódik ez a csatorna.....nem véletlen ! Ezt ott fent, hogy engedhetik meg? Tudtommal törvény írja elő, hogy egy sportközvetítést mennyi tévénézőhöz kell eljuttatni, erre tessék......

baboufan hozzászólása
2012.05.11. 15:27

Köszönöm a linkeket, én is remélem, hogy működni fog, nem szeretnék a kedvenc csapatom meccséről lemaradni! Hajrá Vasas Angyalföld!

ladorjan hozzászólása
2012.05.11. 11:13

Tudom, nem ide tartozik, és különben sem öröm, de ez a síri csend a dopping-ügyről elég kínos. Vagy ez nem a válogatott honlapja? Érdekelne a kapitány véleménye.

Norbi hozzászólása
Norbi35770
2012.05.11. 10:53

Itt sincs DigiSport (ezredszer is elmehetnek a p*ba). Itt van két link, remélem működnek majd: http://www.firstrowsports.eu/watch/123624/1/watch-ferla-pro-recco-vs-teva-vasas-uniqa-budapest-%28water-polo%29.html http://www.vipbox.tv/watch/51789/1/teva-vasas-uniqa-budapest-liga-campionilor-live-stream-online.html

baboufan hozzászólása
2012.05.10. 23:14

Valaki tudna adni egy netes linket a döntőhöz? Nálunk nincsen Digisport:(