FACEBOOK

Elmarad a feljelentés - Szécsi Zoltán nyílt levele

Elmarad a feljelentés - Szécsi Zoltán nyílt levele
hozzászólás, 2012.04.30.

Szécsi Zoltán, a magyar válogatott és a ZF-Eger háromszoros olimpiai bajnok kapusa a bajnoki döntő utolsó meccsén vele történtekkel és az ügy visszhangjával kapcsolatban nyilatkozatot juttatott el két szerkesztőségnek, a Nemzeti Sportnak és a vlv-nek. Ezúton teszünk eleget kérésének, közölve a nyílt levelet.

Kedves Szerk.!

Azért ragadtam billentyűzetet, mert a médiában az elmúlt napokban megjelent cikkekben a Bajnoki döntő után történtek nagy nyilvánosságot kaptak. Ezek alapján úgy tűnhet, hogy én a teljes VASAS Tábort próbálom „démonizálni”. Ez távolról sem áll szándékomban, sőt! Ahogy ott a meccs után, ezúton is szeretném megköszönni a bajnoki döntő mindhárom meccsén mutatott sportszerű szurkolásukat. Sajnos azonban van közöttük körülbelül 3-5 olyan „ember” aki erősen illuminált állapotban úgy gondolja, hogy teljesen normális viselkedés az ellenfél – gyakran többszörös Olimpiai Bajnok – játékosait, edzőit becsületsértő módon pocskondiázni, köpködni és most már megütni is! Ezekre az „emberekre” nyilatkoztam tavaly, hogy „lumpenprolik”. Nyilván Ők próbálják magukat összemosni a normális és teljesen sportszerű, gyakran kedves VASAS Szurkolókkal. Ez azért is sajnálatos, mert ezek az emberek nem csak a mi (játékosok) szórakozásunkat teszik tönkre, hanem azoknak a gyakran 2-3000 fős Tábort alkotó normális szurkolókét is, akik nem a balhéért, hanem a színvonalas vízilabdáért, a csapatuk buzdításáért jönnek ki a meccsekre. Emiatt a 3-5 ember miatt nem jár ki már évek óta Édesanyám sem a VASAS elleni mérkőzéseinkre, aki egyébként 13. kerületi lakos, szőke, kékszemű és a több, mint 50 évnyi sebészi munkájáért a Magyar Köztársasági Érdemrend Aranykeresztjével kitüntetett orvos. Úgy értesültem, hogy a következő szezontól a résztvevő játékosokat, edzőket plexivel védik majd ezektől a renitens egyedektől a Komjádi Uszodában, ezért korábbi szándékommal ellentétben mégsem tettem rendőrségi feljelentést. Így legalább nyugodtan tudok az Olimpiai felkészülésre koncentrálni.

És végezetül a legfontosabb, amiről a történtek sajnos elterelték a figyelmet: Ezúton is gratulálok a VASAS Vízilabda Csapatának az idei évükhöz, és kívánok sok sikert a Final Fourhoz!

Üdvözlettel:

Szécsi Zoltán

Címkék:
Szécsi Zoltán

59 régi hozzászólás

macskakoXIII hozzászólása
2012.05.06. 18:18

Kedves / ???????????? / szecsi zoltan ! Kerestelek ,facebookon , nincs fenykep ,szinte no name vagy . Mire a majre ,ocsem ?????????????

macskakoXIII hozzászólása
2012.05.06. 17:49

tomute ! reg beszeltunk,de TE anno meg normalisnak szamitottal ,nem tdom mi lett Veled ?? ,,elegansan atengedtuk a 3 pontot valogatottakat mellozve ,stb . \" ????????????????????????????????????? rizsa,haver !! Kb. azert mert : 1. nektek mar tok mind1 volt !! 2. INKABB AZ OB I-re koncentralt Gerenda !! Amikor az alapszakaszi meccsre jottetek tavasszal a Komiba,akkor mar ott voltak az un . ,,aszok \" is,megis a VASAS nyert !!!!!! 7 meccs volt iden , s egyszer nyert az Eger ! MIROL BESZELUNK ??????????????? udv

macskakoXIII hozzászólása
2012.05.06. 17:43

Ja,meg valami ,a kamu Blikk cikkel kapcsolatban . ,,Megvertek szecsi zolit a szurkolok \" stb. hazugsagok . a cikk alatti alairas csak egy monogram : SZ . Z. ez lehetne akar szecsi zoltan is ,nemde ? Hm ........................

macskakoXIII hozzászólása
2012.05.06. 17:39

macskakoXIII hozzászólása
2012.05.06. 17:38

Katica bogar : 7 pont ! ZF Eger : 1 pont !!! :)))))))))))))))))))))))))))))

macskakoXIII hozzászólása
2012.05.06. 17:37

balzs ! 18 - 1 !! Mi jut eszedbe errol ?????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????

macskakoXIII hozzászólása
2012.05.06. 17:35

Hello ! ugy latom szecsi zoltan nem valaszolt ,nekem az arctalan ,nevenincs nethuszarnak . Pedig van nevem ,el is mondtam neki ,s amilyen ego a csavo TUTI hogy elolvasta !!!!!!! Szemelyesen bekerdeztem nala,de mivel papucsot hord, /nem az uszodaban,hanem otthon :))) / igy lelepett !! SZECSKA , ha mar leirtad a pedigret a szoke ,kekszem ,stb temakorben ,akkor en azt irom,hogy anno ,kb. 1977 febr.-marciusban lehetett egy nem gyenge hazibuli valahol Bp.XIII.ker. Szabolcs utca kornyeken ...

dpolo67 hozzászólása
dpolo6735750
2012.05.06. 12:53

Nem látom,hogy olimpiai bajnokról nem lehet leírni az igazságot,de tudomásul vettem , hogy csak a szécsinek lehet igazsága, i nélkül.

dpolo67 hozzászólása
dpolo6735743
2012.05.04. 23:06

Moderálva - dpolo67, alul olvashatod a moderációs alapelveket

kiskun968 hozzászólása
2012.05.04. 19:46

\\\"- Nézd, nagyon remélem, hogy ebből a szezonból végre el fog jutni oda a Komjádi, hogy nem tudom, hogy száz, kétszáz, háromszázezer forintból csinálnak egy plexit a kispad mögé. Nem kerül pénzbe, tehát úgy gondolom, hogy egy jobb játékos egyhavi fizetéséből meg lehet csinálni. Biztos vagyok benne, hogy a nem Vasas-játékosok közül az élvonal csapatai össze is dobnák ezt a pénzt. A szándék hiányzik. Mi végig fenyegetve voltunk. Évek óta ezt kérjük. Az, hogy tökrészeg emberek harminc centiről kurvaanyázzák a többszörös olimpiai bajnokokat, úgy gondolom, hogy ez nem egy normális és tűrendő magatartás.\\\" zolikám, remélem az sem normális tűrendő magatartás, hogy a középső ujjadat a közönség felé mutatod, még ha intelligens diplomázott, 3x olimpiai bajnok vagy... ha kéred a videót vagy a fényképet erről szívesen elküldöm neked vagy akárkinek.. üdv egy proli

Tomute hozzászólása
Tomute35737
2012.05.04. 13:30

Szegény Markovits...próbálhatja itt újrapozícionálni a klubot...

kiskun968 hozzászólása
2012.05.04. 13:04

szecskának meg üzenem, hogy tetszik a köszönése a meccsen a 10. gól után. Mi prolik értjük a tréfát, így ő is érthetni ha a drága mamája felől érdeklődnek....

kiskun968 hozzászólása
2012.05.04. 13:03

Főleg a rengeteg elcsalt döntőitek után óriási cselekedet volt. Természetesen a nagy csalássorozataink miatt nyerhettünk 7-ből hatszor az idei mérkőzésekből...

kiskun968 hozzászólása
2012.05.04. 13:00

Tomute! Szívből gratulálok a nemzetközi szereplésetekhez, határozott javuló tendenciát mutat... Meg volt idén az első győzelmetek! Pofátlanul, arcátlanul gratulálok hozzá!!!

Tomute hozzászólása
Tomute35732
2012.05.04. 10:31

Miután pár hónappal ezelőtt a piros-kék szurkerek itt tapsikoltak és hálálkodtak a Partizán egri alázásáért, majd a Komiban is elegánsan átengedtük a három pontot válogatottjainkat mellőzve, arcátlannak, pofátlannak tartom az egri nemzetközi szereplés felemlegetését, pláne egy megnyert döntő kapcsán... Az \"rendben\", hogy szelektív a memó, de a tizenvalahány-évnyi bajnoki bénázás okozta traumát és frusztráltságot is hasonlóan szerencsés lenne már levetkőzni és feledni.

balzs hozzászólása
balzs35730
2012.05.04. 09:56

mikasa! Azért ez már erős, 3 elcsalt döntő után tavaly megnyertük a bajnokságot széllel szemben is, és akkor azt írod hogy nekünk adták a bajnokságot, gondolkozz már el ezen a tárgyilagosságon te is és a szurkolótársaid is. Miért gondoljátok azt hogy ti vagytok a tárgyilagosok, az egriek pedig elfogultak? A tavalyi nemzetközi porond nektek is kb. ugyanolyan ciki volt ha emlékszel, egy harmatkönnyű főtábla csoportból a Szegednek köszönhettétek hogy továbbjutottatok és utána egy az Eger főtábla csoportjához hasonló szintű csoportban a negyeddöntőben 1 egész pontot sikerült szereznetek. Erről ennyit. Kíváncsi leszek a FF-ban ha esetleg nem nektek fújnak mire lesztek képesek akármelyik csapat ellen. Hajrá Eger!

mikasa hozzászólása
mikasa35729
2012.05.04. 07:35

balzs! Neked bárki bármit írhat, nem fogod fel, vagy nem akarod. Szerintem az előbbi! A tavalyi bajnokságot is megkaptátok ember! Most a második Egri meccsen is csak akkor adtak a Vasasnak a végén 3 fórt, amikor már eldöntötték a meccset, és hogy azt mondhasd, hogy csak 1-el kaptatok többet. Érted, amiket írok? A nemzetközi porondon egyszerűen szánalmasok vagytok, főleg a tavalyi volt ciki! Emlékszel? Az becsülendő, hogy szereted a csapatodat, csak tárgyilagosnak kéne lenni, de ez neked nem megy! Csak a VASAS!

balzs hozzászólása
balzs35722
2012.05.03. 15:40

Ez a szerénység amit emlegettél ugye? A szerénység... Ha már a BL-t hozod fel, a szenzációs vasasnak egyszer sem sikerült megvernie azt a Partizant, akit a Szeged oda-vissza vert és az Eger is elég simán hazai pályán (nemzetközi bírókkal, nem pedig a szövetség által irányított vasas bírókkal), enélkül pedig 8-ba sem jutott volna a vasas, nem hogy 4-be. Amit emlegettem 14:7-es kiállítási arányt az nem az idei szezonban volt, hanem amikor legutóbb kupát nyert a vasas az Eger elleni döntőben, és azért hoztam fel mert valaki azt merte hazudni hogy a mostani érdekes bíráskodásokban az Egernek volt brutális fór előnye, és szerintem ez a brutálisan több fór, nem az ha 1-gyel többet kap az egyik csapat... Az általad felsorolt sorozatokat pedig nyilván te nézed, vannak olyan színvonalasak mint a focimeccsek és a hozzászólásaid.

macskakoXIII hozzászólása
2012.05.03. 12:16

Szecska ! Minek a plexi ?? Te a vizbol ugyanugy ki fogsz dumalni ,mint eddig !! Ja,s Edesanyadrol ,/ akinek ezuton is jo egeszseget ,s ezt most MINDEN CINIZMUS nelkul irom !! / miert irtad le ,hogy szoke ,kekszemu ?? SENKIT NEM ERDEKEL !! Eszembe jutott egy vicc ,egy hazibulirol ,de inkabb nem irom le ... Nem kell ide nyilt level ,nem kell a kesoi puncsolas, s nem kellett volna a tavalyi nyilatkozat,amivel a sajat / ez nekem is ciki ,hogy te 10 percre tolem nottel fel / szulohelyedet kisse le ....... . Nem kellett volna a vasarnapi unnepronto mubalhe sem !!! Semmi sem tortent ,mert ha tortent volna ,tuti tovabbviszed az ugyet !! DE: mivel Cantona peldaja ott lebegett elotted,igy azt mondtad ,vagy mondta az edzod : ,,zoli ,hagyjuk ,nem jott be !\" Egyebkent a blikk ujsagiroja cimborad ?? Mintha Te irtad volna a kamu cikket . Na,mind1 . Ha talakozunk netan majd a Lehel csarnokban ,ne csodalkozz,ha nem hivlak meg 1-2 sajtos langosra . Mielott azt mondanad,s irnad, arctalan nethuszar ,en bemutatkoztam neked a koerben ,s face to face elmondtam mi a bajom Veled . De aztan hirtelen menned kellett ... / ,, Zoliiiii , gyereeeee !\" / . A tavalyi nyilatkozatoddal azon embereket is megsertetted,akik megprobaltak anno a kis Szecsi Zoli ertelmet pallerozni abban a bizonyos pannonia utca 81. alatti suliban . Azt az tanarnot is ,aki irni-olvasni tanitott,s a fia a mai napig VASAS szurolo,s regi jo cimboram . A suliban buszkek voltak Rad , bevallom /bar nem kerkedtem vele,hogy odajartal ,de belul azert , na a Szecska is Sallais volt / . valahol en is . Most mar rem ciki . Nyaron olimpia , sok sikert a MAGYAR VALOGATOTTNAK ,s ha bekerulsz majd az utazo keretbe ,akkor neked is . Egy egykori ,,Sallais \"

macskakoXIII hozzászólása
2012.05.03. 11:51

Balzs ! kicsi vagy te meg ehhez ... javaslom nehany szamtanorat vegyel meg ,akar magantanarnal is / ,,dr. gerendas , prof.szecsi / ,aztan dumaljunk ,jo ?? Egyszeruen , faj hogy a cso rossz vegen tartozkodtatok vasarnap ?? van az ugy . jol mossatok ki a tavalyi bajnoki zaszlot,lehet hogy tul poros lenne a kovetkezo trofeaig . ahogy hallom filler szeretgeto Hosnyanszky is odebball ... jovo penteken este pedig inkabb nezd a Joban -rosszban ,vagy a Baratok kozt cimu neked valo sorozatokat,azokat talan erted . Egy masik TV adon VIZILABDA FINAL FOUR lesz,de : 1. ti /mar megint,ismet :))) / nem vagytok erintve , 2. neked magas ez az egyebkent igen nagyszeru jatek . ha az idei BL szerepleset nezzuk a csapatodnak,sokkal lemaradt egy katicabogar mogott . Ugye a katicanak van 7 / azaz het !!! / pontja ... mennyi volt a ZF -nek ?? udv.

macskakoXIII hozzászólása
2012.05.03. 11:37

balzs ! ugy latom elfogyot a PZS,menj ki egy ujabb 100-as csomagert!! NEZD MEG A STATISZTIKAT,oreg,utana megyarazz!! Osszel alapszakasz meccsen a VASAS Miho es Viktor nelkul jatszott Egerben , forarany 16-10 az az Egernek ,a meccs vege megis X lett !! AKKOR SE TE ,se draga gerenda,se szecska nem lazadt ... MIERT ??? Iden a donto elso meccsen az Eger a Komiban tobb fort kapott,a 2 . meccs vicc volt ,megnyerettek veletek,s mikor mar mind1 volt,jott a kozmetika / ucso 3 percben 3 VASAS for, - 4 -nel / ,ucso meccs 1 forral tobb a VASASnak . MIROL BESZELSZ ???????????

dpolo67 hozzászólása
dpolo6735710
2012.05.02. 23:20

A szécsi ügyről még?.. Én közelben voltam, nem volt semmi különös , beszóltak neki,vissza szólt (akkor finom voltam) ütést nem láttam,max lökés(persze az is helytelen), szerintem szécsi teljesen tuskó volt ahogy több egri is,különös seman volt nagy tahó egy idős bácsival (aki előttem állt ) minősíthetelen módon kiabált. Nem bírták elviselni a vereséget. Az pedig különösen szép volt , hogy szécsi rámutatott egy fickóra és a rendőrök loholtak utána,ennyi elég úgy látszik. Örültem volna ha feljelentést tesz,mert így kiderülhet az igazság és az neki bukta. A tisztelet ki kell érdemelni ez így van,ahogy a meccsen viselkedett (kicsit alattomosan de ez még beleférhet különösen ha ilyen a mester) és a tavalyi döntő meccsek között amit nyilatkozott, az alapján ne számítson jóra ,még ha nyalt is a végén ott is, meg a médiában is. És még egy, nem a VASAS az akit évekig lenyomtak, ahogy a tavalyi döntőben is, de a VASAS az a csapat amely legutóbb és most is a FINAL FOURban szerepel, bizonyára azért mert nyomta a szövetség :)

kiskun968 hozzászólása
2012.05.02. 16:07

balzs! Akkor ugorj neki mégegyszer, írd már le hol mikor kapott a Vasas lényegesen több elönyt az Egernél??? Gondolom az 1 ide vagy oda az még nem az... Várom az adatokat... Azt meg tudjuk mindenki, hogy miért mondják azt hogy ajándékbajnokság volt a taval

zele hozzászólása
zele35703
2012.05.02. 15:39

Balzs! Mikor volt 14:7 a kiállítási arány? Az alapszakaszban 14:12 illetve 10:7 volt az Egernek. Az agresszív vízilabdát Magyarországon az Eger játssza (kérdezz meg erről szakértőket is akár), amely néha a brutalitásba csap át. A 3. meccsen Takit kétszer ütötték ki, úgy, hogy vérzéses sérülést szenvedett. Egyikből sem lett még csak kiállítás sem. A góllal kapcsolatban gondolom Fazekas találatára gondolsz, amely valóban véleményes volt. Természetesen nem kevésbé, mint Kovács Gábor pont előtte szerzett gólja (amikor öt méteren belül végezte el a szabaddobást). A Bástya elvtársat pedig csak azért írtam, mert az idézetnél megszoktuk adni, hogy kitől származik. Látom fiatal vagy, de gondolom az általánost már elvégezted.

balzs hozzászólása
balzs35702
2012.05.02. 15:23

zele! Szerintem a 8 meg a 7 elég közel van egymáshoz, az egri meccsen pedig még kaptatok egy ajándék 5-öst is ami többet ér mint egy sima fór, a kiállítások száma pedig azért volt több nálatok, mert akkor is agresszíven játszottatok ahogy idén, csak akkor valószínű nem kompenzáltak ennyire a bírók mint idén... Ha szerinted ez a brutális, és az a normális amikor a vasasnak 14:7 a kiállítási arány vagy amikor a vasasos játékos szabálytalansága miatt egrit állítanak ki vagy amikor megadják a 2 m-en belüli illetve a szabálytalan szabaddobásgólt, akkor te nem vagy százas. Bástya elvtársat pedig te hoztad fel, én nem keverném bele a politikát a szurkolásba.

zele hozzászólása
zele35701
2012.05.02. 15:15

Még annyit, hogy idén 11:10 és 9:8 volt az Eger javára az első két meccsen, míg a 3. meccsen a Vasas kapott eggyel több előnyt (14:13). Erre mondjuk mondhatjuk, hogy kiegyenlített arány.

zele hozzászólása
zele35700
2012.05.02. 15:13

Még annyit, hogy idén 11:10 és 9:8 volt az Eger javára az első két meccsen, míg a 3. meccsen a Vasas kapott eggyel több előnyt (14:13). Erre mondjuk mondhatjuk, hogy kiegyenlített arány.

zele hozzászólása
zele35699
2012.05.02. 15:09

balzs! Tavaly az első meccsen 8:7, a második meccsen 11:6 volt a kiállítási arány az Eger javára. Ha ez a közel egyforma, akkor te tényleg nem vagy százas. Egyébként javaslom, hogy mielőtt valamit leírsz, nézz utána. Elvtársaim pedig nincsenek, és nem is voltak, világéletemben jobboldali irányultságú voltam. Látom sikerült az idézet lényegét megfogni.

balzs hozzászólása
balzs35693
2012.05.02. 14:04

Örülök, hogy régóta jársz meccsekre, én \'83-ban még nem éltem, így ezzel nem tudok versenyezni, de ez nem jogosít fel arra hogy hazugságokat állíts. A brutális kiállítási arányok mindig is a vasas javára voltak a jellemzőek, nálam ez azt jelenti hogy a vasas 2x annyi fórt kapott, mint az ellenfele. Tavaly a döntőben ilyen nem volt, mert közel egyforma volt a kiállítási arány, de Vogel így is mindent elkövetett tavaly is hogy a vasast juttassa győzelemre, ha szerinted ez brutális kiállítási arány az Eger javára az a te bajod, de szerénységet te is tanulhatnál, és nem az elvtársaidtól.

zele hozzászólása
zele35691
2012.05.02. 13:43

balzs! \"Ha csak egyszer nyerne bajnokságot a vasas becsületesen, szövetségi/bírói segítség nélkül, talán nem lenne nehéz nagybetűvel írni a csapat nevét és talán a jóérzésű szurkolók is tudnának nekik szurkolni a Final Fourban...\" Tudod, senkit nem érdekel, hogy kinek szurkolsz a final four-ban, de azt amit leírtál, az a szemérmetlenség netovábbja. A tavalyi győzelmetek után (brutális kiállítási arány az Eger javára), szerintem te ne bírózz soha. Főleg úgy, hogy mi már akkor jártunk pólómeccsre, amikor te még azt sem tudtad, hogy van ilyen sportág. Tudod, nekünk nem 5 éve kezdődött a vízilabda, hanem amióta az eszünket tudjuk (én például 1983-ban kezdtem). Mi megéltünk már egyet s mást a medenceparton. Például 18 olyan évet, amelyben 13 ezüstérmet nyertünk, anélkül, hogy a szövetség engedte volna, hogy győzzünk (pedig sokkal jobbak voltunk adott ellenfelünknél). Így csak annyit tudok mondani neked, amit Bástya elvtárs mondott a Tanúban: \"Szerénység! Ne tömjénezze magát! Szerénység!\"

balzs hozzászólása
balzs35690
2012.05.02. 13:27

macskakoXIII, amit idéztél mondatot, annak az első fele elkerülte a figyelmedet: \"becsületesen győzni\"? Ha csak egyszer nyerne bajnokságot a vasas becsületesen, szövetségi/bírói segítség nélkül, talán nem lenne nehéz nagybetűvel írni a csapat nevét és talán a jóérzésű szurkolók is tudnának nekik szurkolni a Final Fourban... punki, ki szidta Nagy Viktort vagy az édesanyját, ahogy ti Szecskát a másik oldalon? Mert a \"szedd ki Viktor, szedd ki!\" maximum zrikálás, de semmiképp nem szidalmazás, pláne nem mocskolódás, köpködés és verekedés, amit ti csináltatok! Elég lesz már a hazudozásból!

macskakoXIII hozzászólása
2012.05.02. 11:52

bocs,nehanyszor elutottem. Mire gondolok ?? szegrol vegrol ,SPORT KLUB TV,Vagyis, nem erdemes forszirozni sttb. udv

macskakoXIII hozzászólása
2012.05.02. 11:50

Semmi extra nincs ebben a nyilt levelben.pusztan annyi,hogy mubalhe volt az egesz . Mire gondol?? A Spor Kub T adta meccset,tehat szegro vegrol az RTL Klub ,,kisoccse \" . tehat kereskedelmi ,nemi bulvar beutessel . VAGYS : HA TENYLEG LETT VOLNA VALAMI emlitesre melto,TUTI hogy ott terem egy operator,vallan a kameraval,s mutja premier -plan . NA ,ilyen nem volt ... Masodik : szecska is rajott ,vagy segitettek neki,hogy nem erdemes szzziozni,mert a vegen ugy jarmint Cantona . lehet,hogy a drukkert eltiltjak 1 evre a meccsre jarastol ,de Szecskat is egy felevre a meccsektol . Kinek lett volna rosszabb ??? ,,A sport megtanit becsuletesen gyozni,vagy emelt fovel vesziteni .A sport tehat mindenre megtanit .\" Ernest Hemingway Szecsi,Gerenda : nektek szol !!!!

punki hozzászólása
punki35684
2012.05.02. 10:56

Utóirat2: Ha az Eger játszik a Komiban, akkor vigyünk centit és szögmérőt a meccsekre? Hogy nehogy 60centire kerüljünk Gyurihoz, és tudjuk, hogy Szécsi kinek mutatott be, ki sértődhet meg rá? (vagy inkább senki se mert háromszoros olimpiai bajnok)

punki hozzászólása
punki35683
2012.05.02. 10:53

viktor, viktor! Én nem keltek feszültséget! Kérlek olvasd el,amit írtam a Mikasa előtti hsz-ban. És arról mondj véleményt! Várom érdeklődve a hsz-odat. Utóirat: A háromszoros olimpiai bajnoknak lehet akár a bírók felé mutogatni? Akkor ez szabályos, normális? És így akkor hiteles az, hogy ő gratulálni ment oda a szurkolókhoz? Érdekel tényleg a véleményed!!

viktor hozzászólása
viktor35680
2012.05.02. 09:07

Punki, Punki! Már megint feleslegesen gerjeszted a feszültséget! Te is tudod, hogy a bírónak, Székely Balázsnak mutatta! Bár a felvétel ügyes, a szögböl látszik, hogy nem is a mag felé mutat. Szerinted a Kiss Gergő feleségének és a lányainak mutatott be, mert kb azok ültek ott. Ettől függetlenül utálhatjátok, mert jó sokszor megszivatott titeket a vízben.

mikasa hozzászólása
mikasa35679
2012.05.02. 07:20

Az 5-ik perctől nézzétek!!! http://www.youtube.com/watch?v=o9eeqp3GkWU&feature=autoplay&list=ULi80eJBF5byA&playnext=1

mikasa hozzászólása
mikasa35678
2012.05.02. 07:15

Na, Egri drukkerek, és Szécsi szimpatizánsok! A punki által megnézhető videó felvételen láthatjátok, ahogy Szécsi már a vízből bemutat a közönségnek! Nem érdekes? Nézzétek meg sokszor, hogy kit is védtek! Ennyit erről! Csak a VASAS!

punki hozzászólása
punki35676
2012.05.02. 01:43

Máshonnan idézek, hátha vége lesz ennek a parttalan vitának: 1 aki tényleg szurkolni megy, miért nem áll be a táborba, a dobosok mögé? Válasz : Mert nem férnek el 2.Miért állnak közvetlenül oda, ahová a II. félidőre biztosan megérkeznek a vendégjátékosok, hiszen ott van a kispadjuk? Válasz:_ mutasd meg, hogy hova álljanak? 3.Ha olyan nagy szurkolóknak, meg családtagnak tartják magukat a képen láthatók, és ezt habzó szájjal fröcsögve hirdetik is, akkor miért nem ugráltak be a vízbe ünnepelni a csapattal? Válasz: mert meg kívánták várni az eredményhirdetést és rohantak a röpire, mert a VASAS aznap ott is bajnokcsapatot avatott!! Egy nap két bajnokcsapat!!! 4. Hacsak nem a szándékos, előre megfontolt balhéokozás, nézőtérről való provokálás kedvéért... Válasz: ha megnézted a videót, akkor neked is feltűnhetett, hogy Szécsi mutogatott ki a közönségnek, nem fordítva. És nem ők mentek Szécsihez, hanem Szécsi ment hozzájuk!! (ha balhézni akartak volna , odamehettek volna Szécsihez is akár-nem?) 5.Ezen is el kéne gondolkodni Válasz: vagy azon, hogy az egri szurkolók miért Nagy Viktort szidalmazták az egri gólok után, ahelyett,hogy a saját góllövőjüket éltették volna?? És Nagy Viktor vajon miért nem mutogatott ki az egri szurkolóknak? És vajon miért nem ment oda anyázni nekik? És akkor vajon lett volna balhé, vagy az egriek ezt szó nélkül tűrték volna-e? Vagy azt csak 3 olimpiai bajnoki cím után lehet megtenni? De akkor miért nem tette meg az uszodában lévő Biros és Kiss Gergő is -szintén 3 olimpiai bajnoki címmel?

punki hozzászólása
punki35675
2012.05.02. 01:31

Egy VASAS-szurkoló üzeni Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnoknak: Az a baj, hogy védések után ugyanúgy mutogatni fogsz, ugyanúgy leprolizod a szurkolókat, és (vesztes) meccs végén ugyanúgy ki fogsz jönni beszólni. Ha van plexi, ha nincs.

punki hozzászólása
punki35674
2012.05.02. 01:26

http://www.youtube.com/watch?v=o9eeqp3GkWU&feature=autoplay&list=ULi80eJBF5byA&playnext=1 5:22 a háromszoros olimpiai bajnok megnyilvánul! Erről ennyit!Neki meg van engedve,nem elítélendő????

punki hozzászólása
punki35673
2012.05.02. 01:11

moncsikának is üzenetem van: mi sose szidtuk az egri szurkolókat, csak mikor kint volt az a bizonyos molinó, ami VASAS-ellenes volt. Mi a saját csapatunknak szurkolunk és nem ellenetek! És ha ti bemutattok, akkor ne csodálkozz a hasonló válaszon. De mi nem balhézni járunk az uszodába, hanem mert szeretjük a csapatunkat és ők is minket! És ha nyernek, ha veszítenek(ez szerencsére ritkán van), akkor is hozzánk jönnek megköszönni a szurkolást, és nem az ellenfél szurkolóihoz szájkaratézni. Pedig nálunk is van 1-2-3 olimpiai bajnoki címmel, FF-győzelemmel, VB címmel, VB-győztes csapatkapitányi címmel játékos, mégse érzik azt, hogy ezzel fel vannak hatalmazva az ellenfél szurkolóinak a szidalmazására!!

punki hozzászólása
punki35672
2012.05.02. 01:05

qqcskának: Vári az előtt az emlékezetes 2002-es bajnoki döntő előtt írt alá a Dominonak, mint csapatkapitány, mint a VASAS csapatkapitánya, amelyet oly látványosan elcsaltak. És nem is játszott túl jól, majd a másnapi meccsen már nem is játszott, mert addigra kiderült ez a tény! És akkor még csak egy csapat indulhatott a Final Fourért, így -ha nem nyer a domino, akkor az FF-ben sem szerepelhettek volna! Szóval röviden ez történt, hogy a bajnoki döntő alatt aláírt az ellenfélnek a VASAS csapatkapitánya pénzért!!

qqcska hozzászólása
qqcska35667
2012.05.01. 22:20

Szecskának valszleg a bőgyében vannak a Vasas szurkolók. Történ idén a Kőérben, a 2. Vasas-Hovéd meccsen, hogy a Vasas tábor egy része (egy kissé érthetetlen bírói ítélet után) rákezdett a \"fújd meg a sípod\" kezdetű kedves kétsoros rigmusra... :-( azon a meccsen (én nem is értem miért) kint volt vagy 15 fakabát is, videózva/fotózva a 25 fős Vasas tábort (a 3 fős Honvédot le se tojták). Szecska (aki nézőként volt ott) odalépett az egyik bumburnyákhoz, és elkezdett beszélgetni vele, hogy miként lehet \"megbüntetni\" őket - ergo önkéntes rendőrködött. hallottam. nem értettem. most sem értem. MÁS: Vári miként távozott a Vasasból, hogy ennyi év távlatából is tüske a szurkolókban?

kiskun968 hozzászólása
2012.05.01. 21:40

Nem vagy egyedül))) üdv kiskun

kiskun968 hozzászólása
2012.05.01. 21:34

Moncsika: megint fejbe dobtok, mint tavaly az a vicces fiúka? utána meg bújt a rendező mögé? Ja csak én nem sírok...

viktor hozzászólása
viktor35660
2012.05.01. 20:30

Kedves Zalán! Azt a nyilatkozatot megelőző bajnoki döntőn az ötméteres párbajnál Ti Vasasszurkolók lézereztétek a szemét, szídtátok a \"homoszexuális, kissebségi, izrealita prostituált\" anyukáját. Már évekkel korábban kiszúrtátok magatoknak, mert Ő az ellenfeletek legerősebb pontja. Nem hiszem, hogy neki kellene bocsánatot kérnie tőletek, bár Ő ezzel a levéllel mégis megtette az első lépést felétek. Innen is látszik, hogy mennyire nagy ember.

Zalán hozzászólása
Zalán35657
2012.05.01. 17:55

Üdv Mindenkinek. Először is Vasas szurkoló vagyok. Elhatárolódom minden agressziótól, és minden erőszakos szurkolótól. A verbális hadviselés azonban nem csak minden szurkolótábor sajátja, de minden csapatsport sajátja is, a vízilabdában főleg. Elég kemény odamondogatások mennek a vízben. Aki kimarad, az nem briganti. És a végén egymást csókolgatva hagyják el az uszodát a jól ismert és ellenérdekelt felek, hogy aztán a válogatottnál együtt küzdjenek közös sikerekért, és együtt \"terrorizálják\" szavakkal is az ellent. Ez egy ilyen sport. Aki nem bírja, ne nézze. De ha már ekkora publicitást kapott egy kis meccs végi lökdösődés, mert balhé, verekedés 2001-ben volt, amiért megbűnhődtünk, és amelyet szégyelltünk nagyon mi, Vasas szurkolók. De erről Kiss Gergő többet tudna mondani, akivel azóta elévültté tettük egymás sérelmeit és közös célokért küzdünk... Szóval, ha már ekkora publicitást kapott az ügy, akkor kapjon publicitást az is, hogy miért Szecska a Vasas szurkolók céltáblája, és miért fogják őt zrikálni, és miért maradt tüske, míg ellenfél lesz. Ezért a tavalyi nyilatkozatáért, ami nem került ki a vlv oldalára: Megmaradtak vasmunkásnak 2011. május 16. 10:39 Szécsi Zoltán, a ZF-Eger olimpiai bajnok vízilabda-kapusa SZECSKA-FRICSKA | Igazi döntős mérkőzésen vagyunk túl. Számítottunk rá, hogy a Vasas nagyon összeszedi magát a fináléra, ezért nem ért bennünket váratlanul a teljesítményük. Ugyanakkor nem ők voltak annyira jók, inkább mi játszottunk a kelleténél idegesebben. Ha azt nézzük, ebben a párharcban nekünk van több veszíteni valónk. Sokkal jobban sikerült a bajnoki szezonunk, ezért mindenki a mi győzelmünket várja. Emiatt nekünk a kockázati szempont alapján, abszolút a pozitív oldalra aszimmetrikus a képlet. Az ezüstérem ?szagát? már jól ismerjük, az számunkra nem jelent előrelépést, különösen, hogy akkor elmondhatjuk: ugyanott tartunk, ahol egy éve. Bajnokok akarunk lenni, amivel viszont nagyon sokat nyerhetünk. A meccsből különösként az fogott meg, hogy 8?6-nál nem estünk pánikba, hanem tettük tovább a dolgunkat. Nem érzem ledolgozhatatlannak a hátrányt. Emlékszem olyan kupameccsre is, amikor az angyalföldiek 9?6-os előnnyel érkeztek a Bitskeybe és kivertük őket. Ehhez nagy szükségünk lesz a szurkolókra, mint ahogyan nagy segítséget adtak nekünk szombaton is. A Vasas drukkereinek viselkedéséről viszont a ?lumpenprolik? kifejezés jut az eszembe. Persze nem a tisztességes lakatosokat, vasmunkásokat akarom megbántani, de úgy látszik, a vasmunkásnegyed lakói megmaradtak vasmunkásnak. Az egri drukkerek ugyanakkor kulturált emberek. Éppen ezért, ha IQ versenyt rendeznének a két tábor között, nem lenne kétséges, hogy melyik érne el jobb eredményt. Megjelent a heol.hu-n, 17 lájkkal kísérve. Szóval azért az elgondolkoztató, hogy egy példakép olimpiai bajnok tehet-e ilyen kinyilatkoztatást szurkolókra. Ebben a levélben azt mondja Szecska, hogy csak 3-5 embert lumpenprolizott le. Rosszul emlékszik, nem így van. Mindenkit, és erre egy kicsit érzékenyek vagyunk. Ebből a levélből hiányzik egy bocsánatkérés Szecskától felénk, akik nem tartozunk az általa említett 3-5 ember közé. Akkor talán hiteles lenne. Súlyosbítja a helyzetet, hogy Szécsi angyalföldi legény, ő is ugyanott nőtt fel, ahogy a lumpenprolik. Sőt, a lumpenprolik mamája tanította őt írni, olvasni. Szerintem még így is jól járt a Vasas szurkolókkal, mert sokkal keményebb, zorallabb szurkolótáborok is vannak az országban, ahonnan nem ennyi válasz jött volna. Reméljük ők nem jelennek meg az uszodákban. Mindentől függetlenül sajnálatos, ami történt. Viszont felesleges médiahisztit csinálni belőle. Nagyobb a füstje, mint a lángja. Fátylat rá. Maradjon meg ugyanilyen színvonalú ellenfélnek az Eger, mert a siker úgy a legédesebb, ha komoly ellenfelekkel küzdve születik meg, ha van mellette kudarc is, és ha ilyen fantasztikus hangulatú meccseket tudunk játszani, mint a Komiban vagy a Bitskeyben... Sok Honvédos, BVSC-s vízilabdabajnoki döntőt éltem meg, ahol családtagokon kívül alig lézengtek a nem Vasas szurkolók között. Ugrattuk is a hatszoros bajnok Kiss Gergőt a döntő után, na milyen volt közönség előtt bajnoki címet nyerni... ? üdv, egy megmaradt vasmunkás

szerk hozzászólása
szerk35655
2012.05.01. 16:27

A félreértés elkerülése érdekében: nem a mondanivalód sebességével volt baj...

B (régi) hozzászólása
2012.05.01. 14:25

Köszönjük ennek a nagyszerű sportolónak, hogy megkímélte magát attól, hogy a neve összekapcsolódjon egy uszodai botránnyal. A plexire pedig ráírjuk: Gerendás-Szécsi siratófal. Csak nektek, csak most, mert más nem hiányolja...

Era13 hozzászólása
Era1335628
2012.05.01. 13:07

Bajnoki döntőt nyert a VASAS,(kérdések lehetnek, de akkor is tény) ezért normális országban legalább 3 napi média ünneplés kijárna nekik..ehelyett tegnap óta leginkább arról hallani, amit a meccs után művelt néhány alkohol mámoros vasas-szurkoló. Én az Egernek drukkoltam, ha ők nyertek volna, biztos fel lennék háborodva, ha a saját táboromból merészelte volna valaki így elrontani az ünnepi hangulatot. Mert hogy most már nem az a hír, hogy nyertek, hanem, hogy lesz-e rendőrségi feljelentés..Igaza van Zolinak, hogy eláll a feljelentéstől, mindannyian tudjuk, milyen macerával jár az ilyesmi...nekünk (magyar honpolgároknak) fontosabb, hogy nyugodtan készüljön az Olimpiára. De abban is igaza van, hogy nem hagyta szónélkül a történteket. Nehogy már természetes legyen, hogy alkoholtól felbátorodott ösztönlények többszörös olimpiai bajnokokon éljék ki a frusztrációikat. Abban a pillanatban biztos nagyon \"tökösnek\" érezték magukat, de ettől még ugyanolyan névtelen senkik maradtak...nem úgy, mint az a VALAKI, aki józanul mérlegelve a helyzetet, megkíméli őket egy hatósági eljárástól, aminek egészen biztos ők lennének a vesztesei... meg főként a VASAS, a sorozatos szurkolói botrányoktól. Szerintem ez igazán sportszerű hozzáállás az Eger világklasszis kapusától :-)

APREAND hozzászólása
APREAND35627
2012.05.01. 13:07

Töbszöri olvasás után se jövök rá mi sátntit ,ebben a nylatkozatban. Igen tisztelt Vasas szurkolók,csak a sport szellem kéne uralkodjon,ezt szerintem Szecska megtette.Fogadjuk el mindannyian ,hogy egy ilyen döntőt követő azonnli percekben,ezek az embere más hőfokon égnek,lehet kicsúszik egy egy nem kivánt mondat,vagy megnyilvánulás.És ez érvényes mind két táborra.Fogadjuk el,öket így,mert ők ettől még nagyok.Az ovódai meg iskolai emlékek ,sérelmek ,pedig nem tudom mit keresnek itt,mi közük e döntőhöz. Ezért zárnám soraimat Szecska állitolag \"sántitó\" utolsó soraival. \"És végezetül a legfontosabb, amiről a történtek sajnos elterelték a figyelmet: Ezúton is gratulálok a VASAS Vízilabda Csapatának az idei évükhöz, és kívánok sok sikert a Final Fourhoz!\" Tényleg ez egy gyülölködő és rossz indulatu nyilatkozat???

macskakoXIII hozzászólása
2012.05.01. 11:46

T.Szecsi Zoltan ,egykori Pannonia utca 81. alatt talalhato alt.isk. oregdiak. Nem akarom leirni megegyszer ,ezert ha idod engedi nezz at a meccs tudositasanal talalhato hozzaszolasokhoz . Bevallom ,nekem kicsit santit ez a nyilt level ,netan attol tartottal ,hogy ugy jarsz mint Cantona 20 eve ?? Udvozlettel egykori iskolatarsad ,amire en tavaly majus ota egyaltalan nem vagyok buszke . .

macskakoXIII hozzászólása
2012.05.01. 11:41

Hakapeszi ! Miert kapta Vari amit kapott ?? Kerdezz korbe ?? Amikor KOSZ ZOLI jatszott a fradiban a VASAS ellen ,Csita miert nem kapott ?? Matyas Zoli miert nem kap ?? Vindisch Feri miert nem kap ?? Ezen gondolkodj e egy kicsit . El lehet igazolni a VASAStol ,de nem ugy mint a Vari tette . UDV .

Hakapeszi hozzászólása
2012.05.01. 10:28

Amikor a Kásásék hazajöttek és úgy nézett ki, hogy méltó kihívója lesz az akkori Dominónak, kimentem az egyik bajnokira a gyerekeimmel a Komjádiba. Semleges nézőként inkább a Vasasnak szorítottam. Amit ott láttam, döbbenet volt számomra... A Vasas szurkolók (nem 3-5, hanem 30) egységesen, habzó szájjal pocskondiázták a kétszeres olimpiai bajnok Vári Attilát. Olyan is volt a pocskondiázók között, akit jól ismertem és amúgy egy tök normál ember, de ott \"átlényegült\". Még mielőtt elkezditek magyarázni, tudom mi volt az előzménye... Nem érdekel. Kétszeres olimpiai bajnokról volt szó, aki többet adott ennek az országnak, mint az összes vasas szurkoló együttvéve. És én még elvittem a gyerekeimet, hogy elmondhassák idős korukban, mekkora kaliberű játékosokat láthattak... pocskondiázni. Mert, hogy a vízilabda közeg egy intelligens közösség... Szécsi nem egy könnyű eset, de pont ezzel a vehemenciával segítette megnyerni a három olimpiai bajnokságot. Nem csak nekem, hanem annak a bunkó, alpári, tajbáknak is, aki most leköpte és megütötte.

qqcska hozzászólása
qqcska35609
2012.05.01. 10:17

szerk., hozzatok létre még néhány témát gyorsan, hogy gabóka mindenhol leírhassa dehonesztáló megjegyzéseit... (gabóka, a \"dehonesztáló\" szó jelentését megtalálod pl. az idegen-szavak.hu oldalon)

Gábor hozzászólása
Gábor35606
2012.05.01. 08:12

Kedves Szécsi Zoltán! Köszönjük szépen a gratulációt és a jókívánságot a Final Four-ra. A \"nagy számok\" törvénye alapján sajnos előfordul, hogy egy ekkora szurkolótábor mint a Vasasé vagy az Egeré, \"tartalmazzon\" 3-4 ilyen embert is, azonban ennyire ( köpködés, ütés) nem szabadna \"átlépni a határt\" ...Bármilyen \"ki- és beszólás \" nem lehet olyan, hogy ezt indokolja, azzal pedig, hogy a póló egy szubjektív sportág és a játékvezetés a rákfenéje nem tudunk mit kezdeni... Egy-egy vereségben a vesztes csapat szerint a bíró \"kicsit vagy nagyon\" szinte mindig benne van, ráadásul akik sosem pólóztak (\"csak\" szurkolók) az ítéletek egy részét akkor sem fogják érteni ha 1000 meccset megnéznek, egy idő után legfeljebb sejtéseik lehetnek...Én magam szívesen elbeszélgetnék egyszer bármelyik játékossal a víz alatti trükkök sokaságáról, talán így valamivel több \"felszíni ítélet\" válna érthetővé a számomra. Én már több mint 15 éve járok pólóra, ez a sportág mindig híres volt arról, hogy a nézői, szurkolói és játékosai között - nem csak a lányok - hanem az értelmes, intelligens emberek aránya is nagyobb mint a többi sportágban. Szerintem ez \"még mindig\" így van, ezért én inkább a következőket mondanám: Köszönet az elmúlt évek sok remek klub- és válogatott szintű sportélményéért, a nagyszerű védéseidért (kivéve a Vasas ellen) a válogatott sikereiért - és köszönet a Vasas és Eger szurkolóinak a Komjádi - és a Bitskey-uszoda! remek hangulatáért... Nagyon sok sikert kívánok az olimpiára és az egri csapatnak a következő szezonra ( kivéve a Vasas elleni meccseket) egyúttal a nemzetközi \"hadszíntéren\" is! Üdvözlettel: Egy Vasas-szurkoló

bogyo hozzászólása
bogyo35604
2012.05.01. 08:01

Megtaláltam mit történt. Az gondolom ez a VASAS felelőssége, hogy az unintelligens szurkolókat kitiltsa a meccseiről. Más kérdés, hogy szájkaratéban Szécsit sem kell félteni, de azért tényleg kijárna neki ennél több tisztelet és nem csak az olimpia bajnoki címek miatt, hanem szimplán a vendég játékos okán is!

bogyo hozzászólása
bogyo35603
2012.05.01. 07:54

Bocs, de számomra még mindig nem tiszta, hogy pontosan mi is történt!?