FACEBOOK

Kemény Dénes: ,,Egyezik az elképzelés,,

Kemény Dénes: ,,Egyezik az elképzelés,,
hozzászólás, 2012.04.17.

Mármint a szurkolóké és a csapatvezetésé, vagyis mindenki aranyat vár Londontól... A szövetségi kapitány a Duna Televízió Sportaréna című műsorában Knézy Jenő vendége volt.

Diapolo


Kemény Dénes párhuzamot volt a pekingi és az idei olimpia között a tekintetben, hogy négy éve a malagai EB előzte meg az ötkarikás játékokat, most pedig az eindhoveni Európa-bajnokság. Malagában a szerbekkel játszottunk hosszabbításban elvesztett elődöntőt, majd bronzérmesek lettünk, most januárban Montenegrótól kaptunk ki hosszabbításos meccsen a legjobb négy között és szintén a dobogó harmadik fokára állhattunk fel.

Anélkül, hogy közvetlen párhuzam lenne a "két történet" között, az biztos, hogy a magyar csapat Malagában bizonyította, hogy a legjobbak között van, ugyanúgy esélyes lehet a pekingi győzelemre, mint riválisai, és most Eindhovenben pontosan ugyanez történt.

A kapitány kiemelte Kásás Tamás visszatérésének jelentőségét, s azt, hogy az ő "visszaillesztése" mindenképpen egy szakmai feladat, amihez az eindhoveni EB előtt kevés idő volt. Részben ezzel összefüggésben adott hangot reményének, hogy a riválisokhoz képest a magyar csapatban sokkal több még a fejlődési lehetőség a londoni tornáig.

Kemény Dénes elárulta, hogy már most erősen töri a fejét az olimpiai kereten. Jó jeleket lát, mert általában minél nehezebb a személyes dolga a keret kialakításakor, annál könnyebb aztán csapatot hirdetnie. Elmondta, hogy megnézi a bajnoki rájátszás hátralévő mérkőzéseit, utána leül és "végigsakkozza" a dolgokat.

- Két dolgot tudsz csinálni. Elindulsz mondjuk 24-25 játékosból, melyik lenne az a 18-19, akikkel leginkább dolgoznál, a legerősebbnek tűnő keret. Vagy elindulsz a 11-13 (11 mezőnyjátékos, két kapus) felől és megpróbálsz egy teoretikusan erős csapatot csinálni, majd azt próbálod feltölteni biztonságos vagy rivalizálási helyzetet kialakító 18-ra. Hogy most melyiket fogom csinálni vagy megcsinálom így is, úgy is - nem tudom. Lesz néhány nap, hogy bezárkózom, telefon kikapcsolva és utána el fogom mondani.

A kapitány megfogalmazta, hogy a saját szempontjából mit vár az április 22-23-án kezdődő OB1-es véghajrától: akiket mindenképpen nevezni szeretne a válogatott keretbe, azoktól annak bizonyítását, hogy miért kell így tennie, vagyis ne csak az "emlékképei" alapján tegye, "védjék meg őt" a döntése miatt. Akik pedig a keretbe kerülés határán vannak (beleértve a bronzéremért küzdő játékosokat is), győzzék meg őt arról, hogy helyük van a keretben.

A válogatott felkészülése május 14-én, hétfőn kezdődik meg a Margitszigeten, mindjárt kemény munkával. Ezért a bajnoki végharc után kéthetes pihenőt élvező játékosoknak Kemény Dénes rossz hírrel szolgált: a második szabad hetükre már személyre szabott feladatokkal látja el őket... A munkát nyaralóhelyen is elvégezhetik, a lényeg, hogy valamennyire már felkészült állapotban érkezzenek a közös munka startjára.

A teljes, csaknem 10 perces beszélgetés: