FACEBOOK

Meghalt Rusorán Péter

Meghalt Rusorán Péter
hozzászólás, 2012.02.14.

Hetvenegy éves korában elhunyt Rusorán Péter olimpiai bajnok vízilabdázó, mesteredző.

A sportember haláláról szóló hírt a Magyar Olimpiai Bizottság tudatta a szerkesztőségekkel.

Rusorán Pétert a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Vízilabda Szövetség és a Vasas is saját halottjának tekinti. Temetéséről később történik intézkedés.

Az MTI méltatásában kiemeli, hogy Rusorán Péter játékosként tagja volt az 1964-ben, Tokióban olimpiai bajnoki címet szerzett magyar válogatottnak.

Rusorán Péter sportolói pályafutását 1949-ben a Fáklya Operában kezdte, majd 1950-től 1961-ig a Bp. Vörös Meteor, 1961 és 68 között a Csepel Autó, 68 és 72 között pedig a Vasas játékosa volt. A nemzeti csapatban 103 alkalommal játszott. Az 1964-es ötkarikás arany előtt 1960-ban olimpiai bronzérmet szerzett a válogatottal.

Visszavonulása után a Testnevelési Főiskolán úszó- és vízilabda szakedzői, majd vízilabda mesteredzői oklevelet szerzett. 1972-től – többszöri, több éves megszakítással – 1986-ig a Vasas vezetőedzője volt. Irányításával a Vasas hét magyar bajnoki címet nyert, illetve kétszer nyerte el a Bajnokcsapatok Európa Kupáját és egyszer a Kupagyőztesek Európa Kupáját.

A Vasasnál folytatott edzői karrierjét megszakítva 1978-tól 1979-ig az iráni válogatott, majd 1981-től 1982-ig a görög Ethnikosz vezetőedzője lett.

1983-ban – Mayer Mihály utódaként – a magyar válogatott szövetségi kapitányává választották. Irányításával a magyar válogatott az 1983. évi római Európa-bajnokságon második, az 1985. évi szófiai Európa-bajnokságon 5. helyezést ért el. 1985-ben lemondott, utóda Gyarmati Dezső lett. 1987-től ismét a görög Ethnikosz, 1990-től a Tungsram SC, 1991-től 1997-ig a nyugat-berlini Spandau 04, majd a svájci SVVC Morgan vezetőedzője lett.

A magyar sport és a vízilabda szerelmesei emlékét örökké megőrzik szívükben! 

CSURKA GERGELY MEGEMLÉKEZÉSE


A Vasas 1985-ben bajnoki címet szerzett csapata. Az első sorban, jobbról a harmadik Rusorán Péter vezetőedző

3 régi hozzászólás

Valaki hozzászólása
Valaki35121
2012.02.15. 23:55

Személyében egy pótolhatatlan embert veszítettünk el, de még többet veszítettek azok, akik nem ismerték. A szerénysége, a becsülete, a mindenen átgázoló nyerni akarása, vagy akár a vízilabda iránti elhivatottsága, mind-mind példa értékű a mai napig. Olyan ember volt, aki tényleg soha nem adta fel, mindenkibe tudott lelket önteni a legnehezebb pillanatokban is. Egy kis ember volt, hatalmas szívvel. Életéről, történeteiről könyvet lehetne írni, sose felejtem őket. Szerencsés vagyok, hogy ismertelek, hogy együtt dolgozhattam veled Petibá\', emléked örökké megőrzöm, olyannak, amilyennek Te azt akartad. MINDENT KÖSZÖNÖK...

Rolling hozzászólása
Rolling35119
2012.02.15. 18:09

Kevesen tettek annyit a Vasas vízilabdáért, mint ő. Többet pedig szinte senki. Nagyon nagy egyéniség távozott.

Rebo hozzászólása
Rebo35118
2012.02.14. 18:16

Minden idők egyik legnagyobb edzője távozott. Nagyon megdöbbentett, amikor megláttam a hírt. Hosszú ideig visszavártam a VASAS kispadjára. Rengeteget köszönhetünk neki. Nyugodjék békében !!