FACEBOOK

Debrecen: ősszel indul a vízilabda-akadémia

Debrecen: ősszel indul a vízilabda-akadémia
hozzászólás, 2012.02.14.

Napi két edzés az uszodában, egyéni tanrend a gimiben, kollégiumi szállás - Debrecenben megkezdték a sportág kelet-magyarországi felvirágzását szolgáló vízilabda-akadémia szervezését.

Mondani sem kell, a munkát Gyöngyösi András a Debrecen elsőosztályú vízilabdacsapatának vezetőedzője irányítja.

GYÖNGYÖSI ANDRÁS a vlv-nek:

- Vannak tapasztalatok, hiszen labdarúgók és kézilabdázók számára már folyik speciális tanrendű oktatás Debrecenben. Terveink szerint a vízilabdázók naponta kétszer két órát edzenek majd, s ehhez alakított egyedi tanterv vár rájuk az Irinyi János gimnáziumban. Szerintem különleges lehetőség, hogy egy négyzetkilométeren belül lehet tanulni, edzeni és pihenni. Mivel ez még a fővárosban is nehezen valósítható meg, arra számítunk, hogy a szeptemberben induló első tanévre nem csak a városból, hanem Budapestről és az ország más tájairól is jelentkeznek. Sőt, szeretnénk nyitottá tenni a lehetőséget erdélyi magyaroknak is, akik kettős állampolgárok lévén a bajnokságban is korlátozás nélkül játszhatnának. A cél az, hogy az ország legnagyobb vidéki bázisát hozzuk létre, mégiscsak Debrecen az ország második legnagyobb városa, ha a környéket is figyelembe vesszük, 300 ezer ember él itt. A tervek közé tartozik egy regionális szövetség létrehozása edző- és bíróképzéssel.

A szakmai képzés irányítója Gyöngyösi András lesz, aki a korosztályos edzőkkel közösen végzi majd a munkát. Úgy hírlik, Debrecenben hamarosan elkészül egy olyan nyitott uszoda, amely csak a vízilabdázók igényeit elégíti majd ki, s nagy szerepe lesz a tervek megvalósításában.

Az akadémiára jelentkezők számára nem csak a gimnáziumi oktatással összekapcsolt egyedi képzés lehet vonzó, hanem az is, hogy a diákok játéklehetőséget kapnak a korosztályos országos bajnokságban, sőt, a Debrecen csapatot indít az OB2-ben, valamint az OB1/B-ben is, tehát a legtehetségesebbek számára viszonylag gyorsan megnyílhat az út a sportág élvonala felé. (Érdeklődni lehet: Gyöngyösi András, tel.: +3630-857-6726, e-mail: tojo968@gmail.com - jelentkezési határidő nincs, a felvétel folyamatos.)

A vezetőedző érdeklődésünkre elmondta, hogy a kezdeményezés finanszírozásával kapcsolatos kérdések még nem dőltek el, egyelőre nem tudják, hogy a látványsportágak utánpótlásképzésének segítésére bevezetett adókedvezmény, a TAO milyen mértékben járulhat hozzá a költségek előteremtéséhez.

A pólóberkekben Tojás néven ismert Gyöngyösi András egyébként a közelmúltban az olimpiai bajnok Varga Tamással végigjárta a debreceni uszoda környékének iskoláit. Nyolc suliban kampányoltak a póló mellett ezidáig, de az összes általános iskolát felkeresik, csábítva az alsós gyerekeket a most induló pólósuliba. Február 26-án nyílt napot rendeznek, amelyen felmérik az összes jelentkező képességeit és csoportokba osztják a jelentkezőket. Már most látható, hogy az érdeklődés megvan, ezért a szakember optimista.

A debreceni kezdeményezés megvalósulását figyelemmel kísérjük majd a vlv hasábjain.

1 régi hozzászólás

mikasa1 hozzászólása
mikasa135117
2012.02.14. 15:17

Minden elismerésem Gyöngyösi Andrásé,remélem megkapja az anyagi támogatást is, e nagyivű tervek megvalósitásához.Sok sikert és egészséget,és kitartást. Tanúlhatnak,a tehetősebb egyesületek,hogy hogyan kell ezt csinálni,profi módon. Érdemes elgondolkodni,Szegeden,és Szolnokon,hogy mit fognak tenni,ha kiürűl a pénzes zsák? Egyszerűen felháboritó,hogy a gazdag csapatok mennyire elhanyagolják az utánpótlás nevelését.Az úgymond szegényebb csapatoknak viszont hatalmas elismerés,P.l. Csongrád ahol kifejezetten komoly szakmai munka folyik.