FACEBOOK

Szerdán este horvát-magyar Varasdon

Szerdán este horvát-magyar Varasdon
hozzászólás, 2012.01.10.

Hivatalos mérkőzést játszik szerdán este a magyar válogatott Varasdon, az ellenfél a horvát nemzeti csapat. Kemény Dénessel 15 játékos utazott déli szomszédunkhoz, de keretszűkítés nem történt.

A vasárnap délben magyar sikerrel zárult Volvo Kupa után szabadnapot kaptak a fiúk, majd kedden délelőtt a Komjádi uszodában folytatódott az EB-felkészülés. A közös ebédet követően a Volvo Autó Hungária Kft. által juttatott autókba ültek a fiúk és elindultak Horvátország felé.

KEMÉNY DÉNES a vlv-nek:

- Elég sűrű program vár ránk, két sajtótájékoztatón kell részt vennünk, egy hivatalos látogatást szerveztek a városházára, a polgármesterhez, lesz két közös edzés, majd a meccs. A jelekből úgy tűnik, hogy örömmel, szeretettel várnak minket. Fontosnak tartják a kétnapos közös munkát az EB-felkészülés miatt is és azért is, mert a csapatunk háromszoros olimpiai bajnok. A vízben nyilván jól el akarnak verni minket, de hát ez a sport sajátja, ezzel nincsen semmi probléma. A csapat rendelkezésére bocsátott Volvókkal utazunk, hogy hamar odaérjünk, aztán meccs után hamar vissza, ne menjen el túl sok idő az utazással. Tizenöt játékost viszek, mert a két edzés meg az egy meccs miatt nem tudnék igazán foglalkoztatni 18-at. Jó eséllyel mind a 15-en játszani fognak a mérkőzésen, az biztos, hogy sapkát kap mindenki, mert abban maradtunk Ratkóval, hogy játszhat 15 játékos, ez egy barátságos meccs.

A 15 utazó:

Kapusok: Baksa László, Szécsi Zoltán

Mezőnyjátékosok: Biros Péter, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Katonás Gergely, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Steinmetz Ádám, Szivós Márton, Török Béla, Varga Dániel, Varga Dénes

- Mikor lesz meg a 13 tagú EB-csapat?

- Amikor el tudom dönteni, először a fiúkkal közlöm, utána rögtön szurkolóknak is tudtára adom. Még nem döntöttem el, van néhány bizonytalanság, többek között  a sérülések ügye sem "zárult le" száz százalékos biztonsággal (Biros Péter kezét és Hárai Balázs könyöksérülését kell kezelni - a szerk.). Bármi előfordulhat, az is, hogy valaki szóba kerül azok közül, akik most nem jöttek velünk Horvátországba, tehát a keretet nem szűkítettem, csak Varasdra 15-en megyünk a 18-ból.

- A sérültek állapotáról mit lehet tudni?

- Azt, hogy nem gyógyultak még meg. Ma délelőtt nem tudtak volna játszani, holnap estére talán ez a helyzet változik.


A Magyarország-Horvátország találkozó szerda este 18.40-kor kezdődik a varasdi (Varasdin) uszodában. A mérkőzést a horvát nemzeti adó 2-es csatornája élőben közvetíti és az események alakulása a vlv-n , valamint az okostelefonokon használható (ingyenesen letölthető) vodapolo alkalmazás segítségével is nyomon követhető lesz.



9 régi hozzászólás

maradj talpon hozzászólása
2012.01.11. 18:17

Kedves Hozzáértő! Nem kell nekem megvédeni Varga Tamást,de az tény,hogy az olimpián minden mérkőzésen kezdő játékos volt,szerepe nem a góllövés volt,hanem a védekezés,és ezt mint az eredmény mutatja, teljesitette.Természete nem tökéletes,ez az oka,hogy nem talált meghatározó csapatot,de a Kapitány tudta kezelni.A reklámmal egyetértek. No ,de azzzé csak kétszeres olimpiai bajnok, de lássuk hiányzik-e?

hozzáértő hozzászólása
2012.01.11. 17:13

kedves Hewson, hogy ki mennyire gólveszélyes, arról nézd meg ezt az oldalt: http://www.waterpolo.hu/5/?n=27&area=633 ahol Gór-Nagy jóval előbb van,mint Török Béla. Bekket pedig mindenképp kell vinni, erre a posztra, pedig mind Török, mind Katonás alkalmatlan. Varga Tamás pedig az előző olimpián is használhatatlan volt, ő volt az egyetlen játékos, aki nem lőtt gólt, tehát még csak gólerősnek sem mondható, de a bekkelés sem ment neki igazán. Nem véletlenül nem igazolják le jó klubbok és nem véletlenül nem tagja a keretnek. De tény, hogy nagyon jól reklámozza magát :)

maradj talpon hozzászólása
2012.01.11. 15:13

Van egy érzésem,hogy Hárai nem gyógyul meg,egyébként rendben van ez a Csapat,bár Gergely,és Varga Tamás fognak hiányozni .Gór-Nagyot ebben az esetben nem szabad kihagyni.Várható volt,hogy a fiatalok kikerülnek.A Világliga és a Világkupa lenne az a terep ahol Őket olyan állapotba kellett volna hozni,hogy most versenybe legyenek a csapatba kerülésért ,szomorúan látom,hogy idén sem indulunk,nagy hiba ! és ez ma már nem lehet pénz kérdés.

B (régi) hozzászólása
2012.01.11. 11:38

Szerintem Decker, Turzai, Vámos, Török és Gór-Nagy maradnak ki, ha Biros és Hárai sérülése rendbejön. Vagyis Katonás ott lesz az utazóban, mint ahogy a válogatotttban sajnos hagyományosan halványan teljesítő Szivós is. Török esetleg Szivós rovására utazhat.

Hewson hozzászólása
Hewson34719
2012.01.11. 06:40

Tipp az EB-re utazó 13-ról: Kapusok: Baksa László, Szécsi Zoltán Mezőnyjátékosok: Biros Péter, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Steinmetz Ádám, Szivós Márton, Török Béla, Varga Dániel, Varga Dénes. Egy kiegészítés: az, hogy Török Béla vagy Gór-Nagy esik ki, nem teljesen tiszta, de azért írtam be Törököt, mert bár Gór-Nagy magabiztosabb bekk, Török gólveszélyesebb és főleg: nagyobb. A szövetségi kapitány - érthető módon - a magasabb és \"hosszabb\" játékosokat preferálja, valamint nem alkalmaz jól védekező, de gólveszélyt nem igazán jelentő bekkeket - inkább a gólveszélyes játékosokat rotálja hátul a centeren...érthető módon persze: támadásnál minél több gólveszélyes magyar legyen az ellenfél kapuja előtt....

maradj talpon hozzászólása
2012.01.10. 19:18

A Balkánon dörzsölik a tenyerüket,mikor látták,hogy Baksa marad. Szabó Zoltánnal nincs sok baj,kicsit elfogúlt,és kicsit sokat foglalkozik a birókkal. Én is jobbulásst kivánok,Biros Petinek,és Hárai Pufinak.

cowk hozzászólása
cowk34715
2012.01.10. 18:26

es honnan kerult ki ez az info? felelossegre kene vonni valakit, nemde?

Rolling hozzászólása
Rolling34714
2012.01.10. 17:41

Nem akarom Szabót védeni, de ő nem nyúlt mellé. A Délmagyarországban valóban úgy jelent meg, hogy keretszűkítés történt, és Baksa tuti EB utazó. Nyilatkozott is nagy boldogan ezzel kapcsolatban, és nyilatkozott Turzai is szomorúan a kimaradás miatt.

balzs hozzászólása
balzs34713
2012.01.10. 16:26

Tehát Szabó \"lépéshiba\" Zoltán megint mellényúlt - ezúttal a keretszűkítést terjesztve. Az biztos hogy nincs egyszerű dolga a kapitánynak - sok sikert kívánok a megfelelő keret összeállításához! Biros Péternek és Hárai Balázsnak pedig jobbulást! Hajrá magyarok!