FACEBOOK

A nyakunkon 2012 - EB és olimpia!

A nyakunkon 2012 - EB és olimpia!
hozzászólás, 2011.12.30.

Az év utolsó edzésén jártunk a válogatottnál. Megkérdeztük, mit vár 2012-től Madaras Norbert, Varga Dániel, Szivós Márton és Hosnyánszky Norbert.

Már az tiszta ajándék volt, hogy a délutáni (a tervek szerint este 8-ig tartó) foglalkozást elengedte Kemény Dénes. Így aztán tényleg jókedvűen mozogtak a vízben a fiúk, kisebb csoportokban cserélgetve a különböző feladatokat egymással.

Befejezés előtt a szövetségi kapitány ötméteresdobó-versenyt hirdetett. Nem kis meglepetésre az első körben a lövőjátékosok 60 százaléka kiesett (nem akárkik!), ami nem is annyira a koncentrációhiánynak tudható be, hanem annak, hogy a kaput felváltva védő három portás szenzációsan védett. (Na erre szükség lesz majd Eindhovenben és Londonban is.)

Még két kört dobtak a versenyben bent maradók, már egyre jobb mutatókkal. Győztest nem hirdettek, hiszen vagy fél tucatnyian "álltak még", amikor bekövetkezett a "kicsöngetés", s téli, év végi vakációra indulhatott a csapat.

Legközelebb hétfőn lesz edzés...

Négy játékost kameránk elé kértünk, s arról érdeklődtünk, mit várnak 2012-től.


vlv-képek az év utolsó edzéséről


VLV-VIDEÓK:


Madaras Norbert mit vár 2012-től?


- A 2012-es év az olimpia miatt mindenképpen kicsit más lesz, különleges lesz. Azt gondolom, hogy lehetünk optimisták az elmúlt három év eredménytelensége ellenére. Nagyon bízom benne, hogy kijön belőlünk az, ami szerintem eddig nem jött ki. Nem azt gondolom, hogy végig kellett volna verni a világot az elmúlt években, de ennél mi sokkal többet tudunk... Úgyhogy a célunk elsősorban, "alapban" mindenképpen az, hogy ezt kihozzuk magunkból és megmutassuk, hogy ha kisiklásnak nem is volt nevezhető az elmúlt néhány év, de mindenképpen útkeresés, bizonytalanság volt, ami a valóságot nem tükrözi. Mi ennél többet tudunk! És hát nyilván ott van a végén egy - mondhatnám: - álom, de ez nem álom, hanem egy fontos cél, ami ugyan nehéz lesz - nyilván Londonra gondolok - de semmiképpen sem megvalósíthatatlan. Tehát azt gondolom, reális cél az, hogy Londonban megint a dobogó tetején legyünk.

- Magadról  mit vársz?

- Magamtól annyit, hogy ehhez a lehető legtöbbet hozzá tudjam tenni. Nem is feltétlenül gólokban gondolkodom, hanem - ahogy ezt nem csak magamtól várom, hanem mindenkitől, - hogy a csapat működéséhez a lehető leghasznosabban hozzátegyem a magamét.

- Köszönöm szépen, sok sikert hozzá!



Varga Dániel mit vár 2012-től?


- Nem is kérdés, hogy mik lehetnek az objektív elvárások a 2012-es évre. Egy kicsit visszagondolva az elmúlt három évre és a világversenyekre, amelyek meghatározták a sikerességét vagy a sikertelenségét a Peking utáni időszaknak. úgy gondolom, úgy látom most - elég optimistán -, minden azért történt, hogy 2012-ben ez a csapat győztes csapattá érjen. Nem csak az eredményekre gondolok, hanem a személyi változásokra, a kudarcok közös megélésére, egyáltalán, minden élmény közös megélésére, arra, hogy Kása visszajött, arra, hogy Kiss Geri visszajött. Ide tarozik az az érzés is, ami elfogott, amikor a kintiekkel, a horvátokkal beszélgetünk az olimpiáról. Nekik fogalmuk sincs arról, hogy mi mivel fogunk előhozakodni, de valamitől borzasztóan félnek. És én azt hiszem, szeretném hinni, feltételezem, hogy így van, hogy ezzel nem csak ők vannak így, hanem ez az általános vélekedés az ellenfeleinknél, hogy a magyarok valamivel nagyon elő fognak rukkolni. Nagyon be vannak tőlünk tojva! Dolgozunk, a legjobb úton vagyunk afelé, hogy sikerüljön az olimpia, ezt megelőzően egy nagyon fontos Európa-bajnokság van. Abszolút optimista vagyok, szerintem bármit meg tudunk nyerni ezzel a csapattal.

- Magaddal szemben mi az elvárásod?

- A lehető legtöbbet szeretnék segíteni a csapatban. Természetesen vannak szakmai elvárásaim, olyanok, amelyek alátámasztják ezt a jó teljesítményt. Nem érdemes szakamai részletezésbe belemenni, ahol számít rám a kapitány, ott maximumot fogok nyújtani, és akkor én is hozzáteszek ehhez a fantasztikus kollektív teljesítményhez.

- Köszönöm, sok sikert hozzá.



Szivós Márton mit vár 2012-től?


- Üdvözlök  mindenkit! A 2012-es év rendkívül fontos év a számunkra, kezdődik az Európa-bajnoksággal, ahol szeretnénk győzni, majd folytatódik az olimpiával, ahol megint csak győzni szeretnénk. Az a célunk, hogy az aranyat elhozzuk. Én nagyon bizakodó vagyok, egy nagyon erős válogatott van most szerintem és minden esélye megvan rá, hogy a kitűzött célt elérje.

- Magadtól mit vársz?

- Azt, hogy benne legyek az utazó csapatban és tevékeny részese legyek a sikereknek.



Hosnyánszky Norbert mit vár 2012-től?


- 2012-től két dolgot várok: egészséget és boldogságot. Nálam a boldogságba beletartozik az, hogy sikeres legyek. Sikerek alatt pedig azt értem, hogy szeretnék aranyérmet egy Európa-bajnokságon és egy olimpián. Ehhez természetesen kell egészség is. És akkor, ha mindkettő meglesz - nekem ennyi elég a vízilabdában...

- Magadtól mit vársz, mit tudsz személyesen hozzátenni, hogy sikerüljön?

- Magamtól azt várom, hogy ebben a nagy gépezetben hozzá tudjam tenni azt, ami kell ahhoz, hogy nyerjünk. Meg kell csinálnom a magam feladatait, jó helyzetkihasználásom kell, hogy legyen, és ennyi. Nem kellenek óriási dogok, csak mindenkinek a maga feladatát megcsinálni és akkor jól működik ez a csapat.

- Köszönöm szépen. Sok sikert kívánok!