FACEBOOK

Itthon a Varga-testvérek

Itthon a Varga-testvérek
hozzászólás, 2011.12.16.

Szerdán a vártnál talán kicsit nehezebben győzte le hazai pályán az Olympiakoszt a Primorje Rijeka, de legyőzte, s ezzel már továbbjutott a BL legjobb nyolc csapata közé. Varga Dániel és Varga Dénes már itthon van, három felhőtlen nap áll rendelkezésükre a válogatott első edzéséig a pihenésre.

VARGA DÉNIEL a vlv-nek:

- Vannak rossz emlékeim azzal kapcsolatban, hogyha karácsony előtt kell játszani a görögök ellen - a két évvel ezelőtt, a Vasassal játszott Panioniosz-meccsre gondolok... Nagyon nehéz mérkőzés volt, mert a görögök nagyon jól játszottak, a kapusuk jól védett. Sokkal több helyzetünk volt, mint nekik, tehát ilyen értelemben uraltuk a meccset, de mégsem tudtunk annyival elhúzni, hogy bármikor megnyugodjunk, vége, megvan a meccs. Olyannyira így volt ez, hogy az utolsó támadásukból, egy kettő-egyes megúszásnál a kapusunk szerelte le a ziccerben lévő, megúszó játékost, s ha ez nem sikerül, akkor döntetlen lett volna a végeredmény.

- A negyedek eredményéből arra lehetett következtetni, hogy a végén kicsit kiengedtetek.

- Ilyesmiről szó sem volt. Inkább az történt, hogy a megítélt viszonylag kevés fórt a görögök egyre jobban használták ki.

- A továbbjutás már megvan, hat pont az előnyötök a Budvával szemben, matematikailag még veszélybe kerülhet a csoportelsőség, gondolom, figyeltek arra, hogy ez ne következzen be.

- Mindenképpen elsők szeretnénk lenni, hogy elkerüljük a nyolc között a csoportelsőket.

- Már itthon vagy, siettetek haza Rijekából?

- A mérkőzés után még koccintottunk alkoholmentes sörrel, aztán beültünk a kocsiba, és hazajöttünk.

- Milyen érzésekkel készülsz a válogatott hétfői szezonkezdetére?

- Nagyon várom a hétfőt, annak ellenére, hogy kevés pihenő van addig, de azt hiszem, hogy számomra a (kényszerű) pihenőből kijárt itt az év folyamán. Szóval fizikálisan és mentálisan is teljesen kész vagyok arra, hogy a válogatott edzésen a legjobbat hozzam ki magamból!

- Akkor hétfőn találkozunk!


Varga Dániel gólja


VARGA DÉNES a vlv-nek:

- Véget ért az első félév, úgy gondolom, hogy jól zártuk, annak ellenére, hogy az elején nem volt minden jel biztató, gondolok itt a két nagyarányú vereségre a Jug és a Recco ellen. De aztán hoztuk a kötelezőket, sőt, olyanokat is, ami talán kicsit bravúrnak számíthatott, úgyhogy az edzők is elégedettek voltak, s azt gondolom, hogy mi is elégedettek lehetünk a teljesítményünkkel. Jó hangulatban telt ez az első félév, jó szájízzel jöttünk el.

- Hallottuk, hogy nagyon érdekes gól született az Olympiakosz ellen szerdán, a harmadik negyedben. Kérlek, mondd el, mi történt!

- Ott kóvályogtam a kapu előtt, elég kilátástalannak tűnt már a támadásunk, Dani észrevette, hogy éppen van egy testhossz előnyöm és egy hát mögötti horogszerű passzal kiszolgált "elnézésből", ami ugye a görög védelmet váratlanul érte és így be tudtam fejezni az akciót, gólra tudtam váltani az előnyömet.


Dani-passz, Dumi-gól

- Milyen várakozással készülsz a most kezdődő válogatott szezonra?

- Kíváncsi vagyok arra, hogy a megújult összetétel mire lesz elég a mezőnyben, nagyon elvárásokban, "tippekben" nem gondolkodom most még, mert sokkal fontosabb, hogy szerkezetileg egységessé váljon a csapat és rendezett játékkal tudjunk előrukkolni, tartósan.

- Hol töltitek az ünnepeket, az év végét?

- Van egy szép város Közép-Kelet-Európa szívében, úgy hívják, hogy Budapest és rég jártam itt legutóbb, úgyhogy ebben a városban leszünk.

- Jó választás szerintem. Hétfőn pedig találkozunk!


Kiürült a szép rijekai uszoda