FACEBOOK

hozzászólás, 2010.12.09.

A népligeti rangadót a Szeged nyerte. Rövid nyilatkozatok:


A népligeti rangadót a Szeged nyerte. Rövid nyilatkozatok:

VARGA I. ZSOLT (FTC):

- Sajnos ma nagy árat fizettünk a hétfői Eger-meccs miatt. Nem tudom elképzelni, hogy a végén elkövetett hibáinknak más oka lehetett volna, mint a fáradtság.

VARGA TAMÁS (FTC):

- Elfáradtunk a negyedik negyedre. Nem is értem, hoy lehet 48 órán belül két ilyen rangadót rendezni. Reálisan kell látnunk a célokat, Óriási telejsítmény lenne, ha bekerülnénk a legjobb négy közé. Hat ember, meg egy centercsere ennyire képees. Mindenkit dicséret illet, nagyot küzdött a csapat.

MOLNÁR TAMÁS (Szeged):

- Nagyon jól védekeztünk és a végét fizikailag is jobban bírtuk. A csapat erejét mutatja, hogy idegenben meg tudtuk nyerni ezt a rangadót.

BAKSA LÁSZLÓ (Szeged):

- Irgalmatlan hajtós meccs volt, a végén belőttük a helyzeteinket és abszolút megérdemelten nyertünk.

TÖRÖK BÉLA (Szeged):

- Igazi rangadó volt, eygik csapat sem kockáztatott. A körülményeket hadd említsem meg: itt bent az uszodában 40 fok van és a víz is nagyon meleg. Levegő semmi nincs, úgyhogy emiatt is nagyon fárasztó mérkőzés volt. Szerintem azzal tudtuk megfordítani a meccset, hogy mi jobban akartuk a győzelmet.