FACEBOOK

Turzai azt hitte, viccelődnek vele

Turzai azt hitte, viccelődnek vele
hozzászólás, 2011.12.09.

Talán a legmeglepőbb név az új keretben. A húszéves koráig a vajdasági Óbecsén élt Turzai Gábor az idei szezonban, a Szeged csapatában nyújtott teljesítményével keltette fel Kemény Dénes figyelmét. A 24 éves játékost bemutatkozásra kértük.

- Húszévesen, a fejlődés reményében jöttem át Magyarországra, Szentesre. Ott egy évet játszottam, majd Fehérvárra mentem, ahonnan viszont az ismert anyagi problémák miatt kellett továbblépni. Szerencsére sikerült Olaszországba szerződnöm, majd visszatértem Szentesre, s másfél évet játszottam ott. Ekkor Szegedre igazoltam. Közben, mivel a szüleim és a nagyszüleim is magyarok, beadtuk a honosítási kérelmet és idén szeptember 9-én megkaptam a magyar állampolgárságot.

- Mik az eddigi eredményeid?

- Komoly eredményeim nem nagyon vannak, tizenhét évesen voltam korosztályos válogatott, még Szerbiában, a legnagyobb sikerem a Szegeddel elért mostani Magyar Kupa-győzelem.

- Hogy fogadtad a válogatott kerettagságod hírét?

- Ezt a hírt délelőtt, edzés előtt az edzőm, Balázs közölte velem. Rögtön azt kérdeztem, hogy viccel-e, pontosan azt mondtam: „Balázs! Ilyesmivel ne viccelj!”. Erre ő visszakérdezett: „Te olyannak ismersz engem, mint aki ilyesmivel viccel?” És amikor nyújtotta a kezét, hogy gratuláljon, gyakorlatilag akkor tudatosult bennem, hogy ez igaz. Úgy gondolom, ez az első lépés, innentől kezdődik a neheze, a brusztolás. Egyelőre még csak kerettag vagyok, de azon leszek, hogy minél magasabb szintre jussak el, minél többet segítsem a válogatottat.

- Mi a posztod, s hogy érzed, mik az erősségeid? Mi az, amiben segítheted a válogatottat, ha arra kerül sor?   

- Védő vagyok, bekk, de ha úgy adódik, akkor bemegyek szélről második centernek. Úgy gondolom, mindenféleképp a statikus játék az erősségem, nem vagyok túl gyors játékos, a birkózás, az egy helyben játék, a center lefogása, esetleg bevinni az ellenfél centerét bekkelni - ezek azok, amiben segítségére lehetek a válogatottnak. És természetesen szeretnék fejlődni, mert van még hova.

- Mit szólt a család, mit szóltak a játékostársak, amikor ott az edzésen ők is megtudták a hírt?

- Mindegyik játékos odajött, és úgy láttam, hogy őszintén gratulálnak. A szüleim nagyon büszkék rám, és várják, hogy újra lássanak. A Vasas-meccs után talán haza tudok menni egy-két napra és akkor gondolom családi ebéd vagy vacsora lesz és ott egy szolidabb ünneplés, mert aztán 19-én kezdődik a VÁLOGATOTT felkészülése!

- Gábor, szívből gratulálok és sok sikert kívánok neked a magyar nemzeti színekben!

- Köszönöm!

(Lejegyezte: Hohl Zsófi)


TURZAI-GÓLOK A VLV-n


vlv-képek


Címkék:
Turzai Gábor

2 régi hozzászólás

látogató hozzászólása
2011.12.10. 11:40

Turzai Gábor Magyar Válogatott kerettag, Varga Tamás pedig nem!?!?!? Érdekes!!! Minden tiszteletem Kemény Dénesé, de Turzai a legjobb magyar bekk??

szamárhegy hozzászólása
2011.12.09. 17:52

Sok sikert Turzai Gábornak! Igazi meglepetés a válogatott keretben.