FACEBOOK

Hárai-büntetés - fél évre felfüggesztetve

Hárai-büntetés - fél évre felfüggesztetve
hozzászólás, 2011.11.29.

Hárai Balázs játszhat szerdán, a Vasas elleni rangadón, de vigyáznia kell, mert végleges kiállítás esetén súlyos büntetést kap.

Diapolo

A válogatott centerét a november 21-i Honvéd-Szolnok bajnoki meccsen állították ki brutalitás miatt cserével, végleg.

Az eset 3:8-as állásnál történt, Hárai Kovács Olivérrel birkózott (utóbbi az esetnél "sima" kiállítást kapott), s a brutálisnak ítélt beavatkozás miatt a Szolnok büntetőt dobhatott, sőt, négy perces emberelőnyt is kapott.

Mint tudósításunkban akkor megírtuk, Novák Ferenc szakosztályigazgató közvetlenül a mérkőzés után jelezte a zsűrinek, hogy élni kíván a fegyelmi eljárás kezdeményezésének lehetőségével.

Ezt követően a mérkőzés felvételéből kivágott részt emailben elküldte a fegyelmi bizottságnak. Egyben arra hivatkozott, hogy a szabálykönyv szerint négyperces büntetéssel járó kiállítás víz feletti ütésért vagy rúgásért ítélhető. A videóvelvételen viszont ilyen nem látható.

A fegyelmi bizottság ülése után a versenybizottság elnöke tájékoztatta a Honvédot, hogy a játékos hárommeccses eltiltásának végrehajtását hat hónapra felfüggesztették. Amennyiben tehát fél éven belül hasonló szabálysértést követ el Hárai, súlyosabb büntetéssel kell számolnia.

Novák Ferenc a vlv-nek elmondta, hogy a határozatot elfogadják, nem fellebbeznek.

Mindez azt jelenti, hogy Hárai Balázs visszakapta játékjogát és szerepelhet a szerda esti (a 2. fordulóból elhalasztott) Vasas-Honvéd meccsen.

HÁRAI BALÁZS A vlv-nek:

- Hat hónapig "meg kell húznom magam", nem csinálhatok semmit, a bíróra se nézhetek rá, mert különben három meccsnél hosszabb eltiltást kapok. Fél év után elévül az eltiltás.

- Most akkor megkérdezlek, mi történt tulajdonképpen, ütöttél, rúgtál víz fölött?

- Nem. Úgy történt minden, ahogy a videón látható: kiállították rólam Olivért, ő a nyakamba ugrott, én visszafogtam, aztán elmentünk egymástól. Meg se ütöttük egymást. Igazából nem történt semmi, ezért nem is tartottam jogosnak a csere nélküli kiállítást. Nem ütöttem, tiszta a lelkiismeretem.

- Hogy tudja egy center "meghúzni magát" hat hónapig, a játék hevében hogy fog ez menni...

- Igazából nem tudom, pontosan, mire vonatkozik a fenyegetettség, arra, hogy kiállítanak újra cserével, vagy már kiszólásra is...

- És mit fogsz tenni?

- Jól fogok játszani, ezzel igyekszem majd megelőzni, hogy kiállítsanak.

Hárai kiállítása (SportKlub)


4 régi hozzászólás

Rolling hozzászólása
Rolling34525
2011.11.29. 20:25

Nekem annyi észrevételem van a büntetés felfüggesztéséhez, hogy ha a kiállítás jogtalan volt, mert Kovács volt valójában a bűnös, akkor miért felfüggesztés, miért nem teljes felmentés. Ha jogos volt a kiállítás, akkor miért csak Hárai kap felfüggesztést, és más kiállítottaknál miért van eltiltás. Jó lenne, ha egyrészt rend lenne a maygar vízilabdában, másrészt nem lenne kettős mérce se így, se úgy. Persze, ha a második dolog igaz lenne, akkor rend is lenne.

buvar-kn hozzászólása
2011.11.29. 18:37

ez a magyar vízilabda!??oliver volt szabajtalan egyszoval kihuzta a gyufat volt egy kis csetepate es minjart nagy feneket keritenek az egesznek!! asztan ha jön egy szerbek elleni mecs mindenki beszarik mert valamivel kemenyebek a keletenel.Joo volt Pufi!!hajra honved!!

oszlej hozzászólása
oszlej34522
2011.11.29. 14:51

\" vagy már kiszólásra is.\" Erről beszélek, hogy az ismert játékosok veszik maguknak a jogot és kiszólnak a Bírónak, hogy mit fújjon, ha a vízben ilyen, vagy olyan cselekményt lát. A Játékosnak az a dolga, hogy játszon sportszerűen és a meccs alatt nem kommentálja az eseményeket. A színészi teljesítmények visszaszorítására éppen ideje lenne lépéseket tenni.

baluka hozzászólása
baluka34521
2011.11.29. 14:14

Hajrá Pufi, mindent bele a Vasas ellen