FACEBOOK

Ünnepélyes fogadtatás Szegeden

Ünnepélyes fogadtatás Szegeden
hozzászólás, 2011.11.13.

Máris megérkeztek az első hírek és fotók a friss kupagyőztes szegedi játékosok otthoni fogadtatásáról.

Több száz ember várta a klub története során első alkalommal kupagyőzelmet kivívott csapatot a szegedi városháza előtt vasárnap este.

Az önkormányzat elöljárói a győzelem hírére azonnal intézkedtek és pódiumot állítottak fel a városháza elé. Erre a pódiumra léptek fel a Budapestről busszal, együtt érkező győztesek, akiket a lelkes szegediek köszöntöttek.

Botka László polgármester valamennyi győzőnek Szegedért emlékérmet adott át és egy szép gesztus is emlékezetessé tette az ünneplést a jelenlévők számára: egyperces csenddel emlékeztek meg a téren a ma elért hatalmas szegedi siker fő kovácsáról, az idén júliusban elhunyt klubelnökről, Körtvélyessy Péterről.

Telefonon beszéltünk a csapat kapusával, Baksa Lászlóval, aki kérdésünkre büszkén jelentette, hogy még nem "aljasult le", hiszen egyelőre csak egyetlen röpke órája tart az ünneplés. Felsorolta a felkeresni szánt vendéglátóipari létesítmények listáját is, annyit elárulhatunk a Szeged-Beton-fanoknak, hogy a várható programban retro is szerepel.

Jó mulatást, szegediek!

1 régi hozzászólás

Rolling hozzászólása
Rolling34462
2011.11.13. 20:51

Nagyon jó az ünneplési képeket nézni. Jó, hogy a polgármester is ott ünnepel a csapattal ugyanúgy, mint a LEN Kupa megnyerésekor. A probléma csak annyi, hogy a LEN Kupa óta nem volt meccsen (előtte sem), és nem csak akkor kéne megjelenni, amikor ünnepelni lehet.